A Mozgó Világ internetes változata

A környeiek korán fekvők, a vendéglők (kettő!) és a kocsmák (húsz) tizenegy órakor lehúzzák a redőnyt. Az utolsó busz este kilenc és tíz között indul Tatabányára, az utolsó vonat fél tizenegy tájban érkezik. Tizenegy után sem inni, sem vacsorázni Környén nem lehet, a reprezentatív Gyöpi panzió is csak zártkörű rendezvények kedvéért tart tovább nyitva. Zene sem szól az éjszakában, és este sem, diszkó már évek óta nincs, kisebb-nagyobb zűrzavarok miatt megszüntették. Csak egy fény hívogat kései órán, sárgán villódzó felirattal hirdeti, hogy „Night Club Panzió" - Pompadour. Nyitva 0-24 óráig. Hat kiadó szoba közül lehet válogatni. A panzió és a bár alapterülete ötszázhatvan négyzetméter. A terebélyes, üvegportálos épületről nem tudtam eldönteni, hány szintes lehet. Van traktusa, ahol három szintet mutat, az épület más részein viszont csak egyet-kettőt. A bárban élőzene szól, a becsöngetőket a portás engedi be vagy küldi el. Már amikor teheti, ha éppen nyitva tarthat az éjszakai lokál. Mert nem mindenki szerint rendjén való egy ilyen hely egy erkölcsös faluban (megyében, országban). A rend megyei őreinek is ez a véleményük.

A lokál tulajdonosa, Vidáné Fülöp Zsuzsanna 1957-ben született Környén, apja és anyja nem idevalósi. Zsuzsa anyai nagyszüleit három gyermekkel a negyvenes évek végén telepítették Környére a Felvidékről, Pozsonyligetfaluból. Zsuzsa édesanyja tízéves sem lehetett, egyik öccse kétéves, a másik négyéves volt. A háromgyermekes család a Bánhidai úton, a faluvégen kapott egy kis házat, a legkisebb fiú máig itt él. Az anyai rokonság egy része a Felvidéken maradt. („Anyu tudott németül, oroszul, szlovákul, oroszból tudott nekem segíteni az iskolában. A nagyapám is nagyon jól beszélt, mindenhogyan.")

Zsuzsa és a nála másfél évvel idősebb bátyja a nagyszülőknek juttatott egykori sváb-házban született és nevelkedett. A család 1967-ben költözött egy újonnan megnyitott utcába, a szülők itt építettek új házat. A két testvér szakközépiskolában érettségizett, a fiú gépésznek tanult, Zsuzsa kereskedőnek - közel húsz esztendeje mindkettőjüknek van valamilyen vállalkozása. („Mi a bátyámmal alkalmasak vagyunk arra, hogy az üzleti életben ténykedjünk, de lehet véletlen is, hogy így sikerült.")

1975-ben, amikor Zsuzsa érettségizett, még alig-alig adódtak a gazdasági önállóságot megengedő pályák és foglalkozások. Pályakezdőknek meg különösen nem. Önállóságra (kisebb-nagyobb szerencsével) az iparosoknak volt lehetősége az iparengedélyhez előírt szakmai gyakorlat és mestervizsga után. Zsuzsa munkái, foglalkozásai, vállalkozásai mindegyikében önállóságra törekedett. („Egyedül döntök mindenben. Az én életembe nem igazán szólhat bele senki se.") Tizennyolc évesen kapott egy kis egyszemélyes boltot a Környéhez tartozó Szentgyörgypusztán. („Ahogy elvégeztem az iskolát, 700 forinttal kezdtem mint üzletvezető. Ez volt az alap, plusz jutalék, 1300 forintos fizetésem volt, az marha nagy pénznek számított akkor.)

