A Mozgó Világ internetes változata

Április 9.

Ez az a nap, amikor a számok végre megölik a számokat. Kis időre lezárul a bűvészkedés, senki nem tud légből kapott támogatottsági, népszerűségi adatokat előrántani a cilinderből, melyektől a nézőközönség a száját tátja, vagy káromkodva kioson az előadásról. Amikor négyévente egyszer a pártokat kényszerítik színvallásra, úgy járhatnak, mint David Copperfield illuzionista egy elképzelt showműsorban: ahelyett, hogy könnyedén keresztüllépdelne a kínai nagy falon, jó alaposan beveri a fejét.

Az igazság pillanata elég rövid: talán kitart egy estére, de a második fordulóig, az őszi választásokig bizony elhalványul. Függ attól is, a médiumok megálljt parancsolnak-e az időnek, vagy elszalasztják a lehetőséget. Ha híven közvetítenek mindent, ami a pártközpontokban, a választókörzetekben történik, a lényegesről irányítják el a figyelmet a lényegtelen kedvéért. Összefüggések helyett szó- és adathalmazt zúdítanak a nézőkre, hallgatókra, olvasókra. Ha viszont leragadnak önmaguk csodálatánál (a stúdió lesz a fontosabb az eseményeknél), megint csak becsapják a hírekre éhező választókat. E két szélsőséges eset a televíziók közül az m1 és az RTL Klub választási műsorfolyamát jellemezte április 9-én. Előfordulhat más szélsőség is: a zömében egyoldalú tálalás szarvashibája, amely az országos adók közül leginkább a Duna Televíziót jellemezte.

A köztévé első és második számú adója 10 perccel urnazárás előtt kezdte tudósítását, óvatos bemelegítéssel, mintha a (később többször csődöt mondó) technikai adottságait próbálgatná. Struktúráját tekintve talán ez a műsor volt a legjobb, ami nem jelenti, hogy nem fulladt időnként dögunalomba. A stúdióban Baló Györgynél futottak össze a szálak, ő rángatta pókfonálon a választási központ adatait számítógépen kutató alkalmazottakat: a híradós Süveges Gergőt, valamint Zelinka Ildikó és Szántó Dávid sportriportereket. Ő vallatta ki Lakner Zoltán és Török Gábor politikai elemzőket, ő adott engedélyt a pártközpontokba és a választási központba való kapcsolásokra néhány hangulatjelentés és villáminterjú erejéig. Személye garancia volt a tárgyilagosságra, noha őrmesteri stílusa és a spontán műfaj okozta akaratlan vagy elkerülhető bakik néha a leghívebb nézőit is a távkapcsoló tüzetes vizsgálatára szorították. Mindenesetre az m1 - és az ugyanazt a műsort jeltolmácsolással kiegészítve sugárzó m2 - alapjában véve kellő figyelmet fordított a választás fő sodrára, habár sokszor veszett el a részletekben.

Az RTL Klub „választási showműsora" rendhagyó volt: a kevert színekkel ékesített virtuális stúdióban Erős Antónia prezentálta a felméréseket és az (igen felületesen) feldolgozott adatokat, míg a többek között a Házon kívül című közéleti magazinból megismert Alföldi Zoltán a közvélemény-kutató Karácsony Gergellyel és a politológus Somogyi Zoltánnal elemezhette feszengve a helyzetet, szűkre szabott időkeretben és sajátos témaválasztással. A fő hangsúlyt azonban a híradós Szellő István és a köré gyűjtött, pártszimpátiák szerint szétültetett hírességek kapták, akik az aktivisták és tapsnokok gyűrűjében változatosnak éppen nem nevezhető blődségekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. A műsor egyetlen erénye a képernyő alján fél kilenctől kezdve szabályos időközökben megjelenő hírcsík volt, amelyben a négy parlamenti párt listás eredményeit tették közzé a feldolgozottsággal arányban - a köztévé ehhez hasonló technikai „bravúrra" nem volt képes (állandó harc dúlt a technikusokkal a megfelelő ábrák szemléltető kitartásáért), a Duna Televízió ellenben folyamatosan futtatta az egyéni eredményeket is a képernyő alján.

