Wittner Mária 56-os halálraítélt szabadságharcos azért tartja felháborítónak az 1956-os emlékmű tervét, mert szerinte nem 1956-ról, hanem 2006-ról, a rendszerváltozás utáni magyar történelem mélypontjáról szól. - Nincs szükségünk azokra az akasztófaszerű képződményekre, amelyek az interneten is közölt pályaműrészleten egyértelműen fölismerhetők. Szerintem szakmailag is rossz a terv. A legexponáltabb helyen látható obeliszket ezerszer fölhasznált, elcsépelt ötletnek tartom. Jómagam és 1956-os bajtársaim is egy emelkedő nemzet szimbólumával szeretnénk végre találkozni, s nem egy olyan alkotással, ami fokozza a mai szörnyű hétköznapoktól elgyötört emberek depresszióját - jelezte Wittner Mária. (...) A jelenlegi kormány ne saját magának állítson emlékművet, hiszen ne tagadjuk: minden tagja eszmei és erkölcsi közösséget vállal a forradalom megtorlását végrehajtó Kádár-korszakkal. Arra kérjük hát mi, 1956-os forradalmárok Gyurcsány Ferencet, hogy vigye haza a pályagyőztesnek ítélt munka silány makettjét, és tegye a vitrinjébe - mondta Wittner Mária.
Pósa Zoltán: Szobor helyett akasztófát? Magyar Nemzet, 2005. július 12. 15. o.
Az emlékműre kiírt pályázatot viharos gyorsasággal elbírálták, és a forradalmi eseményekre semmiben sem emlékeztető otromba vastömb elfogadása mellett döntöttek. A forradalom (itthon élő és külföldre menekült) aktív résztvevőinek a véleményére senki sem volt kíváncsi, de az állampolgárok véleményére sem! Gyurcsány és kormánya burkolt és nyílt arroganciáját, hiányos és szelektív történelmi ismereteiket, illetve deformált ízlésvilágukat fémjelzi ez az elfogadott pályamunka. Átgondolatlan, kifejezéstelen, idomtalan „mű", amely úgy szimbolizálhatna egy vakondtúrást, mint egy öntöttvasból „sütött" tortaszelet, attól függően, hogy mit magyaráznak bele az absztrakt agyú művészek.
Prof. Dr. Bokor Imre: Amikor az eltiprók állítanak emléket áldozataiknak.
Nemzetőr, 2005. július 20. 4. o.
Az 56-os kiöregedett pesti srácok mindenáron meg fogják akadályozni, hogy a hatalmon lévő kommunista kormány bármilyen emlékművet építsen a Városligetnél vagy bárhol az országban, az 56-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának emlékezetére. A gyilkosok utódai legfeljebb annyi bitófa felállításával „emlékezhetnének" Sztálin szobrának helyén, ahány forradalmárt, szabadságharcost, ártatlan szimpatizánst kivégeztek az 56-os magyar és világszabadságért folyó harc eltiprása után.
Az 56-os Magyarok Világtanácsa a leghatározottabban elítéli és 1956 szellemisége meggyalázásának tartja a sutyiban meghirdetett, majd még sutyibban kihirdetett úgynevezett „emlékmű" felállítására tett kommunista elhatározást. A gyilkosoknak emléket állító, „Sztálinvárost" jelképező „rozsdatemetőt" csupán agyalágyult kísérletnek minősítjük, és az 56-os hősök emlékezetének megőrzése érdekében megakadályozzuk annak felállítását.
Felhívással fordulunk az „alkotókhoz", hogy a tiszteletdíjat (júdáspénzt) ajánlják fel az erdélyi árva gyerekek részére, és a pályázati „műveket" vonják vissza. Ezzel tiszteleghetnek a kommunista diktatúra áldozatainak emléke előtt.
Budapest, 2005. június 29.
