A Mozgó Világ internetes változata

Április 3.

A kavargó, sűrű napok betolakodnak az éjszakába is. Mint mostanában rendszerint, ma is rosszul aludtam. Szinte óránként ébresztettek a hétvége felemelő és elkeserítő, de mindenképpen felzaklató képei. A szombat délutáni Andrássy út és Orbán Viktor jobboldalhoz méltatlan, görcsös, Kossuth téri erőfeszítései a hatalom megszerzése érdekében.

Ha az Andrássy útra gondolok, még mindig „lebegek". Laci nem akart eljönni, mondván, úgy sem lesz ott semmi és senki. Nem hagytam rá, mert az ösztöneim azt súgták, hogy fontos esemény ígérkezik, amelyen ott kell lennünk. Nemcsak magunkért, hanem mások megerősítéséért, bátorításáért, biztatásáért is. És hála Istennek, így történt.

Politológusok elemezhetik tudományosan így és úgy, humoristák poénkodhatnak, finnyáskodók fanyaloghatnak, ellenfelek gúnyolódhatnak rajta, de az élményt, amit az MSZP tagjai és szimpatizánsai 2006. április 1-jén a ragyogó napsütésben egymásra találva, közösségként és ezáltal felszabadultan megélhettek, senki nem veheti el. Bár robbantásokkal riogattak előtte, a félelem szikrája sem érződött az egybegyűlteken. Annál inkább az együttlét öröme: hosszú hetek, hónapok szorongása után tízezrek élhették át, hogy van remény. Van remény Európában és a demokráciában megmaradni. S hosszú évtizedek után most először volt emelt fővel, szégyenkezés nélkül, tömegek számára is vállalhatóvá a baloldaliság.

A baloldal április 1-jén olyan sorsfordító élménnyel gazdagodott, hogy ha el is vesztené a 2006-os választásokat, az újrakezdéshez, önmaga újraépítéséhez nagyon biztos alapról tud elrugaszkodni. Vagyis ezek után csak nyerhet. Akik ott voltak az Andrássy úton, tudják ezt. Ezért örült boldog-boldogtalan egymásnak. A karanténból kitörve a szabadság tömegek számára megélhető pillanattá lett.

Rá másnap a fantomokkal való fenyegetés, Sztálin vizionálása. Az egyik tábor felemelkedik, a másik lesüllyed, mert az utóbbiak vezére ezt a taktikát látja most a leghelyesebbnek a választás megnyerésére. Azt hiszem, téved, elhagyta a legendásan jó politikai érzéke és társadalomismerete. 2006-ban Magyarországon a múlttal való riogatásból nem lehet hazát építeni, legfeljebb pillanatokra összetartani egy tábort és továbbra is egymás ellen hergelni azokat a társadalmi nagycsoportokat, akiknek az országépítésben együtt kellene működniük.

Tennivaló lenne, mint a pelyva!

Ma volt intézetünk tavaszi sajtótájékoztatója. Több hónapnyi munkáról adtunk számot, nagy teher ment le. Ezúttal úgy készítettük el prognózisunkat, hogy áttekintettük az egész parlamenti ciklust, a 2002-2005 közötti évek jellemző makrogazdasági folyamatait, amelyek befolyásolják a magyar gazdaság közelebbi és távolabbi jövőjét is.

Nem voltak jó évek sem a külső, sem a belső feltételek oldaláról. Már 2001 is a lekonyuló konjunktúra esztendeje volt, 2001. szeptember 11. után pedig úgy nézett ki, hogy mély recesszióba süllyed a világgazdaság. Ez nem következett be ugyan, de az Európai Unió nehezen tért magához. A mi fejlődésünk szempontjából pedig ennek van jelentősége, ezen belül is annak, hogy mi történik Németországban. A német gazdaság miközben a világ legnagyobb exportőre, belső motorjait nem tudta felpörgetni, mert a német polgár félt a fogyasztását bővíteni - nem úgy, mint az amerikai vagy a magyar -, és inkább spórolt. Így aztán a külső megélénkülés hozzánk késve érkezett, csak 2003 második felében, s rövid ideig, körülbelül egy évig tartott. Ezen túlmenően csak 2005 második negyedévétől volt egy jobb félévünk, amikor kívülről növekedési lendületet kaphattunk. De a 2002-2005 közötti évek voltak azok az esztendők is, amikor az olaj- és nyersanyagárak újabb és újabb rekordokat döntöttek, állandó kockázati tényezővé téve a világgazdaság növekedésének fenntarthatóságát.

