És: függöny!

Addig ráncigálták a színpadnyílást eltakaró bársonyfüggönyt, amíg le nem szakadt. Kiakasztották csigajáratából. Trónfosztott lett a feudális eredetű, redőzött bársonyfüggöny. (Fölötte gipszből való nemzeti címerrel.) Napjainkban a nézőtérre belépőre vakon mered a színpadnyílás. Az előadás végén elsötétedik a játéktér, a függöny mégsem szalad le. A kétszárnyú függöny kurta életet élt. A színházreformer Wagner honosította meg 1876-ben a bayreuthi Festspielhausban. Mindaddig kortina járt fel-alá: guillotine-ként fejezte le az utolsó elhangzott színpadi mondatot. A gyorsan aláfutó szövedék hangsúlyozta a felvonásvég csattanóját, mint amikor jó bemondás után combbelsőjére csap a ripacs, vagy felbéreli a nézőtéri személyzetet hátul megindítani a nézőkből kicsikart tapsot.

A bayreuthi függönyt megelőző, függőleges irányban járó kortina hasonló dramaturgiai következményekkel járt. Alázuhanása lezárta a cselekményt, lezárta a kapcsolatot az illúzió és a mesefalók között. Visszalökött a valóságba.

Az olasz szerkezetű, barokkban született színházakra vonatkozik mindez. Előtte függöny nélküli amfiteátrumokban, templomtéren, nagyúri kertekben, vásártéren tartottak színielőadásokat. Itt virtuálisan működött a dramaturgiai függöny. Az ókorban a kardal - táncos fináléval - félreérthetetlenné tette a cselekmény befejeztét. Függöny fedte a játék elején az antik Róma színpadait. Kezdetkor lement a függöny, a játék végén felhúzódott eltakarni a teret. Kínában csak a díszletváltozásokhoz hoztak be a három oldalról nyitott emelvény előterébe rudakra kifeszített vásznakat a technikai lebonyolítások elfedésére. A liturgikus játékokban a gépezetek segítségével elsüllyedtek fölcsapó lángok között az ördögök. A nagyszebeni hármasoltár kénkövesen füstölgő nyílásai valóságos színházi képriportként tudósítanak az előadásokhoz szükséges szerkezetekről. A 16. században a függöny csak a színpadon felállított házikók (belső helyiségek) takarására szolgált. London félig fedetlen tetejű színházainál az epilógus és a táncos finálé zárta az előadást, vagy a tragédiáknál a szereplők méltóságteljes kimasírozása a színről. Előfüggönyt itt sem használtak, de gyakori volt a hátteret fedő függöny. Moličre versailles-i comédie-ballet-iben a társszerző zeneszerző-koreográfus-táncos Lully fináléja szerepelt tapsfakasztó függönyszerepben.

