A Mozgó Világ internetes változata

Parászka Boróka

Kelet-Európa és a Balkán szerepe változik, és ez Közép-Európa számára két dolgot jelent: nő a konkurencia, és tágul a lehetőségek köre. Legkézenfekvőbb az lenne, ha Magyarország végre tényleg megkötné a maga különbékéit, levetkőzné előítéleteit, és élne a változó európai tér adottságaival. Első lépésben: kitalálná és erősítené kulturális jelenlétét Romániában, hiszen Európának ebből a szegletéből Magyarország egyáltalán nem látszik. Ehhez azonban egy radikálisan új kultúrpolitikai szemléletre lenne szükség.

Mielőtt azonban rátérnék ennek a szemléletváltásnak a mibenlétére, kénytelen vagyok elszomorító hétköznapi helyzetjelentést készíteni. A kelet-európai magyar kulturális jelenlétről addig nem lehet értekezni, amíg nem látjuk egészen tisztán, hol tart ma az évtizedeken át olyan hangzatosan épített és képviselt magyar kultúrpolitika Erdélyben. Az a helyzet, hogy a magyar kultúra önként rekeszti ki magát Románia határain kívül.

2002 augusztusában nagy port vert fel, hogy a leköszönő Fidesz Erdélyben is jelentős összegeket juttatott a hozzá közel álló politikusoknak, cégeknek, alapítványoknak. A kedvezményezettek között volt Tőkés László, a kolozsvári Krónika c. napilap - és sokak meglepetésére egy könyvterjesztő cég.

Különös módon nem egy nyíltan politikai fórum került ekkor reflektorfénybe, hanem az Erdélyi Magyar Könyvklub (amely akkor a Magyar Könyvklub és egy csíkszeredai magánszemély tulajdonában állt), amely a Népszabadság értesülése szerint közvetett úton húszmillió forintot kapott. Az összeg kultúrafinanszírozásra akkor se volt különösebben nagy, viszont politikailag elég fontosnak bizonyult a támogatáshoz.

Mi lehet a politikai célon túl a valódi rendeltetése egy magyarországi (kormányzati) pénzből finanszírozott könyvterjesztő hálózatnak? Az Erdélyi Magyar Könyvklub a Fidesz-kormányzat idején százötvenezres példányszámban bocsátott ki és juttatott el katalógust-szóróanyagot az erdélyi olvasóknak (ekkora példányszámot egyetlen erdélyi magyar sajtótermék sem tudhat magáénak). Jelentős cím- és adatbázist építhetett a cég. Kiváltképpen a Székelyföldön közéleti szempontból jó mozgósító ereje volt a klubrendszerben működő üzleti vállalkozásnak. (A cégtulajdonos magánszemély pedig a Fideszhez közel álló RMDSZ-ellenzék, a Reformtömörülés egyik meghatározó politikusa volt.)

A pártpolitikai érdekeken kívül azonban semmilyen magyar kultúrpolitikai stratégiát nem lehetett feltérképezni a befektetés mögött. A könyvterjesztő cég kínálatából pont a magyarországi kulturális kiadványok, például a kortárs magyar irodalom hiányzott. Néhány (a Könyvklubhoz közel álló) erdélyi magyar kiadó kötetei mellett szakácskönyvekből, barkácskönyvekből, gyanús kivitelű és minőségű gyerekkönyvekből állt az EMK korabeli kínálata.

A Fidesz leköszönt, az új kormány pedig nem firtatta a befektetés jövőjét. Az EMK kezdeti sikere, a klubtagok egyre növekvő száma azonban azt jelezte: igény és vásárlóerő van Erdélyben, érdekében állna a magyar államnak és a magyar kultúrának komolyan venni ezt a piacot. Mégse tűnt fel senkinek, hogy minden hangzatos kisebbségpolitikai program ellenére az erdélyi magyar kulturális piacról kiszorult a magyar kultúra: ma a magyarországi könyvkiadók termékeihez Erdélyben nem lehet hozzáférni. Nem azért, mert tilos, nem azért, mert nem engedik át a határon.

