A Népszava 2005. október 8-i számában jelent meg Sárközy Tamás cikke Operáljuk meg a magyar labdarúgást címmel. A cikkben radikális szervezeti és működési változásokra tett javaslatokat, lényegében a magyar labdarúgás visszaamatőrösítését indítványozta. A cikk nagy vitát váltott ki, de aztán minden elhalkult. Az MLSZ-ben megtörtént az elnökcsere, Lothar Matthäus szövetségi kapitány távozott, indult a kampány Gyárfás Tamás vezetésével a 2012-es EB horvátokkal közös megrendezéséért. A pályázatot végül is elbuktuk. És akkor most hogyan tovább?
Valóban operáljunk?
Sárközy Tamással beszélget ifjú Korsós Antal
a magyar labdarúgásról
- Azért elég furcsa dolog önnel a labdarúgásról interjút készíteni. Sokkal szárazabb dolgokról szoktak: társasági törvény, kormányzati struktúra...
- Pedig jó tíz éve próbálok hatást gyakorolni a magyar labdarúgásra. Ennek két oka van. Egyfelől a megcsalatott gyermekkori szerelem. Másfelől a labdarúgásban koncentráltan sűrűsödik a magyar sport irányításának, szervezeti rendszerének, működésének minden baja, megoldatlan problémája. A Honvéd egyik korábbi elnöke mondta, hogy el kell különíteni egymástól a magyar sportot és a magyar labdarúgást. Ez azonban sajnos nem megy. Tudniillik ha a horgászokat leszámítjuk, még mindig a labdarúgásban van a legtöbb versenyengedéllyel rendelkező sportoló, százezer felett, bár sanda gyanúm szerint az állami támogatás növelése érdekében egyes gyerekeket kétszer-háromszor is számba vesznek a különböző csapatoknál. Ezért a labdarúgás sportszakmai, gazdasági és erkölcsi válsága az egész magyar sportot devalválja a lakosság, az üzleti világ és a nemzetközi közvélemény előtt egyaránt. Ha a labdarúgásban rendet teszünk, a sportirányítás modernizálása is könnyebben fog menni.
- Kezdjük a gyermekkori szerelemmel.
- Édesapám vitt ki elég rendszeresen úgy hatéves koromtól az Üllői útra a Fradi-meccsekre. Eleinte nagy csapatunk volt. De Rákosi pajtás először szétszedett minket, majd a nevünket és a színünket is elvette: ÉDOSZ, majd Kinizsi lettünk állig pirosban. Henni és Deák a rendőrség csapatába, a Dózsába került, Budai, Kocsis és Czibor a Honvédba. De két-három év után talpra álltunk, jött az akkor még Magnának nevezett és középcsatárt játszó Mátrai Sándor, Orosz Pali, Fenyvesi Tüske és a többiek. Az 56-os népfelkelés eredményeiből nem sok maradt meg, de a Fradi és az MTK visszakapta a nevét és színét - a szegény MTK az ötvenes évek elején rövid ideig még az ávósok csapata is volt. A hatvanas években megérkezett Varga és Albert nemzedéke, bajnokok is lettünk. Gimnazista és egyetemista éveimben, 1955-1965 között minden héten jártam meccsre, de akkor már csak a jégkorong mellett. A Népstadionban a mai sajtóhely helyén még állóhely volt, ott álldogáltam sok kettős mecscsen.
- Miért csábította el a jégkorong?
- Jóval gyorsabb, keményebb, izgalmasabb játék. A Fradinak az ötvenes években jó jégkorongcsapata volt, persze amatőr alapon, nyitott pályán. Számos más sportágban menő télen a jégkoronggal alapozott. Például Gyarmati Dezső az FTC-vel jégkorongbajnok is lett, de mondhatnám Ádám Potykát, a teniszezőt is a Fradi híres, úgynevezett szeszsorából. Az élvonalbeli magyar futballtól akkor fordultam el, amikor a hatvanas években Alberték-Mészölyék nemzedéke feltalálta a bundát, a megbeszélt eredményeket. Annyira bután csinálták, hogy nagyon látszott, szemben a vízilabdázókkal, ahol rendkívül izgalmas bundameccsek voltak. A jégkorongban viszont vérforraló Fradi-Újpest mérkőzések zajlottak telt ház előtt, szabad pályán, mínusz 10 fokban is.
- Látott nagy nemzetközi futballeseményeket is?
- Igen. Édesapám 1954-ben Kossuth-díjat kapott, és ezzel együtt járt két jegy az angol-magyarra. Apám engem vitt magával, így láttam a Népstadionban a 7:1-et. De voltam BEK-döntőn Rómában, amikor a Juventus megverte az Ajaxot (Bodnár György jóvoltából jutottam jegyhez), és voltam például - Hemingway úr jóvoltából, aki mostanában tulajdonos lett a Honvédnél, és lám-lám, elkezdődött a kispesti feltámadás - az Amerikában rendezett világbajnokságon is 1994-ben. De azért a legnagyobb élményem az a Honvéd-Bástya 9:7-es meccs marad, amit a Fradi-pályán játszottak 51 vagy 52 januárjában havas pályán. A gólok közül mindig emlékezni fogok Kocsis Sándor két hátrahúzott ollózásos góljára, amelyet ugyancsak az Üllői úton rúgott a bécsi Wacker egyébként Pelikán nevű kapusának egy húsvéti tornán. Az osztrákok sorban gratuláltak Kocsisnak, manapság szöges cipővel rálépnének a fejére.
- Az aranycsapatról, a nagy magyar válogatottról nem beszél.
- Mert rám nem tettek olyan túlzott hatást. Persze sok nagyszerű futballista volt abban a csapatban, Puskás, Bozsik és Kocsis valóban az egész világon a legjobbak közé tartoztak. De egyrészt kiváló játékosok tömege játszott akkoriban, akik egyenértékűek vagy majdnem egyenértékűek voltak az aranycsapat tagjaival, például az MTK Börzseije és Kovács Imréje, a Dózsa Szuszája, a Vasas Szilágyi Gyulája vagy tőlünk a Kispéter Miska. Másrészt olyan túl nagy eredményeik voltaképp nem is voltak: egy második hely az 1954-es vébén. Ezt az 1945 előtti nemzedék is elérte a harmincas években. Azért volt nekünk 1945 előtt egy Orth Györgyünk, egy Sárosi Györgyünk vagy egy Lázár tanár urunk is. Apropó Lázárt, Gyetvait, vagy Csikóst egy Kinizsi öregfiúk-meccsen 53 körül még láttam focizni. De például még 56 előtt a csehek úgy elverték az orrom előtt a Népstadionban ezt a nagy magyar válogatottat, hogy csak úgy reccsent - lám, már ekkor is jöttek a csehszlovákok. Úgyhogy én sosem értettem, hogy a nemzetsportolója-választásnál miért igényelt a labdarúgás szinte magától értetődően két helyet, amikor például az olimpiai aranyérmeink többségét szolgáltató kajak-kenunak egy hely sem jutott. Grosics Gyula - a fekete párduc és a negyedik hátvéd - nagyon nagy képességű kapus volt, máig emlékszem rá, hogy a hatvanas évek elején milyen csodálatos reflexszel fogja ki Zebec ötméteres fejesét egy magyar-jugoszlávon a Népstadionban. Több percig felállva tapsolt neki a közönség, így én is. No de hihetetlen potyagólokat is kapott, többek között Bernben a vébédöntőn. Amikor pedig rendszerellenes múltjáról beszél, kissé ideges leszek. Azért ő elsők között kapott butikot a Vígszínház környékén, majd a Volán elnöke lett - a pártállammal való legalább békés együttélés nélkül ez aligha volt akkoriban lehetséges.
- Hogy mer ön beleszólni sportvezetési kérdésekbe? Játszott ön valaha vezető szerepet a labdarúgósportban?
