A Mozgó Világ internetes változata

A görög poliszokban az agóra szolgált arra a célra, amire manapság a lakossági fórumok: a közügyek megvitatására, a vezetők és a vezetettek közötti kapcsolat fenntartására, a nyilvános beszéd többé-kevésbé spontán gyakorlására. Azzal a megszorítással persze, hogy egy agórán - akár a londoni Hyde Park sarkán - bárki főszereplő lehetett, ám a demagógok így is könnyen megvezethették a népet. A tömegmédia korában az újságírói/szerkesztői kontroll fékezi az interaktivitást, a televízió két lépéssel hátrébb is jár, mint mondjuk az internet: a moderátor csaknem mindenható, a közvetlen kérdezéses tévéműsorok sem tudják szimulálni az élőbeszéd és a személyes eszmecsere minimumát, amely (a szakemberek szerint) az orális kultúrához közelebb álló interneten még a zavaró technikai segédeszköz ellenére is jobban rekonstruálható.

A közéleti háttérműsoroknak éppen az lenne az elsődleges funkciójuk, hogy tartalommal töltsék meg a demokráciát, közelebb vigyék a földhöz az eget. Magyarán széles körű információkat nyújtsanak a közéleti tájékozottsághoz és aktivitáshoz, a politikai ellenőrzéshez. A hitelességhez ugyanúgy hozzátartozik itt a mimika, a gesztusrendszer, mint a beszéd maga, legyen szó akár az újságíróról, akár a kikérdezettről. Mert ne legyenek illúzióink: a politikát a média is könnyen meg tudja utáltatni, egy gyenge kérdező, egy ostoba vitapartner, egy rossz szerkesztésű, taszító küllemű műsor legalább olyan sokat nyom a latban, mint a szóban forgó politikus seszínűsége.

Kulcskérdés tehát, hogy e közszolgálati műsorok miként tálalják magukat, akár köztévén, akár kereskedelmi médiumon teszik. A Friderikusz, A szólás szabadsága, Az Este, a Közbeszéd, az Egyenes beszéd, a reggeli háttérműsorok kitüntetett helyzetben vannak, s viselniük kell ennek minden felelősségét. Nehéz jól teljesíteni, és a legkisebb hiba is sokáig száműzheti őket a közönség kegyeiből. Ennek ellenére a laza, elengedett, a mesterkélt szigort, a vizsgabiztos-szituációt nélkülöző műsorbetétek sem feltétlenül komolytalanok - lehet, hogy a magyar televíziózás is érettebb lenne, ha hiteles személyiségei nem mindig csak szerepet játszanának, hanem őszinte vonásaikat közvetítenék.

Két külön stílust képvisel ebből a szempontból a górcső alá vett két adás: a Duna Televízió Közbeszéd című úgynevezett aktuális háttérműsorának július 7-i kiadása és az ugyanaznap egy korábbi időpontban sugárzott Egyenes beszéd az ATV-n. Szaniszló Ferenc kedélyes beszélgetést folytatott két hírneves, de a politikától távol álló emberrel, Kálmán Olga stúdiójában pedig egymásnak melegítették a széket a különböző párthoz tartozó politikusok, valamint egy független elemző, és a hangulat egyfajta nyilvános számonkérésre hasonlított. Ez az eltérés természetesen a különböző személyiségvonásokból is táplálkozott, a péntek esti műsorsáv jellegzetességéből (máskor a Duna Televízió is „politikusabb"), no meg a két csatorna eltérő stratégiájából: a Dunának nem kell(ene) mindig görcsösen erőlködnie, a Magyar ATV azonban (a hírTV-hez hasonlóan) árnyékközszolgálatot igyekszik művelni, azaz alternatív csoportok, politikai rétegek számára betölteni az első számú köztelevízió szerepét. Érdekesség, egyúttal pozitívum, hogy mindkét műsorvezető le mert ereszkedni a vezetői piedesztálról, és „egyszerű" műsorvezetőként próbált viselkedni, a függetlenség és önakarat megnyugtató légkörét sugározva. Ezért is furcsa, hogy az erős személyiségként tündöklő Kálmán Olga egy ízben mégis kibújt szerepéből: „nem szeretném, ha a felelős szerkesztőm szöges léccel megkergetne itt a ház körül", ironizált, majd feltette azt a kérdést a stúdióban ülő MDF-es politikusnak, amelyet elmondása szerint a szerkesztő elvárt tőle, a feleletet bezsebelve pedig ismét visszatért az alárendelt pozícióhoz: „Ön megválaszolta, én viszont megúsztam a megkergetést..."

A különbözőség után még egy azonosság: mindkét műsor abból a - nevében vállalt - meggyőződésből indult ki, hogy a nyilvános beszédnek valamilyen kitüntetett szerepe van a közéletben. Az emberek azért igénylik a szólásszabadságot, hogy kárpótolja őket az alig gyakorolt gondolatszabadságért, mondaná kissé keserűen Sřren Kierkegaard, és magára valamit is adó közéleti műsornak éppen ezt kéne cáfolnia. Nem mindig sikerül. Egyfelől nem megy sablonkérdésekkel, ha minden beszélgetőpartnernek ugyanazt a kérdést tesszük fel, eltekintve az eltérő témáktól és a nézők türelmétől, és nem megy egy irányba húzó érdességgel sem - előbbi a Duna, utóbbi az ATV adásában volt megfigyelhető.

