Király Odett
Sírgödör
És elképzellek volt szerelmeiddel.
Ne félj, a féltékenység nem gyötör.
Ágival vagy, most Zsófival, majd X-szel,
és végül nálam zárul be a kör.
Tested könnyű hártyaként borul rájuk,
csak arra figyelsz, nehogy felszakadj.
Egyik sikít, a másik csendben ájul.
A szív érzi, de nem fogja az agy.
Végül a reggel horga akad rátok,
pénz szűkében mind lelkével fizet.
És jön a már ezerszer hallott mondat:
„Emlékezz, de ne mondd el senkinek!"
Kedves vagy, már a búcsúcsókot várod.
Lyukas háló szemedben, sírgödör.
Az elfojtás ébreszt rá minden reggel:
csupán a féltékenység nem gyötör.
A szívbeteg
Miattad gyógyultam beteggé s olykor
elhittem, az utak le vannak pucolva,
de az összes elhibázott próba
után elengedlek és te nem változol.
Az életedbe úgy jön mindig nő,
mint országúti kilométerkő
s az összes eset végül baleset
lesz, majd visszatérsz hozzám és történjen bármi,
rád mosolygok, még az is lehet
hogy megbocsátok, de bosszút fogok állni:
majd itt is fejre állsz (a hülye forma!),
azaz állítalak fejre, sarokba,
térdre, durcás vagy, sértett kisgyerek...
és én gyógyítlak meg, a szívbeteg.
adalék:
„És jöttél te, az útkereszteződés,
kiben lelassítottam hirtelen.
S a kérdés, hogy leparkoljak-e végleg
vagy gázoljak tovább az életen?"
Ezek szerint hazudtál, nem baj, én is hazudok.
Bizalmasan nézek szemedbe még:
„Megérte, hogy foglalkoztam veled?
Ment-e a benzin által az autó elébb?"
Változatok egy szerelemre
Futó-szonett
Sokat futottam eddig életemben
az esélytelen férfiak mögött.
A rajt előtt még szinte önfeledten
rimánkodott az összes üldözött.
Akit megkaptam, tüstént elzavartam.
Hamis címemnek mindenki bedőlt.
S a kéj után az éjszakába varrtan
rohantam tovább, önmagam elől.
Lehet, meg kéne állni már és főleg
szögre akasztani futócipőmet,
tán jól jönne egy szelídebb viszony.
Futógépről álmodom mostanában,
királylányként egy szűk toronyba zártan,
hol végre utolér Melanion.
Aranyalmák és álmok
Ahogy rád néztem, úgy zsaroltalak
mindig. Nem álltál ellen, nem tehetted.
A köztünk lévő hallgatás szabad
utat nyitott a félelemnek.
Egy kedves szóval megölhettél volna.
Vagy máshogyan: a gáz, a víz, az áram,
a konyhakés... utolérhetett volna
egy fulladás a sűrű éjszakában.
De nem bántottál, nem bántottalak.
És ma sem bántjuk egymást, jó ez így.
Csak tekintetem, félelmem nem állod.
Így rohanunk: széthullva, mint a régi
aranyalmák s a még régebbi álmok.
Így
Az érkezések ideje lejárt.
A távozásnak van szezonja most.
A zsarolásból ennyi épp elég.
Ha menni akarsz, jó utat taposs.
És jó út taposson majd téged is.
Hogy merre mész, úgysem te döntöd el.
Felnőtté tettél néhány perc alatt.
Hisz távozáskor mindig nőni kell.
Azt mondod, hogy túl kevés a szóból.
Csak látszat ez, hogy futni hagytalak.
Rólam van szó és az irgalomról.
Emlékeim a szavak összetörték.
Spájzban tartalak, mint anyám a körtét.
Így elmúlsz, mint a rend és - forma bont! -
így megmaradsz, mint sor végén a pont.