A Mozgó Világ internetes változata

Április 9.

2006. áprilisi naplóm kísértetiesen hasonlít a 2002. április 7-ire. Hétkor szavazni indulok a 13. választókerületbe. A József Attila lakótelepen végig a fideszes fekete mágia nyomai: Szolnoki Andrea (SZDSZ) kiszúrt szemmel, Pál Tibor képét (MSZP) nem tudták elérni, lévén lámpavason - be is jut az első fordulóban 52 százalékkal. Belőlem a fideszes jelölt - mivel Rogán Antal a Belvárosba avanzsált, nekünk Kammermann Csaba jutott - semmilyen agresszív reakciót nem tud kiváltani (legfeljebb egy halvány mosolyt az őssváb és az óhun név kedves kontaminációja), a jól ismert jelszóhármas már inkább, mivel az megegyezik a Vichy-állam szlogenjével (LE TRAVAIL, LA PATRIE, LA FAMILLE), de nem hiszem, hogy e téren K. Csaba úrnak valamit is a szemére lehetne vetni. Azon két óriásplakátarcnak, amely a hármas metró Pöttyös utcai megállójánál néz le rám kissé kényszeredett mosollyal egy tízemeletes ház oldaláról, már több köze lehet a francia fasizmus forrásvidékéről merített MUNKA, OTTHON, CSALÁD hármasság kiválasztásához. A kétemeletes Orbán Viktor-kép alatt a plakátragasztó humorának vagy egyszerűen üzleti-térkihasználási szempontoknak köszönhetően két kereskedelmi plakátóriás hirdet, az egyik kép alatt a felirat: BIZTONSÁGOS-KÉNYELMES-KÖRNYEZETBARÁT (ez a távfűtést népszerűsíti, ha jól látom), a másik kép aláírása: VIGYÁZZ! NAGYON CHILIS! (ez valamilyen paprikás készítményt hirdet). Ez a plakátkvartett mindig felvidít, kiváltképp amióta tudom, hogy a lakótelep népe (nem panel: hatvanas évekbeli téglaépületek, és nem proli: alsó középosztálybéli konszolidált lakók) hatvan százalékban a csípős chilitől óvó hirdetésnek hitt...

A szokásos vasárnapi kirándulás útvonala ezúttal Zugliget-Jánoshegy-Normafa. A 21-es busz közönsége idén kevésbé agresszív, mint négy éve: a kokárdátlanság stigmatizációja most nem hat. Csak akkor kapok egy gyűlölködő pillantást, amikor Lipótvárosban lakó túratársnőmnek megjegyzem, hogy ha Pető apukája anno nem telepíti ki az én apukámat, akkor Pannónia utcai lakosként én is az Ivánra szavazhatnék... Kirándulás közben Heller Ágival egy kicsit összekapunk azon, hogy szerinte Orbánnak már az 1989. június 16-i beszédével is baj volt, míg szerintem, aki akkor nem Amerikából, hanem a Hősök teréről néztem a dolgokat, máig úgy érzem, hogy akkor az a szónoklat felszabadító erejű volt. Bibóval szólva: azokat a „félelmi gócokat" találta telibe, amelyek a magyar társadalmat 1989-ben még megbénították. Az igazi kérdés az, hogy a hajdani liberátor miként válhatott alig egy évtized múlva maga is ilyen félelemgóccá (legutóbb épp az 56-os intézet kinyírási kísérletével).

Azt is túlzásnak tartom, hogy a náci beszéddel asszociálják Orbán kétségkívül szándékosan áthallásos szóhasználatát (ébresztő, élettér, kitartás, magyar testvérek), bár az életrajzilag messzemenőleg indokolt érzékenységet teljesen tiszteletben tartom. Ám ideológiailag én más - alig szimpatikusabb - eszmerendszerrel látom a rokonságot. A Dreyfus-pertől Vichy kollaboráns államáig tartó francia szélsőjobb retorikája, az ACTION FRANÇAISE fordulatai köszönnek vissza a Fidesz meghatározó politikusainak szónoklataiban, a tekintélyelvű, antirepublikáns, antiparlamentáris, klerikális erőszakkultusz frázisai. A „két Franciaország" elmélete, amely nemzeti és nemzetellenes, történeti tradíciókon alapuló és a liberális demokráciát elfogadó ellenséges pólusra osztja az országot, és e manicheus megosztottságban csak az első képviselheti a JÓ oldalt, míg a másik numerikus többség esetén is csak a GONOSZ megtestesítője lehet, nos ez a felfogás Charles Maurras-tól ered:

