Protesztteológia

Hans Küng nem akárki. Világhírű katolikus teológus, könyveinek némelyike bestseller (Existiert Gott?, 1995), ő maga pedig lázadó az egyházon belül, anynyira, hogy II. János Pál eltiltotta az oktatástól, mert nem fogadta el a pápai csalhatatlanság dogmáját (őrültségnek tartotta...). Ezenkívül persze egyéb frivol okossággal is bosszantotta főnökeit: kiállt az abortusz joga mellett, fellépett a cölibátus ellen, az anglikán egyház elismeréséért. Nehéz ember. Küng ugyanis a hit dolgaival foglalkozik, és az intézményt, hierarchiát - meg a pápai centralizmust - utálja, nem ügyel a totális önalávetés parancsaira.

Ami másképp szólva kíméletlen egyházkritika: Küng ugyanis a hívők közösségét tartja elsőbbre, ennek erejében hisz, pontosabban az alulról építkező - és nem felsőség által vezetett (elnyomott) - egyházat tartja elevennek, szellemileg újjáépítendőnek. Ő alapította az Initiative Kirche (Egyházi Kezdeményezés) elnevezésű mozgalmat, amely kiterjedt diák- meg kritikus hívőmozgolódás lett, 2003-ben kiadtak egy kiáltványt, miszerint jobb lenne, ha a mostani pápa rehabilitálná a hetvenöt éves teológust. Ratzinger nemrég fogadta is őt, habár Küng kizárásában - annak idején - jelentős szerepe volt. (Viszont az is igaz, hogy Tübingenben - mint teológiahallgatók - jóban voltak...) Lehet, hogy ez az olvadás kezdete? Hogy ez valójában mit jelent, azt csak az idő fogja eldönteni.

Ez a könyve azért izgalmas, mert e históriának szinte minden állomásán a hivatalos felfogás (azaz tévedés, hamisítás, hazugság) lerakódásait vakarja le a múltról. Már csak azért is, mert Küng - a történész - szemében az őskeresztények meg a kora keresztény közösségek jelentik az ideált: akkor még nem volt a jónéptől elszakadt főnökség, az egyház minden funkcióját a közösség tagjai látták el. Küng elméletileg is cáfolja, hogy a püspöki fennhatóság és még inkább a pápai hatalom bibliai eredetű lenne. Nem volt az: a bizánci s főképp a római püspökök jóval az újtestamentumi idők után harcolták ki ezt a jogot, és szép lassan fölébe nőttek a közösségeknek: hitbéli ügyintézésből így lett hatalmi pozíció, világpolitikai státus.

Kicsit persze kelet-európai módon olvasom ezt a történetet; igaz, Küng maga is hivatkozik a „rendszerváltás" hatalmi vákuumjára meg a párhuzamra, szóval a mi váltásunk atmoszférája igencsak hasonlít a Római Birodalom összeomlásának anarchiájára, valamint a római egyházhatalom gründolására. Ugyanis abban a pillanatban, amikor a birodalom recsegni-ropogni kezdett, majd összedőlt, eljött a püspökök ideje: a zűrzavarban két húzással kerülnek előnybe: leszakadnak Bizáncról, és a pápaság hatalmának gyors kiterjesztésével felszámolják az őskeresztény vagy bibliai értékeket. Mert Róma csak ekkor, ebben a hatalmi vákuumban halászta el Bizánctól a „főközpont" jogát - amiről az első századokban szó sem volt -, a római püspök egy volt a sok provincia tisztségviselői között. Aztán egyenrangú, majd az „igazi" hatalmi centrum lesz.

Igaz, a fordulat előbb indul. Az elnyomottak vallásából hipp-hopp államvallás lesz, azaz új időszámítás kezdődik, és ezután az lesz érvényes, amit Nagy Konstantin alatt lefektetnek, amiről e pár évszázadban írás meg zsinati döntés születik - akármit is mondtak/hittek korábban... (Elősegítésére a Bibliát is átírják, mint ahogy a homoúziosz fogalmát is csak később rakták bele, Konstantin parancsára - kellett a gyors váltáshoz.) „Micsoda fordulat! Az üldözött egyház alig néhány évszázad múltán üldöző egyház lesz. Ellensége, az eretnekek egyúttal a birodalom ellenségei is, akikre a megfelelő büntetés vár. Először fordul elő, hogy a hit eltérő felfogása miatt keresztény gyilkol keresztényt. Ez következett be 385-ben Trierben. A laikus hispán prédikátort, a lelkes aszkéta Priscillianust hat társával együtt eretnekség miatt kivégzik. És ez hamar megszokottá válik."