56-os Magyarok Világtanácsának Elnöksége
Vasak helyett, bitófákat az 50. évfordulóra. www.magyarhon.hu/vasak.htm
Osztom Wittner Mária véleményét, nem az akasztófákra akarunk emlékezni, hanem a forradalomra és a forradalom sok, esetleg névtelen hősére. Az akasztófák a megtorlás jelképei, így tehát nem a mi hőseinkre emlékeztetnek, hanem a megtorlások végrehajtóira. Azon rendszer képviselőire, amely rendszer ellen harcoltak bajtársaink, és amely rendszer képviselői vagy azok utódai ma is regnálnak. Felvetődik a kérdés: kik és kiknek akarnak emlékművet állítani? Véleményem szerint ez a mostani posztkommunista kormány elődeiknek és önmagának állítaná ezt az emlékművet. Hétszázmillióért! (...)
Én fel nem foghatom, hogy az 1956-os forradalom hogyan inspirálhat egy alkotóművészt egy ilyen emlékmű megalkotására. Nekem és a még élő többi ötvenhatosoknak is elmagyarázhatnák. 1956 októberének emléke a kivégzett, hosszú, keserves rabságot megélt, azóta elhunyt vagy még élő bajtársainké. Ezt az emléket tőlünk elvenni nem tudják. És mi, még élők - a holtak nevében is - tiltakozzunk az ellen, hogy emlékeinket egy ilyen rondasággal bemocskolják. Ez a posztkommunista kormány ne állítson 56-os emlékművet.
Karakas Károly (Dunabogdány)
Kegyeletsértő a kormány 56-os emlékműve. Magyar Nemzet, 2005. július 22. 19. o.
Ez a terv annak a világméretű liberális nemzet- és emberellenes folyamatnak a szülötte, amely a maga önérvényesítésén kívül nem ismer el sem Istent, sem embert, az önzésen és a vagyonon kívül nem tisztel, és nem szolgál semmit. Mind a megjutalmazott tervek, mind az alkotók, mind az elbíráló zsűri tagjai idegen szemléletűek, az 56-os forradalom lényegéről és hatásairól fogalmuk sincs.
Dr. Fejér Dénes, a POFOSZ stratégiai elnökhelyettese
Erkölcsi kötelességünk, hogy e szégyenteljes terv megvalósításának útját álljuk. Nemzetőr, 2005. augusztus 3. 3. o.
Az Összmagyar Testület, amelynek nagyon sok volt politikai üldözött, deportált, lágerezett, bebörtönzött, örök életre megnyomorított még ÉLŐ 56-os tagja van, határozottan tiltakozik a MÁRTÍROK nevében is a „megversenyeztetett", „megpályáztatott", jóváhagyott és elfogadott „emlékmű" megvalósítása ellen, mert:
1. Nem képzőművészeti alkotás.
2. Nem iparművészeti alkotás.
3. Semmilyen művészi értéket nem hordoz magában.
4. Nem jelképezi az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc eszméjét, eseményét, annak egyetemes történelmi jelentőségét.
5. Nem örökíti meg a magyarság örökös szabadságimádatát, sőt még csak nem is sejteti, hogy más nemzetek fiai és lányai is a magyar hősök mellé álltak a küzdelemben.
A tervezett emlékmű az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc kozmopolita (nem egyetemes!) megbecstelenítése. Nem engedjük összetákolását, s amennyiben mégis megcsinálják, akkor kigyomláljuk és az ócskavastelepre szállítjuk!
Az Összmagyar Testület Elnöksége nevében: Bartis Ferenc
Tiltakozó hozzászólások. Nemzetőr, 2005. július 20. 5. o.
Az 56-os Vitézi Lovagrend sem fogadja el, számunkra ez nem egy kielégítő emlékmű, ezt támogatni nem tudjuk, tiltakozó levelet juttatunk el az illetékes hatóságokhoz.
Holl Ferenc, az 56-os Vitézi Lovagrend főkapitánya
Vasárnapi újság, Kossuth rádió,
2005. október 24.
Sajnos, ez a mű a kozmopolita vonalba tartozik, de akkor ne mondják, hogy ez ötvenhatos emlékmű, mert minekünk a világon semmit sem jelent. Engem például arra emlékeztet, amikor a Kádár-korszak gyűlölt munkásőr társasága menetelt a dísztribün előtt. Én ezt tudtam belőle kiolvasni, valamint azt, hogy minket ismét bele akarnak zavarni az erdőbe. Bár itt az erdőt nem fák, hanem vasoszlopok jelentik.
