„Az írófejedelem távlatos tekintetű

mellszobra"

Az írófejedelem neve Wass Albert, akinek távlatos tekintetével ma már gyufásdobozon is szembenézhetünk: az 1998-ban Floridában kilencvenévesen elhunyt író és költő arcmása ugyanis bekerült abba a gyufacímke-sorozatba, amely a magyar irodalom nagyjait népszerűsíti a rá-, illetve alágyújtók körében. Kíváncsian fordítjuk meg a diszkont-élelmiszerboltban vásárolt skatulyát, hátha a hátlapról több is kiderül erről a nagy magyar íróról, s jogos a kíváncsiság, hiszen nincs olyan régen, hogy a magyar olvasók többsége Wass Albertnak még a létezéséről sem tudott. De csupán annyi derül ki, hogy „Gyermekektől távol tartandó!", s ez nyilván a gyufára vonatkozik, nem az írófejedelemre, mint ahogy a „Tartalom: átlag 45 gyufaszál. Import gyufa. Forgalmazza: Parázsló '93 BT" sem vonatkoztatható közvetlenül a címkén látható arcmásra.

Áttételesen persze igen. Wass Albert ugyanis, bármennyire profánul is hangzik, tényleg valamiféle „import gyufa". Egyrészt írói munkásságának java része a második világháború után, emigrációban keletkezett, s ezek a művek ténylegesen behozatal formájában jutottak el - a rendszerváltás után először szórványosan, majd a kilencvenes évektől már-már dömpingszerűen - a magyar olvasóhoz, aki - különösen a fiatalabbja - korábban nem találkozhatott a Magyarországon évtizedekig kiadatlan, közkönyvtárakban műveivel nem szereplő, s csupán hébe-hóba megemlített íróval. (Zárójelben: Wass Albert a magyar irodalomtörténetből sohasem volt nyomtalanul kitiltva: A magyar irodalom története - a magyar irodalom szakos egyetemi hallgatók a borítója színéről annak idején „Spenótnak" becézték - VI. kötetének [megjelent 1966] a 955. és 990. oldalán szerepel a neve; igaz, mindkét helyen csupán felsorolásban, s hogy ki volt és mit írt, erről semmiféle tájékoztatást nem kapunk.) Másrészt - ha szabad tovább játszani a profán gyufahasonlattal - az importált íróból, a köztudatba behozott-visszahozott életműből hamarosan gyúanyag lett. Könyvei a romániai és magyarországi olvasók körében gyorsan igen népszerűekké váltak, az erdélyi Mentor és a magyar Kráter Kiadó egymással versengve (és a szerzői jogokon egymással pereskedve) - ha hinni lehet a szóbeszédnek - tízezres példányszámokban hozza ki a műveit (a Kráter Kiadó 2004 őszéig 34 Wass-kötetet jelentetett meg). Ezek a kiadások az olvasók egy - a jelek szerint nem jelentéktelen létszámú - részét izzó és szenvedélyes azonosulásra késztetik a szerzővel. A Wass Albertért lángolók szemében az erdélyi (pontosabban mezőségi) születésű író a modern magyar irodalom - ha nem egyenest a világirodalom - legnagyobb alakja, a Nobel-díjtól méltatlanul elütött szellemóriás, akinek írói munkássága (s annak minden szava) erkölcsi és nemzeti útmutatás, mégpedig a Szentírás megfellebbezhetetlenségével. Olyan író, akinek műveit racionális vizsgálat alá venni, a művei közvetítette tartalmakat és értékeket kritikus szellemben mérlegre vetni sötét hátsó szándékok (többnyire „internacionalista-kozmopolita", „magyarellenes" és „destruktív" szándékok) vezérelte eretnekségnek számít.

Azaz irodalomszociológiai és kulturális antropológiai szemmel nézve megállapítható, hogy Wass Albert alakja és munkássága köré a közelmúltban szabályos irodalmi kultusz szerveződött, amelynek részesei, a „hívek", a maguk bálványát sajátos megváltóalakként imádják, s ebbeli hitüket zajosan, olykor egyenesen agresszívan képviselik. Hogy pontosan kik is ezek a hívek, milyen szociogeográfiai körökből kerülnek ki, erre nincsenek megbízható adatok - de a kultusz jól kivehető kölcsönhatásai egy jellegzetesen nacionalista, konzervatív, antiliberális és irredenta színezetű ideológiai-politikai beállítódással segíthetik a majdani kutatót ennek a körnek a behatárolásában.