Hatalmi építkezések, intézményesülés, parancsuralmi módszerek - nem sok köze volt mindahhoz, ami a Bibliában (l. pl. hegyi beszéd) található. Igaz, másfelől az egyház ilyen jellegű bebetonozása nélkül - vagyis az „egy a parancs, egy a végrehajtás" monolit struktúrája nélkül - nemigen tudta volna megállni a helyét a kora középkor hatalmi csatáiban. Csak nagy árat fizetett érte: az egyház elvesztette élő - lélekvezető, közösségbarát, nép közeli - jellegét.

A könyv igazi csemegéje a korai egyház teoretikusainak vitája. Ha az egyik félnek sikerül bebizonyítania (?), hogy a másiknak nincs igaza, azt valamilyen zsinat lehurrogja, kiközösíti, rosszabb esetben megöli. (Egy-egy ilyen „vita" van olyan abszurd, mint később a Buharin-per...) Így kezdődik az új időszámítás. Az eretnekek között pedig volt egypár jó fej - Küng sans gęne felsőfokban beszél pl. Órigenészről (a 7. sz. óta eretnek), aki egyesítette a görög filozófiai hagyományt meg a katolikus teológia addig kialakult tételeit, a hitet és tudást - és hogy ez milyen nagyszerű volt! -, szóval illetlenkedik. De félelmetes, amit Szent Ágostonról ír: a nyugati egyház legmélyebb filozófusa (pszichológusa); ugyanakkor a térítés ügyében mégiscsak a kényszerítés mellé áll: „kényszeríts bejönni mindenkit" fordítja erőszakosabbra latinul az eredetit, „Szent Ágoston tehát, aki oly meggyőzősen beszélt az isteni és emberi szeretetről, aki Istent úgy határozza meg, mint aki maga a szeretet, ilyeténképpen fatális módon évszázadokra a kényszertérítés, az inkvizíció és mindenféle elhajlók elleni szent háború - ami a keresztény Keleten ebben a formában nem lelhető föl - teológiai igazolását adó koronatanúja lesz." További hiba ezen a „szentképen", hogy tőle származik Ádám szexualizálása, sőt az eredendő bűn fogalmának kiterjesztése, mert „a libidó fatális kárhoztatásához" járul hozzá. (Máig szenvedjük következményeit: szeretkezni csak rossz lelkiismerettel szabad...)

A későbbi - középkori, újkori - egyházhatalom leírásában szinte viszontláthatjuk Küng sorsát: a felvilágosodás szellemi nyomása ugyan megszünteti az inkvizíciót, de az „más néven (Sanctum Officium - Hittani Kongregáció) tovább működik, méghozzá a középkori alapelvek szerint: az aktákba nem lehet betekinteni, a vádló és a bíró ugyanaz, független bírósághoz való fellebbezés kizárt, illetve fölösleges. Ugyanis nem az igazság kiderítése a cél, hanem az, hogy a vádlott alávesse magát a római tanításnak, ami mindenkor azonos az igazsággal. Röviden, az egyházzal szemben engedelmesség a cél a máig érvényes formulának megfelelően."

Azt élvezem, hogy történetelmondásában a könyv tele van modern gondokkal és utalásokkal. Ilyen kis gyöngyszem pl. az, amit a nők elnyomásáról és annak hierarchikus okairól ír. Kezdetben voltak női papok, sőt püspökök. Aztán ezeket felszámolták. „Sajnálatos módon épp a hierarchikus struktúrák térnyerése gátolta és gátolja ma is a nők igazi emancipációját. ...a kereszténység szélsőségesen szexualitásellenes álláspontra helyezkedik. Szemben mindazzal, ami az ősegyházban szabad és kívánatos volt, teológusok és püspökök végtelen sora vallja a nők kisebbrendűségét, és követelik a nőknek az egyházi hivatalból való kizárását." Hát, nem mondom, a felsőségnek van miért boszszankodni e lázadó teológián.

