Ness-Proust

Tizenhét kötet két óra alatt jutányos. 3500 oldalnyi ráfordított idő helyett százhúsz perc. Legyen gyorsan, kényelmesen tájékozott!

A regényfolyam annyira alkalmatlan más műfajban felhasználásra (hiszen a regény határait is szétfeszítette), hogy sokakat magától értetődően dramatizálásra ingerelt. Lucchino Visconti hoszszasan készülődött Proust megfilmesítésére. Sikertelenül. Joseph Losey, az amerikai angol rendező Harold Pinterrel (1972) elkészítette a forgatókönyvet. Nem lett belőle film. A müncheni Percy Adlon közelebb került. 1981-ben leforgatta Céleste című filmjét, Proust nevelőnőjének, Céleste Albaret emlékirataiból. Maja Pliszeckajával a főszerepben Roland Petit tévé-táncfilmet forgatott 1974-es koreográfiájából A szív időleges hallgatásai címmel (1981). Az eminens Volker Schlöndorff elkészítette Peter Brook és Jean-Claude Carričre forgatókönyvírói segédletével Swann szerelme című mozidolgozatát Jeremy Irons Swannjával, Ornella Mutival Odette Crecy szerepében, Alain Delon játszotta Charlus bárót (1984).

A Franciaországba menekült chilei Raoul Ruiz Az eltűnt idő nyomában bottal járó filmjét bemutatták Cannesban: John Malkovich volt Charlus, Catherine Deneuve Odette, Emanuelle Béart Gilberte Swann, és az olasz Marcello Mazzarella Proustra hasonlító elbeszélő (1999).

Anyag nem vész el, csak átalakul: a Losey számára írt szcenárium Proust forgatókönyv címmel rádiójátékként hasznosítódott, Harold Pinter színészi közreműködésével az elbeszélő szerepében (1995). A forgatókönyv elkészülte után 18 évvel háromórás változatát (Proust Screenplay) bemutatták a londoni National Theater Cottesloe Termében (2000. november 17.). Rendezője és a forgatókönyv színpadra átdolgozója Di Trevis (59) színész-rendezőnő. A szövegkönyv egyetlen tudatosan kimaradt szóval bravúrosan árulkodik az intelligens tapintatról: Pinter ragaszkodott a teába áztatott sütemény - a madeleine - elhagyásához, mondván, hogy ez az egyetlen szó, amit mindenki tud a regénytengerről, ennek az elhangzására fog várni az előadás során, mint egy slágerré közhelyesedett áriára.

Színházban a szövevényes kapcsolatú szereplőtömeg szellemesen bemutatkozik. Jobbról balra gördülő forgószínpadon két sorban lomha élőképként suhannak el a játszók. Szalonszékeken az idősek, mögöttük áll fiatalkori másuk. Használat előtt, használat után. Megkapó körhinta: sok színészt nyugdíjból ültettek föl; évek óta nem láttuk arcukat. Nem fiatalodtak, szépen öregedtek bölccsé. A feszes meg az ernyedtebb arcbőrök, a kihívóan bizakodó ifjú tekintetek és a tapasztalatoktól rezignált, elbájoló idősebbek drámája szép, megfogó színházi gondolat. Emberrevü. Fizikai állapotok néma drámája. Igazi emberi látványosság. Múltnak, jövőnek egyidejűsége. Öszszeáradó idősíkok, életszeletek. Az egész előadásban a legálomszerűbb az enumeráció, a szereplők kezdeti számbavétele. Egész világ a színpadon. Ki-ki mozdulatlanul, gesztus nélkül igyekszik személyisége teljes erejével sugározni. Vagy sugárzik, vagy csak elnyel a lámpák fényéből.

A pesti vendégjáték úri közönsége elragadtatott, ünnepel, örvend. Örül, hogy a soha végig nem olvasott regényfolyamot kis fáradsággal elsajátíthatta.