Azért nem lehet hozzáférni, mert a rendszerváltás után egyetlen olyan nagyobb léptékű kísérlet volt, amely a könyvterjesztést (is) megoldotta volna - és ez a Fidesz politikai érdekből született kezdeményezése volt. Értelemszerűen a Fidesz bukása a cég elsorvadását is magával hozta. Az MSZP-SZDSZ-kormány pedig nem támogatott tovább ilyen kezdeményezéseket. Vélhetőleg félt a hasonló vállalkozások mögött megbúvó politikai (ellen)propagandától, jobbnak látta elsorvasztani őket.

Tehát összefoglalva: van kereslet a magyar kultúra iránt, de mivel nincs átfogó kultúrpolitikai stratégia Erdélyben, a mai napig szinte csak az jut át a határon, ami politikai propagandaként is használható. Ennek pedig kevésbé az erdélyi magyar közösség látja a kárát, hiszen aki nagyon akar vásárolni, az beszerzi, ami neki kell, de a magyar szerzők és könyvterjesztők egyértelműen vesztesek: egy már fizetőképes másfél milliós piactól esnek el.

Jelenleg az erdélyi kiadóknál megjelent könyvek ára megegyezik a magyarországi kiadványok árával, nem lehet arra hivatkozni tehát, hogy az erdélyi magyaroknak nincs pénze a „drágább" könyvekre.

A magyar kultuszminiszter és a magyar pártelnökök is elkötelezték magukat az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás mellett, és a (vélt vagy valós) magyarellenesség ellen tiltakoztak. Az erdélyi magyar felsőoktatás gondjait azonban a politikai vitáknál sokkal egyszerűbb problémák okozzák. Hiába elegendő például a magyar és román állami finanszírozás a romániai magyar felsőoktatásra, ha könyvtárat fejleszteni nem lehet, mert nincs hol és nincs mit vásárolni. Erdélybe a könyv segélyek útján, adományként juthat be (természetesen az adományozó, segélyező preferenciáinak megfelelő szelektálás szerint). Áruként azonban nem. Tehát az oktató, a diák nem is nagyon választhat. Abból tanít, abból tanul, azt olvas, amit a kezébe adnak.

Jelenleg csak Kolozsváron működik nagyobb könyvesbolt, amelynek a kínálata kielégítőnek mondható. Ám itt is csak véletlenszerűen vannak jelen a nagyobb magyarországi kiadók, láthatólag nincs szakmai lobbi, átgondolt stratégia. Marosvásárhelyen (ahol három egyetem is működik, és mindhármon van magyar nyelvű képzés) gyakorlatilag nincs könyvesbolt. Azaz van két kis kiadói üzlethelyiség (a helyi Mentor és a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó kirendeltsége), de itt szinte csak a kiadó könyvei kaphatók. Csíkszeredában működik az egyik legnagyobb erdélyi magyar könyvesbolt (két kirendeltséggel). Magyar szépirodalmat két könyvespolcon találtam most: Jókai Anna, Szabó Magda szinte teljes életműve megvásárolható. Ezenkívül volt még négy Esterházy-, három Kertész-, két Nádas Péter-, egy Spiró-, egy Csaplár-kötet - ennyi a magyar irodalom az egyik legnagyobb könyvesházunkban. Mindenhol megtalálható viszont a teljes Wass Albert-életmű, és az EMK után maradt webáruház szépirodalmi kínálatának nagy részét is (az egykori Fidesz kultúrpolitika mementójaként) csak a Wass Albert-művek teszik ki. A magyarországi kultúr- és kisebbségpolitika reális eredményeiről annyit, hogy nincs reprezentatív könyvesbolt továbbá Temesváron, Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Sepsiszentgyörgyön... és a lista sokáig folytatható. Az arányok kedvéért képzeljük el Szegedet, Debrecent vagy Nyíregyházát könyvesbolt nélkül.

Nem csak arról van szó, hogy korlátozza saját piacait a magyar kultúra. Hanem arról is, hogy önkényesen befolyásolja az erdélyi magyar kultúra fejlődését. A helyi könyvterjesztőnek nem érdeke behozni a magyarországi kínálatot, mert az természetszerűleg nagyobb, rendszerint nívósabb. A magyarországi könyvterjesztésnek pedig nincs helyismerete, és még mindig a tizenhat évvel ezelőtti állapotokból indul ki: Erdélybe segélyt vagy semmit.