Tatabányán több munkahelyet kipróbált: dolgozott egy nagy ábécében, adminisztrátorkodott a vágóhídon és a hídépítő vállalatnál. Közben különböző tanfolyamokra járt, elvégezte az üzletvezetőit és egy számítógép-kezelői tanfolyamot. („Akkor éppen tanulni volt kedvem. Az iskolában nem szerettem, csak azt, amiben számolás volt, a matematikát meg a fizikát. Ha még egyszer kezdhetnék, biztos tanulnék. Abban az időben elvégezhettem volna a marxista egyetemet, akkor azzal lehetett előbbre jutni. Beléptem én a pártba is. Nem azért, mintha politizáltam volna bármikor. A hídépítőnél volt egy sofőr, mindig előadta magát, hogy ő mennyire hű a párthoz. Egyszer aztán mondtam neki: maga csak hallgasson, maga csak azért lépett be, mert kötelezték, előtte katonatiszt volt. Mondom, én is belépek. Ő majd megmutatja, hogy engem nem vesznek fel, még levelet is írt ellenem. Én jól dolgoztam, szerettek az emberek, mondanom sem kell, fölvettek.")

A hídépítő vállalatnál ismerte meg a férjét. 1980-ban kötöttek házasságot. Családi összefogással házat építettek. („Akkor egy házat fölépített az ember egymillióból. Mindenki hitelt vett fel, meg vállalati kölcsönt. Vili, a nagybátyám is segített, az építőszövetkezetnél volt, azt hiszem, művezető. Ő nem úgy segít az embernek, hogy vár érte valamit, hanem önzetlenül. Szerzett bontásból anyagot, a bányánál akkor szedték szét a hatajtósokat. Nekem a hídépítőtől jöttek emberek segíteni, meg onnan jött a beton, ez, az, amaz...")

Eddig Zsuzsa élete a szabályos, szokásos mederben folyt, 1983-ban fiuk született. A váltás ezután kezdődött, a nyolcvanas évek második felében. Fia még óvodás volt, amikor belefogott első vállalkozásába - 86-87 táján.

- A bátyám anyagbeszerző, olyan üzletkötőféle volt Pesten a Keriparnál, neki jó érzéke van az üzleteléshez. Talált egy üzletet a Váci úton, ez a bolt a Teszövé volt, ezt kibéreltük. Nekem üzletvezetői és kereskedelmi végzettségem volt, a bátyámnak meg jó kapcsolatai, ő szerezte be az anyagot Lengyelországból. A boltban ketten dolgoztunk, a bátyám barátnője meg én. Farmeranyagot és lepedővásznat árultunk, nagy tételben, gyakorlatilag nagyker-forgalmazás ment ebben a kisker-üzletben. Olyanok vásároltak tőlünk, akik, mit tudom én, farmeranyagból és vászonból varrtak maszek üzleteknek, butikoknak. Közben eladtunk egy-két otthonkát, ágyneműt, apróságokat, de valójában a vászon és a farmer forgalmazása volt a lényeg. Ez igen sok pénzt hozott. Két-három évig foglalkoztunk ezzel. Azért hagytuk abba, mert változtak a törvények, rendelkezések. Először is megszűntek a szerződéses boltok, de az anyag sem kellett már ilyenformán, mert a kiskereskedők, kistermelők már vásárolhattak a nagykertől is. Azért meg nem érdemes fönntartani egy üzletet, hogy az ember hímzőfonalat meg otthonkát áruljon. Abbahagytuk, de abból a pénzből, amit itt megkerestem, sikerült megalapozni az ezután következő összes többi vállalkozásom.

Zsuzsa vállalkozói előéletéről a környei többség körülbelül annyit tud, hogy még taxis is volt Tatabányán. Valóban taxizott, de vállalkozásának nem ez volt a fő tartalma. A pesti kereskedésen szerzett pénzt mindenképpen forgatni akarta valahogyan. Alapított hát egy teherfuvarozó céget, az ötletet az adta, hogy a férje sofőr volt. Vett három teherautót (autómentőt is), a férje a cégben nem társa, hanem alkalmazottja volt. Gyermeke ekkor kezdett iskolába járni, és mivel a környei iskola Zsuzsának nem tetszett, fiát naponta hordta Tatabányára. („Itt az számít, hogy ki kinek a gyereke...") A tanítási idő alatt a városban maradt, és hogy magát valamivel lefoglalja, taxizott - a személyszállítás is szerepelt teherfuvarozó vállalkozásának tevékenységi körében. („Csak kedvtelésből taxiztam, a pénz igazán nem számított. Csak úgy jött. Mit tudom én, unaloműzésből. Akkor még szerettem. Amíg az ember fiatal, szívesen megy ide-oda, most már nem szeretném.")

