Műelemzés

Kovács Kinga és Vaderna Gábor esküvőjére

Az ölelés most a téma - ez a klasszikus,

gyakori műfaj, amit a törpék feleségei

fejlesztettek tökélyre az ókori Egyiptomban.

Szeneb törpe és neje ma is a kairói hőségben

izzik, szobrocskájukon a világ első ölelése.

A gyengédség félig odaforduló helyzete,

az a „tudom, hogy kicsi vagy, de én akkoris",

és Szeneb törpe komoly arca, aki voltaképpen

nem is engedi magát, kicsit belefeszül

az ölelést elrejtő ölelésbe, az első ölelésbe,

mely annyira szereti a másikat, hogy nem

akar többé ölelés lenni, megtagadja önmagát.

A gyerekek mindig az álcázott ölelés részei.

Szeneb ravaszul törökülésben ül, mereven,

lábai helyén két utóda áll és szopják az ujjukat.

A gyerekek anyjuk lábszáraival éppen

egymagasak. Így karjaival nemcsak férjurát,

hanem az egész famíliát tartja - milyen fura,

hogy a jövő sokszor éppen csak térdig ér.

És a szobrász? Az első, aki a családot mint

a szeretet helyét faragja tompa kőbe, gondosan

színezi a szemeket, az asszony melleit

domborítja és a gyerekekből giccses vizuális

szimbólumot készít? Hogy úgy mondjam:

az ókor első polgári művésze. Ő hol marad?