- Nem, viszont a Jégkorong Szövetség elnöke voltam 1988 és 1998 között közel tíz évig, tehát valamit azért tapasztaltam a sportvezetésből. No meg Várszegi úr meghívására 2002 körül - egyébként Albert Flóriánnal, Erdei Tamással és Sugár Andrással együtt - másfél évig az FTC Rt. igazgatósági tagja is voltam. Máig is bánom, hogy ez az igen jó vállalkozás balszerencse, no meg buta emberek miatt kudarcot vallott. Pedig ha sikerül, az egész magyar profi futball sorsa másként alakult volna.
- Mi volt a baj?
- Várszegi Gábor azért kiváló üzletember, mert fejben egy lépéssel előrébb van, mint a többiek. Az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát is akkor találta fel, amikor még másnak eszébe sem jutott, most már persze sorra alapítják az akadémiákat. Várszegi mint magánember az MTK-val szimpatizált, anyagilag is segítette, de egy-két év alatt világossá vált számára, hogy hiába lesz az MTK bajnok, mivel nincs jelentősebb szurkolótábora, nagy üzletet nem lehet vele csinálni. Márpedig a futball Nyugaton a szórakoztatóipar zászlóshajója, a big business része. Erre Magyarországon csak a Fradi lenne alkalmas - ezt egyébként már a kilencvenes évek elején is látták egyesek, próbálkoztak is egy befektető rt.-vel, de nem sikerült. Várszegi koncepciója leegyszerűsítve az volt, hogy a labdarúgó részvénytársaságban az egyesület adja az imázst, a gazdasági alapot egy nagyvállalat bankokkal közös konzorciuma biztosítja (Fotex-Külkereskedelmi Bank-Westel), utána pedig tőzsdére kell menni és lakossági részvényeket kell kibocsátani - a kis címletű Fradi-részvényt lejegyzi az egész Kárpát-medence. Üzletileg a dolog jól is haladt. Amivel nem számolt senki, az részben a Fradiban mindig benne lévő - én mondhatom, mert gyermekkorom óta fradista vagyok - rossz vér, részben az MLSZ ellenállása. A labdarúgó liga vezetői maguk szerettek volna a teljes NB I-gyel üzletelni. A vezérhajó, az FTC önállósodása - például a televíziós jogok terén - elemi érdekeik ellen volt. A Fradi szurkolótáborának militáns része egyszerűen nem fogadta el az „MTK-s Várszegit", az egyes vezetők és játékosok által burkoltan támogatott fasisztoid megnyilvánulások pedig mélyen sértették a tulajdonost, és a nemzetközi szövetséget is egyre súlyosabb pénzbüntetésekre serkentették. A Fradi nemzetközi bevételeinek mintegy egyharmadát vitték el a bírságok, és az FTC-t az UEFA balhés csapatként nemkívánatosnak minősítette. Ha a Fradi akár 2002-ben, akár 2003-ban bajnok lett volna, külföldi játékosokkal megerősítve be tudott volna kerülni a BEK csoportmérkőzéses körébe, akkor részben megtérült volna a befektetés, részben létrejöttek volna az anyagi alapok a továbblépéshez. Jellemző Várszegi sportszerűségére, hogy nem manipulálta az MTK-t a Fradi bajnoksága érdekében, az FTC-nél pedig a siófoki meccsen állítólagosan érdekfeszejtő Tipp mix-manipulációk történtek, a befejező Debrecen elleni meccsen Lipcseiék a félig tartalékos Debrecent képtelenek voltak megverni. Ennek a meccsnek a végén nyilvánvalóan előre megszervezett provokáció, tömegverekedés történt, ami kapóra jött az MLSZ-nek az FTC elleni fellépésre. Várszegi Gábor pedig - emberileg megértem - ezt követően feladta, lényegében ingyen visszaadta a részvényeket a Fradinak, miután cégei több mint másfél milliárd forintot áldoztak a vételárra és legalább annyit a csapat kétéves működtetésére.
- Megjelent az újságokban, hogy a Fradi előnytelen üzletet kötött, no meg hogy Demján Sándor többet adott volna a Fradi-részvényekért.
- Ezek súlyos torzítások. A Fotexszel kötött szerződést az FTC elnöksége és felügyelőbizottsága a sajtóban megjelentekkel szemben igenis ismerte, az FB akkori elnöke, Nagy Zoltán (aki civilben bank-vezérigazgató volt) még külön jogi specialistával is véleményeztette. Minden szerződést egységes egészében kell nézni, a sajtóban viszont csak az FTC-re kedvezőtlen részeket szerepeltették. A dolog lényege, hogy a 2,4 milliárdos vételár két-háromszorosa volt annak, amit a többi vevőjelölt kínált, továbbá szerepelt a szerződésben az a szokatlan kikötés is, hogy ha a Fotex később eláll a szerződéstől, úgy a már kifizetett részleteket nem kapja vissza, viszont a részvények ingyen visszamennek a Fradihoz. Lényegében ez is történt 2004-ben, a Fotex által addig kifizetett mintegy másfél milliárd az FTC-nél maradt az egyelőre meglehetősen csekély értékű, úgynevezett kereskedelmi jogok egy része fejében. A rivális csoport vételárajánlata a Fotex által fizetett első részletnél is kevesebb volt. Itt azt keverik össze, hogy a vételár mellett magára a futballcsapat működésére évente 1,5 milliárd forint ráfordítást ígértek. De a labdarúgó rt. akkor már az ő tulajdonuk lett volna, tehát a saját csapatukra áldoztak volna. Egyébként ezt az összeget, amikor az FTC a Fotex tulajdonában állt, a Fotex rá is költötte a labdarúgócsapatra. És mi történt Várszegi kiszállása után? Az egy fillért be nem fektető társaság átvette az rt. igazgatósága feletti uralmat, és meggátolta, hogy Nyilasi Tibor a Fradi szakmai vezetője legyen. Miután pedig kiderült, hogy a súlyos gondokkal küzdő Celladam nem tud semmit sem adni, jött egy újabb fantombefektető, aki leváltotta az időközben bajnokságot nyert csapat edzőjét, és 0 forintos invesztícióval betette edzőnek a Fradihoz a szövetségi kapitányhoz kötődő németországi autókereskedőt, László Csabát. Ez a tragikomikus folyamat vezetett az FTC egyesület-labdarúgó részvénytársasági kettős teljes eladósodásához, amely mára szinte rendezhetetlen, megoldhatatlan helyzetet teremtett.
- Térjünk vissza a labdarúgás jelenlegi állapotára. Tulajdonképp mi a baj?
- Rövidre fogva az a baj, hogy a magyar labdarúgás a hatvanas években megbetegedett - lásd Végh Antal könyvét vagy Hofi Géza paródiáit. A Futbólia összeomlott, a csodacsatár lelepleződött. A betegség pedig egyre súlyosbodott, szerintem a beteg a 2000-es évek közepére kómába került. A problémát súlyosbítja, hogy a betegség a test minden részét megtámadta: sportszakmailag, gazdaságilag, erkölcsileg, vezetésben és szervezetileg is csődben van a magyar labdarúgás. A betegség megállapítható a játékosoknál, az edzőknél, a vezetőknél, sőt már a játékvezetőknél is. Puhl Sándor a kilencvenes években még vébédöntőt vezetett, a legutóbbi németországi világbajnokságon már nem volt magyar játékvezető. Mészöly Kálmán híres mondása Marseille-ben az 1960-as évek végén: „a mi időnk lejárt". Sajnos nem járt le. A mai magyar labdarúgás a késő szocializmus potemkini világának és a self made manek gátlástalan vadkapitalizmusának sajátos keveréke.
- Kezdjük a sportszakmai hibákkal.