Köztes helyzetet foglalt el az országos adók közül a kereskedelmi Tv2, amely bátorkodott egymással homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselő elemzőket, értelmiségieket a stúdióba ültetni. Stumpf István, Dessewffy Tibor és Kolosi Tamás kölcsönös oldalvágásokkal örvendeztethették meg a nagyérdeműt, persze igazán izgalmas összefüggésekről nem tőlük lehetett először hallani. Bárdos András és Máté Krisztina párosa korántsem működött együtt olajozottan: arról polemizáltak, érdemes-e az 5 százalékos parlamenti küszöböt éppen elérő kispárthoz kapcsolni a műsor adott pontján.

A Duna Televízió a színkavalkádban és az ábrák (olykor öncélú) technikai kimódoltságában vetélkedő kereskedelmi tévékhez mérten szürke és sablonos, az értelmezésekben túlzottan óvatos vagy fájóan egyoldalú volt. Az álmosító stúdión a torz kajütablakokra emlékeztető villódzó tojások sem segítettek, amelyek a külvilág panorámája helyett inkább a tengerfenék látképét rögzítették egy elsüllyedt hajóról.

Este hét óra után nem sokkal mindenütt a közvélemény-kutatásoké, a részleges exit-poll-felméréseké volt a főszerep, majd (elvileg) a politológusok egy-két órája következett. A forgatókönyvet felborította a Fidesz választási csalásokat vélelmező bejelentése, amelyre valamennyi nagyobb médium egyként vetette rá magát, körbehurcolta és csaliként dugta a többi párt képviselőinek orra elé, hogy aztán ugyanilyen hirtelenséggel megfeledkezzen róla, és sorsára is hagyja. A köztévé Baló sürgetésére az egyéni körzetekre fokuszált, már 1-4 százalékos feldolgozottságnál ontotta a semmitmondó adatokat. A műsorvezető váltogatva dicsérte vagy szapulta a „komputeres szekciót", majd önkritikát gyakorolt, ha túlzott kapkodást vett észre magán, később azonban újrakezdte. Az eltúlzott dinamikát az elemzők legtöbbször értelmes és használható gondolatmeneteit, következtetéseit taglaló statikus párbeszédek ellensúlyozták, ám az alkalmi főhadiszállásokon kicsikart interjúk (nem is beszélve az egyedül árválkodó tudósítót ellenőrző szomorkás képsorokról) pótcselekvésnek tűntek. A kisebb pártokról (így a KDP-ről, az MVP-ről, a MIÉP-ről, az MCF-ről) készített összeállítások, az óránkénti összefoglalók (és a reklámblokkok), a vidéki politikusinterjúk szintén az ötórás műsorfolyam egyszerű központozását szolgálták, lélegzetvételnyi vagy átkapcsolásnyi időt két, valódi információkat hordozó programelem között. Talán nem meglepő, hogy a kereskedelmi televíziók itt is inkább egymásra, mintsem a nézőkre figyeltek: egyszerre sugároztak reklámokat (gyanús hirtelenséggel megszakítva a stúdióban éppen zajló eseményeket), egymás ábráit, diagramjait, karikatúráit akarták túlszárnyalni, a másik sminkjeire, öltözékeire, ötleteire licitáltak. A politikai számonkérés vagy a négyévente esedékes demokráciaünnep (kinek hogy tetszik) háttérbe szorult, az elemzők statisztáltak, a pártok, programok és életeszmények küzdelme helyett a stúdióban ülő szimpatizáns sztárok szemfényvesztő pankrációja homályosította el az est üzenetét.

