A Mozgó Világ internetes változata

Meddig tart a történelem, mikor kezdődik (kezdődött?) a jelen? Még a hagyományos politikatörténet számára sem könnyen megválaszolható a kérdés, hát még a társadalomtudományos módszerekkel dolgozó, életmóddal, hétköznapi élettel, mentalitással, vagyis hosszú időtartamokkal, lassú változásokkal foglalkozó diszciplínák számára. A patinás párizsi Larousse kiadó hétköznapi élettel foglalkozó sorozatának magyar fordításai mellé a hazai gazda, a Corvina néhány magyar kötetet is beiktatott. Ezek sorában az első éppen ezt a határterületet ábrázolja: a Hétköznapi életet Kádár János korában.

Aligha kétséges, hogy politikai, társadalmi, gazdasági és még ki tudja, hány vonatkozásban már régen nem Kádár János korában élünk. Ahogyan az sem kétséges, hogy a 19. és 20. század fordulóján épült körúti bérkaszárnyákban vagy az újlipótvárosi Bauhaus-házakban, pláne a most százötven éves, azóta megannyiszor megújított falusi portákon Kádár János uralkodása idején sem úgy éltek, ahogyan Ferenc József idejében, vagy Horthy Miklós országlása alatt. Ámbár ez sem olyan egyszerű: a könyv szerzője, Valuch Tibor nem egy helyen értekezik arról, hogy a hétköznapi élet mennyi szegmensében éltek szívósan tovább a korábbi szokások, uralkodtak régi rendek, folytak alig változott diskurzusok, miközben az MSZMP első titkárának rendszere azt hirdette, hogy minden tekintetben újat - s persze jobbat - hozott.

És ez megint nem igaz - Kádár Jánostól eléggé távol állott az, hogy az emberek mindennapi életét akarja átrendezni. Éppenséggel a hétköznapi normalitást kedvelte, alapjában véve konzervatív ember lévén, aki az ismeretes szállóige szerint a burgonya alapanyagból készült folyékony ételt krumplilevesnek szerette hívni és nyilván első fogásként fogyasztani. Kádár kora olyan bő két évtized után következett - a harmincas évek végétől a hatvanas évek legelejéig -, amikor a normális hétköznap inkább kivételes ünnepszámba ment. Háború, front, erőszakos társadalomátalakítási törekvések akadályozták az embereket, hogy krumplilevesüket - ha egyáltalán volt - békében elfogyasszák, és közben annak hívják (a dolgokat), aminek éppen akarják.

Kádár János alatt ehették - a sátortetős kockaházban, a két szoba összkomfortos panelben vagy az emlegetett bérház három szoba plusz cselédszobából leválasztott két szoba komfortban. És többnyire volt is leves.

Valuch Tibornál alkalmasabb szerzőt a Kádár-kori mindennapi életet tárgyaló könyv megírására aligha találhatott volna a kiadó. Az ELTE Társadalomtudományi Kara Szociológiai Intézet Történetszociológiai Tanszékének (a hazai társadalomtörténet-írás zászlóshajójának) docense az 1945 utáni magyar társadalomtörténet egyetemi tankönyvének írója. Egy sor mindennapi élettel, kultúrával foglalkozó könyv és alapvető tanulmány szerzője. Most némiképp új területre lépett - a Corvina kötete tömegeknek szól, népszerű tudomány, s munkásságának ismeretében elmondható, az élet egyben kissé megfordította a természetes alkotói idő- vagy sorrendet is. A nagyközönségnek szánt összefoglaló, a képes könyv szövege azelőtt (vagy aközben?) készült el, hogy Valuch a mindennapi életről szóló tanulmányait tudományos monográfiává dolgozta volna össze. Így aztán bizonyos disszonanciák elkerülhetetlenül kihallatszanak az amúgy nyugodtan, egyenletesen folyó szöveg medréből.

