A Mozgó Világ internetes változata

Idén is mentegetőzéssel kezdem: amiatt mentegetőzöm, hogy évről évre ismétlem magam, és még a mentegetőzésem is ismétlés. Vagyis: kitűnő interjúkat olvashattunk 2006-ban is a Mozgó Világban, de immár négyre szűkült a szerzők köre. Az évek óta rendszeresen szereplőkre. Mindegyiküket nagyra becsülöm, de nélkülözöm a bírálótársaknak azt az örömét, hogy egy-egy eddig nem szerepelt költőre, grafikusra, esszéíróra hívhatják fel a figyelmet. (Igaz, tavaly Bugyinszki György személyében én is egy új, ifjú pályatársat mutathattam be.) Persze panaszkodásom csak részben jogos, mert amit olvashattam, azt most is jónak tartom.

Tizenöt interjú készült 2006-ban. Váradi Júlia idei művei közül a roppant tanulságos operaházi körképet/kórképet emelem ki, Pikó Andrástól pedig a Fodor Gábor-interjút - az SZDSZ pártelnök-választási kampányának közeledtével érdemes lesz újra elővenni. Mihancsik Zsófia többnyire rádiós beszélgetéseit dolgozza át a Mozgó Világ számára, de ez évben volt közvetlenül ide készült, tehát eredeti műve is. Nem mintha a megszerkesztett rádióműsor kisebb értékű lenne. A dán Mohamed-karikatúrák kapcsán Sajó András jogtudóssal folytatott párbeszéd egészen briliáns: kristálytiszta a logikája. Vagy itt van a Ludassy Mária-interjú, amelynek már az ötlete is kitűnő: politikusi kijelentések után eszmetörténetileg próbálja kiszedni egy szakemberből, mi is az a közakarat, és mit tűrhet el a liberális demokrácia. És bár Zsófi érezhetően és tudhatóan rokonszenvez interjúalanyával és közel áll hozzá gondolkodásában, ez nem akadályozza meg a tisztességes kérdezésben. Bauer Tamással például, pár oldallal Ludassy Mária után, kifejezetten „kekeckedik", ami nagyon jót tesz a beszélgetés tartalmának és hangulatának.

Az évfolyam tizenöt interjújából nyolcat a díjra javasolt Rádai Eszter készített, akinek szakmai kvalitásait sokszor méltattam már. Szívesen emlékszem például a Sárközy Tamással vagy a Kosáry Domokossal készült írásra. Ez utóbbi például izgalmas és mély beszélgetés két értelmiségi között: igaz, egyikük idősebb és tekintélyes, a kérdező hangján (igen, írásban is!) érzem az őszinte tiszteletet, de ugyanakkor ott a kíváncsiság, amellyel faggatja a nagy idők tényleg nagy tanúját. Különösen érdekes dolgok derülnek ki Kosáry professzor és Nagy Imre kapcsolatáról - nem is gondoltam volna, hogy volt -, és Eszter még egy pici iróniát is elbújtat az egyik kérdésben: „akkor ön, professzor úr, épp a gödöllői egyetemi könyvtárban dolgozott, száműzetésben, nem tudom, egyszerű osztályellenség minőségben-e, vagy reakciós tanok hirdetőjeként..." Nagyszerű alannyal bizonyos értelemben könnyű beszélgetni, de ne csökkentsük a szerző érdemét, azt is el lehet rontani, ha valaki felkészületlen. Kosáry Domokosnál történetesen nem volt szükség arra az újságírói erényre, hogy személyes rokonszenvétől függetlenül keményen visszakérdezzen, ne hagyja szó nélkül a mellébeszélést, mutasson rá az ellentmondásokra. Ám más esetekben Rádai Eszter ezt az erényt is fel tudja mutatni. Sajátos vonása ennek az évnek, hogy háromszor beszélgetett a miniszterelnökkel, ami önmagában is érdekes megfigyelésekre ad alkalmat: mi hogyan alakult a hónapok során. Az interjúk egy része önálló kötetben is megjelent. És ha valaki már aggódna, hogy az újságíró túlzottan rokonszenvezni kezd Gyurcsány Ferenccel, ami elhomályosíthatja az éleslátását, hát most megnyugodhat: a legutolsó, a decemberi beszélgetésben Eszter érezhetően zavarba hozza beszélgetőpartnerét a gesztusainak teatralitására vonatkozó kérdéssel. Egyszóval ebben a Mozgó Világ-évfolyamban mennyiség és minőség összhangban volt, mondhatni átcsapott egymásba. Rádai Eszter sokat és jót írt, ezért őt javaslom a díjra.