A kedvezőtlen külső körülmények rövid távú növekedési esélyeinket rontották, a rossz gazdaságpolitika hosszabb távra szólóan rongálta a magyar gazdaság lehetséges fejlődését. A magyar gazdaság növekedési pályája ugyan már 2001-ben megcsúszott a választásokra készülő Orbán-kormány belső keresletélénkítő politikája által, amelynek középpontjában - mint minden voksolás előtt - a háztartások anyagi helyzetének feljavítása állt. A laza jövedelmi és költségvetési politika jelei - amelyhez a parlamenti választásokig a jegybank is besegített - már 2002 elején kiütköztek, következményeivel Medgyessy Péternek tisztában kellett lennie, s mégis megkísérelte a lehetetlent. Ahelyett, hogy rámutatott volna elődei kártevéseire, vagy hivatkozott volna a kedvezőtlen külgazdasági körülményekre, a rövid távú politikai érdeket követte, és továbblökte a magyar gazdaságot a költségvetés szétfeszítésével, az eladósodás újbóli felpörgésével járó pályán. Ez volt az eredendő bűn, ami alól a volt miniszterelnöknek nincs felmentés, hiszen nem orvostörténészként, nem is kezdő jogászként foglalta el a kormányfői posztot, hanem az állami pénzügyek szakértőjeként.

Aztán folytatódott a permanens politikai kampányokhoz igazodó, se hal, se hús gazdaságpolitika, tétova korrekciókkal, de határozott rontásokkal - beleértve a jegybank politikáját is. Érdemi kiigazítás csak 2004-ben, megkésve jött, amikor Draskovics Tibor vette kezébe az állami pénzügyeket, de az alkalmazott költségvetési és jövedelmi megszorítás egyrészt kevésnek bizonyult az időközben Brüsszelnek benyújtott konvergenciapálya tartásához, másrészt átmenetinek. A Gyurcsány-kormánynak, amely örökül kapta a 2005-ös költségvetést, már nem volt érkezése mélyreható strukturális reformok elindítására az államháztartásban, ezért annak feszültségei csak nőttek. A jövő magyar gazdaságának fejlődési pályája szempontjából ez jelenti a legnagyobb kockázati tényezőt.

A túlfeszített költségvetéssel, növekvő államadóssággal működő magyar gazdaság feje fölött ott függ a pallos, és senki nem tudja megmondani, mikor sújt le rá. Lehet, hogy sohanapján, és megússzuk. Jóslatok szóltak erről már korábban is, amelyek nem jöttek be, mert a befektetőket vonzotta a forinton elérhető magas hozam, és a hazai eladósodás devizába való áttolódása is megtámogatta a forintot.

Az államháztartás fellegvárában folytatott túlköltekezések, majd megszorítások ellenére a reálgazdaság meglepően jól teljesített, ha a GDP, a beruházások, a beáramlott működőtőke, az ipar, de különösen, ha az építőipar teljesítményét tekintjük. E négy év alatt szó nem volt arról, amit a Fidesz a kormányváltó hangulat kicsiholása érdekében el akart hitetni az országgal, hogy tudniillik rosszabbul élünk, mint annak előtte. A fogyasztói infláció több mint a felére esett, az ipari termelői a negyedére, a reálbérek emelkedési üteme több mint megduplázódott az előző ciklushoz képest. Ami rosszabb lett, az mindennek az ára: az államadósság gyorsabban emelkedett, mint a jövedelemtermelés. Ennek a tendenciának kell megálljt parancsolni, amire a választások után van esély.

