A Mozgó Világ internetes változata

Korrekt világmagazin nagyságrendekkel többet jelent egyszerű ismerethalmaznál. Abban tudna segíteni, hogy reménytelen földhözragadtságunkból végre kikászálódjunk. Ha más szemén keresztül is, de megértsük, hol van a helyünk a világban, mennyire jelentékenyek vagy jelentéktelenek az agyonharsogott belpolitikai történések. A „honnan jöttünk, mik vagyunk, hová megyünk" ontológiai szentháromságra az alapműveltség szintjén az ehhez hasonló írott vagy elektronikus forrásoknak kellene - lehetne - feleletet adni. Mindaddig, amíg nincsen tisztességes - és nem csak alkalmi, hanem a külföldi híreket katasztrófa-tömkelegnek és politikai eseményhalmaznak láttató, felszínes híradókkal, közéleti háttérműsorokkal súlyban, műsoridőben, műsorsávban felérő - nagyvilág-szemle a televíziókban, fölösleges lenne elvárni bárkitől széles e hazában, hogy távolabb lásson a saját orránál. Ha úgy tetszik, nincs értelme ablakokat nyitogatni a hátsó udvarra vagy éppen a lichthófra, ez csak abban erősítene meg bennünket, hogy a mi világunk hibáival együtt a létező világok legjobbika - belül, a mellékhelyiségben tágasabb. Úgy járnánk (fokozatosan arra nevelődnénk), mint a portugál Saramago (Platón barlanghasonlata nyomán írott) regényének falanszterbe zárt szereplői: önnön nagyszerűségünktől úgy elkábulunk, hogy a másfajta létforma csak lenézésünkre vagy közönyünkre alkalmas gyenge árnyjátéknak tűnik számunkra.

Nem érdemes felsorolni, ki mindenki bábozott már a képernyőn, és milyen komédiát adott elő. Még Kepes Világfalu-sorozata volt a legéletképesebb közülük - szemben, mondjuk, Frei Tamás túljátszott rögtönzéseivel -, de önként vállalt szubjektivitása és tematikus felépítése szilárd kereteket szabott neki, alkalmi és nehezen megismételhető vállalkozássá tette. Másfajta ismérveknek kell megfelelnie egy napi-heti rendszerességű kitekintőnek, közülük a naprakészség, árnyaltság, elfogulatlanság, informativitás eszményei talán a legfontosabbak.

Bajban lennénk, ha pontról pontra számon kellene ezeket kérnünk a köztévé két kiválasztott külhoni magazinján, a Panorámán és a Héthatáron. A Héthatár amúgy is beéri egy kisablakkal, nem lenne méltányos túl sokat várnunk tőle. Feladata, hogy a magyarok által belakott tágabb pátriát járja be hétről hétre, s ezt a gésák topánkáival és enyhén deformált lábízületeivel teszi, nagyon aprólékosan, nagyon fárasztó módon. A Panoráma ellenben minimum Csizmás Kandúr babárjaira tör, hétmérföldes léptekkel fedezi fel a világot, eközben lényeges tájegységeken lép át lelkifurdalás nélkül, horizontján olykor követhetetlenül gyors ritmusban úsznak el az információfellegek. A hét eseményei közül felkutatja például a folytatódó Izrael-Hezbollah konfliktust, a Szerbia-Koszovó rendezési terveket, a Fidel Castro megbetegedésével/hatalomátadásával kapcsolatos ügyeket, és kitér Montenegró már korábban kivívott függetlenedésére. Ám figyelmen kívül hagyja a mexikói és a kongói választásokkal kapcsolatos zavarokat és nemzetközi visszhangot, a szentpétervári Ermitázs Múzeum kifosztását, az angliai és a lengyelországi kivándorlási-bevándorlási egyensúly felborulásának valós és vélt következményeit, az indiai gyerekmunka-törvény friss szigorítását, az ukrán miniszterelnök kinevezését - ezek pedig számos egyéb mellett a külföldi hírügynökségek vezető anyagai voltak a tárgyalt időszakban. A magam részéről szerencsésnek látnám azt is, ha az aktuálpolitika mellett mindig lenne legalább egy-egy áttekintő összefoglaló a világban zajló legfontosabb trendekről - az éghajlatváltozásról, a demográfiai problémákról, a világjárványokról, a tőzsde mozgásairól; bármiről, ami közvetve mindnyájunkat érint, mégsem érhető tetten egy-egy külhoni béketárgyaláson vagy szolid parlamenti tudósításon.

Jó hír a rosszban: a Panoráma már rég nem az elfogultság szigete, és nem is közel-keleti zárvány a Magyar Televízióban, amivel sokáig oly kétes hírnevet és rajongótábort szerzett. A híradókból „átmentett" műsorvezető, Nika György személye egyfajta híradós mentalitást tükröz, a dinamikus üzemmód azonban általánosságokba vagy talányokba burkolja a tudósításokat felvezető kommentárokat, s a képes híranyagok öszszevágásának sem kedvez. A takarékos megoldások pedig bántóan kiugranak: a Panoráma arról a távoli eseményről tudósít, amellyel kapcsolatban közeli tárgyalások zajlanak, s ott egy csapásra tucatnyi interjút el lehet készíteni. Így van ez a közel-keleti konfliktus római tárgyalása, az ENSZ BT-ülése esetén, ahol vígan lehet ollózni az elhangzott anyagokból, vágóképeket pedig majd szállít a televíziós jogsegélyszolgálat. És így van ez a bécsi Koszovó-megbeszélésen is. A kubai riport pedig megelégszik az utcai örömünnepek szemlézésével (Kuba, Miami), és némi légből kapott spekulációval - a fél világ ezt játssza Fidel háttérbe vonulása idején, ettől még az informativitás pajzsával nehezen védhető.

