„Of the »uninhabited region« of eastern Greenland
the Icelandic records say little, apart from the tale of
ships wrecked on its coasts."
R. A. Skelton: The Vinland Map
A Salvo korik - akárcsak tavaly,
mikor a „Grönlandi egyház"-cikket
fordítottam Jette Arneborgtól -
(uninhabited, magyarul 'lakatlan')
idén is dobozban maradtak,
és akkor őt, nos hát, odadobtam
a korik tetejére. Ráültem
szépen, Kelet-Grönlandra gondoltam,
és behunytam a szemem. Olyankor
hírek jöttek süllyedő hajónkról.
Annyi volt csak Lignanónál a parton, szürkületkor,
hogy nem, ilyenkor már ne menjen úszni.
Egyen inkább, vagy valami. Eső lesz úgyis.
És valóban, felhők jöttek, meg hullámok.
Már az utolsó fürdőzők törölköztek,
amikor egy gumimatracot a szürke vízben
a szél felkapott. Egy pár tengert biztos megjárt,
hogy épp az Adria szívja magába,
kicsi rá az esély, gondolta egy pár papuccsal
a kezében a homokban állva. Csak
vitte a rózsaszín matracot a tenger. Csak
pörgette a rózsaszín matracot a tenger.
És egy pár úszott utána, ahol már
Fine di acqua sicura, ahogy hirdette is a tábla.
Jól sejtette, a lány előbb feladta, vagy inkább
belátta. Ahogy ő is, hogy ez a nyár valahogy
más. Valahogy más Lignanónál a tenger,
gondolta, és jöttek érte azok a strandpapucsok,
hogy jöjjön már, hogy kész a vacsora.
Az apartman felé még kissé lassított.
Es macht nichts. Es war nur eine Matratze.
Most mi van? Megvártad, hogy beérjenek?
Gondoltam, gondolta, hülye németek.
„Távozz hát békében; mert az is békés szándékú, aki téged elbocsát."
Marcus Aurelius: Elmélkedések
bizony engem elbocsátott Manilia Crescentia
mert szerelmünk már elillant búcsút veszek Intercisa
elhagyom a castellumot a porta praetorián át
itt hagyom a negyediken Manilia Crescentiát
legyen észak vár Aquincum rossz emlék Annamatia
felszállok az Ikaruszra jó emlék Vetus Salina
én a híres Hilarius ezt az eső verte várost
hemesai íjászokat legjobb barátomat Gaiust
ítélem itt maradásra ahogy egykor Szinopében
tette a nagy Diogenész igaz ő sem jókedvében
kifordulunk a városból hova visz engem ez a busz
micsoda egy szinkretizmus jaj Istenem d(is) m(anibus)
fut a limes rajta a busz mellette a Danubius
szól benne a rádió és most éppen a Danubius
az a város origo volt az alfa és az omega
Omegádban sokat ültem Manilia Crescentia
kinézek az ablakon lám előttem Matrica fekszik
a Barbaricum fölött épp hatalmas felhő növekszik
Campona már esőben áll vásárolni többször voltunk
a Campona áruházban általában civakodtunk
eszembe jut amikor még tele volt nagy barbárokkal
jazigoktól szarmatáktól vásároltunk nyilván okkal
vettünk tőlük sarut jaj de folyton törte a lábamat
szép volt ugyan csakhát drága nem baj örök emlék marad
emlékszel még fagyit ettünk Manilia Crescentia
tudtam hogy a kedvenced a vanillia pisztácia
leszállok az Ikaruszról megérkeztem Aquincumba
fáj a seggem soha többet nem ülök fel Ikaruszra
metróval a nagykörútra beülök a Múzeumba
egy kávéra kilenc sörre és még néhány unicumra
befutnak a veteránok az egyik Savariából
megbízható legiós volt a másik meg Daciából
mind a kettő öreg harcos kaptak földet egy tenyérnyit
kinn a város szélén laknak a collegiumban bérlik
azt az ágynyi insulát hol már csak párnacsatát vívnak
manapság már ritkán inkább telefonon engem hívnak
italozunk nagy a jókedv sörös nadrág sörös ingujj
unicumok légiója asztalunknál vita indul
Dacia Poroliensis javít ki engem Dacia
nem mindegy hogy Brigetio Gorsium vagy Pannonia
jó igazat adok neki nem bántom meg honfilelkét
remélem hogy jól emlékszem táncoltam egy lánnyal felkért
egy sinistra egyet dextra esős hajnal Aquincumban
a barbárok tüzet raktak ólomszürke házaikban
hol vagyok most filmszakadás nem jelzik azt a burgusok
elfutok mert felém jönnek gonosz praetorianusok
merre fussak eltévedtem jaj merre van Intercisa
elsüllyedt a város vele Manilia Crescentia