A Mozgó Világ internetes változata

A svéd filmrendező, Ingmar Bergman nagybátyjának, Carl Ĺkerblomnak - akinek az alakja egyébként több Bergman-opusban is feltűnik, hiszen ő vezette be a kis Ingmart a laterna magica bűvkörébe - több találmánya is volt, lévén hivatásos feltaláló. Többek között a krumpliszeletelőé és az automatikus vécékeféé, amelyekre királyi szabadalmat is kapott. 2006-ot írunk: végre van egy műsor a magyar televíziózásban, amelyben különösebb szégyenérzet nélkül be lehet mutatni az agyament és a zseniális ötleteket, így például az öntisztító vécékeféét. Nincs új a nap alatt!

Az Ecopoly gazdasági valóságshow-nak hirdeti magát, pedig voltaképpen semmi köze a realitykhez. Egyszerű vetélkedő: az újsütetű vagy új fejlesztést tervező mikrovállalkozók besétálnak a zsűri elé, kérdésekre válaszolnak, nyernek vagy vesztenek, kisétálnak. Ugyanúgy, ahogy a vetélkedőkben, csak a többiekkel összevetve lehetnek vesztesek, maximum a presztízsükön esik csorba. Erre van némi esély, hiszen a szereplőválogatás egyik fontos szempontja a „kommunikációképesség", ami egy kereskedelmi csatorna értelmezésében nem a beszédhibások, kényszerbetegek vagy szociopaták kiszűrését jelenti, hanem a szórakoztatóipar igényeinek való megfelelést. Ebbe aztán minden belefér: a szépség és a szörnyeteg is.

Korrekt műsor az Ecopoly, dacára az ízléstelen körítésnek. Ez főként annak köszönhető, hogy szakadék tátong a sikeresnek titulált vállalkozókból összeállított zsűri többségének és a Benne leszek a tévében! című (szerencsére rövid életű) nyilvános megalázóshow zsűrijének érzelmi intelligenciája között. Magyarán nem a jelölt agyagba döngölése, a közönség kárörömének kiszolgálása a cél, hanem az életképes ötletek világra segítésével párosított igényesebb szórakoztatásé. A késő esti műsorsáv erre valóban alkalmas - csak az nézi, aki kifejezetten erre kíváncsi.

Ha a tartalommal meg is lehet barátkozni, a látványvilág enyhén visszataszító. A stúdióbelső úgy néz ki, mint egy régi gyárépületből átalakított, cementszürke loft-iroda, amelyet égővörös függönyökkel, faborítással és neoreneszánsz domborművekkel terhelt folyosó köt össze az előtérrel, ahol a menedzseraszszisztens sminkelt mosolya várja a sikertől megittasult vagy kudarctól sújtott ügyfeleket. Az eltúlzott méretű fogadóterem szalagparkettás pódiumán hat zsűritag ül, hátuk mögött óriási teremablakokra festett műindusztriális panorámával, és bírálja el a magasított fém tálalóasztalnál prezentációt tartó szereplőket. Mindehhez járul az extravagáns - erényövvel ékesített - szalonruhában titkárnőt alakító műsorvezető személye, aki három mondatot cserélgetve kíván mindig sikert a végén, függetlenül a zsűri döntésétől, és hamis sajnálkozással nyugtázza a távozók feszengését. A Viva zenetévénél feltűnt üdvöske, Lilu mostani szereplése alig összevethető a szintén onnan importált Sebestyén Balázs napi bajkeverő show-jával, ami végül is nagyfokú aktivitást igényel, nem beszélve Rákay Philip ideologikus aszkéziséről a Hír TV képernyőjén. Személye jelenti az összeköttetést a tényleges dokumentum-szappanoperákkal, hiszen éppen a Való Világ harmadik szériájában tűnt fel RTL-s műsorvezetőként - ez azonban nem feledteti, hogy a mostani műsorformátumnak köze nincs azokhoz. Talán ezért üt el olyan látványosan a műsorvezető teljesítménye a zsűriétől.

