Tanulni, tanulni, tévézni

Platón szerint a tudás az igazság ismerete, mi azonban nagy bajban lennénk, ha az igazságot kellene kiderítenünk a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsorával kapcsolatban. Mert valóban, mintha platóni értelemben terjesztené az ismeretet (amely tévedést is hordozhat magában, ellentétben a tudással). A címben mégis az utóbbi elnevezéssel találkozunk - félre kell hát hajítanunk a görög bölcseket, és arra koncentrálnunk, mi számít a 21. század elején olyan tudásnak, amelyet egy látszólag dicsősége csúcsán lévő, mégis egyre inkább defenzívába kényszerülő médium közvetíteni képes.

A jelek szerint a Válaszd a tudást! napi mantrája számára tudás mindaz, amivel kapcsolatban tudósokkal el lehet beszélgetni, illetve ami hétköznapi tapasztalatnak mutatkozik, de kellő hozzáértéssel az ismeretek grádicsán megtett első lépcsőfokot jelentheti. Ebben a tekintetben a tervszerű szerkesztést nem lehet elvitatni a köztelevíziótól. Nevezhetjük népnevelő stratégiának is, hiszen a Stratégiai Igazgatóság kebelében készült alkotássorozatot a díszletben látható felirat szerint a Nemzeti Felnőttképzési Intézet támogatja. A képzeletbeli tudáslétra legalsó fokán éppen a Válaszd a tudást! junior változata foglal helyet, a következőn a Tudásakadémia infantilizált változatába botlunk. Aki életkora miatt nagyobb lépésekre képes, rögtön e két műsor felnőtt variációjára ugorhat, a létra legfelső fokán pedig - az éppen szünetelő - Mindentudás egyeteme padsoraiban pihenhet meg az intellektus fáradt vándora. Nem érdemes ügyet vetni arra, miként cserélhetett helyet az egyetem az akadémiával - nagy presztízsű intézmények legitimáló említésekor alszik az értelem. Akkor sem történne semmi, ha az Ismeretek klinikája vagy a Bölcsességek Legfelsőbb Bírósága címet viselné bármelyik műsor, az ígéret attól még ugyanaz maradna: ki ide belép, pártatlan és szakszerű kezelésben, elbírálásban részesül, nem fog üres aggyal távozni.

Ellenben rosszul jár a szünidei matiné során az, aki lelkiismeretesen végig akarja járni a fokozatokat, és naivitásban addig merészkedik, hogy hisz az előzetesen kiadott műsorrendben. A Válaszd a tudást! gyerekeknek szóló adása után - amelyben Leonardo da Vinci művészetével, az aranymetszés szabályával, szimbólumfejtéssel, valamint Junggal foglalkozhat - nem léphet tovább egyenesen a Tudásakadémia pódiumára, hogy megismerkedjék Hitler életével, a depresszió betegségével, a madarak fajtáival és a gasztronómia gyomorforgató világával. Lehet, hogy szedett-vedett magazinnal találkozna, de elképzelhető, hogy valamilyen szerkesztői lelemény folytán egymáshoz szorosan kapcsolódó, egymásra épülő ismeretek tárházával lenne gazdagabb. Sohasem fogja megtudni, mert a Válaszd a tudást! egy másik - jóval közhelyesebb, sőt giccses adását - rántják elő az archívumból, nehogy véletlenül túlterheljék a célközönség agytekervényeit.

