elhalkulva mint ki hídra lépett
s lenéz hol víz hátán szürke hab
sorra sort egymás mellé a verset
ki hídra lép az pár szót majdcsak összerak
kánonja pillanatnyi csendbe fullad
botcsinálta főnix pár szikrát szóra bír
mi elhamvad nem szül többet se jobbat
pillér-ikrek közt hajlik át az ív
mitől kimondva elszakad a veszte
mi összeomlik pár atomnyi szerkezet
hiánya dobozként roppantja össze
a négy falon négyfelé feszített teret
kezéről végül lefoszlik pernyeként
minden kohézis és úgy száll ahogy
roggyant ingó térddel az önkényt
ahogy azt sem önként vállalod
s útra kel, mit belőle mindez levert
mint hamvakban a fog ez megmarad
ki végül átér másként lép partra mert
ki hídra lép az pár szót majdcsak összerak
most hulló-táncú őszre vágynék
de más évszakra áll az ég
tükrében csöppnyi szürke vágy ég
visszája gázláng a színe kék
a körút is mintha könnybe lábadt
szemekkel nézne át száz ablakán
s több száz szempárt némi fáradt
vért keringet porló érfalán
köztük én kit lüktetve vérben
sodrása hajt és semmi szándék
kabátszár lendül csapdosva térdem
most hulló-táncú őszre vágynék
míg aludtunk úgy szaladtál előlem
mint egy magvadult kamasz
áruk közt pörögtél nyomodban dőlt
krumplizsák vegyszer és sebtapasz
én utánad de csak lehagytál
messzi polcok mögül kecsegtetőn
néha-néha még rám nevettél
majd hegyre másztunk s a hegytetőn
cövekként állva várták hogy felérj
boglyas hajukkal bús arcú négerek
lehagyva végül ott maradtál s velük
töltöttél pár néma tejfehér telet
vízre szálltunk mintha vonatra
s lebegtetett két pihét zöld színén
te merültél kontúrod szürke vegyfolt
s jelzőbójád fent maradtam én
végül köhögve hánytál jelezve elég
papírfalak, díszletek közt szűk utcák
ködös terek
lobbanó gázláng lett felettünk az ég
most te légy felnőtt hadd lehessek én
hozzád gyerek
*Alkalmi költemény a Nagy Könyv Egri csillagok című filmjéhez.