A tükrök és gyémántok közül
Kivezeti a lányt a kardszárnyú nap
Lila pengéjén csúsznak egy ideig
Közben hűs szél és coca-cola
Aztán vérzik a cédrus éj és
Fekete füvekre csordul a csók
Visszhangos erdő
Az álmok laza szőkesége
Lassú léptű az éj-rianás
A tengerekből kibukó szőke fej
Felriad a lány
Vagy csak egyedül van
Fényterhes rét
Kiáltás-szemek
Hasba dagad a férfi fű
Kígyómarása
A fény szökésein keresztül
Vonszolja a lányt
Hassal dagad a könyörgés
Beletúr újra meg újra
Borzolódik a lányszemű öröm és
Fekete szarvasok futása a rét és
Fekete madarak suhogása a rét és
Sírások sírása a rét
Üszkösödik a méz
Felszeletelődik a nap
Lesre állnak az éjszaka félelmei
Már közös ágyból szökik a szerelem.
A nevetés piros foltjai lehűlnek
És iszonyú csendet parancsol a szív
Dobhártyán feszül a jajt zuhogó lét
utolsó akkordja
Túl közel van hozzánk a halál
A megfeketedett ablakok mögött
Szeretkezés után az éjszaka
Hullámzó óceán és félelem
Csak fogd érintsd kezem
Nyugtass félek!
Ne aludj!!!
Túl közel a csend és
Túlságosan mélyre zuhanok
Beleim kútjaiba úgy hogy
Érzem átfolyni szívemen
Lelassult oxigénszegény lélegzetem
A halkuló dobokat s
Te álmok közt heversz
Most már magam vagyok
Fekete ablakok és testnyi félelem
A lüktető csend érhálóiban jázminok
Kék foltos csillagok gyűlnek szemembe
Magam vagyok
Elmerülök a tudatlan anyag hullámaiban
Érzem morogni magam
A szövetek közt lappangni lázamat
Sárga és lila macskák ugranak s
A tagok láncaiban reccsen a sikamlós éj
Egy elforgó gömb lassú násza ez
Kezes napéj s te álmokban heversz
Diózuhanásban
Félelmek nélkül
Időszakos halálban
Lassú már-már súlytalan halál az éj
A nevetés piros foltjai lehűlnek.
Cseresznye foltos bíbor ég
Sötétzöld - füves csendje még
Riadt sárga kereket old
Fejem fölé röppent a hold
Feketén úszó vadkacsák
Suhannak így az égen át
A néma bíbor színű táj
Sajdul belül a szív zihál
Kapkod a csendben ki-kihagy
Sóhajt nagyot magányosat
Most minden felhő éle fáj
Fönn tovaszáll a hold-madár