Rácz József, a POFOSZ 56-os Tagozat elnöke
Orbán Éva: Ádáz vita az 1956-os emlékmű ügyében. Nemzetőr, 2005. szeptember 28. 5. o.
Némi tűnődés után rájöttem, azért 2006 fémcső, mert 2006-ban állítják fel. Nem 1956, mert így minden évben el lehet ültetni még egy fémcsövet. Háromezer darab pótcsövet is lehet gyártani, hogy 5006-ig biztosan kitartson a készlet. Valakinek nagy üzlet lesz ez, talán a Ráday-féle kandeláberes cégnek vagy a parkolásgátló csinos fémoszlopok előállítójának, ha a kettő nem ugyanaz. Beindíthatják a termelésre az ózdi hengerművet. Lendületben az ország. Hiszem és tudom, hogy ezt az ék alakú izét, vaskarógyűjteményt, lámpavas-kiállítást már nem ez a kormány fogja avatni jövő októberben. Utólagos hasznosítása sokféleképp elképzelhető, művészi értéke és haszna vetekszik az Időkerékével. Egy bizonyos: a gazdák traktoros tüntetése ezentúl akadályba ütközik majd. Le lehetne ragasztani 2006 rajzszöget és szétszórni 2006 jancsiszöget is, a szimbolika magyarázatát szerény szakértői díjért vállalom.
Úgy vélem, még időben vagyunk ahhoz, hogy a mi 1956-os emlékművünk felállításáról is gondolkodjunk. Talán a gyorsan rozsdásodó karók mellett még marad egy kis hely. Márványtalapzatot képzelek el, melyből derékig kiáll egy kézigránátot éppen eldobni készülő szabadságharcos, mielőtt a tank legázolja. A szovjet tank eredeti lenne (van még bőven), feketére festve. A süttői márványt az emlékműhöz Holdampf Lajos vállalkozó barátunk ingyen felajánlotta. Persze tudom, hogy ez a kompozíció egyáltalán nem modern és semmit sem mond az utókornak, nem ék alakú és nem „hasítja fel a tér múltját", de legalább nem röhögnék ki a bámészkodó külföldiek, akik viszont belépti díj ellenében labirintusjátékot játszhatnának a 32 méteres mélységű vascölöpök között, Horn Gyula cölöpverő és nyugdíjas múzeumőr kalauzolásával.
Szentmihályi Szabó Péter: Sírkő és emlékmű. Magyar Demokrata, 2005. június 30. 44. o.
Már most fel kell készülnünk nemcsak arra, hogy jövő tavasszal oda küldjük ezt a rozsdatemetőt, ahova való, de arra is, hogy hat hónap alatt megépüljön egy méltó emlékmű, egy olyan, mint amilyennel apáink emlékeztek 1848-ra. Ezért fontos tudatosítani a magyar közvéleménnyel azt is, hogy a Gellért-hegyi „halas asszony" kezében lyukas zászló is loboghat! Ezért fontosak Egervári Gyula és Balogh Béla szobortervei (mindkettő Sztálin csizmáiból indul ki, egymással könnyen összeegyeztethetőek, s az egyikre már a pénz is megvan), mert jövőre gyorsan kell majd dolgoznunk, hogy október 23-án egy 56-hoz méltó emlékmű előtt tiszteleghessen a világ.
Kenessey Csaba (Svájc)
Tiltakozó hozzászólások. Nemzetőr, 2005. július 20. 5. o.
Pongrátz Gergellyel, halála előtt, sokat beszélgettünk egy forradalomhoz méltó emlékműről. Gergely álma, elképzelése (emlékműterve) a következő volt: vissza kell építeni a Sztalin-szobor talapzatát, rajta a levágott csizmákkal és benne egy lyukas magyar zászlóval. Mert semmi nem jellemezheti jobban a kommunista- és szovjetellenességet, mint a világ leggonoszabb zsarnokának, Sztalin szobrának ledöntése. A szobor talapzatára pedig a szocializmust dicsőítő domborművek helyett olyan emlékképeket kellene vésni, melyek a forradalom valódi jelképei: pl. benzines palackot hajító fiatal, füstölgő szovjet harckocsi, a gyárról vörös csillagot leverő munkás, paraszt, aki szekérrel élelmet hoz a Pesten harcoló fiataloknak, játszótéren álló ideiglenes sír „Élt 16 évet, meghalt a Hazáért" felirattal stb. A talapzat hátsó falára pedig felvésni a harcok alatt elesett 2500 hősi halott nevét.