S mivel azt vásárolja az erdélyi olvasó, ami van, kialakul a sztereotípia, hogy Erdélyben csak az kell, amit az erdélyi olvasó vásárol.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával működik az éves marosvásárhelyi könyvvásár. Az idei vásáron, novemberben, szinte rögtön a bejárat mellett Budaházi György magyar néphez intézett szózata függött - az idén körülbelül ennyi jött át a határon a magyar kultúrából. Találtam még néhány Jelenkor-, Európa-, Osiris- és Magvető-kiadványt a vásáron (egyetlen standon összezsúfolva) - Budaházi üzenetéhez képest méltatlan helyen, a földön hevertek a könyvek, és nem állíthatom, hogy teljes egészében reprezentálták volna az idei magyar könyvtermést. Láthatólag nem volt olyan terjesztő, akinek érdekében állt volna piacot teremteni a kiadványoknak, aki gondoskodott volna róla, hogy az erdélyi magyar olvasó is rátaláljon ezekre a kötetekre.

Az NKA egyébként ugyanúgy támogatja az erdélyi magyar könyvkiadást, mint a magyarországit - a kölcsönösség elvárása nélkül. És a nélkül a meggyőződés nélkül, hogy Románia a magyar kultúra számára kiemelt fontosságú piac lehet.

Az utóbbi tizenhat évben kialakult egy olyan felemás gyakorlat Magyarországon, amely „gettósította" a kulturális termelést. Az erdélyi kiadókat arra ösztönözte, hogy erdélyieknek erdélyi szerzőket adjon ki, helyi érdekű témákban, és lehetőleg maradjon meg magának a saját határain belül. Ez a gettósítás szintén része annak a magyar állam által finanszírozott kulturális torzulásnak, amelyről már fentebb szó volt. De ugyancsak ez a gettósítás az oka annak is, hogy a magyarországi szerzők Romániában háttérbe szorulnak. Körülbelül tíz erdélyi magyar kiadó, könyvműhely működik. Ezekből egy-kettő vállalkozik arra, hogy nagyon ritkán magyarországi szerzőket publikáljon. Egészen különleges esetnek számít, hogy a kolozsvári Koinonia Kiadó 2007-re például Márton László-novelláskötetet tervez.

Az utóbbi években a magyar kultúrpolitikának volt néhány örvendetes kezdeményezése. Ide tartozik az alternatív kultúra támogatása, ide tartoznak a különböző könyv- és olvasásnépszerűsítő programok. Magyarország határain kívülre azonban semmi nem jutott el ebből a reformból. Nincs, aki ösztönözze a kulturális fogyasztást, nincs, aki számon kérje a minőséget, a nyitást. Az erdélyi magyar kiadók (egy, talán két kivétellel) a tizenhat évvel ezelőtt kialakult kiadói programmal, ugyanannak a szűk kultúrafogyasztó rétegnek termelik a kiadványaikat anélkül, hogy bárki is arra kényszerítené őket, hogy ugyanabban a támogatási rendszerben ugyanazért a támogatásért versenyre keljenek a magyar könyvműhelyekkel, és helyet teremtsenek a magyar kultúrának a kelet-európai piacon.

Hiller István néhány hete sikeresnek nevezte a magyar kultúrdiplomácia eredményeit Európában, és fontosnak nevezte a nyitást az Európán kívüli kultúrák és kulturális piacok felé. Romániát ezek a sikerek nem érték el (noha már január 1-jétől hivatalosan is „európainak" számít ez az ország). Kiépült a magyar oktatási rendszer (egyetemekkel, felnőttképzési központokkal, könyvtárakkal, információs központokkal), létrejött néhány magyar állam által finanszírozott kulturális intézmény. Mindezek ellenére az erdélyi magyar kultúra információhiányban szenved, Magyarország pedig önként zárja ki magát nemcsak Erdélyből, hanem Kelet-Európából is.