Főzőcske, de...

Bár reggeltől kora délutánig magasan vezetnek a rádiók a médiafogyasztásban, és csak aztán törnek előre a televíziók, hogy estére elsöprő győzelmet arassanak (az újságok és a netes portálok közben halkan kibicelnek), mégis sokakban él a vágy, hogy idejekorán a televízió rabjaivá váljanak. A képernyőt bambulók körében reggelente még mindig a Nap-kelte a sztár a köztévén, jó tíz százalékkal lemaradva következik csak a Tv2 Mokkája és utána az RTL Klub Reggeli - Süss fel nap! (rafinált) című produkciója, de a felmérések adatai szerint január végén-február elején már a Mokka is felzárkózott, sőt időnként vezetett a hirdetők szívének kedves, 18-49 év közötti korosztályban, ám a 29 év alattiak közül a Reggelit kísérték figyelemmel a legtöbben. Természetesen mindegyik esetben mindössze néhány százezres nézőtáborról beszélünk, ami a töredéke az esti főműsoridő milliós törzsközönségének.

Felmerül a kérdés: mi a vonzó Lakat T. Károly és társai hajnali szöszmötölésében, a percre és hangsúlyra kiporciózott politikusok özönében, miért érdekes Stohl András és Szily Nóra komolytalankodása napi három órában, kit izgat Havas Henrik és Liptai Claudia ellenszenves évődése? Kit akarnak megfőzni? A reggeli műsorok információforrásként gyakorlatilag nullák, jobbára előző esti híranyagokat vonultatnak fel, és tegnapi eseményekre kérnek reakciót vendégeiktől, szórakozásként igen sablonosak és kiszámíthatóak, és megvan az a bosszantó tulajdonságuk is, hogy nem követik az embert az egyik szobából vagy utcából a másikba. Mégis élnek és virulnak, és már nem csupán a kismamák és a nyugdíjasok háttérzörejeként funkcionálnak, de a kései munkakezdők hüvelykujját is a távirányítóra szegezik.

Talán a legérdekesebb eset a Mokkáé, amely ügyesen balanszíroz a nevetségesség és a komolykodás, az esetlenség és a profizmus, a nézők idegesítése és leszedálása között. Láthatóan bevált, hogy a műsorvezetők állandóan széttartanak, unalmukkal és fáradtságukkal küzdve vágnak egymás szavába, kellemetlenkedő megjegyzéseket tesznek, és a kölcsönös ellenszenv érzékeltetése mellett olyan hangulatot teremtenek, mintha nemek közötti civódásról lenne szó. A kék-zöld üvegháttér és a Túró Rudi-mintás ülőgarnitúra ellenpontozza a Nap-kelte egysíkú enteriőrjét, és a Reggeli narancssárgában pompázó, buborékülőkés poliészterstúdióját, bár sötét tónusú, villódzó fényeivel néha mulatságosan emlékeztet a Kék fény küllemére is. Ebben a térben téblábol Liptai és Havas, előbbi mély dekoltázsával, utóbbi érdes közönyével hódítja a tévénézőket. A program elvileg változatos, politikusokkal, politológusokkal, zöldekkel, színészekkel beszélgetnek, szóvivő, énekesnő, geológus és genetikus is melegíti a székeket, játék, sok reklám és önismétlő hírblokk tűnik fel, aki pedig egyikre sem kíváncsi, az kiélheti ösztöneit a képernyő alján futó üzenetekben és az azokra érkező műsorvezetői reakciókban. A tartalom viszont szánalmas és kiábrándító. Havas ostoba nőellenes sztereotípiákkal rukkol elő, agyagba döngöli a politológusokat, lesajnálja a politikusokat, nyilvánvaló ideológiai elkötelezettsége, preferenciái alapján provokálja vagy hagyja békén a vendégeket, primitívnek és nevetségesnek nevezi az egyik pártvezér imázsát, hülyének egy alelnök nyilatkozatát, Liptaival együtt gusztustalan és sértő megjegyzéseket tesz a környezetvédőkre (a konkrét ügytől elszakadva már a kollektív bűnösség elve alapján), s a szerkesztők erre még rá is licitáló SMS-eket engednek adásba. Ezzel a műfajjal különben is baj van: miközben az RTL-en inkább családi jókívánságokkal és szerelmi vallomásokkal traktálják a közönséget, itt a direkt politikai kampány dívik. A szerkesztők minimális tartalomszűrést végeznek, szinte válogatás nélkül mindent a képernyőre futtatnak, ami az önkontrollt vesztett civilektől és a kötelességüket leragadt szemmel teljesítő aktivistáktól beérkezik.

