A Mozgó Világ internetes változata

Eredeti tervünkben az októberi szám nagy része 1956-ról szólt volna. Eredeti tervünktől a szeptember közepétől és azóta mindmáig - valószínűleg a lap megjelenésének idejéig - zajló események elvették a kedvünket. A párhuzamok külsőségében tetszelgő hírek ordas különbségei miatt. A látszathasonlóságokkal visszaélő ravasz rendezői akarat miatt. A passiójátékként szceníroztatott tömegjelenetek miatt. A kijelölt és önjelölt hősök, valamint a megijesztett és fölijesztett nem statiszták, azaz a többségi társadalom miatt.

A látszat szerint Magyarországon ma két egymással kibékíthetetlen egyenlő erő, egy parlamenti választásokat nyert baloldal és egy önkormányzati választásokat nyert jobboldal áll szemben egymással. A látszat szerint mindkét oldal hatalmi elitjének képviselői egyformán megérik a pénzüket, a jobboldali képviselő azért, mert a hatalom megragadásáért fölborítja a köznyugalmat, a baloldali azért, mert terveit a többségi társadalom megkerülésével akarta kivitelezni.

Alakilag ebben nincsen semmi tragikus, sőt még szokatlan kockázat sincs. Ha az események kimozogják magukat - mondja ez a logika -, úgyis az fog történni, vagy annak kellene történnie, amit a) vagy a nemzetközi tőke, b) vagy a népakarat, c) vagy a tiszta erkölcs, d) vagy az időjárás valószínűsít. Ezek szerint majdnem mindegy, hogy a) a jelenlegi kormány fönnmarad az inercia miatt, b) lemond, és az elnök új választásokat ír ki, c) a miniszterelnök lemond, és szakértői kormány alakul, d) körkörösen megpuccsolnak mindenkit. Az alaki politológia egyik verziót sem tartja hallatlan botránynak.

Ehhez a látszatlogikához sokan asszisztálnak a balliberálisnak tekintett, de balliberálisságában föltűnően erodáló oldalról. a) Például egy volt pénzügyminiszter, aki a konvergenciacsomagot a közbéke és személyes sértettsége okán legszívesebben eloldozná eredeti alkotóitól, és mintegy önjáróvá tenné. b) Például egy filozófus, aki az élesedő osztályharc miatt valamennyi aktort - kiért kisebb, kiért nagyobb szimpátiakönnyet sajtolva ki szeméből - a pokolra küldene. c) Például egy másik filozófus, aki a morál jegyében azért végezne a létező balliberális oldal vezetőjével, hogy az égieket engesztelő kegyes áldozat ily módon szigetelhesse el a számára is undorító másik felet. d) Például a közmédia kisebb-nagyobb szereplői, akik praktikus túlélőcsomaggal hátizsákjukban a BBC pártatlanságról szóló direktíváját úgy értelmezik, hogy kár a strapáért addig, ameddig a hatalmi viszonyok átláthatatlanok.

A félreértelmezett látszat ellenében azonban itt nem jobboldal és baloldal küzd egymással, mint ahogyan a polgári társadalom azt a Westminster-modellben, az ideáltípusban megálmodta, hanem ukrajnai és szerbiai politikai gyakorlat feszül a bizonytalan európai normarendszer ellenében, és a félperiféria fundamentalizmusa ugrik a kiforratlan demokrácia torkának.

Tényleg egyik kutya, másik eb? Orbán vagy Gyurcsány? A megmondóemberek valószínűleg ott követik el a hibát (több mint bűnt), hogy a történelem nem ismeri a természettudományi kísérleteknél bevett kontrollcsoport módszerét. Ha a történelem valamit egyszer végzetesen elrontott, nem lehet egy „pardon, tévedtem"-mel visszamenni a startkőhöz. Tényleg nem számítanak az Árpád-sávos zászlók, a zsidólisták, a vesszen Trianonok a Parlament előtt? Tényleg csak amolyan hangulatjavító színpadi kellékek a magyar múlt legrémületesebb rekvizitjei? Tényleg az az első számú bűnös, aki először beszél a közös bűnről, a mindannyiunkat átszövő hazugsághálóról? Tényleg nem számítanak a be nem vallott, de sokszorosítottan bizonyított vétkek? Tényleg valamennyi düh, fenyegetés, „spontán népi indulat" visszagyömöszölhető a palackba, amint „uralomváltás" következik, s amint „konszolidálódik a helyzet"? És ha mégsem? Kicsiny elégtétel, hogy a véleménymondók és a véleményhallgatók ha máshol nem, hát a számonkérőszék kispadján valószínűleg találkozni fognak.

De igaz is, mi eredetileg 1956-ról akartunk számot csinálni. Kosáry Domokos, Rádai Eszter, Ormos Mária, Boros Géza s mellettük rendszeres szerzőink segítettek is annyit, amennyi segítséget egy folyóirat egyáltalán megkaphat a fölgyorsult események forgatagában. Milyen kár, hogy nem kérdezhettük meg egykori kolumnistánkat, a történész Szabó Miklóst! Hiányában ideidézünk tehát A kínos forradalom címmel 1991-ben megjelent írásából egy fontos passzust.

„A politikai Magyarországnak az a része, amely gyökeresen szakítani akar az előző rendszerrel, ma jelentős részben úgy érzi, hogy ezt csak a Horthy-Magyarország rehabilitálásával teheti, mivel a kommunista rendszer... az 1945 előtti rezsimtől határolta el magát a legerőteljesebben... Az egész 1945 utáni történelmet kívánják megtagadni, zsákutcának, történelmi kitérőnek tekintik, amely után a magyar történelem visszakanyarodik normális fejlődésének medrébe. 1956 az eltorzult fejlődéssel szállt harcba, de úgy, hogy maga is a folyamat része volt: korrekciókat akart végrehajtani a torz folyamatra épült politikai struktúrában, de célja nem az »1945«-ben megszakadt »normalitáshoz« való visszatérés volt."

Az írás a Múmiák öröksége című antológiából való. Olyan múmiákról beszélt Szabó Miklós, akiket rosszul temettek el. Temetetlenek maradtak, és ezért folyton folyvást bosszúért lihegnek azóta is.

 

P. Szűcs Julianna

Léáztatta föld

Kovács Bence felvétele