1989-ben elvált, de még 93-ig együtt éltek, azután vettek a volt férjének Tatabányán egy lakást. Ebben az évtizedben kezdődött el Vidáné Fülöp Zsuzsa életének új fejezete. 1990-ben Környén újabb ház építésébe fogott, úgy tervezte, hogy mire a fia fölnő (ekkor hétéves volt), elkészül a ház, és ez lehet a fiú öröksége. Az építkezés a tervezettnél jóval hamarább, egy év alatt befejeződött. Családi háznak jómagam kissé túlméretezettnek tartom.

- A másik házunkban is öt szoba volt, itt hat van. A nappali is majdnem ekkora volt, mint itt. Ebből lett a bárhelyiség.

- Gondolkodom, hogy mire kell egy családi házban hat szoba.

- Hát mit tudom én. Tulajdonképpen nem akartam én ekkorát, a tervező ilyenre tervezte, én nem akartam beleszólni. Ez lett... De másnak is van ilyen nagy háza Környén. Amikor aztán elkészült, gondoltam, ne álljon itt üresen.

- Ez csak a maga pénzéből épült?

- Csak az enyémből, abból, ami a szerződéses üzleten bejött.

- Mibe került?

- 20 millió forintba, a berendezéssel együtt.

- Ráment minden pénze?

- Rá, mert az italt, ami a nyitáshoz kellett, már nem tudtam kifizetni. Ahogy a forgalom hozta a pénzt, úgy adtam meg a tartozást... 91-ben elkészült a ház, 92-ben nyitottunk.

- Milyen tervekkel indult?

- Különösképpen nem volt terv. Majd megnyitunk, és lesz, ahogy lesz. Egy panzió bárral, konyha nélkül, folyamatos nyitva tartással. Panziót különben csak így lehet üzemeltetni, szállóvendég akármikor jöhet.

- Milyen vendégkört szeretett volna?

- Pénzes vendégkört. Normális úriembereket, üzletembereket. A berendezés, a helyiségek meg az egész épület igényes. Szóval nem egy szar kocsmát gondoltam én el, nem egy köpködőt, ahova mindenféle csavargók járnak.

- Hogyan találták meg az ideillő vendégek?

- Szerintem szájhagyomány útján terjedt. Egy-két szórólapozás volt, egyszer-kétszer hirdettem az újságban. Gyorsan elterjed az ilyen hír a környéken. Nem csak a környéken, mert jöttek az egész országból.

- Honnan?

- Pestről, Debrecenből, Győrből, Környéről. Mindenhonnan.

- Ezek szállóvendégek voltak?

- Nem, ezek jöttek szórakozni. Volt azért szállóvendég is, vadászok, külföldiek... Járt ide még messzebbről polgármester is, iderendelte a hivatali autóját, és reggel innen ment dolgozni...

- Volt előzetesen ilyesfajta ismeretségi köre vagy...

- Nem, semmi. Nem is dolgoztam soha ilyen helyen. Semmi. Az üzletvezető-iskolát elvégeztem. Életemben közöm sem volt a vendéglátóiparhoz.

- A bár itt azt jelentette, hogy volt zene, lehetett inni...

- Meg táncolni, néha műsorok is voltak, Pestről egy műsorszervező iroda közvetítette. Egy tatabányai zenész játszott szintetizátoron. Szerették az emberek... Ide nemcsak a nők végett jöttek, házaspárok jártak ide, falubeliek, mert a zenész valóban nagyon jól játszott, táncoltak, mert Környén csak kocsma van, zene nincsen sehol. Csak egy-két begyöpösödött hiszi azt, hogy ide csak a lányok miatt jöttek.

- Volt hivatali kifogás a szórakozóhellyel kapcsolatban?

- Hivatali kifogás nem volt, csak a jegyzőnővel vesztem össze egyszer-kétszer.

- Miért?