Sok baj akadt a függönnyel történeti múltjában. Elvi kifogások csatáztak ellene. Strindberg dacolva a színész-néző távolsággal létrehozta Intim Színházában a szobaméretű színpadot és nézőteret (1911). Amint véget ért az első világháború, a színháziak mozgósításba kezdtek a hagyományok ellen. Salzburg hercegérseke engedélyezi a Dóm téren Hoffmanstahl Jedermannját, és kezdetét veszik a szabadtéri Ünnepi Játékok (1920). 1920. október 25-én a forradalom harmadik évfordulóján 60 ezer nézőnek Jevrejnyov megrendezi az eredeti helyszínen a Téli Palota ostromát. Párizsban Firmin Gémier cirkuszban, vásártéren, kibérelt utakon játszat népszínházat vidéki vándorelőadásokon. Párizsban, a Théâtre Antoine-ban, az Odéonban, ahol lépcsők vezettek le a színpadról a nézőtérre, a lépcsőkön is folynak tömegjelenetek (1922). A Bauhaus színházi munkacsoportja mechanikus-excentrikus színházat javasolt (Moholy-Nagy László), függőhidakkal, felvonószerkezetekkel, mozgatható architektúrával és vetítőfelületekkel tervezett U-színházat (Molnár Farkas), illetve aréna-színpadot (Oscar Schlemmer). Totális színházra törekedett Walter Gropius 1917-ben. Berlinben a volt Schumann Cirkuszt Reinhardt átépítteti ötezrek színházává. Leopold Jessner megváltoztatja a játék síkját, és lépcsőrendszereivel vertikálissá tágítja a színpadot (1919). Karlheinz Martin Tribüne-je pucér szószék (1920). Prágában Emil Frantisek Burian Divadlo 34-ének nincs függönye. A fény szervezi meg a játékot és a térsíkokat. Moszkvában Vahtangov nyílt színen jelmezüket magukra szedő nagyestélyis színészei a Turandot hercegnő előadásán ki-be járkáltak színpad-nézőtér között (1922). A Piscator-Bühne a berlini Nollendorfplatzon Walter Gropius tervei szerint motorizált játékteret alkalmazott emelőszerkezetekkel és futószalagokkal, egyesítve a körbeülhető cirkuszi arénát, az antik amfiteátrumot, a barokk kukucskálószínpadot, ráadásul a korongra épített nézőtér is elfordulhat játék közben (1927). Florenz Ziegfield Berlinből New Yorkba viszi Piscator futószalagját képeslevelezőlap-revüihez. Norman-Bel Geddes lépcsőzetes térszínpadra gondolja el Dante Isteni színjátékát. Tagadták a függöny létjogosultságát. Kiépítették a lépcsőrendszereket a nézők lábához (Jacques Copeau). Gömbszínházat terveztek. Körbeülhető szobaszínházat szerveztek: a színész válla mögött is nézőket láttak a nézők. Megpróbálkoztak forgatható székekkel: a néző a helyét változtató játék felé gördíthette ülését. Gyalogtúrára kényszerítették a publikumot: Peter Stein három napig versenyfutásra késztette közönségét, ha jó helyet akart kapni a Faust következő helyszínén. Körbeültették a publikumot gyűrű alakban. Zárt térben imitálták az antik színházat, napvilág helyett ravaszdi elektromos felszerelésekkel. A függöny kétszáz évig szertartásosan húzódott föl, patétikusan suhant alá. Mereven kettészelte a színháztermet játszókra és nézőkre. Elhatárolta a színpadot a nézőtértől. Jelképesen is leszögezte: két egymással szembefordított érdekközösség néz farkasszemet.

Vszevolod Mejerhold A revizor-előadás végén (1926) létrehozta a színen a Gogol előírta ijedségtől megfagyott élőképet, de a színészeket bábuk helyettesítették, a játszó személyek letáncoltak a nézőtérre, együtt énekeltek, táncoltak egymással, népünnepélybe torkollott a produkció. Eszükbe se jutott függönyt ereszteni. Nem is volt mire: az élet átszakította az elhatároló vonalat az aktív játszók és a passzív befogadók között. Ariane Mnouchkine 1968 után kiterjeszti a színház tömegünnepségét a forradalmi 1789-cel. Előadásai előtt annyira nem használ függönyt, hogy a nézők szemrevételezhetik sminkelőtükreik előtt a dobogórendszerek alatt a maszkjukat készítő, öltözködő színészeket. Úgy bámulják meg kíváncsian a szerepükre készülődőket, mint ahogy vidéki cirkuszokban előadás előtt sorra látogatták a vadállatokat ketreceikben.

Össztánc, dalos-táncos finálé ultimó zárta az előadást az alantasabbnak tekintett szórakoztatóiparban.

Hatásához járult az ügyelők kiáltása: egész világ a színpadra! Színre gyűlt valamennyi játszó. A holtak fölkeltek meghajolni. Falanxba tömörült a színházi személyzet, megrohamozta a rivalda vonalát, mintha meg sem akarna állni a közönség magával sodrása nélkül. Sortüzek dördültek lezárásul. Görögtűz gyúlt a szín hátterében. Gazdagabb kiállításnál tűzijáték kápráztatta el a tapsolókat. Csillogó vízesés szakadt alá a magasból a szín fenekén. Takarékosabb esetekben szerpentinek kígyóztak keresztül a színpadtéren. Farsangi konfetti hullt a zsinórpadlásból. Eljátszották a zenés darab összes slágerének refrénjét, énekelt a teljes társulat. Lejöttek a deszkákról, körbemeneteltek a zenekari árok peremén, mintha cirkuszi parádé volna. Széplelkűbb-képzeletszegényebb rendezők fortissimo ráeresztették előadásuk végére Beethoven IX. szimfóniájának Örömódáját Schiller szövegével:

Freude, schöner Götterfunken.