- Ezeket mindenki látja: durván és egyszerűsítetten kifejezve, játékosaink egyre kevésbé tudnak futballozni, nem tudják felvenni a modern labdarúgás iramát, technikailag képzetlenek, mentálisan nagyon alacsony színvonalon állnak, akaratgyengék. A válogatott eredményei tétmeccseken - a barátságosokon villogunk - egyre rosszabbak, lásd a 2006-os magyar-máltai, helyesebben a máltai-magyar „összecsapást". Klubcsapataink egyre korábban esnek ki a nemzetközi kupákból, már augusztusban sem lehet látni őket - az Újpest Vaduz elleni produktuma például egyenesen botrányos volt. Utánpótlás-válogatottaink egyike-másika egyszer-egyszer jobban szerepel, de összességében a jövő reménységei is nagyon halvány reményre adnak okot. Egyre mélyebbre süllyedünk: a Nyugaton játszó játékosaink zömmel csak másodosztályú klubokhoz tudnak szerződni, hiányos felkészültségük miatt állandóan megsérülnek, tartaléksorba kerülnek - tisztelet a néhány kivételnek. Nézzük meg néhány nálunk klasszisnak tartott játékos sorsát - például Tököliét, Torghelléét! Egyszerűen nincsenek sztárfutballistáink, akik mint a világklasszis vízilabdázóink, vonzzák a gyerekeket az edzésekre. Névtelen senkikkel a merchandising sem megy, pedig az óriási üzlet Nyugat-Európában - melyik gyerek kéri meg az apukáját, hogy vegyen neki, mondjuk, egy Szabó IV. pólót?
- Mi az oka, hogy nincsenek megfelelő játékosaink?
- Elsősorban a gyenge színvonalú edzői munka, tulajdonképp a korszerű edzői munka hiánya. Én nem tudom megítélni, de azt mondják nekem a hozzáértők, és harminc év történései alapján el is hiszem, hogy az utánpótlással foglalkozó edzők jelentős része sem intellektuálisan, sem erkölcsileg, sem szakmailag nem alkalmas a fiatalok nevelésére. Csökkent a játékosok száma és a tényleges edzésidő, pedig mint Barcs Sándor mondotta volt: a labdarúgás színvonala egyenlő a játékosok számával szorozva a labdával eltöltött idővel. Az első osztályú csapatoknál viszont még mindig a magyar körülmények között hatalmas edzői fizetések vannak - erről akkor értesülünk, ha szerződésbontás után beperlik a klubjukat. Bicskei Bertalan volt az első, aki 10 millió felett szedett be az MLSZ-től, azóta csak repkednek a 10-20 milliós kártérítések, a sztárperelő valószínűleg Tornyi Barnabás. Valamikor Nyugat-Európa tele volt kiváló magyar edzőkkel - Guttmann Béla, Kalocsai Géza, Baróti Lajos. Most az Arab-félszigeten, Cipruson dolgozgat néhány. Az edzőképzés körüli bohózatok, a licenc kontra TF-diploma ügy jól mutatta a helyzetet: egyetlen cél van, a pénzkeresés. És ebben a folyamatban szerintem sajnos jelentős szerepet játszott Mezey György, akinek kétségtelen intelligenciáját és elméleti szakmai tudását rendre legyőzi az anyagiak iránti olthatatlan vágya. Azokat pedig, akik dolgozni akarnak - lásd Kiss László, a mini Menotti sorsát -, elüldözik, hiszen általában „nehéz" emberek.
- Az edzők a rossz körülményekre hivatkoznak.
- Ebben nagyon sok igazság van. A pályahelyzet sokat romlott, a technikai feltételek gyengék, sok helyen nincs rendes öltöző, zuhanyozó. A kiscsapatok edzőinek honorálása valóban igen gyenge. No de az NB I-es és NB II-es csapatok zöménél nagyjából megfelelőek a feltételek, a legtöbbnél még sincs megfelelő szakmai munka. Aki igazán dolgozni akar, annak előbb-utóbb megteremtik a megfelelő feltételeket - erre igen jó példa nálunk a jégkorongban Kercsó Árpád.
- Említette az erkölcsi tényezőket.
- A sportszakmai romlás szerintem elég jelentős mértékben visszavezethető az erkölcs romlására. Persze itt eleve hibás alapokról indultunk. A szocializmusban még a harmadosztályú futballista is álamatőr volt: csináltak neki egy mesterséges „sportállást", ahol ténylegesen nem dolgozott. Sumákprofi volt, kamuamatőr - a sportvezetés jóvoltából. Ehhez járult az élvonalban a csempészési privilégium, a gazdasági bűnözés így eleve szerves alkotórésze lett a sportnak, különösképpen a labdarúgásnak. Utána jött a már említett bundajárvány, a totócsalások. A szerencsejáték-manipulációk mostanában a Tipp mix következtében új lehetőségeket kaptak, bizonyítani pedig nehéz, főleg ha nem is akarjuk. A rendszerváltozás után a piacgazdasági körülmények az erkölcsi züllést tovább erősítették: a labdarúgásban valóban tomboltak a nyerskapitalista jelenségek, tényleg megjelent a karvalytőke. Spekulánsok hada, álbefektetők, akik előbb akartak kivenni, mint betenni - pedig a szexualitással foglalkozó irodalom már kimutatta, hogy ez nem megy. Szponzoráció mint pénzmosás. Korrupció, pénzek visszaadogatása. Játékjogok adásvételével kapcsolatos manipulációk, átigazolási visszaélések, színlelt szerződések, indulási jog átjátszása. Játékosok tömege szerepelt egyszer-kétszer a magyar válogatottban, hogy azután a hirtelen megjelent úgynevezett menedzserek jobb áron tudják eladni őket - gondolom, adtak valakiknek valamit érte. A csapaton belül a megfélemlítések: ha fiatal játékos futni, harcolni akart, lábtörés lett a vége. A vezetők pedig - még azok is, akik relatíve tisztességesek maradtak, maguk nem fogadtak el pénzt - nem léptek fel ez ellen, márpedig aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Tulajdonképp az egész társadalom közömbös maradt. Néhány büntetőeljárás indult, például amikor nejlonszatyorban hordták a vesztegetési pénzt, de aztán szépen kifulladt valamennyi. Franciaországban a Tapie nevű milliomost azért csak lecsukták. Az egész labdarúgó-társadalom a joggal való visszaélésre, a kiskapuk keresésére szocializálódott.
- Más sportágakban nincsenek ilyen visszaélések?
- De igen, de nem ilyen mértékben és nem ilyen tömegesen.
- Mindezek ellenére a magyar társadalom szereti a labdarúgást.
- A jó labdarúgást. Rengetegen rohannak haza hétfőn fél nyolcra, hogy a Sport TV-ben megnézzék az angol bajnoki összefoglalót. De a magyar labdarúgás iránti érdeklődés gyakorlatilag virtuálissá vált, beszélünk róla, helyesebben szidjuk a taxiban, a fodrásznál. Egy-két labdarúgóshow kivételével, amellyel az MLSZ takaródzik (brazil, argentin barátságos meccsek, Real Madrid), a nézőtereken elfogyott a néző, főleg a fizető néző, mert a nézők legalább fele nem vált jegyet, ingyen - ismeretségi alapon vagy a jegy 10 százaléka zsebbe módszerrel - beengedik. Néhány tucat régi szenvedélyének hódoló nyugdíjas mellett zömmel a labdarúgásból élők baráti köre, valamint a zavartalan balhéhoz helyszínt kereső kaotikus urak teszik ki a nézőközönséget. A bajnokságok, sőt a válogatott mérkőzések nézőszáma állandóan csökken, voltak esetek, hogy az I. osztály összes meccsén nem voltak húszezren. Ha nincs néző, miért lenne valódi üzleti szponzor - a szívességet tevőket, a politikai okokból hirdetőket, a pénzmosókat most hanyagoljuk el. Düledező pályák, elhanyagolt nézőterek, vandálok. Hány embert tiltottak ki a klubok garázdaság miatt a pályákról Magyarországon? Egyet sem, hiszen ők a szeretett főszurkolók. Ki hoz ide feleséget, gyereket? Hiányzik az infrastruktúra: kulturált étterem, játszóhely a gyerekeknek, a meccset kiegészítő rendezvények stb.
- No de a labdarúgás élvonalában még mindig jelentős vezetői, edzői és játékosi jövedelmekről hallani.