- Mert bezáratta a bárt egy vagy két hónapra. Ez akkor volt, amikor engem letartóztattak. Nem titkolom, úgyis mindenki tudja, hogy voltak itt lányok. Hozzá kell tennem, hogy én nem vettem el soha egy fillért a lányoktól, elmentek szobára. Nem érdekelt. Ez panzió. Miért ne adnám ki a szobát, ha kiveszik. És nekem az is mindegy, hogy itt ismerkednek meg, vagy az utcáról jön be valakivel. Nem érdekel. És erre kiderült, hogy ezt nem szabad, törvénybe ütközik, amit én csináltam - persze nem csináltam semmit ennek érdekében -, hogy én kiadom a szobát, az üzletszerű kéjelgés elősegítése. Ezért tartóztattak le, a jegyzőnő meg bezáratta a bárt. Engem akkor egy hónap múlva kiengedtek az előzetesből, akkor nem volt se tárgyalás, se ítélet, de vagy két hónapba tellett, míg újra megnyithattam. Máig sem értem, miért vagyok bűnös.

- A lányok hogy kerültek ide?

- Jöttek maguktól. Tudja hogy van az? Egyik mondja a másiknak, úgy lesz híre a dolognak. A taxisoktól kérdezik, meg mit tudom én. Ezek a lányok saját maguktól jöttek, én sose mentem utánuk egy lépést sem. Nem volt egy sem az én alkalmazásomban, nekem nem adott egy sem egy forintot sem. A szobapénzt kifizették, meg az italpénzt, nekem az elég volt. Hát érdekel engem, hogy ő mit keres? Nem is akartam tudni sose. Nem is kérdeztem. Nem foglalkoztam vele. Ez röhej, hogy valaki nyit egy panziót, és nem annak adja ki a szobát, akinek akarja. És ha a rendőrség itt razziázik, és azt mondja a leány, hogy ő kapott pénzt, akkor engem csuknak le. Ha én itt elősegítem az üzletszerű kéjelgést, akkor a tévé mit csinál a Való világban? Az nem kap érte pénzt? Én egy kis semmi ember vagyok, engem le lehet csukni, de a nagyokkal nem foglalkoznak. Lánykoromban én is eljártam Tatabányára minden este szórakozni, és majdnem mindig ugyanarra a helyre... Ez azt jelenti, hogy valaki kurva? Hát nem kurva mindenki. Így van? Nem ezek a lányok a kurvák egyébként sem, hanem azok a tizenhárom-tizennégy évesek, akik a diszkóból kimennek, és... De hát én tényleg nem károsítottam, nem loptam meg senkit. Csak jót csináltam, mert a lányok nem az utcán voltak, a szemétben, a koszban, mert itt van tisztálkodási lehetőség, és nincsenek stricik. És akkor még én vagyok a rossz?

- Ezek a lányok magyarok voltak?

- Persze. Egyik sem külföldi vagy fiatalkorú. Nem volt kábítószer sem, és semmi hozzákapcsolódó dolog, amiért esetleg tilthatnák. De miért vagyok én azért bűnös, hogy kiadom a meglévő panziómat? Azért lett panzió, hogy kiadjam a szobát, nem azért, hogy itt üresen álljanak.

- Mikor indult az első eljárás?

- 96-97-ben? Nem emlékszem pontosan. Addig nagyon szépen üzemelt. Hanem kiadtam én ezt két osztrák házaspárnak. Egy idő után nem fizették nekem a bérleti díjat, sőt már be sem akartak engedni, pedig nem rendkívüli, ha az ember a saját házában néha körülnézne. Felmondtam nekik. Az egyik feleség feljelentett, azután kezdődtek itt a gondok. Nem mintha ő nem azt csinálta volna, míg üzemelt, de az ellen valahogy nem indítottak eljárást. Pedig akik akkor voltak lányok, azoknak elvették az útlevelét meg a személyi igazolványát. Ezzel akkor nem törődött senki. Itt éltek Magyarországon, de azóta nem jönnek. Az egyik volt bérlőm még az újságba is bekerült. Azt írták róla, hogy az ausztriai vendéglőjében megölt egy magyar pincérlányt, le is csukták. Ilyen emberek voltak. Az ő idejükben jártak ide szórakozni hatósági emberek, katonatisztek, mindenki. Még olyan is volt, hogy kormányrepülőgéppel körsétára vitték a lányokat.