A Reggelivel összevetve viszont a Mokka még mindig jól jár (leszámítva - ha egyáltalán le lehet számítani - az ízléstelenséget és az egyoldalúságot), hiszen korrekt beszélgetéseket, értelmezéseket is hallani, például a Lapszemle rovatban. Fontos és érdekes kérdések is terítékre kerülnek, például a meghívott Czeizel Endre vagy Juhász Árpád révén, s ezt még a műsorvezetők sekélyessége sem tudja akadályozni. Viszont a kötelező telefonos játékot Havas már kedvetlenül darálja le, a potenciális érdeklődőket a nyeremény-CD-t leértékelő tudatlanságával riasztja el, szíve szerint magát a játékot is megszakítaná fél perc várakozás után, de végül enged az adásszerkesztők önkényének. És gondoljunk csak bele: ez még mindig nagyságrendekkel ártalmatlanabb, mint Valkó Eszter remeklése a konkurens csatornán, aki minden elképzelhető idétlenséggel, mimikával, kurjongatással, szóviccel igyekszik időről időre rávenni a nézőket, hogy telefonáljanak és „nyerjenek". Liptai a könnyű műfajban valamennyire feledteti Havas ámokfutását, s bár nem tűnik közérdekűnek arról társalogni, hogyan fog egy popénekesnő (majd valamikor a jövőben) parafa dugókból alkalmi domborművet készíteni, később azért nem rontja el egy új színházi produkció beharangozóját, nem szakítja félbe a vendég tudósok elkalandozásait, s ezzel jó pontot szerez a magazinnak. Igaz, a Reggeliben Szily Nórának azért kérdései is akadnak, érzéssel és ésszel tud csevegni, de Havas mellett már az is erénynek számít, ha valaki nem forrasztja a szót alanyai torkára.

A műsor kamarajellegét feldobó egyetlen összeállítás sem válik teljesen a Tv2 szégyenére, legalább körülnéz a felsőoktatásban dívó vizsgázási, dolgozatírási visszaélések háza táján. Igaz, féloldalasan: az oktatókra gyanú árnyéka sem vetül, csak a diákok simlisek. Rejtett kamerás felvételek, kitakart arcok, felismerhetetlenné tett hangok, ügyesen parírozó statiszták - minden van itt, ami az adrenalinszint növelését és a beavatásjelleget erősíti a stáblistára nem vett riporter, Korn Anita és szerkesztője jóvoltából. Kötelességszerűen azt is megemlítik, a közokirat-hamisítás mivel jár a Btk. szerint, az összeállítást mégis belengi a megértő, megengedő cinkosság, a diákcsínyes hangulat, mintha nem is bűncselekményekről esne említés. Lehet, a Mokka díszletei közé csak ilyen attitűddel lehet beférkőzni - elég baj ez a magyar tévénézőknek.

Az RTL Klub Reggelije ezzel szemben kísérletet sem tesz rá, hogy komolyan vegye magát. Antal Imre asszisztensnőjének kínos meginterjúvolásától a stúdióban trágárkodó alkalmi rapperekig, a hastánctól a divatos énekes családi ügyeiig és egy önként jelentkező nő kidekorálásáig minden előfordul, ami sokakat érdekelhet, de fényévnyi távolságra van a politikától, értelmiségi rétegkultúrától. A híreket félóránként egy-két újabbal frissítik, majd egy óra múlva ismét az első hírblokkot ismétlik - talán arra számítva, hogy akkor már nem ugyanazok nézik az adást. Stohl András teljes szétesettsége uralja a műsort: az elé tett papírokat is képtelen felolvasni, ha reklám után visszakapcsolnak, jókora fáziskéséssel reagál, kérdezni képtelen, inkább a hastáncosnők kilógó testtájain legelteti a szemét, kedvenc futballcsapatát élteti, és ha nem ő van soron, a háttérben gesztikulál. Egyszóval se testben, se lélekben nincs jelen, és ez Szily Nórát is megviseli, aki nélküle talán jobban érvényesülne. De a néző ezen nem lepődhet meg, ahogy a túlburjánzó valóságshow-sztárokon sem.

Ha egy hasonlattal szeretnénk élni: a Mokka erős, mellbevágó feketével ébresztgeti a magyarságot, a Reggeli diétás joghurttal önti nyakon, a Nap-kelte pedig zsíros, gyomorpróbáló szalonnával traktálja. Magában egyik sem elég, időnként viszont sok is. A televíziót nem nekik találták ki, és a görcsös erőlködés sohasem segít.

Mokka, 2006. február 9., csütörtök Tv2 6.55. Műsorvezető Liptai Claudia, Havas Henrik.

Reggeli - Süss fel nap!, 2006. február 7., kedd RTL Klub 6.00. Műsorvezető Stohl András, Szily Nóra.