Tochter aus Elyzium...

vagy Radó György fordításában:

Gyúlj ki, égi szikra lángja,

Szent öröm, te drága, szép!

Félreérthetetlenné tették, hogy cintányérosan humanista előadáshoz van szerencséjük a nézőknek. Legújabban melo-csatlakoznak Európához, mivel 1972 óta ez az Európai Unió himnusza. A mélygiccs előállítói beleugrottak az emocionális nagybőgőbe. A városligeti Liliputi Színház fináléja minden esetben falzettben felkérdezte (függetlenül az előzményektől): Szeretsz, Juliska? - Nem szeretlek, Jancsika. - Hát sosem lesz boldog a magyar? Bontsuk ki lobogónkat! És kibontották a nemzeti trikolórt. A társulat berontott együttesen elzengeni Vincze Zsigmond Hamburgi menyasszonyából a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! refrénű operetthimnuszt.

Kuriózus különcségnek rémlik, holott a liliputiak csupán híven követték a közönség kegyének keresését, akár Shakespeare a Globe-ban. Indokolatlanul színre lép tragédiák végén egy új király, akiről addig szó sem esett, átveszi a holtak és életben maradottak fölött az uralkodást, s a legsötétebb tragédiák fényre derülnek végül, dramaturgiai pánoptimizmussal, miszerint az élet megy tovább.

Bízzatok benne: minden jóra fordul! Előbb-utóbb lesz még ünnep a világon! Meglakolnak a rosszak, megjutalmaztatnak a jók. Győz az igazság. A tragédiák végén hullák hekatombája, a komédiák végén házasság. Happy endlizett évezredeken át minden színielőadás. A közönség jutalmul hazavihette a katarzist. Az istenek igazságosztó bölcsességét, a jó király tévedhetetlen igazságérzetét, a megnyugtató boldog véget.

Nemzedékem függöny előtt cseperedett nézővé. Mindahányszor elhalványodott a nézőtéri világítás, a bársonyon feltűnt két kerek reflektorfény, csitult a moraj, megborzongatott a gyönyörűség. A gong szava fokozta a várakozás izgalmát. Titokzatos szépségek ígérkeztek odaát, a leeresztett szárnyak mögött. Szertartás. Csudás mesevaló. Nagy színészek önfeltárása. A függöny nemcsak gyakorlatiasan eltakarta a színpadi munkások tevékenységét, ceremoniális szerepű is volt, és mint a cilinderről lerántott bűvészkendő alól felreppenő tarka papagájok, mögüle varázsjelenések bukkantak elő. Hamar megtanultam azonban: ha a fölfutó függöny mögött feltáruló díszlet tapsot kap a közönségtől, akkor játékra csökkenten alkalmas, rossz színpadi dekoráció. A nézők az építészeti illúziónak tapsolnak. Hasonló lakberendezési fényűzésre vágynak, vagy felismerik a festett díszletben a távolban elfakuló természetet, ha mezőségre, hegyoldalra nyitott a szín. A megtapsolt díszlet többnyire rossz volt. Színészre és cselekményre rátelepedő iparművészeti magánszám. Festészeti ária. Kasírozott önmutogatás.

Sokáig sajgó szívvel sajnáltam a függöny celebrálását, azt az ünnepi hagyományt, amit a francia színházak máig három botkoppanással tartanak.

A színfaldöntögető, függönyszaggató játékforradalmárok eredményeit elsöpörte Németországban Hitler, Oroszországban Sztálin, Amerikában a gazdasági válság. 1935-ben belekezdenek Mejerhold gépesített arénaszínházának felépítésébe. A homlokzatot pöffeszkedő sztálini barokk gipszburjánzása fedi el. 1936-ban leáll az építkezés. Mejerholdot kivégezik (1941). Toller, a Piscator-Bühne nyitóelőadásának szerzője felakasztja magát egy nyomorult New York-i hotelszobában (1937). Piscator fiatal amerikai színészeket képez, köztük Marlon Brandót. A bauhausosok jobbnak látták menteni irhájukat a tengerentúlra (1933-1938). Dagályosan cifra tereket, ünnepi palotákat óhajtottak. A második nagy háborút követő békeévek csempészmódra visszalopták elaprózva a nagy eredményeket.