A negyedik, montenegrói összeállítás a legérdekesebb: kínosan ügyelnek rá, mégis szemmel látható a szerkesztőségi mocorgás a háttérben. A Panoráma archív felvételeket vág be, az elszakadás ünneplését értékeli, elnököt, miniszterelnököt, ellenzéki politikusokat szólaltat meg, felkeresi „az utca emberét". Pár órával később a Héthatár a történeti felvezetést ugyanazokkal az archív képekkel illusztrálja, a népszavazás éjszakájának vágóképei is ugyanolyanok, beszél az államfő és a miniszterelnök, „az utca embere" pedig arcra is egyezve (ugyanúgy) a Toscana nevű pizzéria előtt vallja meg véleményét. A különbség: az államfő, a miniszterelnök, az ellenzéki párt alelnöke egyazon interjúból az utóbbi műsorban mást mond, vagy ugyanazt, csak hosszabban, a spontán megnyilatkozóktól különböző mondatokat idéznek, s a Héthatár még emellett is talál kifejtenivalót, gazdasági potentátokat kérdez ki, terjengősebben, hajszálnyit változatosabban tárgyalja az anyagot. Nem teljesen világos ugyan, hogy a kárpát-medencei magyarságot a montenegrói helyzet miért érinti hasonló közvetlenséggel, mint a kolozsvári turkálók esetleges bezárása, a szlovák nacionalizmus vagy a munkácsi műemlék vár lassú porladása, de emberileg nagyon is érthető: a kettészelt összeállítással időt és pénzt spórolnak meg a köztévének, s talán a két különböző adással és ismétléseikkel szélesebb közönséghez juthat el az anyag.

Valahol itt, az arányoknál billen fel az egyensúly: a Panoráma pergő akar lenni, mégis szürke és unalmas, a Héthatár nem ambicionálja a vágásokat, és belehal a szőrszálhasogatásba. Az arany középút a kettő között húzódik, de egyik műsor sem érez rá. A Panoráma naprakész, de felületes, a Héthatár felkészültebb (Janukovics ukrán miniszterelnök kinevezését legalább a rövidhírek közé beemeli, alaposan kivesézi a szlovák kormány nacionalizmusát stb.), viszont hamar ellaposodik. Akkor is, ha egy magyarbarát szlovák publicista véleményét idézi hosszan már az öszszeállításon kívül, a stúdióban, s akkor is, ha színes szösszenetekkel akarja kiékelni a túlpolitizált betéteket, s így tíz perceket veszteget a román turkálófrontra vagy a nagyiklódi öreg emberek falvára. Minimum a felére lehetne húzni az egész, háromnegyed órás adást, míg a Panoráma félórás műsora kisebb, jól tagolt egységekben szemléletesebb és sokatmondóbb lenne. Pusztán az aktualitás mindent felülíró érvényességében bízva pedig egyes semmitmondó bejátszásokat jobb el sem készíteni - itt a Héthatárból vagy a Híradóból átemelt rövidhír-műfaj sem lenne eretnek gondolat.

Nem mindegy a forma, de a tartalom még kevésbé: konfliktusok és békeígéretek közé szorítani a földkerekséget szűklátókörűségre vall. Egyik világpolitikai műsornak sincs planetáris szemlélete - az elemzettek közül és azokon kívül -, szűkszavúan tájékoztatnak (ha erre képesek ugyan), de meg sem kísérelnek orientálni. Nem biztos, hogy igaza van a világbéke-tervekkel is kacérkodó brit filozófusnak, Bertrand Russellnak, amikor azt állítja, az őrültek és a fanatikusok túl magabiztosak, a bölcsebbek pedig tele vannak kétségekkel, innen származik a világ nagy baja, és ha elegendően lennének azok, akik a maguk boldogságára jobban vágynak, mint mások boldogtalanságára, pár éven belül paradicsomot teremthetnénk. Ahogy Aldous Huxley szellemes mondását sem lehet komolyan venni, mely szerint a mi világunk talán egy másik bolygó pokla. Paradicsom és pokol - ha elveszünk e két véglet között, ha megelégszünk a pokol bugyrainak és a paradicsom köreinek bejárásával, és észre sem vesszük (hisz nincs, aki megmutassa), mi történik ténylegesen a világban, milyen eszméknek és tetteknek holnap milyen következményei adódnak, akkor hiába minden - bámuljuk akár napestig a lichthófot.

 

 

Panoráma - Világpolitikai magazin, 2006. augusztus 6., vasárnap m1 19.00. Műsorvezető Nika György; munkatárs Dessewffy Zsuzsanna, Kiss Gábor; vezető operatőr Sasvári Lajos; rendező Janovitz Attila; felelős szerkesztő Véber Franciska; szerkesztőségvezető Pogár Demeter.

Héthatár - A hét hírei a Kárpát-medencében, 2006. augusztus 7., kedd m1 01.10, augusztus 9., szerda m2 13.00. Műsorvezető Kozári Réka; rendező Szurdoki Erika; szerkesztő Kányádi Z. Sándor; felelős szerkesztő Hegedűs István; szerkesztőségvezető Havasi János.