Bognár Róbert: Mondókák
Nagyrákos, Szent György havának 17. napja, húsvét hétfő, 6.45-10.15
Ragyog a nap, de hideg van, hat fok. Tihanyi Irma most ér haza Alsószerre a tyúkoktól, négyszázötvenet tart a Nemesszeren az egykori téeszes fiaztatóban. Indul Zalalövőre: friss tojást szállít a cukrásznak, mert tegnapra az egész képviselőfánk-készlete elfogyott. Irma nagyon siet, de egy szóra azért megáll a szép tiszta metál Corsájának támaszkodva, és pörgő nyelvvel mondja-mondja, hogy mennyi a dolga, miért nincs egy perc megállása.
És most még hagyján, mert még nincs itt az eperszezon, ilyenkor csak a férfiak dolgoznak az osztrák gazdánál, a határtól húsz kilométerre, Güssing mellett; időnként elkelne ugyan a jól bevált asszonykéz is, de munkavállalási engedély nélkül nem lehet partizánkodni, állandóan járnak az ellenőrök. Május végétől aztán megfolyamatosodik a munka. Kezdődik az eperszedéssel. Aztán jön a cseresznyeszezon, azt nagyon szereti, estére degeszre tömi magát. Persze szereti ő a többi munkát is, például az almaritkítást: legalább egy arasznak kell lennie két alma közt, és egy fiatal fán nem lehet több mint hatvan gyümölcs. Szüretkor aztán úgy kell leszedni, hogy még hozzányúlni is finoman kell, szokott is viccelni a gazda, hogy mindenkitől ujjlenyomatot vesz, hogy megállapíthassa, ki nem vigyázott. Irma tizenkét éve jár ki, azalatt sok minden megváltozott. A bér a legkevésbé, most négy és fél euró az órabér (tízórás a munkanap), kezdetben is kábé napi tízezer forint jött ki. De akkoriban szigorúbb volt a munkarend, például beszélgetni egyáltalán nem volt szabad, és ha a főnök azt mondta, hogy szombaton is menni kell, akkor vita nincs, menni kellett. Most a férfiak bizony heteződnek, hogy szombaton ne kelljen dolgozni, és ha nem halaszthatatlan a munka, a főnök belemegy. A lazulásnak köszönhető, hogy tavaly nyáron, amikor jött a kilencéves unoka, Irma három hét szabadságot tudott kivenni, pedig csak kettő járt volna; a főnök azt mondta: „Irma, muss maradni", ő azt, hogy „nicht muss", és végül megállapodtak a pluszhétben, bár nem pont akkor, amikor Irma eredetileg szerette volna.
A gazdáékkal különben jól kijönnek. Igen szorgalmas emberek. A férfi meg nem áll, irányítja, évről évre gyarapítja a gazdaságot. Maga végzi a gépi munkákat, de lehajol egy szem almáért is: ha máshova nem is, cefrébe, pálinkának jó lesz. Az aszszony piacozik és boltban árusít, a harminc év körüli fiuk a megrendelőknek szállít, csak a lányuk nem dolgos, igaz, meglehetősen beteg forma, olyan fújott kövér... A munkásaikkal mindnyájan távolságtartóan barátságosak; a nap legjobb része az uzsonnaszünet, amikor híg kávét meg nagyon finom vett kalácsot, diósat, mákosat hoznak ki, azt az öt percet már mindenki úgy várja, hogy nagyon.
- Na, most már tényleg mennem kell - mondja Irma, és már csak két-három percig sorolja, mennyi munka várja.
Benke Bandi feszülő XXXL-es izompólóban áll az ablakban, szellőztet. Beinvitál, és mire a konyhába érek, Zsófival, a feleségével már az asztalra is hozatta a behűtött pálinkát meg a két pohárkát. Zsófi összevonja a szemöldökét, amikor Bandi újratölt.
- Már két kupáve' ittá' - mondja.
- Eh, épp csak belenyaltam - legyint a ház kövér ura -, különben is, volt olyan húsvét, hogy háromszor rúgtam be.
A szomszéd gyereke jön, meg a harmadik szomszédé, egyikük a komoly „Zöld erdőben jártam"-ot adja elő, másikuk vicces rigmussal örvendezteti meg Bandit, mondván:
- Zöld a moha, zöld a páfrány, / Meglocsollak, házi sárkány.
