Heller Ágnes: Kockázatok és mellékhatások
Április 6.
Reggel szokás szerint a Naptévét nézem reggelizés és tornázás közben, vagy fordítva, reggelizek és tornázok Naptévé-nézés közben. Ma inkább az utóbbit akartam tenni, mert kíváncsi voltam, hogyan kommentálják a politológusok a miniszterelnök-jelöltek tegnapi vitáját. Sajnos ezeket a politológusokat ma reggel igen unalmasnak találtam, s így ismét inkább a tornára koncentráltam.
Hogy miért voltak unalmasak? Mert mindegyikük igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy neki bizony nincsen „pártpreferenciája", s ezért objektív. De hát a politológus is állampolgár, ő ahogy kommentál, mindenki előtt világos, hogy kit támogat. Mint Stumpf István, az állítólagos „független szakértő".
A „pártatlanság" hazug illúziójának keltése az objektivitás normájának megcsúfolása. Minden egyes tény vagy álláspont tüzetes vizsgálata és elemzése és a nyílt állásfoglalás valami mellett vagy ellen nemhogy nem mond ellent egymásnak, de feltételezi egymást. Hadd hivatkozzam személyes tapasztalatokra, az amerikai választásokra. A New York Times tisztességesen elemez, különböző újságírói különböző szempontokból értelmeznek, de vagy két héttel a választások előtt az újság megmondja, hogy az elemzett tények és értelmezések fényében melyik jelöltet támogatja és miért. Ez az úgynevezett „endorsement". Csak ez a nyílt állásfoglalás ad lehetőséget arra, hogy az elemző meggyőződését követve érdeme szerint kritizálja annak a pártnak vagy jelöltnek a programját is, amelyet, illetve akit támogat, s így valóban részrehajlás nélkül és okosan mérlegeljen.
Nos, meg kellett néha szakítanom a tornát, mert sokan telefonáltak, persze mind a választásokkal kapcsolatban. Bitó Laci barátom többször is nehezményezte, hogy a szocialisták nem hangsúlyozzák a folyamatosság fontosságát, s azt tanácsolta, hogy tegyem ezt szóvá.
Fürdés és öltözködés után kikapcsoltam a mobilt, mert kevés megmaradt délelőttömet akartam használni, hogy folytassam Kertész Imre K. dosszié című önéletrajzi könyvéről írandó s éppen csak alakuló cikkemet.
De rövidesen megint rohannom kellett, hogy a Stadionok megállónál még elérjem Egerbe tartó expresszbuszomat. A buszpályaudvaron még gyorsan bekaptam egy szendvicset, majd a kétórás utazás alatt Rushdie Szégyen című regényét olvastam. A regényolvasás „pusztán" élvezetnek bizonyult, mert a szégyenről és traumáról készülő előadásomhoz nem találtam benne anyagot.
Egerbe érkezve János kollégám autóval várt, a főiskolára hajtottunk, ahol egy diáklapnak adtam interjút. Majd megkezdődött csütörtöki dupla órám. Ma éppen egy igen nehéz Kant-szöveget vettem át mondatról mondatra az elsős főiskolás diákokkal, akik közül volt egynéhány, aki nagy meglepetésemre értette is, amit mondtam, pontosabban, amit Kant mondott.
Szobám az egyetem épületében van a hatodik emeleten, televízióval felszerelve. Második órám után rohantam fel, hogy megnézzem a négyes vitát. Nem volt valami ragyogó. Nem is lehetett, hiszen mindegyik miniszterelnök-jelölt, illetve pártvezető azt tekintette feladatának, hogy még egyszer elmondja, amit már többször elmondott. A még el nem kötelezett választók számára volt ennek talán jelentősége, én azonban, őszintén szólva, unatkoztam. Sok mindenről volt szó, de semmit sem beszéltek igazán meg. Lehet, hogy ehhez hozzájárult a túlságosan kötött forma, de az a gyanúm, hogy kötetlenebb forma esetében sem került volna sor egy komoly beszélgetésre.
Mikor orvosságot hirdetnek, akkor megemlítik legalább a kockázatokat és mellékhatásokat, de legfontosabb ügyeink esetében politikusaink erről hallgatnak. Dávid Ibolya jól tette, hogy állandóan visszatért a költségvetési hiány problémájához, de titokban tartotta, hogy a 18 százalékos egykulcsos, azaz kulcstalan jövedelemadóból vajon hogyan lehetne az államadósságot kezelni. Hol vannak a kockázatok és a mellékhatások a különböző egészségügyi reformcsomagok esetében, ha most a hazug rágalmaktól el is tekintünk? Nem az a baj, hogy vannak kockázatok és mellékhatások, mert többé-kevésbé mindig vannak, hanem hogy a programokban nem beszélnek róluk.
A vita után úgy döntöttem, hogy ez egyszer mellőzni fogom a kommentárokat, és elfogadom Kati kolléganőm javaslatát, hogy menjünk el együtt vacsorázni. Így azután egy remek vendéglőben vadas nyulat ettem és hozzá egri vörösbort ittam.
Mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy késő este még ránézzek arra a képernyőre. De nem akartam rettenetesen későn lefeküdni, mert másnap reggel nyolckor kezdődött az első órám. S bár a másnapi témák, Sartre és Fromm nem voltak nagyon rázósak, mégsem akartam álmosságtól bódultan a katedrára állni. Így aztán beállítottam a vekkert, és igyekeztem a választásokra nem gondolni.