- Ez egy alapvető ellentmondás, és bár nem ez a lényeg, a közvélemény ezen van legjobban felháborodva. A magyar labdarúgás gazdasági pozíciói állandóan gyöngülnek. Az elmúlt másfél év alatt elhagyta az MLSZ-t az OTP és a MOL, amely a Bozsik-utánpótlásprogramot támogatta. Megunták, hogy átverik őket. Leszedte a márkanevet a bajnokságról a Borsodi Sörgyár Rt. Valódi befektetés egyelőre csak akkor van, ha mód van egyúttal ingatlanbefektetésre is, tulajdonképp ehhez kapcsolódik a labdarúgócsapat átvétele. Ez történt Győrben, sejtésem szerint Kispesten is, és a Fradi rendbetételét is ingatlanhasznosítással próbálják összekapcsolni. A labdarúgáshoz fűződő immateriális jogok tényleges piaci értéke állandóan csökken, legfeljebb politikai indíttatásból lehet ezen változtatni. Például a televíziós közvetítésekért az MLSZ ma a harmadát kapja, mint tíz évvel ezelőtt. A magyar labdarúgásnak ezért - az MLSZ szintjén és a klubok szintjén is - alig van saját bevétele, lásd a néhány héttel ezelőtti szánalmas színjátékot a sportfelszerelések körül. Előfordulhat-e máshol, hogy egy szövetség elnöke aláír egy meghívót a Nike-val, majd leszerződik az Adidasszal? Aligha. És miközben majdnem minden szervezet veszteséges, a kis csapatok elpusztulnak, a labdarúgás élvonalában egy-kétezer ember még mindig - mind a bevételhez, mind a nyújtott teljesítményhez képest - aránytalan jövedelmekhez jut. És ezek az emberek keményen harcolnak a jelenlegi helyzet fenntartásáért, érdekképviseletük pedig véleményem szerint az MLSZ.
- De hát Magyarországon a különböző amatőr bajnokságok mellett profi labdarúgás is van. Ennek üzleti alapon kellene működnie - 48 csapat van az I. és II. osztály lényegében hivatásos bajnokságaiban.
- Hát igen. Az úgynevezett élvonalban hivatásos ügyvezetők állnak a gazdasági társaságok élén, üzleti szerződést kötő edzők dolgoznak, és profi labdarúgók játszanak a mérkőzéseken. Annyiban itt mindenki profi, hogy foglalkozásszerűen jövedelemszerzésre törekszik. A tényleges teljesítmény azonban - a legtöbb sportvezető, sportszakember és játékos részéről egyaránt - amatőr jellegű. Persze ők a nyugati jövedelmekhez hasonlítják a jövedelmeiket, ami a nyújtott teljesítmény alapján nevetséges. Menjen el Nyugat-Európába, és keressen ő is annyit. Ma már szabad a mozgás, de nem megy, mert nem kell senkinek. András Krisztina sportközgazdász kitűnő munkájában kimutatta, hogy a labdarúgó-vállalkozásokat nem üzleti módon irányítják, a veszteségeket külső, kétes forrásokból tömik be, a kiadásokban pedig a bér más üzletágakhoz viszonyítva kirívóan magas.
- Akkor miért működőképes nálunk a profi labdarúgás?
- Szerintem ma az NB I-ben legfeljebb négy-hat csapat van a tizenhatból, amely tényleg meg tudna felelni a profi licenc tartalmi feltételeinek. Mi álprofi bajnokságot bonyolítunk le. Ha a tényleges helyzetet nézzük, és a különböző trükköktől eltekintünk - tudniillik nemcsak a köztartozás, hanem a magánadósság is tartozás, az átütemezett tartozás is tartozás, sőt a kamatok miatt ilyenkor az adósság voltaképp növekszik is -, az FTC mellett még legalább tíz csapatot lehetett volna visszaminősíteni, mégpedig szerintem nem is az NB II-be, hanem lejjebb, mert a másodosztály tartalmi feltételeinek sem felelnek meg. Mivel pedig csak a Fradin „statuáltak", az ügynek politikai felhangja lett - lásd a Kossuth tériek követeléseit és a Fradi kemény mag részvételét a Televízió ostromában.
- Ezek szerint hiba volt a professzionalizmus bevezetése?
- Elvileg nem, hiszen az élsportban ma már az egész világon profi a sport, kimagasló sporteredményeket másként nem lehet elérni. De 1998-ban túl korán és rendkívül zavaros módon vezették be a hivatásos labdarúgást Magyarországon: átmeneti idő nélkül, kellő anyagi alapok hiányában, torz szervezettel, kényszertársaságosítással. Az egyesületi labdarúgó-szakosztályok úgy alakultak át általában kft.-vé, hogy elvileg új társaságnak minősültek. Ez a trükk azt szolgálta, hogy az adósságaikat - hiszen a magyar egyesületek adósságai többségében a labdarúgás adósságai - otthagyják az egyesületeknél, majd lesz valami velük, úgyis elengedi a köztartozásokat az állam. (Egyébként ez a kilencvenes évektől háromszor is megtörtént mind a sportszövetségeknél, mind a sportegyesületeknél - bezzeg a tudományos, művészeti stb. szervezeteknél az esélyegyenlőség megsértésével nem.) Csak két dolgot vittek magukkal a labdarúgók: a bajnokságban való indulási jogot és a játékosállományt, a játékjogokat. Mivel azonban általában minimális tőkével, 1-3 millióval alakultak, bevételeik pedig nem voltak, megkezdődött a labdarúgó profi klubok tömeges eladósodása.
- Hogyan hatott a profi labdarúgás bevezetése a labdarúgás csúcsszervére, a Magyar Labdarúgó Szövetségre?
- Végre kiélhették csillapíthatatlan növekedési és reprezentálásra irányuló vágyukat. Az MLSZ-ben főleg a nemzetközi kapcsolatokkal és a válogatottakkal foglalkozó törzskar maradt, a tényleges bajnokságszervezés kiment a profi és az amatőr ligákhoz. Az MLSZ felépítése ezáltal túl bonyolult és túl költséges lett. A ligák a sporttörvény szerint csak a szövetség tagozatai, ők viszont elkezdtek valódi ligaként, érdekképviseletként működni. Amikor pedig egy izsáki egyéni ügyvéd, korábbi partjelző lett 1999-ben az MLSZ elnöke, a profi liga élére viszont a labdarúgásban üzleti fantáziát látó, a kormányt jelentős befektetésre ösztönző Demján Sándor került, akkor a hivatásos labdarúgással foglalkozó Magyar Labdarúgó Liga önálló hatalmi centrummá vált. Bozóky értelemszerűen nem lehetett főnöke egy Demján-kaliberű nagyvállalkozónak. Demján hozta a rendkívül ügyes, tapasztalt üzleti stábját, így Muszbek Mihályt, de voltaképp Szieben László is az ő köreihez tartozott. Az MLSZ mellett a labdarúgással foglalkozó, jelentős anyagi erőforrásokat koncentráló gazdasági társaságok jöttek létre, a Football Duo Kft., Profi Liga Kft., Liga Marketing Kft. A Profi Liga Kft. például, amely a későbbiekben igen jelentős szerepet játszott az állami pénzek felszívásában, az úgynevezett Hivatásos Labdarúgó Liga egyszemélyes kft.-je. Ez a liga elméletileg teljesen független az MLSZ-től, de sokáig ugyanazok vezették, mint az MLSZ alszövetségeiként működő Magyar Labdarúgó Ligát. Demján Sándor azonban két év alatt felismerte, hogy képtelenség a magyar labdarúgás élvonalát üzleti alapra átállítani, és éppúgy elment, mint Várszegi. És ezzel megszűnt az utolsó fék is. A labdarúgás szervezeti rendszere ezt követően ugyanis szinte áttekinthetetlenné vált, ellenőrizhetetlen pénzmozgások mentek végbe benne. Így történhetett meg, hogy 2004 őszén a Hivatásos Labdarúgó Liga vezetője utasította a Profi Liga Kft.-t, hogy kvázi kártérítésként több tízmillió forintot utaljon át a Magyar Labdarúgó Ligának, amelynek vezetője ugyancsak ő volt. Ilyen módszerek folytán bonyolódott bele a magyar labdarúgás két abszurd gazdasági ügybe, az egyik a tévéközvetítések jogdíja, a másik a reorganizációs fejlesztési kötvény problémája.