Szikora az a mai színházban, ami Kazimir Károly volt 1956 és 1989 között. Mindazt színre viszi, ami nem oda való. Kazimir a szocialista naturalizmus földszintes realizmusa helyére támadóan illesztette a dramatizált epikát, eposzokat, elbeszélő költeményeket, dramatizált TIT-előadásokat, ismeretterjesztő digest-életrajzokat. Mindezt térszínpadi formák között, tagadgatva a kukucskálós színpad illúziókkal bajmolódásának kizárólagosságát. Kazimir fontos szerepet töltött be, ellenálló esztétikai és ideológiai körülmények között. Hősiesen lazított a sárba tapasztott, kötelező formákon. Szikora extraelőadásokat ígér neves világirodalmi regények színre vonszolásával. Bambíni di Praga (1982), Táncdalfesztivál '66 (1985), Doktor Zsivago (1988), Legenda a Varázsfuvoláról (1991), A Mester és Margarita (1997), Karamazov testvérek (1999), Az utolsó tangó Párizsban (2002), A rózsa neve (2005).

Szikora erélyes szervező. A színházi előadások létrehozatala nagyrészt munkaszervezési tehetség. Proust színházi művezetőjeként lágyan sikló tömegjeleneteket szerkesztett színre. Vele egy sorban megemlítendő Dian Róbert ügyelő neve, aki a színpad fenekén takarásban lévő járásba biztos kézzel vezényelte a bútorosokat a színváltozásokhoz, és a jelmezes résztvevőket felsorakoztatta, biztosította akadálytalan elvonulásukat, valamint színre kerülésüket. Dian kezében van az előadás. Hibátlanul kormányozza le a jeleneteket, még idegen körülmények között is, hiszen a szolnoki előadást pesti vendégjátékukon a Thália Színház feltételeire kellett alkalmaznia.

Az eltűnt idő nyomában Szikora-változata gyári futószalagra helyezett pajzánon fogd-ahol-éred előadás. A hangsúly a Szodoma és Gomorra kötetében leírt ferde szerelmekből annyit hasznosít, amennyit a látványos műfaj kasszára kacsintó kényszerűsége megkíván. A „Szép Korszak" felsőbb köreinek élete bordélyszabadossággal hentereg a színpadon. A regény alsó áramait jegesen kiszámított erotikus jelzésekkel, felnagyítottan mutogatja a rivalda előtt. Konzervtöltő gyári gépsor bujaságával működik az eltűnt spermák nyomában haladó színpadi cselekvés. Bordély a világ és kéjhajhász benne minden férfi és nő. Mindenki mindenkivel összekapaszkodik. Kibuggyan a nők melle a mély dekoltázsból vagy fűzőjük felső részéből. Charlus báró en gros vásárol magának az alsóbb néposztályból fiúszeretőket, akkora nemi izgalommal, mintha pattogatott kukoricát venne. Gipsz kerti törpék elhálásait nézzük két óra hosszat.

A homályos titkokat az előadás kiteszi a kirakatba, mint Amszterdam bordélyfertályán a húsos árukat. A sejtésekből bizonyosság lesz. A félmondatok, megszakadt gesztusok kimondatnak, és fogdosódássá fajulnak. A megfogalmazhatatlan tudatalatti folyamatokat pedánsan színpadra rakják. A sejtelmek vaskossággá durvulnak. Az intuícióból rendezői leleményesség lesz.

Guillaume Milhac koreográfus - aszszisztense és magyar hangja: Isabelle Lé - a bimbózó lányok számára néhány talajtorna-gyakorlatot állított be. Mozdulati szellemesség az előadás vége felé egy pas de six koreográfiájában található: öt férfi és egy nő táncbetétében.

Zoób Katiról meg nem mondom: jó jelmeztervező-e a divattervező, vagy sem. Annyi biztos, jó nézni meglepően másfajta anyaghasználatát, megszokottól elütő színvilágát, makulátlanul kidolgozott szabásait. Öröm, hogy másként fogalmaz. A tervezők világa szűkre méretezett. Többnyire fölösleges színlapot olvasni, függönynyitáskor fölismerhetőek jelmezeik. Zoób nem divatbemutatót tart. Nem áll önmutogatóan a játszók elé. Finom átmenetet teremt a fin de sičcle meg a mai divat közt. A díszletet a rendező tervezte nagy önmérsékléssel. Fekete körfüggöny. Forgón bepördülő, színről kiolvadó bútordarabok. Egy hangversenyzongora középen. Majd a klottfüggöny fölhúzódik: aranyló, durva szemcsés körhorizont borítja a szín hátsó felét. Középen függönyláb fedi a kimeneteleket-bejöveteleket, a forgószínpad átdíszítését.