A kultuszról magáról - kialakulásáról és jelen állásáról -, egyben a Wass Albert körüli - többnyire a kultusz által is motivált - csatározásokról és huzavonákról (háborús bűnös-e vagy egy koncepciós per áldozata? méltó-e arra, hogy szobrot állítsanak neki Budapesten vagy nem? ledöntendők-e az Erdélyben már felállított Wass-szobrok vagy állhatnak békében? viselheti-e iskola Erdélyben a nevét vagy a háborús bűnösökre vonatkozó érvényes román törvények ezt világosan tiltják? stb.) igen jó képet kaphatunk az Isten kenyere - Wass Albert utóélete című cikkgyűjteményből (recenziónk címét is ennek 147. oldaláról kölcsönöztük). A kötetet Turcsány Péter költő, a Kráter Kiadó egyik vezető embere, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, Wass Albert fáradhatatlan ügyvivője állította össze az 1998 februárja és 2004 októbere közötti időszak sajtójából a Wass-sal és a Wass-üggyel foglalkozó közleményeket kiszemelgetve (egyébként egy korábbi áttekintés, a Wass Albert élete - „Töretlen hittel ember és magyar" folytatásaként és kiegészítéseként).

Az irodalmi kultusz - amint erről annak idején Dávidházi Péter módszertanilag úttörő „Isten másodszülöttje" - A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza (1989) című monográfiájában olvashattunk - sajátos beállítódás, szokásrend és nyelvhasználat. A beállítódást a kritikátlan azonosulás és a feltétlen behódolás jellemzi, s ennek a Wass-kultusz lépten-nyomon jelét adja. Wass „írófejedelem" volta - a szó már-már gépiesen ismétlődik a kötet írásaiban - megkérdőjelezhetetlen, világra szóló nagysága magától értetődő, „mindenki" (értsd: a hívek) számára evidens, bizonyításra nem szoruló tény - a Turcsány-gyűjtemény négyszáznál is több oldalának majd mindegyikén megtaláljuk ennek a beállítódásnak a bizonyítékait. S ha mégis szükség mutatkozik a szerző értékeinek sajátosan irodalmi megindokolására, ez leginkább a különféle Wass-ünnepségeken elhangzó lelkesítő beszédek kellékeként jelenik meg, s általában kimerül üres dicsérő formulák hangoztatásában, erős érzelmi töltésű, de konkrét vonatkozással nem rendelkező szavak és kifejezések semmitmondó ismételgetésében. Ha egyik-másik szerző mégis kísérletet tesz Wass Albert írásművészetének a pontosabb és konkrétabb jellemzésére, ilyesmi az eredmény: 48 regényt írt. Aki egyet elolvas, vágyat érez újabbakat elolvasni, olyan ízes, tiszta magyar nyelven írt; szemünk elé idézi a szülőföld színgazdag arculatát, tájait, hangulatait. Szinte minden könyvének főszereplője az erdélyi ember, aki igazságkereső, munkaszerető, segítőkész és humoros. (68. o.) Nagyszerűségének megindokolása is hasonló szellemben történik (azaz sehogy se): Wass Albert nevét írói zsenialitása, csontunkig fájdalmat nyilalló igazságérzete, mértéktartása, bölcsessége, átfogó történelemlátása miatt a legnagyobb magyar írók közt kell felsorakoztatni, műveit kötelező olvasmányként a középiskolákban kellene tanítani. ... Akik a történelmet még csak könyvekből ismerik, megdöbbenve veszik kézbe letehetetlen írásait. Mert Wass Albert nem tesz mást, csak egyszerűen emberi sorsokon keresztül a valóság hű krónikásaként leírja, ami történt. Nem okít, nem szájbarág, nem sulykolja belénk a száraz történelmi valóságot, hanem úgy ír, hogy a következtetéseket mi magunk mondhatjuk ki. Wass Albert művészetéből olyan erő sugárzik, amivel az őt olvasó felvérteződik a hétköznapi apró-cseprő önös gondok leküzdéséhez. (104-105. o.) Sajnos a vaskos kötetben nem találni egyetlen - a szó szokásos értelmében esztétikainak tekinthető - érvet sem, amely az írófejedelem nagyságát hihető módon alátámasztaná, de hát a kultusz tiszta lelkű hívei számára ez a nagyság amúgy is hitkérdés, szemben az érvek és indokok keresésével, amely nem több meddő és rosszindulatú okvetetlenkedésnél. Annál több viszont a gyűjteményben a Wass Albertnek hódoló halotti vers, illetve műveinek motívumait és alakjait mintegy továbbköltő verses laudáció, „a kiváló emigráns-költő, Kannás Lajos" - ezek Turcsány szavai - mellett olyan ismertebb vagy kevésbé ismert költők tollából, mint Sarkantyús Magdolna, Totth Jenő, Beyer László, Péterffy Gyöngyi, Banos János, Szilágyi Ferenc, Jenei István és Szőke István Attila.