- Mit szólnak ehhez az amatőrök?
- A labdarúgásban a szabadidősport jelleggel futballozók kivételével szinte senki sem amatőr, különböző módon - pl. álszponzoráció, költségtérítés - megsértik a sporttörvényben foglalt fizetési tilalmakat. Az álprofik pedig megértik a „hivatásos" profikat - ugye, milyen jól hangzik ez a tautológia? Az „amatőrök" vezetőit könnyű megértővé tenni, például több tízezres díjazással ki lehet őket küldeni a profi meccsekre ellenőrként, válogatott meccsek alkalmával ingyen el lehet vinni őket külföldre luxushotelokba stb. Az MLSZ küldöttgyűlésén az úgynevezett amatőr küldöttek többségben vannak, de rokonszenvük elég könynyen irányítható, a sportvezetésben ugyan nem, de a kamarillapolitikában igen ügyes „sportszakemberek" által.
- A manipulációkat nem lehet meggátolni megfelelő szabályozással?
- De igen. Ugyanakkor az MLSZ alapszabálya és különböző más szabályzatai tele vannak ellentmondásokkal, jogszabálysértésekkel, könnyedén túllépnek a sporttörvényen. Ezt amikor „ellenzékben" volt, a kitűnő ügyvéd, Helmeczi László gyakran ki is nyilvánította. Miután azonban a Szabolcs megyei elnökből az MLSZ alelnöke lett, a bírálat elhalkult, a törvénytelen rendelkezések zömmel megmaradtak. Most például egy héttel az EB-pályázat eredményhirdetése előtt tartottak küldöttgyűlést, hogy bebetonozzák magukat.
- Nem lép fel a törvénysértések ellen az ügyészség?
- Az ügyészség szerintem sportügyekben meglehetős passzivitásba burkolózik, lehetőleg nem mozdul, ami elvileg helyes, de a labdarúgásban szükséghelyzet van. Hadd mondjak példát a labdarúgás szabályozottságának ellentmondásaira! A legutóbbi MLSZ-FTC peres ügyben kiderült, hogy az UEFA nyomására az MLSZ meg akarta büntetni az FTC-t azért, mert vitás licencügyében állami bírósághoz és nem sportbírósághoz fordult, miközben az MLSZ „elfeledkezett" arról, hogy szabályzatában a Sport Választottbíróság hatáskörének alávesse magát. A licencadó bizottságot pedig ugyancsak elfelejtette szabályzatában az MLSZ szervévé tenni, így informális szerv adta ki a licenceket.
- Mi a helyzet a televíziós jogdíjakkal?
- Ennek az ügynek a szálai ugyancsak nagyon régre nyúlnak vissza, arra az időre, amikor még az egy darab televíziónk állami televízió volt, a sportszövetségek pedig be voltak építve az állami sporthivatal szervezetébe. Miért fizetett volna az állam az államnak - tehát a televíziós közvetítések ingyenesek voltak. Aztán a rendszerváltozás után a Telesport azt mondta, hogy ha van televíziós közvetítés, a sportszövetségek jobban tudnak reklámozni, tehát a reklámbevételekből adjanak valamit a televíziónak. No de Nyugaton az élsport legnagyobb bevétele éppen a televíziós jogdíj, nem a sport fizet a televíziónak, hanem a televízió a sportnak. És egy Amerikából visszatért üzletember, Bodnár György megszervezte az úgynevezett látványsportokat, hogy álljanak össze, és kényszerítsék fizetésre a televíziót. Két kft. jött létre: mivel az előkelő labdarúgók már akkor sem akartak közösködni a vízilabdával, a kosárlabdával, a kézilabdával és a jégkoronggal, az övék lett a Football Duo Kft., a másik négy sportágé pedig a Sport TV Kft. A felállás pedig az volt, hogy Bodnár cége, a Szaknévsor tette be a kft.-kbe a pénzt, a sportszövetségek pedig apportálták a kft.-be a közvetítéssel kapcsolatos vagyoni értékű jogaikat. És megtörtént a csoda: a tévé fizetett, és a sport oldaláról befolyásolni lehetett azt is, hogy milyen arányokban, illetve mit közvetítsen a tévé. Ez egy darabig jól ment, de aztán a labdarúgók miatt kitört a balhé.
- Miért tör ki?
- Alapvetően a vetélkedő üzleti érdekek miatt. Mi négyen, az említett csapatsportok harmonikusan együtt tudtunk működni a Szaknévsorral a Sport TV Kft.-ben, kölcsönös érdekeinket megfelelően figyelembe vettük. No de a kosárlabda szövetség élén Bartha Ferenc, a kézilabda élén Benedek András, a vízilabdáén Princz Gábor állt. És amikor megjelentek a kereskedelmi tévék, megszűnt a Televízió monopóliuma, megbeszéltük, hogy erre az apportkonstrukcióra, az ellenkartellra nincs többé szükség, és békésen megszüntettük a Sport TV Kft.-t, a szövetségek a Szaknévsorral való egyetértésben viszszakapták közvetítési jogaikat. De a futballban a későn ébredők erőszakkal akarták kiszorítani a Szaknévsort, és rögtön teljes egészében saját maguk akarták megenni azt a gesztenyét, amit más kapart ki. Kovács Attila soroksári labdarúgó-vezető irányításával megindult az MLSZ akkori elnöke, Laczkó Mihály ellen az átfogó támadás, amely belekapaszkodva a válogatott csúfos belgrádi vereségébe jelentős sajtótámogatással sikerre is vezetett. Nem véletlen, hogy a Szaknévsor már rég nem tag, de a Football Duo Kft. - most már az MLSZ-hez kötődve - a mai soktelevíziós rendszerben is működik, a valamikori nagy felháborodásukat könynyedén elfelejtve eszük ágában sincs megszüntetni, mint ahogy más sportágak a Sport TV Kft.-t rég megszüntették. A kft. üzletrészeinek felértékelésével ugyanis lehet bűvészkedni.
- Azt mondják, Bodnár szépen keresett az ügyön.
- Miért ne keresett volna, üzletember és nem jóléti intézmény. Ő találta ki, és saját pénzét kockáztatva meg is valósította azt a konstrukciót, amellyel nemcsak Bodnár, hanem az összes sportszövetség is jól járt, a labdarúgók kivételével, de ők keresték maguknak a bajt. Tessék elolvasni a Sport Plusz kilencvenes évek közepi számait, milyen hangnemű cikkeket írtak ellene. Aztán úgy szorították ki a Football Duóból, hogy - törvényesen - sok pénzt keresett a rosszul szerződő labdarúgó szövetségtől. A kosárlabdát, kézilabdát, jégkorongot, vízilabdát érdekes módon csak gazdagította.
- Említette Kovács Attilát és a sportsajtót.
- Kovács Attilával jutottunk el a vezetési problémákig. A jelentősebb sportszövetségek élén Magyarországon jelentős közéleti vagy gazdasági súlyú emberek állnak, a kajak-kenuban Baráth Etele, vívásban Gémesi György, úszásban Gyárfás Tamás, sorolhatnám. A labdarúgó elnökök viszont egyre „kisebb" emberek, lényegében „kisvállalkozók" lettek, mondhatnám Kovács Attilát, Bozóky Imrét vagy most Kisteleki Istvánt. Azért volt MLSZ-elnök egy Barcs Sándor, egy Somogyi Jenő, egy Kutas István, egy Szepesi György vagy egy Benkő László is. Amióta Demján Sándor elhagyta a labdarúgást, a labdarúgás „vezérkara" kiürült, belterjessé vált. Ami pedig a sportsajtót illeti, annak egy része pártos, sőt néha kifejezetten érdekcsoportok szócsöve.
- Ezt hogyan érti?
- Úgy, hogy van a sportújságírásnak egy olyan vonala, amely egyértelműen érdekorientált - ilyen volt a Kovács Attiláért folyó kampány Laczkó Mihály vagy Bodnár György lejáratásával, a Lothar Matthäus-Bozóky Imre elleni kampány vagy most a Dámosy Zsolt elleni hadjárat a Fradit féltők társasága egyes hangadó tagjainak felhasználásával.