Kilenc és tizenegy óra között egyre kiélezettebbé vált a verseny. A riporterek már egymás kezéből kapkodták ki az interjúalanyokat (néha szinte erőszakkal, ahogy az RTL Klub tudósítója tette az MDF-es Herényi Károllyal), a percenként változó tizedesekről és századpontokról faggatták őket, az elemzők egyre több jóslásba és második fordulós stratégia felvázolásába fogtak. A kereskedelmi televíziókban mintha mi sem történt volna, az RTL-en először csak egy zárójeles megjegyzéssel nyugtázták az SZDSZ parlamenti bejutását, majd az MDF-ét sem lihegték túl, a kisebb politikai erőkkel pedig gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkoztak, a többnyire nyálas és közhelyes mondatokkal dobálózó hírességek arca sokkal fontosabbnak bizonyult a következmények latolgatásánál.

Gyűltek a bakik is, lassan fontosabbak és láthatóbbak lettek az eredményeknél. Máté Krisztina üres adatsorok előtt hadonászott a Tv2-n, Somogyi és Karácsony műsorvezetői nógatásra bulvártémákat és politikusi tulajdonságfelméréseket volt kénytelen elemezni az RTL-en, amelynek másik stúdiójában hol beszédhibáikkal, hol tájékozatlanságukkal tüntettek nemzetünk legnagyobbjai. (Egyedül Hajós András tartotta még magát; lerítt róla, hogy rühelli az egész szituációt.) Az m1 háromszor kapcsolt oda-vissza egy Fidesz-sajtótájékoztató alatt, szánalmas hanghiba miatt, majd a gyengébbek kedvéért többször, szájbarágósan megismételte az elhangzottakat. Lekéste Sólyom László felszólalását az Országos Választási Központban, az SZDSZ 5 százalékos küszöbátlépését, és nem szakította meg a fideszes Rogán Antallal készülő interjút sem az MDF parlamenti bejutása kedvéért (csak a háttérben sugárzott hangulatképeket). Sőt másfél óráig egyáltalán nem kapcsolt az MDF-központba, egyedül Dávid Ibolya csaknem két órával később tartott sajtótájékoztatója alkalmával időzött el hosszabban a Parlament Café termében! Méretes melléfogások ezek egy kiélezett, gyors reagálást igénylő választási tudósításban - eszünkbe idézték a II. János Pál pápa halálakor tanúsított szakmai hibát. Nincs is min csodálkozni, ha a néző gyorsan átkapcsolt egy másik adóra, hiszen még a narcisztikus RTL is talált rá módot, hogy időben érkezzen Kuncze Gábor 5 százalékos eredményt ünneplő sajtótájékoztatójára (az m1 csupán a legutolsó mondatot csípte el). Sikerült továbbá elkapnia az MDF frakcióvezetőjét közvetlenül a bejutást követő percekben, majd tudósított annak későbbi sajtótájékoztatójáról is (igaz, Dávid Ibolya éjfél előtti megszólalását az Amerikai bérgyilkosnő című nagyszabású filmalkotás kedvéért igen gyorsan lekeverte). A köztévé azt az időzónát sem tudta kihasználni, amikor az MSZP átvette a listás vezetést a Fidesztől - igaz, az RTL sem büszkélkedhetett, hiszen az elemzők gondolatait a nagyobbik kormánypárt kampánydalával festette alá, zavaró hangerővel, Orbán Viktor későbbi sajtótájékoztatójáról pedig távoli, alig látható, mozgókamerás felvételeket küldött.

Mégis, a kapkodás, a fejetlenség, a technikai éretlenség ellenére a közszolgálati televízió nyújtotta a legátfogóbb tájékoztatást az első fordulós eredményekről (az egyéni mandátumok sorsa az RTL-t alig érdekelte, sőt a közvélemény-kutató második fordulós mandátumbecsléséről is elterelte a figyelmet), az ezekből következő stratégiákról, politikai és tömeglélektani konzekvenciákról. A Duna Televíziót nem számítva az országos csatornák közül itt volt a legkevesebb a látványosság, a hókuszpókusz, de nem is tűntek el adatok nyomtalanul a bűvészkalapban. Inkább utóbb, mint előbb, de a nézők előtt minden világossá vált. Idegesítve tájékoztatott, szemben azokkal, akik szórakoztatva szimplifikáltak.

Ha a második fordulóra jobban összeszedi magát, a demokrácia ünnepe a közszolgálat ünnepnapja is lehet.