2000-ben Fülöp Zsuzsa eladta a férjével épített környei házat, és fiával a panzió egyik lakrészébe költözött. Nem sokkal ezután fiának vett egy lakást Budán, a fiatalember jogi egyetemre készült felvételizni.

2001-ben több bírósági tárgyalás után másfél év szabadságvesztésre ítélték. A bírósági végzést nem olvastam, Zsuzsától tudom, hogy az ítélet végrehajtását három vagy négy évre felfüggesztették. Várta hát az idő múlását, a lokált nem szándékozott újra megnyitni.

- Itt huszonvalahány kocsma van. És szükség van ilyen éjszakai zenés helyre. Majdnem minden éjszaka jön valaki, külföldiek is, hogy mikor nyitok már. Szóval visszajárós vendégek vannak, ha nem ég egy lámpa sem, akkor is csöngetnek. Mert itt a környéken igazán kulturált éjszakai szórakozóhely nincs. Akik az elmúlt tíz-tizenegy év alatt idejártak, nagyon jól tudják, hogy se csavargó, se strici itt nincsen. Mert ide az jön be, akit én beengedek. Nem pont én, hanem a személyzet. Nekem nem hiányzik, hogy itt hőbörögjenek. A tizenkét év alatt egyetlenegyszer volt ricsaj, egy részeg házaspár veszekedett, de ez is az utcán, és már a délelőtt folyamán történt. Nem kellett idejárni a rendőrségnek semmilyen balhé miatt.

Tavaly júliusban [2003] megint letartóztattak, pedig amikor jöttek a rendőrök, senki nem volt se szobán, se sehol, csak születésnapi bulit tartott az egyik leány, nem is voltam nyitva. Nem akartam újraindítani, éppen a felfüggesztett miatt. Egy-két embert azért beengedtünk, akik a lányokkal a bulira jöttek. Mégis azt vallotta valamelyikük, hogy kapott pénzt... Ilyen rajtaütés a nagyobb pesti szállodákban, amik tele vannak külföldi vendéggel, biztos nincsen. Itt a megyében egy ilyen helyet eltűrnek, de a kicsikkel szemben, mint én is, eljárást indítottak. Egyet lehet üzemeltetni a megyében, többet nem lehet? Szóval nemcsak én vagyok ilyen helyzetben, mert van Tatabányán és Komáromban is, akit ugyanígy lecsuktak. Ilyenért. Pedig itt balhék nem voltak, se cirkusz, se verekedés, se hőbörgés, és mégis... Ide meg betörtek a rendőrök, elkapták a kezemet, összeszíjazták és vittek, meg a lányokat, akik szülinapoztak itt, azokat is, őket mondjuk már másnap kiengedték. Akkor tartottak házkutatást, amikor én már nem voltam itt.

Kábítószer-kereső kutya volt, minden a világon... Akárhová letehet egy csomag kábítószert. És én hogy tudnám megmagyarázni, hogy nekem semmi közöm nincs hozzá. Életemben nem dohányoztam, inni sem iszok, a kábítószert is utálom. Mondjuk, én nem tiltanám be, aki akarja, szedje, ha ő meg akar halni, haljon meg. Biztos, hogy én nem kóstolnám meg, ki sem próbálnám, én teljesen feleslegesnek tartom, a cigarettát és az italt is. Éveken keresztül nem iszok egy kortyot sem. Jó, itt voltam a bulin, meghívtak, kitöltötték, oda letettem, ennyi. Majd akkor még kábítószerrel fogok foglalkozni, ami, tudom nagyon jól, hogy tizenöt év. Hát nem hülye vagyok én, hogy ilyennel foglalkozzak. És milyen dolog az, hogy házkutatás a tulajdonos nélkül? Fényképeztek is, de azt nem, hogy itt a torta a leánynak, meg a virágcsokrok...

