Éjféltől hajnalig

amikor elalvás előtt ajkára húzza

bicsaklott fejemet, az Isten van velünk,

királyné gyertyáit kínálja blúza,

virágzanak, mígnem csak fölkelünk,

bibéje ontja illatát

s ha karneol-vörösbe bágyad reggelünk

esdeklem égő nyíladékon át:

fehér-izzású, mint a tajga

és lángoló a barna hát,

egy ujjam betakarja,

a másik poroszkáló tenyerem lován

üget, hol pendül-peng a balalajka,

kívánom: fusson mind, akár a szán!

gyönyördombjának suhatagja

legyen üdvöm és golgotám

Kinek van még hite

napszállatkor hová vezet, ne kérdd, ki tudja,

egyik saroktól másikig, meg odaát,

a lányok véghetetlen vándorútja,

bár súgja némelyik, távolba lát:

- mikor a szél hozza-viszi

tocsogós rétes, tejfölös bab illatát,

testünk-szakadva zokogunk szivi,

hol már a ház s a kert, a konyha!

szükség noszít meg egy strici,

afféle lomha-forma

negédes nőüzér, a hasmenés vigye,

hová az utcavégi szennycsatorna...

riszálkodunk - kinek van még hite -

holtak dünéi közt osonva

valami baljós semmibe