Ilyeneket mondtam el a sajtótájékoztatón, sok-sok adattal fűszerezve. Antal Laci és Várhegyi Éva még rátett egy-egy lapáttal, részletesebben is szólva az államháztartásról és vele összefüggésben a várható árfolyam-alakulásról. Elmondtuk még, hogy 2006-ban erősödő növekedési ütemre számítunk a javuló külgazdasági feltételek mellett, csökkenő inflációra, de növekvő munkanélküliségre és a külső egyensúly romlására. Prognózisunk szerint a rövid távú költségvetési kiigazítás ellenére sem javul a GDP-hez mért költségvetési hiány, és az államháztartást normális körülmények közt is nehéz lesz rendbe tenni olyannyira, hogy az euróövezeti tagságot legkorábban 2012-re prognosztizáljuk, optimista menetrend szerint.

Az újságírók megkérdezték, hogy készítettünk-e vészforgatókönyvet, és mi lenne az. Azt válaszoltam, hogy nem, mert felelős kormányzásra számítunk, és ez esetben nem kell földcsuszamlásszerű pénzügyi összeomlással szembesülnünk. Többen megmosolyogtak ezért. Miért is? A naivitásért? Lehet, nem tudom. De azt a jelenlevő sajtóval együtt mindenki egyformán látta, hogy ha a Fidesz alakítana kormányt, az olaj lenne a tűzre, nem pedig a szükséges tűzoltás. Mert két ígéretből - s ezt Lengyel Laci fejtegette - nem tud Orbán Viktor kijönni: a tb-járulék csökkentéséből és a 14. havi nyugdíjból. A kettő együtt akkora deficittöbbletet eredményezne már 2006-ban, amekkorával a hiányt mérsékelni kellene. És ekkor még nem vettük figyelembe a befektetői reakciók nyomán tovább romló helyzetet.

A sajtótájékoztató hivatalos része után összegyűlt kis társaság a nagygyűléseket és az arra adott reflexiókat mérlegelte. Most már mindenki igyekszik minden kis részletre felhívni a figyelmet. Adtam két tévéinterjút és két rádióinterjút is. A Kossuth rádió és az Inforádió, mint évek óta már rendre, most is távol maradt, de a szakmában fontosnak gondolt Echo tévé is, Széles Gábor érdekeltsége. Nem baj, nem hiányoztak, így is eléggé elfáradtam.

Pedig jó félórás jógázással kezdtem a napot, aztán persze már a munkahely elérése is lemerített, a 10 perces utat most 40 perc alatt tettem meg. Áll ugyanis a város, a Duna áradása miatt lezárták a rakpartokat, de áll a víz a Margit híd alatt és a Batthyány téri aluljáróban is. Gombár Csaba lihegve ért be az intézetbe, a Batthyány tértől jött gyalog, a tömegközlekedést reménytelennek tartotta.

Hazafelé megúsztam a tortúrát, az Árpád híddal nagy szerencsém volt. A kocsiban hallottam, hogy Gyurcsány Ferenc kihirdette a vészhelyzetet, befejezettnek nyilvánította a kampányát, és felkérte a polgári körök jól szervezett, több százezres aktivistáit is (magamban csak Kubatov-hadseregnek nevezem őket), hogy a továbbiakban ne a választókat, hanem a gátakat keressék fel. Szerintem helyesen döntött. A hét végi két nagygyűléssel lezárhatóvá vált a kampány, még jönnek a személyes viták - épp elegük lesz a politikából a választóknak. Agitáció helyett most tettekre van szükség, „hí a haza". Lehet, hogy Kubatovék másként döntenek, és folytatják a szavazók egyenkénti megnyerését házról házra, de ez vissza fog ütni, nem hoz annyit, mint amennyit visz. Érvényesülni fog a törvény: aki megalázza magát, felmagasztaltatik, és aki felmagasztalja, megaláztatik.

Délután bevásároltam egy kicsit a konyhára, mert most nálunk van édesanyám, aki kisüt-kifőz minden vagyonunkból. Most éppen vajas leveles tésztát akart gyúrni, amihez öt darab tízdekás vajat vettem, különbözőket, hogy tesztelhessük a cégeket. Arról már rég lemondtunk, hogy az egykori, zsírpapírba csomagolt, 6 forint 60 fillérbe kerülő vaj ízével valaha is találkozhatunk még, így csak a leginkább vajra emlékeztetőt kerestük. Elbukott a Milli, a Parmalat, a Sole terméke. A rostán fennmaradt Abaúj vaj a papírja szerint - amely a legszerényebb volt - Kakastanyán készült, és a legolcsóbb volt. Hajrá, Magyarország!