A modernitás megerősödésével ismét jön egy rémes, mit mondjak, reakciós fordulat: ez az I. vatikáni zsinat (1870), amelyen Róma számos egyházi méltóság, ország és mozgalom tiltakozása ellenére keresztülerőlteti a pápai csalhatatlanság dogmáját. Azaz formálisan betetőzi a Vatikán abszolút hatalmát. Csakhogy szellemi-lelki értelemben ez a katolikus eszme megroppanását jelentette. Legalábbis Küng innen számítja az egyház hanyatlását. „Nem tudom, hogy a teológus Karl Rahner mennyire gondolt bele a bírálatának mélységesen mély értelmébe, amikor ezt mondta: »Jézus ebből semmit nem értett volna«. Ezért jelentett világtörténelmi fordulatot a II. vatikáni zsinat, XXIII. Jánossal és reformjaival. Amit aztán - nem sokkal később - szép csendben vissza is vontak, elmismásoltak. Küng, aki részt vett a II. zsinat előkészítésében, ettől kezdve keményen bírálja a pápai rendszert. „A hagyományosan zsidóellenes Kúria heves ellenállása ellenére a zsinat vége felé végül mégis elfogadják a Nostra aetate nyilatkozatot a világvallásokról. Először szögezi le a zsinat szigorú egyértelműséggel, hogy nem terheli kollektív bűnösség az akkori zsidó népet Jézus haláláért, a mait meg végképp nem." XXIII. János már a zsinat indulásakor gyengélkedik, igazán nem tud benne részt venni, és el is távozik. (1963-ban hal meg, a zsinat 1965-ig tart.) A világtörténelmi jelentőségű zsinat után építményét azonnal bontani kezdik, eredményeit feledésre ítélik. Mit vacakolok itt az általános alannyal: az utódok restaurálják a status quo antét.

Küng talán ezért olyan szigorú II. János Pál megítélésében. Mint a világtörténelmi zsinat egyik tanácsadója az „egyház Gorbacsovját" várta, és csalódnia kellett. Ezért aztán kritikusabb a kelleténél: Wojtilát - VI. Pál mellett - a II. vatikáni zsinat felszámolásával vádolja: szerinte regnálása alatt a világ egyházainak párbeszéde elsinkófálódott, a Vatikán centralizmusa megerősödött, a bázisegyházak szerepe leértékelődött, a reformokból semmi sem lett. VI. Pál pl. a reform folytatása helyett a cölibátus megerősítésével kezdi - anélkül, hogy kikérné a bíborostársak véleményét (amiről a zsinat rendelkezett!). Átnyomja a nőtlenség dogmáját - mert Küng szerint az evangéliumokban a papok nőtlensége csak felhívás, egyébként szabad döntés kérdése. XII. János Pál viszont parancsban rögzítette - „elnyomó törvény", mondja erről Küng. De nem is ez a baj: a nőtlenségi dogma a papi hivatás utánpótlását csökkenti, mert annyira szembemegy a 20. és 21. század életformájával. A nők jogai tovább csorbultak: a fogamzásgátlás elítélésének fenntartása Küng szerint a túlnépesedéssel küszködő világban maga a katasztrófa. Emellett Wojtila tovább folytatja a vatikáni recentralizációt, csak szavakban folyik a világegyházak közeledése, valóságos közeledésről nincs szó. Szóval szerinte a médiálisan vonzó egyházfő a katolikus egyház belső ügyeiben restaurációs munkát végzett, semmi nem mozdult előre, a struktúra demokratizálása visszafordult. Csak egy alulról építkező mozgalom segíthet a Vatikán megreformálásában.

Hans Küng: A katolikus egyház rövid története. Fordította Liska Péter. Európa Könyvkiadó, 288 oldal, 2500 forint.