Amennyiben egy ilyen pályázat is beérkezett volna, és a pályaműveket a nyilvánosság előtt bocsátják szavazásra, valószínű, ez a tervezet lett volna a győztes. Mert lehet, hogy nem „művészi alkotás", de híven mutatja 56 szellemét.
A tervezett vasoszlop-rengeteg semmit nem fejez ki, legfeljebb a reformkommunistáknak azt az igyekezetét, hogy az emlékmű véletlenül se fejezze ki a forradalom igazi jellegét, a kommunisták és az idegen megszállók elleni küzdelmet, a Pesti Srácok hősiességét. Helyette egy jellegtelen „művészi" (?) alkotás éktelenkedjen a téren, amibe később azt magyaráznak bele, amit akarnak.
Ez ellen fel kell emelnie a szavát minden jó érzésű embernek, aki nem fogadja el a szocialistává vedlett kommunisták és a liberális kozmopoliták, az egygyökerűek történelemhamisító nézeteit. Gyűljenek az aláírások, a tiltakozó levelek, táviratok, és ha kell, felvonulásokkal, tüntetésekkel, a testünkkel akadályozzuk meg e történelemhamisító torzszülemény felállítását!
Szalay Róbert történelemtanár
Emlékmű vagy történelemhamisítás?
Magyar Világ, 2005. július 21.
Ez a förmedvény a kommunizmus legsötétebb időszakát idézi fel, amikor a gigantomániás percemberkék maguknak építtettek köztéri emlékműveket. (...) Ez az „emlékmű" 56 hóhérjainak, meggyalázóinak, megtagadóinak, politikai haszonlesőinek, elárulóinak állít emléket.
Ez a gyalázatos „alkotás" NEM ÉPÜLHET MEG! Mindent megteszünk ennek érdekében, ha kell, saját kezünkkel vájjuk ki a magyar földből, vagy döntjük le, mint ahogy tették 56-os hőseink a Sztálin-szoborral.
Takács András elnök, Szabad Magyarországért Mozgalom
Gyurcsány Ferenc ne állítson emlékművet 56-nak! www.szmm.hu
Az „alkotás" makettje a látó és gondolkodó magyarok jogos tiltakozását váltotta ki, mivel e szoborszerű óriás vaséknek sem 1956 szelleméhez, sem a magyarsághoz, sem bármiféle szabadságvágy kifejezéséhez nincs köze. (...) Az óriás vaséket a földön járó (értsd: a Dózsa György úton sétáló) embernek szemet szúróra tervezték, csúcsa nyársként emelkedik az ég felé. A vasék azonban felülnézetben olyan háromszöget mutat, melynek csúcsában egy kisebb háromszög van, így e kettő együtt az amerikai dollárpiramist formázza. Bárki ellenőrizheti ezt a mai USA-beli egydolláros papírpénzen, melynek felirata: Új világrend! A dollárpiramis hatalmi jelkép, ma a pénzvilág uralmának szimbóluma.
A hivatalos magyarázatban, a kiválasztottság indoklásában ez áll: a vasoszlopok a háromszög csúcsa felé sűrűsödnek, mintegy a nemzeti egység kialakulását jelképezik. Az oszlopok valójában oly módon sűrűsödnek, hogy felülnézetben létrehozzák azt a kisebb csúcsi háromszöget, ami az egyébként háromszög alaprajzú emlékmű képét a dollárpiramishoz teszi hasonlatossá.
Tehát a nyilvánosságra hozott adatokkal ellentétben az egyébként jellegtelen, rideg, sivár emlékmű megvalósulása esetén nagyon is határozottan, szimbolikusan az alábbiakról szólna: 2006-ban a hatalom birtokosai önmagukat ünneplik és kinyilvánítják a pénzvilág diktatúráját, amit nemzetközi egységben, vasakarattal kívánnak véghez vinni.