Mivel azonban Arisztotelész szerint a tudás kezdő stádiuma a csodálkozás, meglepődésünk éppenséggel még alaposabban ágyazhat meg a művelődésnek. Lélegzetvételnyi haladékot sem kapunk, hiszen a műsorvezető gesztusai, átkötései, kérdésfeltevései, megjegyzései egyik csodálkozásból a másikba ejthetnek bennünket. Bár Gaskó Balázsnak legalább egy évtizede biztos helye van a köztévé gyerekprogramjaiban és Repeta-típusú didaktikus műsoraiban - talán nagy, csodálkozó szemei, barátságos stílusa, vénülésre képtelen arcvonásai miatt -, erősen szemet szúr, hogy képtelen a kezét féken tartani, a grimaszait megzabolázni, a mondatait gatyába rázni. Unatkozva félrenéz, amikor a beszélgetőpartner egy érdekesebb gondolatmenet közepén tart, feszülten a másik szájmozgására tapad, amikor a leglaposabb közhelyek hangzanak el, felnevet, ha nincs mosolyognivaló, új kérdésbe kezd, ha az előzőre még felelet sem született. Igazságtalan lenne szó nélkül elsiklani biztató mosolya felett, mellyel minden témát és minden interjúalanyt magához tud ölelni, nyitott természete, őszintének ható izgatottsága és kíváncsisága felett, hiszen ezekkel ideig-óráig át lehet hidalni a hiányosságokat, le lehet kötni a tudásra nem nagyon szomjazó nézők érdeklődését is. Ez a kettősség - az idétlenség és a közvetlenség, ahogy az átgondolatlanság és a professzionális ismeretátadás is - a Válaszd a tudást! teljes adásmenetén végigvonul, így nincs mit a műsorvezető szemére hánynunk.

Főszabályként megfogalmazható, hogy az összeállítások rendben vannak, a beszélgetések viszont gyakorta kisiklanak. Technikai malőrök persze az előbbiekben is előfordulnak, így a da Vinci-képeket, kiállítási darabokat mutogató epizódban bizonyos színek erősen vibrálnak, másutt a teljes képernyő kifehéredik. Ilyesmi előfordul akkor is, amikor a műsorvezető és beszélgetőtársa szemléltetni óhajt valamit (például az aranymetszés geometriáját), ám a fehér papírlapon a kamera a nagy semmit pásztázza. Az alacsony költségvetésű, monoton díszletekkel berendezett produkció viszont beigazolja a hozzá fűzött reményeket, amikor két jobb sorsra érdemes beszélgetés között a koponyáról mint szimbólumról vetítenek le egy anyagot. A népi hiedelmek és az évszázadok során változó ikonográfia számbavételével egyidejűleg gazdag mozgó és statikus illusztráció támasztja alá az elhangzottakat, mértéktartásukkal elkerülik a túlzott naturalizmust. Ugyanebben a műsorban később a bőrre írt jelképek kerülnek elő, a tetoválásról láthatunk összeállítást. Ez szintén túlmerészkedik a köztudott ismereteken, s bár a mondanivaló elapadása után is érthetetlenül hosszan időzik a szőrös hámrétegeken, alkalmas arra, hogy a fiatalok számára ne csupán divatjelenségként mutassa be tárgyát. Érdemes viszont csak fél füllel odafigyelni a műsorvezetőre, amikor bemutat egy újabb vendéget, mert ilyenkor óhatatlanul megjegyzést tesz az illető küllemére, életkorára, származására, foglalkozására, bántó él nélkül, mégis disszonánsan, következetlenül. A kérdések elejét is nyugodtan el lehet hagyni, mert ezek elsősorban önreflexiók, kizárólagos céljuk a hatásos felütés, de nincsenek logikai kapcsolatban az utánuk következő gondolatokkal. Előfordul, hogy Gaskó saját értelmezése szerint „vádló, gonosz" dolgot mond az isteni Leonardóról, saját kisgyerekkori viszonyát elemzi a Mona Lisával, öregasszonyokkal folytatott beszélgetéseket idéz fel, szabadkozva szidja a tudatlan fiatalokat, mesterséges ellentétet szít egymástól fél évezred távolságra élt művészek között, de aztán előbb-utóbb kilyukad a tényleges kérdésre. Képzőművész, zenetudós, pszichoterapeuta, kulturális antropológus adja egymásnak a kilincset a stúdióban, a töltelékkérdések és -válaszok között időnként felsziporkázik a beszélgetés. Tudásmorzsák cserélnek gazdát, szinte észre sem vesszük, megtudtunk valamit az ötszög szimbolikájáról, Freud és Jung, Bartók és az aranymetszés kapcsolatáról - igaz, nem túl sokat, de ez legalább tartja bennünk a lelket a Válaszd a tudást! következő adásáig. Ráncba szedett, rendszerbe foglalt ismeretekkel azért meg kell majd várnunk a Mindentudás egyetemét, ellenben elfelejthetjük a krétaszagot, a recsegő padokat, a fennkölt hanghordozást.