Az emberek azt hiszik, hogy ez hozza a sok pénzt. A bíró is azt mondta, ilyen életvitelt nem lehet folytatni, ha valaki nem bűnözik. Milyen életvitelt? Szépen megéltünk belőle. Szóval nem kellett meggondolni, hogy megveszek egy kiló narancsot vagy banánt. De én nem járok szórakozni, nem flancolok, nem öltözködök, szabadidőruhába járok, persze van egy-két ruhám, amit alkalomra föl tudok venni. Nem utazgattam, nem szórtam a pénzt, nincs rajtam két kiló arany, nem ültem kifestett körmökkel egész nap. Én csak a gyerekemre költök pénzt. Annak mindent megadok, amit lehet. És takarítok... Amikor működött, itt voltam éjszaka, nappal takarítottam, árut beszereztem, szóval a huszonnégy órából húszat dolgoztam. Nem milliók jöttek be, mint ahogy gondolják, de meg lehetett élni belőle. Sokszor azt hiszik, ha valakinek van egy ilyen háza, az hű, de gazdag... Ez nem igaz. A nyolcvanas években én kéményseprődíjat is szedtem, és akkor jártam ettől sokkal gyönyörűbb házakban, és a tulajdonos nem tudta kifizetni a kéményseprődíjat, az még száz forint se volt. Ma már egy autó sem jelenti azt, hogy gazdag. Mindenki megveszi részletre, aztán alig tudja a havi fizetnivalót kinyögni...

Az ügyvéd kérelmezte az előzetes letartóztatás megszüntetését, arra hivatkozott, hogy védencének már több szemműtéte volt, és a látása veszélyben van a börtönben. A kérelemre a vádlott ellen csalás bűntette miatt eljárást indítottak, feltételezve, hogy a csökkent látása miatt kapott fogyatékossági támogatáshoz csalás útján jutott.

- Ötször műtötték a szememet, 90 százalékos vak vagyok. Az egyik szememre teljesen vak is voltam már, de sikerült megmenteni... Kaptam eddig a fogyatékossági támogatást. Mindenáron azt akarták bebizonyítani, hogy nekem minden műtéti papírom hamis. Kétszer Debrecenben operáltak, kétszer Tatabányán, egyszer Pesten. Most mondja meg, hogy lehet öt hamis szemészeti papír? A fogyatékossági támogatásról egy három orvosból álló bizottság dönt, a műtéti papírokat nekem az államháztartási hivatalhoz kellett beadnom. A hivatal adja ki a papírokat az orvosoknak, akik engem még csak nem láttak, azt se tudtam, kicsodák. De én csaltam, mondták a bíróságon, én félrevezettem az orvosokat. Hogy hogyan? A csalás vádját elejtették, de azóta sem kapom a fogyatékossági támogatást. Most próbálunk utánajárni... A nem bűnösből is bűnöst akarnak csinálni, erőszakkal is. Ha beadom a papírokat, és annak idején nem kapom meg a fogyatékosságit, tudomásul veszem, de ezt egy háromtagú orvosi bizottság állapította meg... A látásom miatt már gyerekkoromtól rengeteg hátrányom volt... Autót régebben csak este nem vezettem, de most már semmikor sem. Múltkor is elment a villany, amikor ez a vihar volt, pont a boltban voltam. Ha nem jött volna egy-két autó reflektorral, nem is tudom, hogy találok haza.

Az előzetes letartóztatást nem szüntették meg, Fülöp Zsuzsa öt hónapot töltött az esztergomi fogházban.

- Akik milliárdokat lopnak, óvadék ellenében kiengedik, engem nem, merthogy befolyásolom a tanúkat. Három rendőr a tanú. Azokat én hogyan tudom befolyásolni? Be kellett vonulnom, mert veszélyes vagyok.

Lópokrócot adtak takarónak. Jó, legyen lópokróc, nekem sem volt mindig pehelypaplanom, de legalább tiszta legyen, és ne olyan, amit csavargók használtak, akiket a kosz megesz, mert az utcán henteregtek. Kimennek, leadják, és én azt kapom meg... Nekem szerencsém volt, hogy a cellában ketten voltunk, de amikor heten meg nyolcan vannak együtt egy kétszer-hármas cellában... Hát nincs egy méter hely, ahol járhat! A disznóól, esküszöm különb így falun, mint ott egy-egy cella. 53 férőhelyes az esztergomi fogház, és van 150-180 rab benne. Én a többi előzetessel együtt mehettem mindennap fürödni, de az elítéltek csak hetente egyszer. Hát koszosságra nevelik az embereket? Én mindenkit dolgoztatnék. Engem kivittek takarítani, az se érdekelt, ha vécét kellett pucolnom, megcsináltam, és kész. De a cellában az ember nem tud mozogni, tönkremennek az ízületei, az izmai... Idegileg a végén már ki voltam borulva, vittek a pszichiátriára, mint aki meggyagyásodott. Egyébként se nagyon tudok aludni... Nem érdekel engem, hogy vaságy van vagy mosdó van, azelőtt sem volt más az embernek, mert nem mindig ilyen körülmények között éltünk. Hanem a bezártság, meg hogy otthon mi van. Ugye nincs bevétel. Előbb-utóbb csak elfogy a pénz.