A Közbeszéddel más probléma is akadt: az aktualitás csak nyomokban volt felfedezhető. Egyfajta „régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban" összeállításnak mutatta magát: előbb Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapuvédője, majd Farkas Bertalan, az első és mindmáig utolsó magyar űrhajós tűnt fel a képernyőn. Grosicsnál még tudni lehetett, mi az apropó: az éppen utolsókat rúgó focivébé. Farkasnál azonban jóindulattal sem lehetett rálelni az indokra, talán csak jól passzolt a másik interjúalanyhoz. A beszélgetéseket a felelős szerkesztő, Kádasi Gyula „képesített jegyzete" választotta el egymástól, kissé leegyszerűsítve, de jól öszszefoglalva az űrhajózás történetét, és az 1980-as fellövés körüli politikai közhangulatot. Grosics előtt pedig túlzottan is hosszú bejátszást láthattunk az éppen aznap vetített filmből, amely az 1954-es vébédöntőt a nyertes németek szemszögéből mutatta be - a korabeli híradók, dokumentum-feldolgozások, a 6:3 és más magyar játékfilmek mellett persze ez is elfért volna illusztrációként, de egymagában csak a televíziós önreklám funkcióját töltötte be. A beszélgetések nyájasak, vissza-visszakanyarodók, önismétlők és (az alanyok értetlensége miatt) néha kínosan zavartak is voltak, de a súlytalanság állapotának érzékeltetésével valami határtalan könnyedséget is árasztottak - ezért, bár igazán érdekesek nem voltak, nehéz volt őket nem végigkísérni.

Az Egyenes beszéd pattogós, dinamikus, beleszállós attitűdje hasonló nézői magatartást inspirálhatott, bár a nyilvánvaló egyenetlenség miatt az egész műsort valami kényelmetlenség szőtte át. Szó se róla, Kálmán Olga aztán tud kérdezni, a mellébeszélés sem zökkenti ki, kérlelhetetlenül visszatér eredeti gondolatmenetére, felkészültsége és figyelmessége bármelyik közszolgálati csatornán elkelne, főleg, mivel ott szerény a választék (Baló Györgyön és a gyesen lévő Krizsó Szilvián kívül lámpással kéne keresni a jobbfajta közéleti riportereket). Tényleg úgy viselkedik, mint akit érdekel beszélgetőtársa mondandója, és az előre megírt kérdések helyett inkább az elhangzottakba kíván belekapaszkodni - legyen szó kormánypárti vagy ellenzéki politikusról. De azért sokszor felbillen a kiegyensúlyozottság mérlege: a Fidesz és az MSZP európai képviselői közül csak az előbbivel kekeckedik, az utóbbinak például már nem meri feltenni az adekvát kérdést arról, vajon miként lesz Magyarországnak új, világra szóló külpolitikai stratégiája egy szakmailag tapasztalatlan miniszter jóvoltából. Inkább csak azt feszegeti, hogyan tud egy kormánypárti külföldön együtt dolgozni a jobboldaliakkal, akik belföldön nemzetellenesnek nevezik a kormány gazdaságpolitikáját. És hát a Napló által divatossá tett (nem reprezentatív) nézői felmérések sem segítenek lemosni az egyoldalúság bélyegét: körülbelül ötpercenként olvassa be a műsorvezető, hogy „a nap kérdésére" miféle válaszok érkeztek. Érdekes módon minden alkalommal egy-egy százalékkal nő azoknak az aránya, akik igennel felelnek a rafinált kérdésre: ön szerint az önkormányzati választásokat többségében kormánypárti jelöltek fogják megnyerni? Végül azonban nyugvópontra jut a műsor: a semleges szociológus kikérdezése már egy letisztult, sallangoktól mentes, a felfokozott hangulattól megszabadított tónusban zajlik. Ahhoz azonban, hogy ez adja meg az Egyenes beszéd alaphangját, túl kevés idő marad.

A Duna Televízió és a Magyar ATV közéleti riportműsora ugyanazt feszegeti, de más-más szerszámokkal. Az egyik tompa, kíméletes feszítővasat, a másik éles, erős rántásokkal kezelt szöghúzót használ, hogy hozzájusson a kincshez: az információhoz. Mindkettő a végletekig naiv, de hát pont erre a cselekvő együgyűségre épül a demokrácia.

A beszéd elrontása mögött az elme zavarodottsága áll, állítja Seneca, és ez az, amit a politikai háttérműsoroknak sem szabadna szem elől téveszteniük. Akkor sem, ha művelik a közbeszédet, és akkor sem, amikor szenvednek az ártalmaitól.

 

 

 

Egyenes beszéd, 2006. július 7., péntek Magyar ATV 19.25. Hírigazgató-műsorvezető Kálmán Olga; rendező Hoffmann György; felelős szerkesztő Kunstár Csaba.

Közbeszéd - Aktuális háttérműsor, 2006. július 7., péntek Duna Televízió 22.30. Főszerkesztő-műsorvezető Szaniszló Ferenc; rendező Péterfalvi Attila; felelős szerkesztő Kádasi Gyula.