Ma a posta nem hozott újságot, lehet, hogy valaki látott bennünket szombaton az Andrássyn, és büntetni akart? Micsoda paranoia! Ennyire nem mehet el az eszem! - szóltam magamra. Így aztán az internetről tájékozódtam. A forint erősödött, mégpedig elég sokat, ilyen erős nem volt két hete. Pedig nem jelent meg semmi számunkra kedvező adat. (A múlt pénteken, amikor kijöttek a rendkívül jó fizetési mérlegszámok, a romlás folytatódott.) Csak nem a befektetők véleménye a hétvégéről? Azt tudjuk, hogy az elemzők többségének megítélése szerint a forint szempontjából jobb lenne, ha Gyurcsány Ferenc kormányozná továbbra is az országot. Ha a Fidesz nyerne, romlana a helyzet.

Estig intézeti munkámon dolgoztam, határidős: összefoglaló makrogazdasági értékelés 2005-ről. Közben megjött a nap legjobb híre: szombaton - ha nem esik az eső - mehetünk gombászni. Már kibújt a cseh kucsmagomba! - s számunkra is van remény. A kampánycsend napján hozzánk hiába kopogtatnak majd a Kubatov-legények! De az is lehet, hogy a mi körzetünkbe nem jönnek. Nálunk Kosztolányi Dénes a Fidesz jelöltje, de azt leszámítva, hogy egy szórólapja ott díszeleg az előszobánk tükrén (a képviselő úr személyesen nyomta Laci kezébe), a környező utcákon semmi jelét nem láttam a Fidesz-jelölt melletti kampánynak. Micsoda hálátlanság a „lehallgatási botrány" felgöngyölítőjét így magára hagyni! Friss vérebekre van szükség?

Estefelé felhívtam a keresztlányomat, de csak a kicsi lánya vette fel, aki tele volt panasszal. Hogy mit művel az öccse, aki mindenért sír, cirkuszol, amit ő nem ad oda neki, vagy nem engedélyez. Alexi tényleg rosszabbul él, mint négy éve, mert közben megszületett a testvére, akivel most osztoznia kell az imádott baba- és unokaszerepen. Úgy látom, nem sikerül neki konszenzusos alapon, csak úgy, mint fideszéknél, konfrontatívan. De ő még gyerek, a nyáron lesz ötéves, és nem akar egy országon uralkodni.

Este édesanyát elvittem egy kis gyógyvizes fürdőzésre, én meg a szokásos hat kilométerrel kifutottam magamból e sűrű nap fáradtságát. Utána a meleg vizes medencében kis társaság gyűlt össze, s mi másról folyhatott volna a diskurzus, mint az esélyek latolgatásáról. Folyt a disputa arról is, mi lesz utána Orbán Viktorral, képes lesz-e megváltozni, újabb jelmezbe beöltözni. Szerintem nem, részint mert nincs több jelmez, mindent kipróbált már, részint mert a mostani szerepével tökéletesen azonosul, el is hiszi, amit mond, korábban nem így volt. Orbán ma már a felvett szerepébe mélyen belemerevedő, annak helyességében mélyen hívő vezér, akit a tábora vakon és süketnémán követ.

A másik nagy kérdés, ami lépten-nyomon felmerül, és most az uszodában is: mi lesz az SZDSZ-szel. Annyiban maradtunk, hogy az egyik voksot jó lenne nekik átengedni. Még akkor is, ha Horn Gábor kapitális politikai hibákat követett el? - berzenkedem magamban minden áldott nap, mert sajnos a körzetünkben ő a jelölt. Egyébként az MSZP nagygyűléséről hazafelé tartva is mindenki azt kérdezte tőlünk: hogyan kell szavazni? Mondtuk, úgy, ahogy Kis János megírta a Népszabadságban: SZDSZ-es szavazó ne adja a voksát Gyurcsányra! Ne legyen átszavazás! És fordítva? Mi a recept?

Elmúlt éjjel egy óra, lejárt a napom.