- Vitatja a bírálat jogát?
- Dehogy, de itt nem bírálatról van szó, hanem hangulatkeltésről, tényelferdítésről. Alig tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy Ináncsy Miklós, illetve Dámosy Zsolt ellen azért folyt, illetve folyik támadás a Fradinál, mert feltehetően nem azt a befektetői csoportot akarja kedvezményezni, ha meglesz az ingatlanpályázat, amelyiket a cikkszerzők támogatnak. A Matthäus mögött álló Pellady Péter üzleti tranzakciói is sértették bizonyos üzleti körök érdekeit, tehát nekimentek a sajtóban, mint szódás a lovának. Most éppen Kistelekit próbálja egy bizonyos újságírócsoport támogatni, miközben egy másik csoport következetesen támadja. Ha már a sportsajtónál tartunk, az egyoldalúság elkerülése végett hadd jegyezzem meg, hogy sok igen jó, tárgyilagos elemző írást is olvashatunk, például Hegyi Iván, S. Tóth János, Csurka Gergely, Ballai Attila, Malonyai Péter vagy Dénes Tamás jóvoltából.
- Voltaképp végigmentünk az összes neuralgikus területen. A helyzet tehát siralmas. Változtatni kell. Mi akkor a teendő?
- Mivel köztudottan fejétől büdösödik a hal, mindenekelőtt az MLSZ-ben kellene rendet teremteni. Ezt Deutsch Tamás mint sportminiszter megpróbálta, de túlpolitizáltan és nem megfelelő, nemzetközi szempontból elfogadhatatlan közigazgatási eszközökkel. De érdemben szerintem igaza volt: a Kovács Attila által alkalmazott módszerekkel - és ezt most, mivel Kisteleki visszahívta, Budapesti Labdarúgó Szövetség-elnökként a közelmúltban is bebizonyította - a mai világban már nem lehet szövetséget vezetni. Utódja, Bozóky Imre Berzi Sándorral együtt szerintem jó irányban, óvatosan manőverezett, de hát itt már kis lépésekkel nem lehetett segíteni. A Matthäus-féle tranzakciókba pedig Bozóky maga is belebukott, mert nem tudott erről az érdekcsoportról idejében leválni. A Matthäus-Pellady érdekcsoporttal szemben felsorakozott erők pedig Kisteleki Istvánt és a hozzá csatlakozott klubvezetőket, illetve megyei elnökcsoportot juttatták hatalomra, akik alapvetően az eddigi állapotok fenntartásában érdekeltek, de másként, mint elődjeik. Kisteleki István maga is labdarúgó, majd edző, majd labdarúgó-vezető volt. Aktív résztvevője tehát az elmúlt harminc évnek, ami tönkretette a hatvanas években még a világ élvonalába tartozó magyar futballt, megfosztva bennünket a labdarúgás hazai élvezetétől. Hogy tudna ezek után erkölcsöt, rendet biztosítani, amit megválasztásakor persze megígért? No de nézhetjük az elnökség számos más tagját is, évtizedek óta ott vannak. Például a fejlesztésikötvény-ügy rendezésével állítólag az foglalkozik az elnökségben, aki döntött a felvételéről.
- Labdarúgó-vezetők sokszor azt állítják, hogy az állam az oka mindennek, az állami támogatás hiánya okozza a labdarúgás nyomorát.
- Ez súlyos tévedés. Magyarországon rendszerváltozás történt. A magyar labdarúgásnak is tudomásul kell vennie, hogy nincsenek már szocialista vállalatok, amelyek potyán, közpénzből fenntartanak labdarúgó-csapatokat. Át kell alakulni a polgári társadalom sportjává. A profi futball a szórakoztatóipar része, látványsport. Ha létjogosultságot akar, úgy el kell tartania magát. A sportegyesület civil szervezet, tagjai önkormányzatán alapul, és alapvetően tagjai hozzájárulásaiból kell működtetni. Az állam támogassa az iskolai labdarúgást, a sportiskolákat, a szabadidősportot, de ne járuljon hozzá egy-két ezer szánalmas teljesítményt nyújtó ember luxuséletmódjához. Ezt a közvélemény egyértelműen elutasítja, de nem teszi lehetővé az Európai Unió versenypolitikája sem. Egyébként a magyar állam egyáltalán nem vonult ki a labdarúgás élvonalának támogatásából, és most nem csak a nemzeti utánpótlásprogramból adott pénzről beszélek. Amikor egy labdarúgóklub ingyen használhatja az állami tulajdonú pályát, ez nem állami támogatás? Az adósságelengedés, a közterhek átütemezése nem állami támogatás? Főleg vidéken a területi-települési önkormányzatok tulajdonosi szerepre is vállalkoznak a labdarúgásban, de hát ők a helyi állam, azaz ez is állami támogatás. Vagy ha a Magyar Turizmus Rt. ad, mondjuk, 50 milliót az EB-pályázat támogatására, ez is állami támogatás, hiszen ez a társaság százszázalékos állami tulajdonban van. Ugyanez a helyzet a Magyar Fejlesztési Banknál is.
- Valami másra gondolnak a sporttársak, valami nagyon nagy dobásra.
- Már a nagy dobás is megtörtént. 1998-2002 között az Orbán-kormány mintegy húszmilliárdos programot hirdetett a magyar labdarúgás feltámasztására. Pályarekonstrukciós program, beléptetőrendszer, a klubok anyagi rendbetétele stb. És ennek a pénznek azt a részét - mintegy tízmilliárdra taksálom -, amely ténylegesen bejött a sportba, a magyar labdarúgás felélte, eltékozolta. Maradtak belőle a beléptetőrendszer romjai a Népstadion omladozó lelátói alatt, meg több mint harminc elindult stadionátépítés, zöme félbehagyva ott rohad (az újpesti pálya üdítő kivétel). Vagy normális dolog az, hogy egy 3 millió forint törzstőkével rendelkező kft., amely tíz-egynéhány egyesület egyszemélyes társasága, több milliárd forint értékben kötvényt bocsát ki, amelyet az állam ugyancsak egyszemélyes fejlesztési részvénytársasága, az MFB lejegyez, és a kötvény visszafizetéséért a pénzügyminiszter garanciát vállal? Ezt a több mint 3 milliárdos sajátos hitelt lényegében felélte a Liga, illetve a klubok: sosem fog visszatérülni, viszont fedezete az az állandóan csökkenő televíziós jogdíj, amelyből élnének a csapatok. Ebben az ügyben most kezdődnek a bírósági eljárások. Még egyszer ezt nem lehet megcsinálni, pedig erről álmodoznak ezek a sajátos gondolkodású sporttársak. Kérdem én, hogy azért, mert az állam ingyenesen megengedte az FTC-nek az Üllői úti stadion használatát, ha ez a használat megszűnik, mert a tulajdonos eladja az ingatlant, miért kellene az FTC-nek másfél milliárd forintot kapnia? Ha a barátomnak van egy fitneszterme, és megengedi nekem szívességből, hogy ingyen használjam, ha eladja a termét, úgy fizetnie kellene nekem valamit? Legfeljebb azt kérhetném tőle, hogy ha van másik terme, oda engedjen be ingyen. Ha egy ingatlanbefektetőt arra kötelezünk, hogy az ingyenes használónak fizessen másfél milliárdot, vegye meg a labdarúgó-társaság értéktelen részvényeit és tartson fenn egy futballcsapatot magyar körülmények között luxusfizetésekkel, akkor ezt a pénzt a befektető nem fogja levonni a magyar államnak fizetendő vételárból? Le fogja vonni. A magyar állam újra elajándékoz egy rakás közpénzt az NB II-ben is botladozó labdarúgóknak. A labdarúgó részvénytársaság csődjétől még nem szűnne meg a Fradi, mert az megszüntethetetlen. Újra feltámadna - szerintem erősebb erkölcsi alapokon - egy valódi „régi-új" Ferencváros.
- Ilyen körülmények között hogy tud működni a magyar labdarúgás?
