Molnár Krisztina Rita

Különlét

Mintha citrom csöppent volna rá,

Kicsi a lelkem, olykor, este,

S mert csend üldögél az ágyamon,

Várok.

Figyelem,

ahogy testemben a lélek ott kuporog,

nem moccanok,

meg ne riadjon,

el ne szökjön,

csak nézze szánva

csöppnyi őre

hatalmas, ormótlan

földi valómat.

*

Amikor testem hiány,

ott állok kicsiben

magam előtt,

fölnézve rám.

*

Mákszemnél nagyobb,

inkább mint egy ékkő,

talán a briliáns,

olyan vagyok.

A foglalatról nincs mit mondanom.

Vándorok

Az út felén vándorokkal találkoztam,

fűszálat rágcsáltak,

poros lábukat egy nagy kövön pihentették,

tarisznyájukban kincset őriztek,

szórták, szórták, úgy őrizték,

két marokkal a világ képébe dobálták,

és nevettek,

mert mindent elvesztettek már, amit el lehet a földön,

és szikrázott köröttük a homok.

Kert szeretne lenni

Esőáztatta kert

szeretne lenni,

szomjazó agyag.

A napok kései

szürke árkokat

repesztenek ölén.

Tó szeretne lenni

Ha annyi könnye lenne,

mennyi nincs, tó lehetne,

benne megnyugodna,

ringatózna, ringatózna.

Felhő szeretne lenni

Tó vizéből

kés pengéjén fölszaladni,

nem sziszegni,

felhő lenni,

sikítani,

lezuhogni,

agyagárkokat itatni.

Kis kék ezüst

varázsének

Kis kék ezüst, nagy kék ezüst

szívemben dorombol az üst

rombol az üst, tombol a füst

gombolyítja körénk magát

kígyómarta életedhez

kígyómarta életemet

ásó-kapáig odakösd!

Szertefoszlik estig a köd,

nagyharangok, nagyharangok,

zúgnak, zúgnak, míg csak együtt,

gömbölyödj be, kis kék ezüst,

gömbölyödj be, nagy kék ezüst!

Madaraink

Levél Tandori Dezsőnek

Tavaly még jöttek.

És előtte is.

Ezen a télen

madaraink elkerülték a tölgyfánkra akasztott etetőt.

Pedig volt benne napraforgó, köles, dió.

Alítom, a három ideszokott macska

zavarta őket el

(pontosabban: szoktatott, hiszen olykor

kaptak enni és a fatároló

jó búvóhely nekik),

esetleg enyhe volt a télelő

(találtak máshol enni mást),

vagy túl hideg a január

(Nem részletezném, mi történhetett velük

a húszfokos hidegben,

minek fájdítsam szívét.).

De ma

nyolc veréb ugrált a fa tövén,

a szél szórta a magokat oda,

mint szegény leggazdagabb,

lelkesen ettek

- apró tyúkanyók, a konyhaablakból

gazdasszony figyel: idill -,

és aztán egyszerre mind:

elröpültek.

Nagyon magasra,

nagyon messze.

Kérdezem - ha valaki, Ön tudja a választ -:

hová?