Hangulatjavító intézkedés gyanánt Bandi is előkapja a kölnijét, meghinti vele asszonyát, sőt a lábánál sündörgő kutyát se kíméli.
- Nesze, Vacak, téged is meglocsollak, jobb szagod lesz. - A Vacak erőst prüszköl, kioldalog az előszobába.
Bandi még felidézi az általa ismert locsolkodó versezeteket, hogy aszongya:
- Zúg a traktor, szánt az eke, / elvtársnő, öntözhetek-e?
Piros tojás, kék tojás, / nekem is van két tojás, / Fel a szoknyát, le a bugyit, / hadd locsolom meg a nyuszit! (vagy a punit)
És ha már a poézisnál tart, nem állja meg, hogy el ne szavalja azt a verskölteményt, amelyet az alkalomnak megfelelő hévvel napjában akár hússzor is hallhatni lehetett tőle, és aminek figurális megfelelőjét Zsilinszki Andris kőművestárs és fazekasmester vagy tizenöt éve szoborba öntötte (a posztamensre B. Bandi nevét vésve).
Tehát: „[X. Y.] fasza gyerek, / nagy benne az akarat, / ha nem éri fel a lovat, / megbassza a szamarat."
A rézsút-szembeszomszéd anyósnál, Zsófi néninél Bandi előrukkol az adu ász mondókával:
- Húsvét van, húsvét van, / mosolyog az ég is, / ha öntesz egy féldecit, / majd mosolygok én is. / Szabad-e locsolni?
- Meg ne merj locsolni, mert nem tudom mit csinálok, agyonütlek - csapkod Bandi kölniszórós keze felé Zsófi néni, és behátrál a nyári konyhából nyíló szobácskába, ahol a frizsider van, benne a pálinka.
A második kupicát rettenetesen remegő kézzel tölti tele Bandinak.
- Nem sajnálom, de fogy - mondja ő is a megszokott mondókáját. Aztán a maga roppant energikus módján szidalmaz némely kiskorú locsolkodókat, akik már húshajó kedden kihúzták nála a lutrit. Na már most tudni kell, hogy a húsvéti locsolkodásnak nincsen hagyománya az Őrségben, igazában most is leginkább a küfalusiak kultiválják, a téltemetős rönkhúzás viszont ősi játék, amelynek keretében bohócnak öltözve vagy csak elmaszkírozva járnak házról házra felnőttek, gyerekek egyaránt. Akire Zsófi néninek pikkje van, bohócként jött, de a kérdésre: „Mit adjak? csokit? fánkot?" nagyon is komolyan válaszolt: „Pénzt! Sok pénzt!"
- Még ilyen szemtelent! De nem is mertek most ide jönni, pedig láttam, már negyed hétkor ott zörömböltek a Tóth Józsiknál, nem érdekelte őket, hogy le van húzva a redőny, még biztos alszanak.
Zsófi nénitől a dédunokája, Ricsike és annak apja, Pivonka Richárd (l. Mozgó Világ 2005. június) társaságában megyünk Tóth Józsiékhoz, illetve hát Edithez és Editkéhez, anyához és húszéves lányához. Váltunk két felnőtt locsolót a rettenetesen beillatbüdösített nappaliban; Ricsike nagy könyörgésre és csokitojást meg kétszázasokat besöpörve előadja a rövid programot: „Árok partján döglött ló, én vagyok a locsoló."
A sokadik permeteztetést angyali türelemmel viselő, sugárzó nagylánytól még értesülök róla (miközben egy újabb páros jön a zöld erdővel meg a liliomszállal), hogy a faluban az Erdélyből hozzánk származott Korpos Sanyi tudja a legtöbb rigmust. Editke idéz is egyet: „Én kis kertészlegény vagyok, / szűzlányokat locsolgatok, / de mivel ez igen ritka, / locsolgatok összevissza."