A televízió szerkesztői még ezt a színvonalat is sokallják a fiataloktól, talán felüdülés gyanánt szerkesztik be a Tudásakadémia soron következő adása helyett a Válaszd a tudást! Valentin-napi különkiadását, amely sokkal inkább emlékeztet a NévShowR fékevesztett giccsparádéjára, mint egy legyengített ismeretterjesztő műsorra. Ronda papírszívek virítanak szanaszét, speciális effektként Gaskó és a szerelemről „általában" faggatott pszichiáternő mellkasán időnként dobogni kezd egy-egy piros műszív, két roma énekes nyáltól csöpögő nótákat dalol felváltva, a műsorvezető az elékészített papírról körülbelül ötpercenként vall szerelmet etióp vagy dán nyelven a közönségnek. Gaskó megint elveti a sulykot beszólásaival; kijelenti, egyesek szerint „antropomorf pitbull", aki nem Zorán- vagy Illés-koncerten tanulta a szerelmet, gonosznak nevezi magát, majd elhárítja az önvádat, a tudósoktól csak definíciókat fogad el, ám a költőnőnek már a magánéletébe is beleszállna - egyszóval karmait próbálgatja, kitöltené az űrt a feltűnően ötlettelen összeállítások között, amelyek ezúttal kimerülnek az attraktív csókjelenetek ismételt szemlézésében. Egyetlen apró ötlet menti meg a műsort: a roma énekesek hip-hop stílusban Kosztolányit skandálnak, bizonyítva az ifjú nézőközönségnek, hogy értelmes szövegeknek is létezhet új keletű, a popkultúra nyelvén hiteles feldolgozása. A műsorvezető hirtelen anynyira elégedett lesz, hogy csaknem felkonferálja a Mindentudás egyetemét, de aztán szerencsére erőt vesz rajta a szerénység.

Amennyiben tehát a Válaszd a tudást! alapján akarunk fogalmat alkotni a tudás mibenlétéről, rendkívül eklektikus ismerethalmazhoz érkezünk, amelyik igen távol esik a görög bölcselők igazságkritériumától és etikai megkötéseitől, a keresztény gondolkodók abszolútum iránti sóvárgásától, de a modern tudományfilozófia fejtegetéseitől is. Meghatározhatatlan masszát kapunk, a kanonizált elméletek, a misztikum és a szórakoztatóipar termékeinek vegyülékét. Bármi is legyen erről a véleményünk, nem árt megfontolnunk Francis Bacon szavait: a tudás „nem vélemény, amelyet meg kell védelmezni... hanem munka, amelyet el kell végezni".

Így igaz, a köztévé hetente hatszor sugárzott tudásnépszerűsítő adásán még nagyon-nagyon sok munka van.

Válaszd a tudást! (ismétlés), m2 2005. augusztus 2. 9.00, 10.00. Műsorvezető Gaskó Balázs; szerkesztő Kruk Orsolya; a szerkesztő munkatársa Szabó Judit; felelős szerkesztő Magyar Ágnes; fővilágosító Bus Tibor, Matis József; műszaki vezető Morva Ferenc; gyártásvezető Pacsay Gábor; technikai rendező Kauser Kristóf, Nyári Krisztina; vezető operatőr Janovics Sándor; rendező Tálas Péter, Dörflinger László; készítette MTV Stratégiai Igazgatóság.