Fülöp Zsuzsát 2003. december 23-án, karácsony előtt engedték haza. Közben eladták volt férje tatabányai házát, hogy a Pázmány Egyetemen tanuló fiú pesti tartózkodását, tanulmányainak költségét és a panzió fenntartását tudják miből fedezni. Az előzetesből Zsuzsa lakhelyelhagyási tilalommal szabadult, tehát Környét nem hagyhatja el, még Tatabányára sem utazhat. Elvették az útlevelét is. Visszaköltözhetett hát a panzióba, és a vendégek számára fönntartott fekete csempés fürdőszoba és a romantikus-rózsaszín szállodaszobák azóta üresen állnak.

- Most van egy virágboltom, itt az utcában, márciusban nyitottam, tartok egy alkalmazottat. Valamiből élni kell.

- Miért épp virágbolt?

- Ehhez kellett a legkisebb befektetés. A helyiség erre alkalmas, másra nem lenne jó.

- A helyiség a magáé?

- Nem. A mellette lévő fodrásznőtől bérlem. A nagybátyám felesége és a fodrásznő férje unokatestvérek. Tízezret fizetek a bérletért, az nem sok... Amit hoz, édeskevés. Talán az számít, hogy adok egy embernek munkahelyet. Nem marad meg tíz-húszezer forintnál több. Van, hogy annyi sem, de úgy vagyok vele, hogy a tízezer forintot is meg kell becsülni.

- A rokonságból jött a bérlet ötlete?

- Nem. Láttam, hogy üres, elkezdtem gondolkozni, hogy mihez fogjak. Először arra gondoltam, hogy kiveszek valahol valami kocsmát. Ott talán nem fognak belém kötni, mint a sajátomban. Na de úgy üzemeltetni egy üzlethelyiséget nem lehet, hogy én nem mehetek, csak Környére. Ahhoz alkalmaznom kell egy üzletvezetőt, én meg tudom nagyon jól, hogy mindenki lop. Tapasztalatból tudom, mert engem is megloptak. Amíg tisztességesen lopnak, addig hagyja az ember. Ahová ellenőrizni sem mehetek, hát ott hogy meglopnak! Akkor minek? Hogy befektessem a maradék kis pénzem, és az is elússzon? Rákérdeztem egy-két helyiségre, és olyan árakat mondanak, áá, nem dobom ki azt a pénzt. Miért fizessek bérleti díjat valakinek, amikor itt van az én házam üresen, és mindenféle berendezés, ami egy bárhoz kell. Egy kocsmáért minimum elkérnek százezer forintot, egy évben az egymillió-kétszázezer. Inkább ezt a pénzt a saját házamra költöm. Úgy döntöttem, megnyitom megint, most szedem össze a szükséges engedélyeket.

- Miért nem nyitotta meg eddig?

- Attól féltem, hogy kitalálnak valamit, még akkor is, ha egy lány sem jön ide. Hogy visszavisznek újra. Hogy megint letartóztatnak.

- Ha megjelennek a lányok, megint lesz félnivalója.

- Itt szobára nem mehet, nem tudok mást csinálni. Most hogy elviszi innen valaki, vagy nem viszi el, mi közöm hozzá. Itt nem engedem. Annak a lánynak, aki itt ismerkedik meg, nem adom ki a szobát. Csak kívülállónak. Elvesztek ötezer forintot. Ha most 100 ezer forint jön be havonta, az is bevétel. Nem lehet így létezni éveken keresztül, hogy nem jön be egy fillér sem. 30 ezer forint a rokkantnyugdíjam, abból nem lehet eltartani egy családot, egy házat, jó, ne legyen ekkora ház, csak tömblakás, arra sem volna elég...

