Uram, Ön valóban létezik, meggyőzött
rendesen, azt hittem ugrat, de nem.
Végre van a hitben értelem.
És megtisztel, hogy nézhetem.
Amit más senki nem lát, én igen.
Tanulságokat vonok le és félek.
Önnél teljes az öröm. Ez idézet.
És várom a további igéket.
A kárpit felhasadt,
A szellem kijött.
Az Ige testté lett.
Siloám tavából egy bárány ivott.
Gihon forrásából szőlőtő fakadt.
Gileád balzsama kifolyt
A könyvre.
Ésaiás kinyitotta.
Álmában fehér gyöngy,
Azután jáspis, zafír.
Veretes, cizellált kapu.
Átsétál rajta a szellem.
Nincs elmosva a szecessziós csésze,
álmomban zavar. Rúzs, kis cukordarab,
barna lé. Megalvadt kanál. Mintha a köhögés
száradt volna bele, összerezzen, amint ébredek.
Mintha tárgyakból állna az élet, sőt, a test is,
szemernyi hely sincs bennem a sok kiskanáltól.
Pohár van a májam helyén. Járomcsontom: óralap.
Szívem helyén kis gömb, amit átszúr Jézus,
amikor megtalál. A halálon túl is elfoglalják
helyüket (bennem) a tárgyakat. Ott is, ahol
a lelket sejtjük, csak egy lift jár le-föl.
Valaki kulcsokkal zörög a színpadon
és a széksor üres. Szivarfüst, hámló tapéta,
pöndörödő plakát. A primadonna üvegszeméből
egy vércsepp gördül a zongorára. S a páncél-
tőkék között Isten elmossa (rendesen) a csészét.