Az jó, hogy

izgága megértésével nem kerget gondosan rontott utakra.

Nem kell azt hazudni, hogy magunk elől, pedig csak előle.

Nem kérdezi, hogy magányunknak végül is mi haszna.

Nem kell azt dadognunk: minket egyedül a szabadság köt le.

Szeret, kétségtelen. Minket is és amúgy is, általában.

És az sem érdekel már, lenne-e más választása.

Így is, úgy is haszontalan ő: nincs itt, pedig nyár van.

Lassan mást keres helyette, hinni, fáradt társa.

Magad ellen

Hozzám már hűtlen lettek a savak

Gyengék hogy egy lelket szétmarjanak

Vagy én lettem mint apadó patak

Apadó kút mélységesen hallgatag

Biztatom szeretőim hogy csaljanak

Üssenek baltaként forgácsoljanak

Kemény vagyok mint a sziszegő remény

A lassuló álmos szívdombok alatt

Utat utat a meghibbantnak

Krepp-papír-szemeim most ellobbantak

Engem vagy magukat meggondoltak

A nálam kisebbek s hatalmasabbak

Gyomrom hatalmas nyitott ablak

Éhező halottak belémharapnak

És én úgy szeretem és féltem őket

Mint elvetélt anya a csecsemőket

Űrbe nőtt nyárfák zúgnak a fülemben

Miért nem gyilkolok túl sok a türelmem

A lepedőegeket szétszaggatni hogy

Lángra ne lobbantsák belcsillagok

A csontokba karcolt térképeken túl

Megszaporodott minden ami új

A sivárság bőre alatt a semmi

Korhadt hajópadlóját kell felszedni

Ég a víz jaj rám ti ne suttogjatok

Víz az ég jaj hogy belecsobbanjatok

A lelkünk többé már nem üres lakás

Végleges lett bennünk a felfordulás

Sikíts ránk vissza te süket akinek

Mellére mi tűztünk harci rendjelet

Akinek pompája nyomorunk erős

Szagától lett szédítően ismerős

Nevessük ki aki veszít vagy gyenge

Kegyetlenség a szív igazi rendje

Kövezzük meg aki beteg vagy gyáva

Űzzük ki őket a semmi-határba

És saját mellkasába nyúljon aki

Fél szakítani vagy megszakítani

És mérgezze meg magát aki szeret

Egy mentsége van csak: hogyha elszeret