kínoz kicsit a sejtelem
hogy jól kibabráltak velem
s míg én e verset sajtolom
szétrugdossák a valagam
de persze nekem ne legyen
(a) semmiből se elegem
vagyunk éppen elegen
kiket a kínzó sejtelem
tart el vagy mondjuk melegen
a domb most éppen lejt velem
és nincsen mit megfejtenem
én sem vagyok már rejtelem
magamnak sem kiélt elem
megunt cicám az értelem
nem dorombol a térdemen
hogy élek az az érdemem
most őszintén: megérte, nem?
unalmasabb a kényelem
és sok minden történt velem
mit el kell még felejtenem
eldöntenem leejtenem
olyan sok mindent nem szabad
beszélni hogyha a szavak
tudnának annyi lenne csak
nekem belőlem általam
folt lennék: mustár vagy kecsap
esztétikai ártalom
unom úgy írom e dalom
da lomda lomda lomda lom
s az undor minden oldalon
úgy áraszt el akár a lom
és emiatt - kár, istenem -
mégis magam karistolom
Mert nem találsz utat hozzám, az elméd
azon töpreng, hogy nincs is, vagy ha van még,
rejtett út az, de mért rejtegetem,
örülnék, hogy a rengetegeken
még visznek utak át, s vannak, kik járnak,
mért nem könnyítem dolgát meg a lánynak,
ki főz rám, s kimossa alsógatyámat,
nő, s tény, hogy én vagyok az alfahíme,
s ugyan nevem nem vette fel, de címe
az én címem, közös a postaláda,
törvény előtt is párom, s én a párja,
és két gyereket hord az iskolába,
ki legszebb éveit rám pazarolta,
ki Ágnes asszony és Kodály Sarolta,
és Pénelopé, és Nicole, ha Kidman
(ha Odüsszeusz vagy Tom Cruise az ember),
és másra sem vágyik, csak nyugalomra,
hetente kétszer társas izgalomra,
koncertre, színházra vagy bármi másra,
szénsavmentes szerelmi vallomásra,
fodrászhoz jó, ha kéthavonta egyszer,
és nem kell neki csilli-villi ékszer,
s ha kedves vagy vele, nincs olyan isten,
ki ne istennőnek látná a szexben.
De esténként hiába vetkezik,
az már jó, ha rossz nem következik.
Csak elfekszünk, ki tudja, hogy mióta,
zárt osztályon két szedált idióta.
Mert nem találsz utat hozzám, a szíved
már régesrégen elfogadta, téved-
és volt a választás, a szerelem
nem tartható örökké melegen.
Hideg, befagyott tó most a szerelmünk.
Már becsüljük a gázművet, az ELMÜ-t.
A BRICO-ban új fűtőtesteket
veszünk, mik esténként a meleget
hatékonyabban árasztják a légbe.
Már nem bízunk annyit az ölelésre.
Te nem találsz utat hozzám, de én
se találok már utat önmagamhoz,
az emberélet útjának felén
őserdőben csatangoló majomhoz
hasonlítok leginkább: szőrzemény.
A légszomj itt alapértelmezett.
Az erdőben, mi inkább labirintus,
mámor helyett az egyke-élvezet
a megkönnyebbülés, hogy elveszett
a sok jóval a sok rossz is, és végre
személyiségem monopolhatalma
megszűnik, s esély nyílik a cserére,
egy új tapasztalatszolgáltatóra
tehetek szert. De semminek sincs vége.
Nem állhat le, még el se indult az óra.
Hozzád beszélek. Utat nem találsz.
És fonál sincs, miért most mit nem adnék!
Becsaptál. És még te vagy, aki félsz.
Pedig mítosz vagy, édes Ariadné!
Petri Györgynek vagy József Attilának
Elég a vershez az idegrendszer.
A szív, verset olvasni, elég.
Az érzések közt sosem tévedsz el:
nincs cél, s ahhoz út, miről lelépj.
Költőnek lenni édes butaság.
A gondolat csak fűszer lehet.
Csak torz szépség a költői világ.
Nem vasrend. Köd, könnyen képzelet.
Agyam és szívem te lehetsz nekem.
Sorsommá fogadlak, fél-uram.
Adj szeretőt, és én szeretem,
adj fegyvert, és én lelövöm magam.