Tandori Dezső
Kis trió
I. Durvaszemcse
Átveszem a színes lapot. Majd ráülök,
ha hideg a kő. Ráülök, de
olvasásra mégis elő-
kotrom magam alól. Kemény, mint
a francia krémes állaga. (Kedvenc
hasonlata gunyoromnak.) S mit mond?
„Megörültünk a fotósnak, aki rögtön
vitt kijjebb minket, a fényre, a teraszra."
Nekem aztán, így én nyomban, senki parancsa!
De hát ez volt mindig. A találkozások,
volt idő, mikor azt mondtam, „ráállok".
Nem élhetek már csak a magam törvénye szerint.
Kevés időm van hátra, hogy abban ne
történjék semmi. Ezen töprengek, nem fotókon.
Hogyan lehetne egyértelműsíteni?
Nem ahhoz van kevés időm, hogy semmi-történéssel
vesztegessem, hanem hogy mint a francia
krémes állaga, úgy legyen üres az időm,
eseménytelen, ne kelljen vágynom a jóra sem.
Üljek meg csöndben, mint egy régi költő
tanítja, és a sötét és a csend még: mint ember-öltő.
II. Vágyni bármire
„Taníts törődni, nem törődni, megülni
csöndben", ezt is ez a költő, bizonyos
T. S. Eliot írja (nem a reklámújság).
A reklámújságokhoz semmi közöm. De a fákhoz
a robogó vonatból; a fogyó távolsághoz;
egy idegen városban, de akármi, akármi utcához:
semmi közöm. Nem vágyom. El-elmegyek a vasúti
átjáró tövébe, felnézve egy-egy (nekem) céltalan
tovarobogó mozdonyra, megkönnyebbülök: véletlen se
vihetne engem. De jó volt, mikor az áram
kihagyott, a vonat még a Keletiben visszatolatott,
én hazarohantam. S kutyánkkal még két napot
tölthettem. Én egy idegen hotelágyban aludtam
- vagy cigarettáztam - volna. Nézem a töltést. A vágy
ilyesmi: először csak úgy az avarban, mint héjanász.
Aztán ananász, pezsgő, vodka mellett, a legtisztább
lepedőn. És utána mégis: hát ön? mondhatjuk egymásnak.
Nem is nagyon kell hinnem a vágynak. Szép test emléke,
szép könyv, izgalmas festmény, orrhosszal befutógyőzelem;
„feljössz? lapozzunk bele; micsoda színek; eltaláltam!"
De te se, mondom magamnak, még csak te se, te se, te se.
III. Az igazi folytatás
Két szoba összenyitva. Másikban a madár, két
napos korában lelték, hasadt has, tört láb,
ragadozónak, odvában, odavethető verébhús.
És fölnevelték. Nekem, és él, és már népszerű is,
újságokban van hír róla. Haha! Alszik, d. u. 1/25,
bocs, ez egy lókvóta, 1/2 5, én kihasználom,
hogy kevesebbet vesztek a gázáron, mintha nála
- ne fázzon - a villanykályhát használom, ülök,
gázkályhánk melege átárad hozzá. Hanem ehhez hozzá
kell tennem, hogy Ő szerves része életemnek,
ürügy rá, hogy T. S. Eliotnak megfeleljek,
tudjak törődni, nem törődni, csöndben csak ülni,
plusz, haha, Eliot, erre kegyed nem gondolt: máris
valami éjben.
Na kérem.