Előbb a színpadi szobák mennyezete tűnt el. A plafont elfújta a szél. Dezilluzinálódott a szoba, ahol lefolyt a jelenet. Belátszott a térbe a zsinórpadlás. A színpad kezdte felfedni addig körülményesen elrejtett technikai titkait. Megjelentek a lámpák. Fent, oldalt, alul, hátul. Eltűnt a színpadnyílás tetején a zsinórpadlást eltakaró kontra. Szemérmetlenül kitakaróztak a trägerek. A színház bevallotta, milyen szerkezetekkel dolgozik. Kezdett átalakulni a színpad iparcsarnokká. Sőt: iparcsarnokokba beköltöztek a színházak. Gépek, szerkezetek, szerszámok, emeltyűk és oszlopok vették át az aprólékosan utánozó helyszínek helyét. Nem templom előtt, sem kastély kertjében: iparosított világkörnyezetben játszódnak le a moralitások.

Az új rendezők munkáinál merőben félreismerve munkáik lényegét kezdetekben mesterségbeli bizonytalanságnak éreztem a non finito előadásvéget. Az ókortól napjainkig a színielőadás csattanóval fejeződik be. Vagy előkerül a színpadi gépezetből igazságot szolgáltatni egy mitológiai isten, vagy a drámai dilemmát - párttitkár ex machina - megoldja a mindentudó világnézeti abbé. Szalondarabok slusszpoénjánál kiderül: a férj mégsem csélcsap gazember, hanem hűséges társa asszonyának, aki viszont délutánjait nem szabónőjénél tölti, hanem bakasáriként sétál a Városligetben. A musical comedyk finale ultimóját a Broadwayn - jellemző szóval - apoteózisnak nevezik. A végén felmagasztosul az előadás. Megdicsőül a világ. Istenivé lesznek az addig egymást marók. Shakespeare vígjátékai énekes-táncos vigassággal végződnek. Ünnepségbe torkollik a cselekmény. Biztatóvá felhőtlenedik a végső kimenetel. Több ezer éves hagyomány szerint a legszeretetreméltóbb szereplő epilógussal kifordul a nézőkhöz, összefoglalóan, egyszersmind félreérthetetlenné teszi a játék végetértét.

Az új rendezők elvetették a darabot záró nyomatékot. Nyeglén nem hangsúlyozták a véget. Nem tekintik befejezésnek. Közös tapasztalatként vallják, hogy a történelmi fordulópontoknak dicsőített eseményeket, mérföldköveknek mondott fordulatokat követően ugyanúgy megyen tovább a világ. Annyi előzékenységgel sem jártak, hogy ráeresszék a színpadra a zenét, egyértelműsítve: itt a tapsolás ideje, kis ünneplés, azután usgyi: haza. Az elejtett vég erős ellentétbe kerül a megelőző, rendszerint eksztatikusan vad játékmodorral. A provokáló színházi este utáni szelíd vég nélküli vég a néző eddig békén hagyott beidegződéseit célozza meg. Ha vérhullám öntené el a játékteret, ha valamennyi szereplőt elöntené a kiontott életnedv, ha fülsértő robaj csapna ingerlően a nézőkre, illeszkedne a látottakhoz. De nem. Befejeződött a nézőnyaggatás. A kényelmesen ismerttől eltérő fogalmazásrendszer. Elsötétedik rendszerint a szín. Néma zavar a nézőtéren. Vívódás: illik-e beletapsolni egy tétel közepébe, vagy itt a színházi vég. A színháznézők csak befelé magabiztosak (meg a ruhatárban újra felocsúdtan). Könnyű zavarba hozni őket. Sötét van. Szó sem hallik. Nem moccan senki. A legbátrabb végre magányosan összeüti tenyerét. Utánailleszkednek a többiek. Világos lesz: és valóban, középen felsorakozva a szereplők. Komoly pofával leplezik kárörömüket: megint sikerült összezavarni az ájtatos színháznézőket.

Vállat vonnak: ennyi volt. Ezt tudjuk elmondani. Menjetek haza, gondolkozzatok a látottakon! Belemosódik az ünnepi játék a hétköznapokba. Nincs választóvonal, cintányérosan hangsúlyos befejezés.

Nyitott marad a történet. Folyt. köv. Nem lezárt mesét mondtunk el, csak megpróbáltunk beleszólni az életetekbe. Vegyétek és egyétek! Sosem változott meg semmi. Ezután is minden marad a régiben. Sosem lesz jobb.

És függöny.