- Van egy mondás, hogy a szart korlátlanul lehet kenegetni. A magyar labdarúgás vezetői - szövetségi és klubszinten egyaránt - nagyon ügyesek Potemkin-falvak építésében, állami támogatások kisírásában, politikai alapú ügyeskedésekben, avagy az éppen nősülő püspökök részvételével zajló dísztemetések szervezésében. Szegény jó Puskás Öcsi, ez a valódi kispesti vagány, posztumusz tábornok - született Purczel Ferencként (ezért nevezték barátai „a sváb"-nak), halálakor Panchóként spanyol állampolgár - de nagyot röhögött volna rajtuk. Mennyivel szebb volt a madridi búcsúztatás. További példával élve Matthäus idehívása szövetségi kapitánynak óriási ötlet volt, hogy nemzetközi szupersztárként - és nem edzőként - elfedje a magyar válogatott gyengeségét. A selejtezőből való szokásos kiesésünk ellenére nem is lett volna semmi baj, ha Matthäus és stábja nem kezd üzletelni, és nem kerül szembe nagy hatalmú hazai érdekkörökkel. Lényegében hasonló célt szolgált az ugyancsak kezdő edző Bozsik Péter szövetségi kapitánysága - a Bozsik név véd, fenn lehetett tartani az eddigi játékosokból álló válogatottat. De hát Máltán véletlenül összeomlott a kártyavár, és az MLSZ vezetői kénytelenek voltak meglépni azt, amit már rég kellett volna csinálniuk, az utánpótlás-válogatottra építeni a felnőttválogatottat, feladni a mostani és a következő ciklust, és megpróbálni a 2012-es EB-re csapatot építeni. A labdarúgó-vezetők egészen kiválóak kis belterjes világuk megőrzésében. Például a maga módján nagyszerű volt, hogy 2004 őszén úgy kérték fel Csányi Sándort elnöknek, hogy ne tudja elvállalni. Először előzetes tárgyalások nélkül, közfelkiáltással felkérik a bankárt elnöknek, majd egy héten át a labdarúgás minden mocskát beleöntik a sajtóba, büntetőfeljelentések, tévéközvetítési káosz, perfenyegetések stb. A bankszakma bizalmas jellegű, Csányi visszariad. Természetesen előtte azt is megüzenik, hogy Csányi jöhet, de magával csak pénz hozhat, stábot nem, az elnökség többi tagját ők választják maguk közül. Miután Csányi Sándor ezek után nem fogadja el a jelölést, megtalálják Kistelekit, aki persze nem akar elnök lenni (mint ahogy előzőleg Liga-elnök sem akart lenni), de „kényszerűségből" elvállalja. Az elnökségbe bekerülnek a Bozóky-ellenes profi klubvezetők, illetve megyei elnökök, Kisteleki neki teljesen alárendelt főtitkárt hoz (már a másodikat nyűvi egy év alatt), Berzit kielégítik a nemzetközi igazgatói poszttal. Több szó az állítólagos korábbi visszaélésekről nem esik, hirtelen megszűnnek a vitás ügyek, megy tovább a régi verkli, csak egy másik belső érdekcsoport vezetésével.
- Az EB-rendezést is a manipulációk körébe sorolja?
- Részben. Az EB-rendezés trükkjével már Kovács Attila is megpróbálkozott, behúzva szegény osztrákokat a csőbe, akik azután átváltottak a svájciakra, és nyertek is 2008-ra. Bozóky a végnapjaiban a horvátokkal próbálkozott, Kisteleki István pedig - a még Bozóky kiváló ötleteként a szervezéssel megbízott Gyárfás Tamás védőszárnyai alatt - ráült a nagyjából kész vonatra. Egy labdarúgó EB nagyon jó lenne a magyar sportnak, mintegy előkészítve a budapesti olimpia rendezését. Nagy fejlesztési lehetőség a mérkőzéseket rendező városoknak, de az egész ország fellendüléséhez is hozzájárulhat: autósztrádák, repülőterek épülnek, özönlenek a turisták. Ebbe a buliba elég könnyű bepalizni a politikusokat, elfeledkezve a költségekről. Az álmok álmodóit nem zavarja, hogy egyelőre szinte nincs egyetlen UEFA-kupamérkőzésre alkalmas pályánk, nincs csapatunk, az egész labdarúgásunk úgy, ahogy van, teljesen lerohadt. Gyenge a rendező városok infrastruktúrája, kevés a jó minőségű autópálya, út, híd, csekély a szállodakapacitás. Majd lesz 2012-re. Majd ad a kormány és az EU. Aki pedig az MLSZ-t bírálja, aki figyelmeztet a hibákra, a hiányosságokra, az veszélyezteti a pályázat sikerét, tehát végső soron hazaáruló.
- És most, hogy április 18-án eljött az igazság pillanata, nem kaptuk meg a rendezést, mit kell csinálni?
- Ki kell mondani, hogy a magyar labdarúgásban cselekvési kényszerhelyzet van, és megalkuvás nélkül szakítani kell az elmúlt évtizedek gyakorlatával. Rendet kell teremteni annak érdekében, hogy a következő évtizedben már legyen valódi labdarúgás Magyarországon, hogy ne kényszerüljünk külföldre, ha tényleg labdarúgást akarunk látni.
- Talán részletezné, melyek lennének az alapvető változtatások?
- Az MLSZ-nek új vezetés kell, amelyben nem vesznek részt azok, akik eddig vezetők voltak, és így hozzájárultak a jelenlegi szégyenletes helyzet kialakulásához. A Fotex, a Trigránit, az OTP, a MOL vezetőinek visszariadása jól mutatja, az MLSZ jelenlegi vezetésével a magyar gazdasági-pénzügyi élet meghatározó szervezetei nem állnak szóba. Ugyanakkor a politika közvetlenül ne jelenjen meg - egyik politikai tábor részéről sem - a labdarúgás vezetésében, alapvetően a gazdasági szférából jöjjön az új vezetés. Olyan nagy társadalmi tekintélyű ember kell elnöknek, mint például Csányi Sándor vagy Erdei Tamás, aki mögött egyrészt jelentős szervezet, másrészt jelentős gazdasági erő is áll. Az elnökség többi tagja döntő többségben köztiszteletben álló külső ember (volt nagyvállalati vezető, volt polgármester stb.) legyen, aki most viszonylag szabad, és ráér időt szánni a labdarúgás megújítására. Például kellene az elnökségbe egy már nem aktív rendőrtábornok a biztonsági ügyekre, akinek a vezetésével tényleg le lehet törni a futballhuliganizmust, a rasszista megnyilvánulásokat, a nézőtéri rongálást, hogy a családok nyugodtan járhassanak futballmeccsre. Ezek az elnökségi tagok nem szorulnának rá, hogy a futballból éljenek, ugyanakkor képesek rá, hogy tehermentesítsék az elnököt. Az elnökség hajtsa végre a válságmenedzselést, konszolidáljon, és tiszta körülmények megteremtése után induljon el labdarúgásunk modernizálása útján.
- De hát egy ilyen elnökséget aligha szavaz meg az MLSZ küldöttgyűlése.
- Olyan társadalmi-gazdasági nyomás alá kell helyezni őket, hogy elfogadják az új rendet, azt, hogy külsők adják az elnökséget. A labdarúgás szakmai kérdéseit nem az elnökségben, hanem az edzőbizottságban kell megvitatni, az elnökség majd szakmai javaslatok figyelembevételével dönt. A megfelelő elnökség kialakításában sokat segíthet a sport állami és társadalmi vezetése, valamint a gazdasági szféra is. Az egyesületi vezetés meggyőzésében segítsen a Nemzeti Sportszövetség és a Sportegyesületek Szövetsége, a labdarúgó-vállalkozásokat pedig vásárolják fel a magyar nagyvállalatok. Az lenne jó, ha a labdarúgó szövetség saját önkormányzata hajtaná végre ezt a változást. Azért - és ennyiben, amit eddig mondtam, egyoldalúan negatív volt - a labdarúgásban is vannak, ha kisebbségben is, pozitív belső erők. Olyan volt megyei vezetők, mint Piller Sándor, olyan kultúrájú edzők, mint Garami József vagy Prukner László Kaposvárról. Vannak valóban önzetlen mecénások, valódi tulajdonosok, korrekt menedzserek is. De ha a saját erőből való megújulás nem megy, úgy a törvénysértéseket az ügyészség elé kell tárni (nem lesz nehéz ilyeneket találni), és az ügyész keresetére a bíróság függessze fel az MLSZ önkormányzatát, és rendeljen ki felügyelőbiztost. Erre a sporttörvény módot ad. A felügyelőbiztos hozza rendbe a pénzügyeket, készíttessen új alapszabályt, alakuljon át a megyei szervezetek vezetése, válasszanak új küldötteket.