„Le a köztársasággal, éljen a királyság! Le a szabadsággal, éljen a pápaság! Ám mivel magam sem tartom teljesen lehetetlennek, hogy a demokrácia győzelme feltartóztathatatlannak bizonyul, hogy a Gonosz erői diadalmaskodnak, még ezen apokaliptikus végzet esetén is elengedhetetlennek tartom, hogy az általam emelt franko-katolikus bástya szilárdan álljon, és a Rosszak Rossza győzelme esetén is szembeszegüljön a szabadság szennyes árjával. Örök bizonyságául annak, hogy az egyetemes romlás közepette is megingathatatlan a Rend és a Jó eszméje, melyet nem lehet leszavazni!"

Világtörténelmi távlatokban nézve különben sem érvényes a parlamentáris demokrácia többségi szavazása: a történelmi Franciaország sorsáról nem dönthet a ma élő nemzedék egyszerű többsége, csakis az évezredek óta francia földön élő nemzedékek hosszú sora, és a halottak szavazatával a demokratikus köztársaság sohasem kerülhet többségbe, mivel a múlt szavazói királypártiak és katolikusok, akik soha nem fogják elfogadni a nem katolikusok törvény előtti egyenlőségét, az állam és az egyház szétválasztását, a történelmi előjogok eltörlését. „Az egyik oldalon áll az igazi, történelmi Franciaország, mely csak a franciáké, mellette a Hadsereg és az Egyház, a nemzeti történelem és a tekintély rendje. A másik oldalon a köztársaság, a liberálisok és az idegenek nemzetellenes és antiklerikális rendszere, a hadsereg és az egyház megsemmisítésének demokratikus politikája."

A köztársaság és a nemzet antitézise meghatározó motívuma Maurras ACTION FRANÇAISE-béli cikkeinek: „Elkötelezem magam minden republikánus rendszer elleni szent küzdelemre, mivel a köztársaság Franciaországban az idegenek uralmát jelenti a franciák felett. A köztársasági szellem tönkreteszi a nemzet önvédelmi erejét, a katolicizmussal szembenálló vallási nézetek befolyásának kedvez, lerombolja a nemzeti hagyományokat, destruál minden tekintélyt és tradíciót. Franciaországot vissza akarjuk adni a franciáknak!" Maurras szerint „az emberi jogok híveinek kisszámú, értelmiségi szektája" előbb az individuum jogai nevében a hadsereg ellen indított támadást (Dreyfus-per), majd az individuum lelkiismereti szabadsága nevében a katolikus egyház előjogokon nyugvó rendszerét kívánja lerombolni a jogegyenlőség történelem- és nemzetellenes elve alapján: „A vallás megszűnik nemzeti erőként, politikai intézményként működni, nem több immár, mint a lelkiismeret magánügye. A köztársaság, mely nem több, mint »az individuális akaratok aggregációja«, meglehet, magánügynek tekinti a vallást, ám a katolikus monarchia alapintézménye a klérus, és nem lehetnek politikai jogai azon polgárnak, aki nem ezen egyház híve" [nem hívője: Maurras maga ateista volt, „katolikus, de nem keresztény", mivel „nem érdekelte, amit négy obskúrus zsidó írt egy ötödikről"]. A köztársasági többség „tumor, amit ki kell vágni a nemzet testéből". A többség döntése, a parlamentáris választások eredménye, amennyiben a nemzeti oldal - a királypárti-katolikus tábor - vereségét jelenti, nem elfogadható, ellenében az erőszak legitim, a törvényesség nemzetárulás: „Ritka, hogy az erőszak használatát ilyen könnyen igazolni lehessen. A haza megóvásáról van szó az ország latens nézetei alapján, azaz jót kell tenni az országgal, akár akarata ellenére is, mert ez fog igazi örömet okozni neki." Különben is, Franciaország nőnemű, és a nők sohasem vetik meg az erőszakot, csak az impotenciát.

Hungária is nőnemű. Vajon szereti, ha megerőszakolják?