Többen is mondták az elmúlt napokban: ne is kérdezgessem az embereket a választásokról, mert úgyse fognak megnyílni, és pláne nem őszintén. Részint mert hiába ismernek huszonöt éve, akkor is a városit látják bennem, márpedig, ugyebár, most is mi történt az első fordulóban? Az történt, amit a budapestiek akartak, pedig hát a falun élők is emberek, néha-néha azoknak is kéne nézni az érdekét. Részint pedig mert itt az osztrák-jugoszláv határövezetben a Rákosi-időkben az átlagosnál sokkal-sokkal keményebb üldöztetés érte az egyébként is („történelmileg") mostoha sorsú lakosságot, rengeteg olyan „kulákot" is kitelepítettek a Hortobágyra, akinek a betevője is alig volt meg. Így hát közharaggal kell számolniuk azoknak, akik a komcsikra, komcsiutódokra szavaznak, és a családon belül is viszály származhat az „árulásból". Ehhez képest kezdeményeznem se kell, barátok, ismerősök (márpedig majdnem mindenki ismerős a 310 lelkes faluban) maguktól politizálnak, a témák többek közt: kézfogás, nem kézfogás; Gyurcsány és Orbán; Gyurcsány és Putyin (különös tekintettel a magyar madárinfluenza-vakcina elkótyavetyélésére; az erre vonatkozó sms-t lásd alább!); miért nem tudnak normálisan viselkedni a politikusok (kinek-kinek persze az ellenpárt képviselői nem tetszenek).
A háromnegyed tízkor már igen megfontoltan lépkedő Lamperth Géza utánam szól a kocsmánál (még zárva a hivatal):
- Állj meg egy ötösre! Kérdezni akarok valamit. - Bevezetésként leszögezi, hogy locsolkodó úton jár, nagy titokzatoskodás és körülményeskedés után, akadozó nyelvvel azt is elárulja, hogy neki nem olyan a mondókája, amilyen errefelé járja, hogy, ugye, „le a bugyit satöbbi", hanem egyéni, sőt (ezt csak sejteti) saját költés. - Zöld a határ, mégis el akar hervadni, szabad-e locsolni? - Végül előáll a kérdéssel: - Hogy van ez? A Dávid Ibolyát így felemeltétek, a Szili Katit meg ejtették.
Ízlelgetem a kérdést, és a finoman árnyalt állítást, de Gézának nincs türelme kivárni, hogy eszmecsere alakuljon ki, lezárja a vitát.
- Eh, nincsen ez így jól.
Takács Zsófi néni bezzeg nem körülményeskedett, nem lacafacázott:
- Hát hogy lehetnek ilyen hülyék az emberek, hogy ennyien szavaztak a Fideszre? Mi tetszik nekik azokban a [becsületsértő megnevezés]? Hát ott az a fekete pongyor, az a Deutsch. Meg az a Pokorni, az a pityeredett szájú. Hát nem? Hát ott bétt [értsd: bőgött] a televízióban, hogy őneki az anyukája nem mondta, hogy az apukája, ugye, besúgó volt, jelentett. Most meg prédikál, mint egy pap. Hogy nem szégyelli magát! És körülöttük azok a dögök! Párttagok voltak, most meg nyalják a fideszesek valogát.
A politikai gyorselemzést letudva, Zsófi néni (a férje, a sokkal halkabb szavú Tibi bácsi szekundálásával) felelevenít egy régi történetet egy falubeli besúgóról.
A hatvanas években fél évre lecsukták Nagyrákos egyik köztiszteletben álló polgárát, amiért épületfát termelt ki a saját erdejéből, illetve hát már nem volt a sajátja, mert már rég az államé volt. (- Szóval lopott - egyszerűsít Tibi bácsi.) Valaki feljelentette, úgy kapták el. A férfiú (nevezzük A.-nak) felnőtt lánya (nevezzük I.-nek) sokáig barátságtalanul viselkedett Takácsékkal, mígnem aztán Zsófi néni megkérdezte:
- Miért haragszol te miránk?
- Tudja azt maga, Zsófi néni - felelte I.
- Nem tudom én!
- Dehogynem tudja.
- Hát ha tudom, akkor is mondd csak!
- Hát mert Tibi bácsi juttatta börtönbe aput. Az ő neve van a feljelentésen.
- Micsoda! Tibi ugyan föl nem jelentette apádat, az egyszer biztos.
Mindenki tudta, hogy ki volt a nagy följelentő meg jelentésíró a faluban (nevezzük D.-nek). Zsófi néniék kérdőre vonták, és D. szégyenérzet nélkül ki is vallotta, hogy bizony ő írta be a Takács nevet, de nem gonoszságból, hanem éppenséggel jóságból, mert - úgymond - ha ő mint erdész hivatalból jelentette volna fel, nem hat hónapot kapott volna, hanem sokkal többet.
