1 (A Moszkva téren)
Csütörtök volt, úgy este fél négy.
Egy lomha bálnaborjú, hétrét
görnyedve, a kapun besurrant,
kézen fogott egy kék egérkant,
majd elmerült egy Moszkva téri
pocsolyában. Két széki néni
csak leste, leste, hogy az este
egyetlen habbá merevedve
ráfröccsent kelmés kosarukra,
s összes cók-mókjuk eltakarta.
Bár csak egy bálna, egy egérke
csobbant a száraz Moszkva térre.
2 (Provence-i)
A féltekén, hűs rejtekén
búgva ámolygott egy kabóca.
Mért féltek? Én egy rejtek-én
vagyok csak, egy csutka bodza.
Ha elférnék egy költemény
ágyába, mint egy rőt szamóca,
már nevem se volna enyém:
nem volnék akkor se kabóca,
se bodza többé, csak remény,
hogy elbújhattam a sorokba
s az olvasók szíves, szerény
agytekercsébe furakodva
várom e szürke féltekén,
hogy a feltámadás kolompja
mikor szór le a fényszegény
fűbe, a zöld szamócasorra.
3 (Séta)
Egy húsos pillangó madárka
ballag, kezében kis kanálka
lenn a villámgömbös, behorpadt
aszfalton. Est van. Mint mikor hat
kék kondulást szór le a térre
a harang beteg érverése,
úgy gurulnak cipője visszhang
sörétjei a rég lerokkant
macskakő domború kobakján.
Csörögnek, morognak. De hagyján!
Mert amint riadtan, ijedten
szól: hány óra? s a férfi menten,
de hetykén így felel: csütörtök -
már fut is, mint egy selyemördög.
4 (Színrebontás)
A légben hullámlik egy lila lúdláb.
Talán a libaistenek akarták,
hogy így cöcögjön ott a fellegekben.
A macska vékony pillája se rebben.
És mért mozog, most kérdezem, lilában?
A hideg itt a földön makulátlan.
A járdán parföm nő zizeg kalapban.
A lila lélek áthatolhatatlan.
Hajlata, partja bár piros, feszengő,
mellén fagyot virít egy lila kendő.
Ludens lény, ellibeg a lúdi lélek.
Lila fényt vajúdnak a denevérek.
Gyér véredények vörösre csiszolódnak.
Egymáshoz nyúl most két kis kéve csillag.
5 (Zsiráf)
Csupa nyak, két masnifül,
törzse hintaló, trapéz,
orra puha teveszőr,
szeme csillagokba néz.
Háta holdas, hátra sejt,
gondolata délre lejt,
s mire megérti a farka,
beletelt vagy három óra.
6 (Szőnyeg)
A szőnyeg nem jár, rajta járnak.
Nem is táncol, bár talpalávaló.
Csak int mélyebbről a bokáknak.
Örökké száraz nyelvű talpnyaló.
És vége nincs, csak szála, széle van.
Szédülsz, megtántorodsz a végén.
A végtelen sosem határtalan.
Boldogság nem múlhat szerencsén.