Minden részletében pergő, és csak ritkán kínos adásperceket látunk. A reklámmal kettéosztott műsorban 3-3 ötletgazda ismerteti elképzeléseit a hat vállalkozóval: Erdélyi Zsolttal (Superman), Zoób Katival, Lázár Vilmossal, Szabó Gál Andrással (Villám Géza), Sztanó Tamással és Kutvölgyi Pállal. A kiszivárgott hírek szerint a pénzügyi nagymogulok (Demján, Csányi stb.) nem vállalták a szereplést, a legtöbb megkeresett gazdasági potentátnak a saját tőke kockáztatásával volt baja, így jutott a megtiszteltetés a jelenlegi zsűrinek. A tagok között vannak kötekedők és empatikusak, túlzottan óvatoskodók és kockázatvállalók, izgő-mozgók és inaktívak, humorosak és faarcúak, együttvéve mégsem mutatnak rosszul. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Supermanként ismert kreatív elme, Erdélyi Zsolt mutatja, rajta kívül felváltva egy-két zsűritag tesz kísérletet arra, hogy egyáltalán felvegye a fonalat. Azokat, akik az ötletek háromnegyedét fel sem fogják, vagy a támogatásért kuncsorgók első mondatát megszakítva folyton „kiszálltam"-ot kiáltanak, persze nem ártana lecserélni felkészültebbnek ható, a játékszituációhoz jobban alkalmazkodni képes zsűritagokkal - de a tervezett hét adást sajnos már rég leforgatták. Valószínű azonban, hogy a szereplők természete akkor mutatkozik meg hűségesebben, ha a nyélbe ütött üzletek folyását valóban figyelemmel kíséri a kamera, és az üzleti vetélkedő később vállalkozói valóságshow-ba tud átmenni. De nem biztos, hogy ezt repesve kell várnunk.

Az összecsapások alatt egy pillanatra sem lankadhat a figyelem, erről gondoskodik a dramaturgia. Világmegváltó gondolatok és apró praktikumok éppúgy szerepelnek az étlapon, mint túlmozgásos vagy szerencsétlen figurák. Olyan is akad, akiből kinéznénk, az alsónadrágjában tartott viaszosvászon csomagból fogja előrántani találmányának leírását, mint egykor a vizelési problémákkal küszködő Ĺkerblom. Az összekasírozott jelenetekben egyensúlyt igyekeztek teremteni a műsorkészítők: elbukott a 10 millióért akasztós szaloncukrot, a 25 milliárdért óriás léghajót és a 100 millióért (tíz év múlva 30 billió bevétellel kecsegtető!) univerzális teleszkópot áruló jelölt. Néhány zsűritag beszállt viszont a 9,5 milliós esküvőszervező-hitelközpont, az 1,5 milliós zsebmenetrend-kiadvány, valamint az 5 milliós tökmagolaj-sajtoló vállalkozásba. A zsűri arca nyitott könyv volt, az operatőrök gondoskodtak róla, hogy a támogatást kérő minden mondatánál észrevegyük az elért hatást, a kicsinylő fintorgástól az érdeklődő szemvillanásig. A lekezelt jelöltek nem nagyon erőlködtek, nem próbálták mindenáron rátukmálni terméküket a befektetőkre, általában meghátráltak az első búcsúszónál, s lehajtott fejjel keresték meg a több ember nagyságú teremajtót. Viták csak a felkarolt vállalkozásokban megszerzett részesedés mértéke kapcsán adódtak, de a kezdő vállalkozók annyira meg voltak szeppenve, annyira örültek a lyukas kétfilléresnek is, hogy nem nagyon gondolkoztak a többség átengedésén. Az ellenállókat a zsűri honorálta, a tökmagolajos úr például opciót kért az 50 százalékos arány későbbi elérésére, s ezt Lázár Vilmos az önbizalom jeleként értékelte. Ugyanakkor az is látszott: nem ér meg annyit a zsűri számára az egész hajcihő, hogy aprópénzre hajtsanak - inkább hagynák a fenébe az egészet.

A nézők persze végig szemfényvesztés áldozatai voltak: az ördög a részletekben és a zsűrinek már eljuttatott üzleti tervben, ötletdokumentációban bújik meg, a döntés javarészt erre támaszkodik, nem a kamera kedvéért szimulált öt-tíz perces párbeszédekre. Ám az előbbiből semmit nem érzékeltünk. Azt hihettük, a menő vállalkozáshoz a csálé ötlet mellé elég az elfogadható megjelenés, a háttérmunkát majd elvégzik mások. Lehet, hogy az Ecopoly sokat segít a tutyimutyi feltalálók és az önbizalom-deficites kisvállalkozók érdekérvényesítő képességeinek inspirálásában, viszont szükségtelenül leegyszerűsíti a szilárd és fejlődőképes vállalkozások létrehozásának folyamatát. Igaz, a kereskedelmi televízió nem is akarhatja ezt tiszta szívből, mert akkor kis- és középvállalkozás-fejlesztő nonprofit alapítványnak vagy gazdasági kamarának hívnák; neki elég az is, ha néhány hónapot megél a vállalkozás, és időről időre mutogathatja.

Csak egy a kérdés: mi lesz az elcsaklizott ötletekkel és a megbolondított vállalkozókkal? Rajtuk is áthajt majd a vonat, mint Bergman nagybácsiján?

 

 

 

Ecopoly - Gazdasági valóságshow, 2006. május 2., kedd RTL Klub 22.55. Műsorvezető Lilu; főszerkesztő Selmeczi Viktória; szerkesztő Szabó Csaba, Böjte Piros, Pető Gábor; rendező Koós György; kreatív producer Herman Péter; co-producer Trunkó Bence.