*
Hé haver, hagyjad a dagadt tévédet másra,
tegyél egy kolbászt bele a táskádba,
aztán irány a várba, már várnak
mindenki ott van, akinek van szíve és lába.
Mit bámulsz, nem érted, ostoba,
mindjárt kezdődik Egervár ostroma.
Vagy neked a haza nem édes, hanem mostoha?
Nem írunk le tiszteletkörököt,
ha a nyakunkon vannak a törökök.
A magyar izmos, a török vézna,
erről tudósít Gárdonyi Géza.
Azt kérded tőlem, ki az a Géza,
annyira hülye vagy, azt se tudod, gáz-e,
ha valakinek nincs a Gézáról gőze,
s hogy a magyar vagy a török győz-e.
Kapj a fejedhez, ostoba,
Mi a várat nem adjuk fel soha,
Nekünk a haza édes és nem mostoha.
Jobb, ha nem verem most a mellem,
Itt az erő nem nyerő,
legfeljebb a szellem,
kétezren vagyunk hatvanezer ellen.
A számot hiába osztanám, szoroznám,
a várat nem védik nyulak, csak kétezer oroszlán.
Ne mond azt nekem, öreg, hogy kevés,
én kívülről tudom, mindegyik nevét.
Lehet, hogy egyiknek se volt híres őse,
mégis a nemzetnek lett a hőse.
Persze ezt senki nem gondolta, még ő se.
Hogy mért nem menekültek ide vagy oda,
Ezt te nem értheted meg soha,
nekik a haza édes volt, és nem mostoha.
Akkor éltünk először olyan időket,
hogy a történelem helyzetbe hozta a nőket.
Csodálkozott is a török macsó,
mikor a fejét kettészelte egy női kacsó.
Ezrek hulltak és ezrek mentek neki a falnak,
Kiabáltak, hogy egy isten van: Allah.
Zengett a vár és zengtek a környező falvak.
de hiába kiabáltak, mert vak ez az Allah,
és nem érdekelte, hogy a hívei halnak.
Mi történt, nem értik meg a törökök soha:
Nekik a haza édes volt, de a magyar föld mostoha.