A kötetből kiderül, hogy kialakulóban van a Wass-kultusz szokásrendje is, bizonyos kollektív szertartások, rituális cselekmények összessége, amely a vallási ősmintát követve kegytárgyak tiszteletében, szent helyek felkeresésében, a kultikus hős életéhez és műveihez köthető helyszínek zarándoklat formájában történő bejárásában nyilvánul meg. Van már Wass Albert Terem (a Rákóczi úton), teli relikviákkal, mintegy az elpusztult szülőház és otthon pótlására, és immár másodszor is lezajlott a „Zarándoklat Válaszúttól Istenszékig" (ez a Kráter Krónika internetes beszámolójának a címe), melynek résztvevői Wass életének és műveinek a szent helyeit keresték fel Erdélyben. A különféle Wass Albert-ünnepeket is a kultusz alakítja: a Berettyóújfaluban tavalyelőtt rendezett Wass Albert versmondó verseny alkalmából a teremben Wass Albert-szentélyt állítottak fel (megtekinthető a gyűjtemény 227. oldalán található fényképen).

Más irodalmi kultuszok nyomába eredt a tavaly februárban megrendezett úgynevezett „Wass-maraton", az író műveinek monstre felolvasása, amely huszonnégy óráig tartott, a tudósítások szerint egyszerre több helyszínen: Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, Magyarországon, az Egyesült Államokban és Kanadában. Ennek is megvan a vallási ősmintája: a hívők közössége áldozatos erőfeszítés keretében veszi magához az Igét, a kultikus szerző szentírásként tisztelt szavait. Hasonló felolvasások Magyarországon a József Attila-kultusz történetéből ismeretesek, s ilyen volt James Joyce Ulyssesének „világ körüli", időzónákra tagolt internetes felolvasása 1998. június 16-án, Bloomsday, a Joyce-kultusz szent napja alkalmából.

A harmadik összetevőre, a kultikus nyelvhasználatra Turcsány Péter bevezetője a legszebb példa. Isten kegyelmi munkájának köszönhetem, hogy segítőtársakat és türelmet adott e könyv szerkesztésének aprólékos, gyönyörű és hatalmas munkájához - kezdődik az írás, melyben néhány sorral alább „kereszt-hordozónak", „az írófejedelem munkássága hírvivőinek, apostolainak" nevezi segítőtársait. Az evangéliumi hasonlatrendszer ily módon latensen, ám sugallatos erővel Jézus Krisztussal azonosítja Wass Albertet, s a későbbiekben többektől gyakran idézett fordulat, az „Isten kenyere" - idős román ember, Wass Albert hajdani ismerője aposztrofálta így az írót - sem igen értelmezhető másként, mint az oltáriszentségre, azaz Krisztus testére tett utalásként. Wass Albert értünk, magyarokért, keresztényekért, erdélyiekért élt és áldozta fel magát - logikus, hogy a kultikus képzelet nem éri be az amerikai halottkém által megállapított halálnemmel (jelentése szerint a kilencvenéves író öngyilkos lett, lőfegyverrel vetett véget életének), hanem méltóbb, megváltói halált szán hősének. Éppen ezért a kötet szerzői közül többen (Turcsányt is beleértve) kétkedésüknek adnak hangot a halottkémi jelentés megállapításai tárgyában, s burkoltan - sőt nyíltan - célozgatnak arra, hogy a kilencvenéves embert valójában megfeszítették, azaz halálát gyilkosság okozta. (Még olyan szerző is akad, aki szerint ennek a gyilkosságnak a kitervelőit és végrehajtóit a „kinek használ?" elv alapján lehet megkeresni: kinek-kinek tetszése szerint a román soviniszták vagy a magyar balliberálisok - vagy esetleg mindkettőjük? - körében.)

A kultusz, bár alig néhány éves, máris teljes: Wass Albert élete és halála krisztusi szenvedés- és megváltástörténet volt, magasztos és spirituális magyar golgota. Igazi mítosz, amely, mint minden mítosz, a teljes világmagyarázatot kínálja híveinek - beleértve természetesen a profán ideológiai útbaigazítást és pártpolitikai önigazolást is.

Turcsány Péter (szerk.): Isten kenyere - Wass Albert utóélete. Pomáz, 2004, Kráter Kiadó. 423 oldal, 2300 forint.