- Mennyibe kerül a ház fenntartása?

- Ha igazán meleget akarok, akkor 70 ezer forint a fűtés, ilyen gyönge fűtésért, mint ami most van, 30-38 ezret fizetek. Na de hát nincs meleg. Villany sok nem fogy, mert mindenütt takarékos égők vannak, a víz, az sok. De a fiam pesti lakásának a fenntartásáért sokat kell fizetni...

Zsuzsa megjelenésében semmi „madámos" nincsen. Az alig ötvenkilós filigrán teremtés vastag pulóverben, farmerben tesz-vesz a gyöngén fűtött csöndes panzióban, egyetlen ékszere a fülönfüggő-karika. A gyermekkorában gyűlölt szemüvegtől már régen megszabadult, helyette kontaktlencsét hord. A rövid barna hajú aszszony inkább virágárusnak látszik, mint az éjszakai élet nagyasszonyának.

A bárban csillognak a poharak, fénylik a fürdőszoba fekete csempéje - minden készen áll a vendégfogadásra.

Fülöp Zsuzsa, ahogyan tervezte, 2005 elején újra megnyitotta a lokált. A forgalom változó, szállóvendégek is akadnak, főként külföldiek. A hatóság azóta (2006 júniusáig) nem zaklatta. Bírósági ügye még nem zárult le, és nem is szeretné siettetni, mert tudja, mindenképpen elítélik. Amnesztiában reménykedik csak, meg abban, hogy módosítják a hatályos törvényeket. Erre a változásra sok esélye nincsen, mert a módosító javaslatok nem a nyilvánosházak legalitására vonatkoznak, hanem a prostituáltak helyzetének rendezésére, érdekvédelmének megteremtésére. A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Földi Ágnes szerint ebben az ősi „iparágban" az egyik fő ellenség épp a nyilvánosház, hisz kizsákmányolja a lányokat. Az egyesület ugyanúgy támadja az intézményt, mint a hatóságok. Társadalombiztosítást, nyugdíjalapot, adószámot, vállalkozási engedélyt szeretne az egyes út padkáján várakozó lányoknak, és Zsuzsa lokáljára semmi szükség.

- Remélem, a tárgyalás elhúzódik. Ha itt elítélnek, akkor a felfüggesztett is életbe lép. Ha a kettőt összevonják, jó esetben elítélnek két évre, ebből már fél évet leültem... Nem lenne jó, ha be kéne mennem két évre... Most volt két agyalapi infarktusom, lehet, hogy holnapután lebénulok, mi a fene lesz velem. És ha holnapután teljesen megvakulok? Az is előfordulhat egyik percről a másikra. Nem is tudok most tervezni sem igazán... A fiam szeptemberben lesz joghallgató, most nyáron a jogi asszisztensit fejezte be. Az ügyvédi gyakorlattal együtt még kilenc év van hátra, ez alatt gondoskodni kell róla... Ha nagyon el akarnék menni az országból, menekülni a büntetés elől, biztos sikerülne. Öt év a kiszabható büntetés, annyi időre kéne eltűnnöm. De eszem ágában sincs öt évet bujkálni, lehet, hogy öt évet már nem is élek...

A környei önkormányzat jegyzője 2005 februárjában kiadta a lokál működési engedélyét. Nincs vele semmi baj, mondta, csak régebben volt egy-két lakossági bejelentés a hangerő miatt. Ma békés a tagyosi út, amit 1945 után valamikor Április 4. útnak kereszteltek át. Mintha ez a név nem lenne jó ómen az itt működő extra vállalkozás számára. A falu megszokta, hogy van, nem nyelvelnek róla, de nem is szeretik. Úgy látszik, nem lesz honos ez az „ősi ipar" ebben a lakókörnyezetben.

Őrszigethy 2M. lev. 06. 23.

Részlet az Új Mandátum Kiadó és a Jelenkutató Alapítvány közös kiadásában 2006 augusztusában megjelenő, A nép keveredik, a falu kerekedik (Találkozások Környén) című kötetből. (Korábbi megjelenések: Mozgó Világ 2003/5-8.)