Némethné Baksa Eszti (l. Mozgó Világ, 2005. május és július) férfiként viseli a testét és kedélyét emésztő felsőlégúti kórt: nagyon szenved. A nővére, Ilus és annak Tóni fia palántákat hoztak, a polgármester parasztasszony kitámolygott hát a házból (betegágyról ne beszéljünk, mert Eszti hat órakor már megfejte az öt tehenet, és a tejkihordással is réges-rég végzett), most tenyerét a rekeszizmára feszítve, köhincsélve szemléli a virágpalánták elhelyezését.
Eszti (lám, az agyvelője nem hűlt meg) fejből sorolja a választás első fordulójának adatait: listán a szavazásra jogosult 249 nagyrákosi polgár közül 168-an járultak az urnához, kettő híján százan a Fideszre, ötvenen az MSZP-re, tizenegyen az MDF-re, hatan az SZDSZ-re szavaztak, és kapott két voksot a MIÉP, egyet a KDNP.
- Én csak ezt a nagy gyűlölködést nem értem - mondja Eszti. - Megy két falumbéli öregember itt, az utcán, és hallom, hogy nagy egyetértésben arról társalognak, hogy akik a szocikra szavaztak, azokat fel kéne akasztani. És micsoda esemeseket kapok! - Betegségsújtottaságához képest fürgén bent terem a házban, és hozza a mobilját. - Tessék, ezt egy diplomás városi barátunktól kaptam vasárnap, a választás napján [Betű- és ékezethű másolat:] „Tetszik, ezért továbbadom: GY-ülölet U-szětŕs R-ŕgalom CS-alŕs A-mokfutŕs NY-egleség :-( O-tthon R-end B-éke A-ldŕs N-emzet :-) Vŕlasszatok! Add tovŕbb." A másik kettőt egy érettségizett asszonytól, falubeli Fidesz-hívő (Eszti mondja a nevet: a Zsófi néni feljelentő történetében emlegetett A. leányáról, I.-ről van szó):
„Add tovabb! David Ibolya férje 1 milliardos üzletet kapott a szociktol, gyermekeinek külföldi ösztöndijat Tom Lantos, az MDF kampanyt Soros pénzeli. Schmuck Andorral már fél éve leszerzödtek, ö hozta a nyugdijasokat. Az MDF már lazong! és vissza fog lépni! Putyin elvitte a madarinfluenza elleni oltoanyag gyartasat a szociknak adott kampanytamogatasért! Ehhez képest nagyon jol allunk! HAJRA MAGYAROK! HAJRA MAGYARORSZAG! 2006. 04. 12.
Oriasi hir holnap a Nemzetben! Ibolyat zsaroljak: fiat lecsuktak Ausztraliaban drogkereskedésért. A kormany hazahozta, itt ül, ügyét titkositottak. Add tovabb. 2006. 04. 15.
Miközben az esemeseket másolom, Zsuzsi lányom telefonál; tudósít, hogy hétéves Gazsi unokám és az ötéves Palkó dédimamánál kezdik a locsolkodó körutat. Szerencsére Palkó a mondókamondó („Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál, / megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál" sat. sat.), és nem Gazsi, aki ezt tanulta a negyedikesektől: „Kék erdőben jártam, / ettem, ittam, hánytam, / el akartam dőlni, / nesze, bazmeg, kölni!"
Esztinek eszébe jut az egyetlen tájjellegű húsvéti mondóka, amit ismer: „Senye felől jön a gőzös, ott locsolok, ahol szőrös", Tóni megígéri, hogy elimélezi a tavaly gyűjtött rigmusokat, én pedig az elfogyasztott pálinkától egy kicsikét elnehezülve, megfontolt léptekkel a közeli otthon, azon belül a biztos lábakon álló ágy felé veszem az irányt.
(Best of locsolkodórigmusok, © Kulcsár A.:
Robogóval érkeztem, / kurva nagyot fékeztem, / Marci vagyok, nagyon laza, / locsoljak vagy húzzak haza.
Árok partján döglött csiga, / meglocsollak, hülye picsa.
Falu végén templom, / locsoljak-e? nem tom.
Zöld erdőben vótam, /adj egy sört, oszt jól van.
Az én kedves locsolómra / két tojás van festve, / akit avval meglocsolok, / elmehet az gyesre.)