Kegyetlen dolgok ezek

Olyan ez, mint tófelszín, csendben ring,

majd megfeszül, apróhalak nyílhegyei

ejtenek sebet rajta, egy rablóhal

mozgatja mindazt, mi bennem van.

Akkor vagyok, ha ő is létezik

- nekem csak harmadik személy,

neked lehet, hogy az első -, ha ő nincs,

csak benned létezem.

(Egy tóval még mi mindent le lehetne

írni, hogy nem tudok tükrébe nézni,

nem látom a vízben ringó - csak egy

dinnyének lenne héja? - arcomat.

Állóvíz ez, a felszín ugyanúgy hallgat,

mint a mély. Csak ha rablás van,

akkor ugrik ki a szívem, de ezt már

mondtam. Nem olyan kegyetlen

dolgok ezek, bizony, akárhányszor

bele lehet lépni ugyanabba.)

A part úgyis fontosabb mindennél,

hogy érezzem testem súlyát a lábaimon,

érezzem a súlyt, mit vállaimról

levesznek - ez vagy te, csak álljak

és nézzem végig, mit művel

a reménytelenséggel egy naplemente.

Tudom, ez a gravitáció, az arcomból

lassan kifut a vér, és bár egyre élettelenebb,

talán boldog vagyok, mint a félredobott

strandlabda, mert úgy tűnik, hogy senkié.