Hőgye Zsuzsanna magas lázú, szenvedélyes kitörése az élőképből, Sebestyén Éva sugárzó személyisége, Egri Márta és Felkai Eszter finom fegyelme, megjelenésük mélyről fakadó előkelősége, Szentirmay Éva bája, Kéri Kitty ironikusan kezelt szépsége, Huszárik Kata szolgálatkészsége, Sztárek Andrea közönséges nyersesége, Botka Valéria nyugalma, Seress Zoltán eleganciája, Czapkó Antal huncut romlottsága, Mészáros Istvánnak egy szöveges magánszáma, Dévai Balázs behízelgően szolgálatkész utcafiúja, Quintus Konrád komoly orvosa, Valkay Pál éles, megkapó figurája megemlítendő.

A gyermek Marcelt igazi gyerek játszsza. Nála azért Alföldi gyermekibb kisfiú képes lenni. Marcel a központi szereplő Alföldi Róbert önmérséklettel végigvezetett megvalósításában. Ott van a színpadon és még sincs jelen. Érti a dolgát. Nem fonja a cselekményt. Figyelmes szemlélő csupán. Keresztülengedi magán a történéseket, távolról figyelve az emberi történéseket, és keresztülengedve magán a múló idő fájdalmas szorongását. Szelíd fensőbbséggel figyeli a világot. Alföldi beszélőjének tekintetével látjuk a történéseket, szabatosabban: a szemében észrevehető, ő milyennek látja környezete működését. Csak az előadás végén lép bele a demonstrált figurába. Kifordul a nézőtérhez. Rendezői fináléhoz igazodva szipogóan érzelmes lesz. Nem illő Marcel Proust áthatóan ironikus okosságához, de való a szikkadtan érzelmes előadáshoz.

A fináléban újra forog életképpel a körhinta. Alföldi belehüppög a jelenetbe, a zene finálé ultimóhoz érzelmesít, lassan kioltják a lámpákat. Az eltűnt idő nyomában színházi előadása tanulsággal zárul: bizony-bizony, gyorsan eliramlik az élet.

Ez bizony giccs. Lapos közhely.

Proust a regényben cselekmény helyett emlékezésekből szőtt végeérhetetlen álomszőnyeget. A regény irracionális. Az előadás kiszámítottan gyakorlatias.

A regényt nehéz olvasni.

A belőle készült színdarab nézhetetlen.

Az eltűnt idő nyomában

Szolnoki Szigligeti Színház, 2006. március 10.

Marcel Proust: A la recherche du temps perdu című irodalmi művéből Harold Pinter és Di Trevis írta The Proust Screenplay forgatókönyv alapján. Fordította Morcsányi Géza. Rendező-díszlettervező Szikora János. Jelmez Zoób Kati. Koreográfus Guillaume Milhac. Zenei munkatárs Rácz Márton.

Szereplők: Kiss Norbert, Császár Gyöngyi, Gubík Ági, Felkai Eszter, Kaszás Mihály, Egri Márta, Köves Ernő, Sebestyén Éva, Sztárek Andrea, Bachmann Márta, Árva László, Safranek Károly, Józsa Annamária, Huszárik Kata, Angyal Mária, Kéri Kitty, Hőgye Zsuzsanna, Csányi Erika, Horváth Gábor, Zelei Gábor, Czapkó Antal, Molnár László, Jancsó Péter, Dévai Balázs, Harsányi Attila, Illés József, Gombos Judit, Szentirmai Éva, Kerekes Vica, Peller Anna, Szabó Máté, Hatvani Margit, Melkvi Bea, Danis Lídia, Schramek Andrea, Sárvári Diána, Quintus Konrád, Barabás Botond, Botka Valéria, Nádasi Veronika, Mészáros István, Valkay Pál, Seress Zoltán, Petridisz Hrisztosz, Eller Gusztáv, Kárpát Attila, Tárnai Attila, Ganna, Jóna Anita, Kása Kelemen, Széchenyi Krisztián, Csontos Marika, Nagy Emese, Nagy Lívia, Palcsó Nóra, Siklós Edina és Alföldi Róbert.