- És ezt a FIFA, az UEFA, azaz a nemzetközi labdarúgó szervezetek elfogadnák?
- Szerintem igen. Deutsch Tamás hasonló döntését kifogásolták, de az kormányzati beavatkozás volt. Egy bírósági döntést szerintem tudomásul vennének, főleg ha eléjük tárnánk a valóságos helyzetet. Egyébként is a szövetségi önkormányzat felfüggesztése rövid ideig tartana, az autonómia rövidesen helyreállna. Létrejönne az új vezetőség, amely törvényes szabályzatokat hozna, rendezné a gazdasági helyzetet, nyilvánossá és áttekinthetővé tenné az MLSZ-t. Itt nem lehetnek üzleti titkok például a szövetségi kapitány vagy más sportvezetők fizetését illetően, hiszen az MLSZ kiharcolta magának a kiemelten közhasznú szervezeti minőséget. Márpedig ettől kezdve az MLSZ nem privát szervezet, nincsenek és nem is lehetnek üzleti titkai. Az MLSZ apparátusának működését is gyökeresen át kell alakítani.
- Hogyan?
- Az elnökség bízzon meg egy sportvezetői múltú magas rangú igazgatási szakembert főtitkárnak, aki rendbe teszi az igazgatási munkát, és képes törvényes szabályzatokat készíttetni, a bajnokságokat korrekten megszervezni. Az elnökség hozzon egy nagyvállalati gazdasági igazgatót, aki képes auditáltatni a mérleget, megszünteti a szabálytalanságokat, és megfelelő marketingtevékenységet alakít ki. Lehet, hogy ezeket az embereket „kölcsönben" kell hozni eredeti cégüktől meghatározott időre, de ilyen vezetőkre feltétlenül szükség van. Jóval kisebb és takarékosabb munkaapparátus kell, hiszen ha kicsi a foci, legyen kicsi a járandóság is.
- És a következő lépés?
- A bajnoki rendszer gyökeres átalakítása. Az első osztályban is olyan bajnokság kell, amelyben alapvetően amatőr csapatok indulnak. Ez a bajnokság ugyanakkor legyen vegyes bajnokság, amelyben részben az amatőr egyesületek legfeljebb kettő-négy profi játékost is alkalmazhatnak, részben az a néhány gazdasági társaság, amely képes a felemelt profi követelményeket teljesíteni, szintén indulhat. A mai gazdasági társaságok többsége tehát ismét egyesület lenne. Az amatőrszabályt szigorúan meg kellene tartatni, a másodosztály szerintem legyen már regionális területi bajnokság. A profiknál - élve a sporttörvény lehetőségeivel - jövedelmi plafonokat kellene megállapítani. A labdarúgó-játékjogok ne legyenek hitelek fedezetéül leköthetők, az indulási jog átruházása semmis. Nem szabad megengedni a tartozások felhalmozódását, a pénzügyileg működésképtelen sportvállalkozásokat és sportegyesületeket - erre a sporttörvénynél fogva igenis a sportegyesületnél is mód van - könyörtelenül fel kell számolni. Ez esetben kevesebb labdarúgó-társaságunk és egyesületünk lesz, de azok rendeltetésszerűen tudnak majd működni. A szabályokat mindenkivel meg kell tartatni, a joggal való visszaélőket, a sporterkölcs elemi szabályait megszegőket a sportvezetésből el kell távolítani.
- De hát ez voltaképp egy visszaamatörizációs program. Tagadja az üzleti labdarúgás szükségességét?
- Dehogy tagadom, csak ezt nem lehet a jelenlegi tisztázatlan alapokon kifejleszteni. Kell az üzleti labdarúgás, de nem úgy, mint most. A labdarúgás középpontjában - egy ilyen kis országban, amely üzletileg nem tud az angol, a német, a spanyol vagy az olasz profi bajnoksággal vetélkedni - a tömegsport jellegű amatőr labdarúgás álljon. Maximum négy-hat csapatunk képes nyugat-európai értelemben is sportvállalkozásként működni. Számukra kell módot találni, hogy benn tudjanak maradni a nemzetközi vérkeringésben. Az osztrákok többször felvetették egy közös profi bajnokság ötletét, mert náluk ugyan tízcsapatos bajnokság van, de azt sem képesek eltartani. Szerintem megfelelő előkészítés esetén életképes lenne egy olyan osztrák-magyar tízcsapatos profi bajnokság, amelyben, mondjuk, Bécs és Budapest két-két csapattal, a négy osztrák nagyváros csapata és egy alföldi és egy dunántúli magyar csapat venne részt - természetesen a hazai bajnokságban is játszanának, éppúgy, mint a jégkorongban vagy a kosárlabdában. Tudom, hogy az UEFA nem szereti az ilyen megoldásokat, de talán meg lehetne győzni őket. Egy ilyen érdekes profi bajnokság és a tiszta amatőr bajnokságok sora fokozatosan visszahozná a nézőket a pályára, lenne reklámozó, szponzor, beindulhatna a modern labdarúgásüzlet. Mondja meg, hogy Budapesten miért kell öt élcsapat külön stadionokkal? Ma már London kivételével sehol sincs ilyen Európában. Miért nem fuzionálnak, mint Bécsben? Értékesíthetnénk három stadiont, és építhetnénk az árukból két korszerűt.
- Hogyan történne a labdarúgás finanszírozása?
- Szinte minden közpénzt, illetve szövetségi üzleti bevételt - nem szavakban, ténylegesen - az iskolai labdarúgásra, a labdarúgó-akadémiákra, a gyermek- és ifjúsági focira, az utánpótlásra kell fordítani. Nagyon sok fantáziát látok a roma gyerekek, fiatalok labdarúgásba való intézményes bekapcsolásában is. Folytatni kell a pályaépítési programot - ez az MLSZ jó kezdeményezése. Nem a nagyválogatotthoz, ide kellenek komoly külföldi edzők, például utánpótlás-szakfelügyelők, akik megtanítják a magyar edzőket a korszerű munkára, hiszen edzőink többsége már a magyar labdarúgás süllyedő korszakában lett játékos, edző. Ugyanakkor meg kell követelni az utánpótlás-műhelyeknél is a magánszféra hozzájárulását. Egy forint közpénzhez jöjjön egy forint magánpénz. Az MLSZ működési költségeit, létszámát minimalizálni kell, jóval kevesebben éljenek a labdarúgásból, miközben meg kell próbálni a labdarúgásért élő valódi társadalmi munkások körét bővíteni. Nem kellenek székházcsodák sem a vezetésnek, sem az edzőképzésnek. A szövetség körüli kft.-ket meg kell szüntetni, rendezve az eddigi kétes ügyeket, így a fejlesztési kölcsönét is. A televíziós bevételeket a szövetség szabályzatában előre meghatározottan, a sporttörvényben meghatározott négy kritérium (közvetítésszám, a közvetítés nézettsége, eredményesség, amatőrökkel való szolidaritás) alapján kell eloszlatni. A válogatott keretek is működjenek költségtakarékosan - ha Angliában lehet klubedző utánpótlás-szövetségikapitány, nálunk miért kell függetlenített edző? A magyar közvélemény igenis megérti, hogy legkorábban 2010-re érhetnek be a labdarúgó-akadémiákon képzett gyerekek, akkor lehet jó bajnokságunk és jó válogatottunk. Nem kell addig mindenáron eredményt produkálni. Ezt az utat jártuk a jégkorongban, és sikerült. A labdarúgásban is sikerülhet.