Dr. Nagy Attila orvos, közíró
Dollárpiramis vagy 56-os emlékmű? www.szmm.hu
Újabban született egy szimbólumtervezet, amit majd az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplése céljából szándékoznak felállítani. Ez, ami 2006 darab, változó hosszúságú vasoszlop lenne, amelyeket 56 fokos szögben helyeznének el a fentebb már emlegetett szimbolikus helyen, különösen felkeltette az érdeklődésemet. A 2006-os darabszám és az 56 fokos szög üzenetét papíron érteném, de a valóságban ezeket a számokat azok sem tudnák felismerni, akik tudják, hogy miről van szó. Úgy kellene nekik elmagyarázni, azaz a tervezett konstrukció nem töltené be a jelkép szerepét. De nekem elsősorban nem is a számokkal van bajom, hanem a vassal. Elmagyarázom, hogy miért. A nyájas olvasó türelmét kérem, ha hosszúnak találja a magyarázatot. Ez nem rajtam múlik, hanem ezen a világon, ami majdnem 15 milliárd éves. Ez alatt az iszonyatosan hosszú idő alatt képződtek előbb a protonok és a neutronok, később a könnyű atommagok, majd az atomok, ezt követően a csillagok és a galaxisok. A csillagok belsejében uralkodó szörnyű hőség hatására a könnyű atommagok elégnek, kissé tudálékosabban fogalmazva, fuzionálnak. Ennek eredményeként egyre nehezebb atommagok jönnek létre. Az atommagok égése (azaz fuzionálása) mindaddig folytatódhat, amíg az égés energiát termel. Ezt az energiát szoktuk égéshőnek nevezni. Ha a fúzió nem vezet energiafelszabadulásra, akkor nem is megy végbe, más szóval az égés nem folytatódik, és visszamarad a salak. Ezt a csillagokban képződő, tovább égni nem tudó salakot vasnak hívják. Ez nem volna olyan nagy baj. A baj ott van, hogy ebben a vas nevű salakban 26 proton és 30 neutron található, ezért ezt a fajta anyagot az 56-os számmal látták el. Ez a „vas-56". Ez a világegyetem, további égésre képtelen, végső salakja.
Azt lehetne hinni, hogy ez nem olyan nagy gond, hiszen ezt többnyire csak a csillagászok, a fizikusok és a vegyészek tudják. De ez nincs így! Azt, hogy a vas-56 a Világegyetem végső salakja, azt tudják a középiskolások is, mert benne van a tankönyvükben. Ha valakinek az a célja, hogy 56 emlékét megbecstelenítse, az építtesse meg a Világegyetem végső salakjából az „emlékművet". De legyen tudatában annak, hogy az a hely, ahová szánja, még az emberi kultúra és civilizáció egyik szimbólumát, a bronzot is csak három évig tűrte. A világegyetem legvégső salakjából készítendő tuskókat is ki fogjuk tépni mind egy szálig, mind a 2006 darabot.
A tervezőknek pedig azt ajánlom, hogy olyan vasat válasszanak, amiből könnyű lesz használható holmit hengerelni, de jobb, ha a vasat mindjárt erre a célra használják. Mert a vas sok mindenre használható, csak éppen 56 ünneplésére nem.
Prof. Lovas István: 56 szimbólumai és az ötvenéves jubileum. Magyar Nemzet, 2005. december 20. 6. o.
A győztes pályamű nem csupán építészetileg, esztétikailag és műszakilag alkalmatlan, hanem a helyzet annál sokkal roszszabb: a meghökkentő képződmény az ellenségnek állít emlékművet. A támadás, a leigázás a hideg vas és az enyészetté váló rozsda anyagában, a túlerő az emlékmű személytelen egyformaságában és megalomán méreteiben a diktatúra jegyeit hordozza magában (...) Életre kelnek a rozsdás fémcölöpök, hogy megmutassák, mik ők valójában: a nyertes pályaműnek nem október 23-hoz van köze, hanem november 4-hez, a leszámoláshoz! Az oszlopok - mint lánctalpak fogai - felhasítják a tér burkolatát... Egy pont felé törekednek, és ék alakban összezárulnak... Fényesen, akár a penge - az emlékmű eleje ugyanis nem rozsdás, hiszen fegyver az, amely a használatban kifényesedik. Ék alakban zárul... Támadó katonai alakulat, szabályos, megtervezett és előre begyakorolt alakzata...
