Termek sora
egyre beljebb
termek termében
áll a lélegzet
fekete ében
éjjeli fényben
hófehér márvány
olajmécs sárgán
karmazsin szőnyeg
lépcsőkön fölmegy
egyre beljebb
lép feljebb
mind feljebb
remeg a lába
csak előre
nincs hátra
fehér gyolcs köntösbe
öltözve övezve
viszi a testet
a megtisztult kelyhet
honnan a lélek
távozhat s visszatérhet
reggelre este
estére reggel
ébred és kihuny
kihuny és ébred
saruját oldja
a legbelső szoba
ajtaja tárul
termek terme
hová csak egyszer
egyszer évente
félve rettegve
hogy egyszer
egy életbe'
ki ha onnan vissza
ki ha vissza onnan
százezrek lelkéből
tör fel a sóhaj
de addig csak állnak
míg odafelé tart
lélegzet-visszafojtva
napokig várnak
étlen-szomjan
s ő elfelejt nyelvet
fogalmat elvet
szótlan vallomás
köveket renget
ha nem fakad sírva
ha nem ejt könnyet
ő maga van kőből
és soha nem
lesz könnyebb
csak légzését hallani
csak egyetlen mondatot
bírna kimondani
odabent legbelül
mint tó vizében
csillanó kék égen
megannyi csillag
itt nincs aki biztat
csak ő van egyedül
ott áll és szembesül
a szűk testnyi présnek
levegőtlenségében
lelkiismeretének
tükörtermében
szembesítésen
szembesülésen
Szentek Szentjében
népek nevében
szüntelen bűnben
engesztelésben.