Nyilván Valuch is érzékelte az éppen csak elmúlt korszakra való rátekintés problémáit. Ezért mindenekelőtt - blikkfangos cím ide vagy oda - kiterjesztette a vizsgálódás körét a kádári kor előtti rövid periódusokra - a háború utáni évekre, a Rákosi-korra és az 1956 utáni, kora kádári időszakra. A szövegben világosan elkülöníti a voltaképpeni Kádár-kort, a kalkulálható hétköznapiság jó negyedszázadát (kb. 1961-62-től 1989-ig) az előző bő tizenöt év hektikus időszakától. Ez logikus és helyes lépés volt, mert egyik oldalról megoldott a viszonyítás és a kontinuitás kérdése is. A másik oldal, a korszak vége, az új tendenciák, illetve a mindennapi élet kádári struktúráinak tovább élése már nincs ennyire tisztázva. De az vesse az első követ a szerzőre, aki kapásból választ tud adni erre a kérdésre.

Különösképpen egy ilyen könyvben. Formájára, anyagára, megjelenésére a kötet ugyanis album. Képeskönyv, amelynek gerincét óhatatlanul a mintegy háromszáz kép alkotja. Nagyobb részben publikált vagy publikálatlan sajtófotó, mindenesetre egykorú közlésre szánt, vagyis nagymértékben konstruált kép. A többnyire a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából származó képek tehát a rendszer hétköznapi életének kvázi-önreprezentációi. Ezt csak erősíti a kétségtelenül jelenkori kontribúció: a különféle apróbb-nagyobb használati tárgyakról utólag készült képek, így az egykorú divatot szemléltető felöltöztetett kirakatbábuké, a plakátok, reklámok stb. A majd minden oldalra bevágott keretes szövegek is korabeliek, kádári beszédtől újságcikken át szociográfiáig. De ez csak mellékes, ahogy a pontos aláírások is - cím, helyszín, dátum -, a könyvet a képi világ „viszi" a hátán. Hogy ez mennyire van végiggondolva (például a globális retródivatra reflektáló), azt nem tudom, de ez a képi világ koherens és logikus.

Ám hiába múlt el a kor, még nagyon is itt van, az emlékeinkben. Szinte minden egyes képhez történeteket tudnánk társítani, személyes emlékekhez tudjuk csatolni őket. Az a két szoba összkomfort, amelynek az egyik szobáját látjuk a képen (35. o.) például tényleg az a két szoba összkomfort (na jó, két és fél szoba volt...), amelybe mi költöztünk 1977 decemberében Kőbánya-Újhegyen. És mégis, még csak nem is hasonlít rá. Mert arról nem készült ilyen fotó, pedig talán még le is fotóztam a szobámat, amelyben tényleg ilyen vasrács képezte a könyvespolcot, a kéttucatnyi lyukat majdnem tíz órán át fúrta a vasbetonba egy már erre szakosodott falfúró. Valuch Tibor szövege okos és kerek szöveg, de - nem is lehet másképpen, ettől könyv a könyv - csak kitölti a képek közötti szabad helyeket. Amit leír, azzal semmi baj, nyilván a szöveg adta a képösszeállítás logikáját, s az valóban átgondolt. Természeti és épített tér, település, lakás, étkezés, ruházkodás, fogyasztás, közlekedés, család, munkahely, test, szabad idő, gondolkodás, még a politika mindennapi jelenlétéről is van szó - bár utóbbi kissé elnagyoltan, magam részéről hiányoltam a szocializáció rendszerspecifikus tereit és intézményeit, a kisdobos-, úttörő- és KISZ-mozgalmat, a hadsereget, a különféle iskolákat a tananyagtól a dekorációig, a köpeny- és hajviselettől a klubdélutánig. Továbbá fájón hiányzott (nem ebből a fejezetből) a vasárnapi ebéd jelenségének bővebb ábrázolása, az étrendtől (valami rántott) a családi beszélgetésig. Mondjuk, vegyünk egy deklasszált keresztény középosztályi családot. Esetleg legyen ez a család a miénk, és már látjuk is, ahogy Frici bácsi 1969-ben, amikor a szovjet és kínai csapatok összecsapásairól érkezett hír az Usszuri folyó mellől, a bőséges (igen!) étkezés végeztével előveszi a világatlaszt. Abban pedig A világ népsűrűsége című oldalra lapoz. - Látod, Jánoskám? - mutat Szibériára, majd Kínára; előbbi majdnem fehér, néptelen a tajga; utóbbi sötét, mélybordó, ahogyan nyüzsög délen a sok kínai. - Látod ezt?! Ha innen kapnak egy nyomást...!!!