Ék alakban támad a múlt, akár a munkásőrosztagok, a diktatúra éveiben. Kettőezer-hat, két métertől nyolc méterig terjedő félelmetes fémoszlop... Nem kicsiny hajkefe, nem ártatlan sün, nem makett, hanem rettentő méretű, hidegrázósan fenyegető túlerő, amely - hogy ne legyen semmi félreértés - pontosan keleti irányból támad: a Városliget fái közül dübörög elő, ahol eddig titokban gyülekezett, akár a partizánok. Azt hihettük, már nincsenek, már elmentek, már kivonultak, hiszen eljött a rendszerváltozás, a szabadság, a demokrácia, miközben ők mindvégig a leszámolásra készültek. Elmentek, de visszajöttek, itt vannak a kertek alatt, a város szélén, hogy tudassák Budapest és az ország becsapott népével: a reménynek és a kegyelemnek innentől kezdve vége.
Lehet, hogy valakik azt akarják tudatni, minden hiába, a túlerővel szemben ma nincs semmi esély? Erre a kérdésre csak egy lehet a válasz. Ugyanaz, mint 1956-ban: nem jöhetnek vissza! Magyarország élni akar! Magyarország változást akar! A gyűlölet és megszállás emlékműve soha nem épülhet meg. Tiltakozzatok, polgárok!
Hernádi Zsuzsa: Vissza! Tiltakozás a szovjet hadsereg emlékműve ellen.
Magyar Demokrata, 2005. november 10. 18. o.
Boros 2 röv. lev. 02. 19.
Ez ékverés 1956 nemzeti szellemébe! (e-mail)
A forradalom 50. évfordulója megünneplésére készülve a Miniszterelnöki Hivatal 2005 elején nyílt, nemzetközi tervpályázatot írt ki az egykori Sztálin-szobor helyén felállítandó 56-os központi emlékmű megtervezésére. A közbeszerzési pályázat formájában lebonyolított tervpályázat eredményéről 2005 júniusában szakértői bizottság döntött. (A zsűri tagja volt e sorok írója is.) A beérkezett hetvenkilenc pályamű közül a nyertes egy fiatal művészekből álló alkotói közösség, az i-ypszilon csoport terve lett. A művészcsoport egy 2006 darab, kettőtől nyolc méteresig növekedő vasoszlopokból álló, ék alakban záródó - a sokféleségből létrejövő közös nemzeti akaratot szimbolizáló, a forradalmi tömeg dinamikáját megjelenítő - kompozíciót tervezett. A tér burkolatát felhasító ék a Dózsa György úttal ötvenhat fokos szöget zár be. Az alkotók szándékai szerint a mű „azt a folyamatot örökíti meg, amelyben az ember túllép személyisége korlátjain, és önmaga feladása nélkül lesz tagja egy közösségnek. Ez a szabadság pillanata, amit 1956 hozott el."
A nonfiguratív emlékmű terve az 56-os szervezetek körében nem aratott sikert. A bírálatok hatására az alkotók közérthető jelképekkel egészítették ki a tervet: az emlékmű mellett egy hatalmas zászlórúdon a lyukas nemzeti zászló lobog majd, ennek tövébe egy Kossuth-címeres márványlap kerül, amelynek feliratát az 56-os szervezetek konszenzussal dönthetik el. Az emlékállítás radikális ellenzői számára mindez nem elegendő, a terv teljes elvetését követelik, s ennek jegyében vadul igyekeznek a készülő emlékmű ellen hangolni a közvéleményt is. Nem csupán a konkrét tervet támadják, hanem magát az emlékállítás létalapját vitatják el, kétségbe vonva a szocialista-liberális kormány jogát arra, hogy az évfordulón emlékművet állítson. Az emlékműellenzők igyekeznek széles körű negatív jelentéssel felruházni a tervet, az abszurdba hajló „műértelmezésben" odáig menve, hogy itt tudatos provokációról van szó: a készülő mű valójában nem más, mint a forradalmat leverő szovjet hadsereg emlékműve, amelynek felállítását mindenáron meg kell akadályozni.
A válogatás 2006 februárjában zárult.
Boros Géza