De hát ez a könyv nem nekünk készült, akiknek rakoncátlan emlékeik minduntalan megzavarják a gondosan vitrinbe helyezett színes és kerek képi történet élvezetét. Ez a kiállítás az újszülötteknek meséli el egy elsüllyedt világ mindennapjait. Az egyetlen, ami folyvást a jelenvalóságra, a problémára figyelmeztet, az Valuch Tibor szövege. Ez a leírás még a kisebb hiányok ellenére enciklopédikus. Pontos, rövid leltár a hétköznapi élet megannyi jelenségéről. Erénye, hogy állandóan figyelmeztet - Magyarország e kor elején agrárország volt, hatalmas falusi lakossággal, igazi falusi életkörülményekkel, egy kemény és nyers, az archaikus formákból való kivetkőzés utolsó stádiumában lévő világ. Nagyon sok mindent el szeretne mondani. De éppen szikár szakszerűsége miatt csak magyarázó szöveg marad a vitrin mögött csillogó, szépen leporolt tárgyak és bekeretezett képek mellett.

Lehetett volna másképp? Nem biztos, hogy kellett volna. A két szoba összkomfortot mindenestül a vitrinbe pakolni, kiállítani, ráírni: hétköznapi élet Kádár János korában - nem mindennapi gesztusként is értelmezhető (még ha nem is gondolt rá senki). Itt van a múzeumban, vagyis nem a hétköznapjainkban, tehát úgy, ahogy van - a múlté. Úgy is lehet nézni, mint a nagymama megmaradt (kicsit persze csorba - az ostrom ugye, meg a költözködések) nippjeit a vitrinben. Már nem a miénk, a múlté.

Csak sajnos a vitrin ma is ott van a szobá(nk)ban.

Talán lehetett volna másképp még így is - ha a szöveg más. Valuch Tibor megpróbálkozhatott volna a vitrin rendszeres és módszeres dekonstrukciójával, darabokra szedhette volna az egész kiállítást, hogy azután ugyanezen tematikai csomópontok mint problémák szerint újraépítse az egészet. A tárlatot ez esetben nem hagyta volna a skanzenben, hanem hatalmas szocio(fotó)-tablóba helyezte volna. Igen kétséges vállalkozás lett volna így is, ezekkel a képekkel, de biztosan provokációként hatott volna egyben. Erre nyilvánvalóan most nem volt módja. Egy másik megoldás talán az esszébe való elhajlás lett volna: bőven adaptálni szociográfiát, esszét, egykorút és utólagost, és persze irodalmat, színházat, filmet - meg mindent, ami személyes. Ez az út nyilván kissé idegen a számokkal szívesen operáló, a kemény adatokat kedvelő, szakterülete eredményeit biztos kézzel szintetizáló társadalomtörténész egyéniségétől és módszerétől.

De semmi baj, végül is nyári olvasmányról van szó, és vasárnapi ebédek után is levehető a polcról. Akik szemöldökráncolva vagy éppen öblös hangon politikai nosztalgiáról beszélnek, nem olvasták a szöveget, és egy jófajta holland sört is száműznének könyörtelenül tiltott jelképhasználat miatt. Akik a könyvet mégis egy kicsit tanácstalanul forgatnák, azt javasolom, fordítsák el 180 fokkal, aztán üljenek át az asztal másik oldalára, és olvassák el előbb fegyelmezetten csak a szöveget.

Valuch Tibor pedig meg fogja írni a maga tudós monográfiáját a hétköznapi életről - egy letűnt század második felében, ebben biztos vagyok. Az egy kicsit más lesz.

 

Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Mindennapi történelem sorozat, Budapest, 2006, Corvina. 192 oldal, 5990 forint.