Rákosligeti Brecht

Március 25-én mutatták be a XVII. kerület XV. utcájában Brecht krónikás drámáját a harmincéves háborúról. Március óta május végéig játszották a Gózon Gyula Kamaraszínházban. A Rákosmenti Színpártoló Klub tagjainak - a színpártolás ódon levendulaillatú szó -, az ünneplőjükbe kiöltözött bérlőknek hétszer adták a Kurázsi mamát. Nincs telt ház, de nem is szöknek meg. Legvégén igencsak tapsolnak. Nem kis szó.

A szünetjelet magnóról kedélyesen Gyula bácsi fütyüli. Ő maga Babusa János szobraként a kapubejárat fölötti erkélyrácsra testesedve nézi az érkező nagyérdeműt, és áldását adja az estékre. Enyhe molyirtószag az előcsarnokban, az elcsomagolt téli ruhák előkerültek színházasdit ünnepelni, összejönni, megfürdőzni közös nevetésben vagy ugyanazon megrendülni, társas életet élni. A kerékpáron távozó helyi lakos színész mintha Németh László Kert-Magyarország álmodozását gyakorlatias természetességgel gyakorolná.

Horváth Zsuzsa, Miskolc drámai oszlopa túlvirágozván a szubretti szerepszakmányt szikár, konok Kurázsit mintáz. Bőrkabátjában, lapos bőrsipkájában akár a Putyilov-gyárból jött komiszszárnő Visnyevszkij Optimista tragédiájában. Komisz, kíméletlen, magának sem kegyelmező. Hajtja a kereket, hajszolja a hasznot gyermekeiért és gyermekei árán. Horváth Zsuzsa fortélyos szaktudással nemcsak Kurázsi minden színére saját, hiteles színt húz, de virtuózan tudja azt is, hogy mit nem szabad csinálni a szerepben. Messze elkerüli a heroina-magatartást. A Niobe-pityeregtetést. A háború sajnálatra méltó áldozatát. Megtörhetetlen rabló. Megkeményített szívű, edzett alkusz, gyakorlott hazudozó. Horváth Zsuzsa markotányosnéja a legkatonásabb a harmincéves háborúban. Sminkeletlen, fakó arcából, szikárrá feszített magatartása mögül előizzik rejtegetett erotikus énje: tekintete elszólja vágyait a Pipás Péter gúnynevű szakáccsal alkudozása közben. Visszamenőleg hitelesíti vérmes múltját, hiszen három gyermekét nemzetközi szeretkezési közadakozásból szülte. Mindezzel együtt nemtelen kalmárnőnek érezzük, akit a szerzés vágya ostoroz, egyre konokabbul keresztülgázol sáron, havon, véren, gyermekei testén, anyai érzésein, hogy végül összetörten levesse sapkáját, kibontva színehagyott, csimbókos haját mindent elvesztett nőként maradjon egyedül.

Csoma Szilvia meg Csőre Gábor a Vígből, Sipos Imre beugrással a Magyarból jött Rákosligetre. Körtvélyessy többnyire az Evangélium Színházban játszik mostanában, Dóczy Péter Sopronban, Zámbori Soma a Budapesti Kamarában. Kováts Kriszta annyira szabadúszó, hogy saját uszodája van (Kováts-műhely).

Csiszár Imre rendezése lágyított változatú Brecht. Villanykörtékkel szegélyezett, kerekeken guruló vurstli-körhinta a markotányos szekér és valamennyi helyszín. (Egyetlen belecövekelt átkötő zene is szelíden behízelgő hangzás Paul Dessau kemény songjaihoz mérten.) A krónikásdráma fejezeti összefoglalásait Kováts Kriszta, Dóczy Péter és Sipos Imre konferálják a szín közepéről kevéssé tárgyszerűen.

Kováts elkent szájjal, alkoholtól dülöngélve Yvette, a tábori bércafka. Kemény üzletszerűségében helytálló, némileg primadonna megjelenésű. Dóczy tábori lelkésze túl sok mutatóujjal, tanítóbácsisan jelzi Brecht intellektualizmusát. Rendezői elragadtatásnak tekinthető, hogy a svéd támadás hírére reverendája alól női fehérnemű bukkan elő, mintha Kerenszkij menekülne nőnek öltözötten. Sipos Imre kevéssel a bemutató előtt vette át a szakács mástól levetett szerepét. Összetett nyárspolgári kisszerűsége - beijedtsége, szerelmi mórikálása, önzése, számító természete - megnyerő. Alakítása csúcsa a kéregetésként Kurázsival két szólamban előadott Salamon-dal.

Körtvélyessy Zsolt és ifj. Mucsi Sándor különböző oldalon álló, különböző rangú katonákat játszik az előadásban. A szűkös költségvetés szorította szükségszerű szerepösszevonásoknak akad gondolati feneke: a felcserélhetőség, az azonosság a vallásháborúk résztvevői (hősök és áldozatok) között. Sodró irammal működik az előadásban a rendezői erőskezűség, engedelmesen meghajtják magukat a játszók, de azért kihasad helyenként a rendező varrta palást, és kivillan a színész személyisége (ha van neki). Ifj. Mucsinak a történeti darabokhoz rutinból járó öblösítő öblögetéséből időnként kibuggyan saját, zengő középhangja, ezen teátrális nagyítás nélkül képes közölni és iróniáját érvényesíteni. Körtvélyessy széles orgánumán dörög, akár egy antik isten. Hadosztálynyi benépesítettjei közül kitűnik szklerotikus, hallócsövön át érintkező „ásatag" Starhermbergje, a roskatag hadironcs, akit csak a kéjvágy mozgat még, valamint az Ingolstadtnál elesett zsoldvezér temetésén a markotányossátorban mulatozó katona énekében a magyaros áldzsentri-mulatás Jávor Pál sokszorosított modorából ad árumintát.

Zámbori Soma Stüsszije egyetlen világító mosoly a színpadon. Csőre Gábor dinamikus Eilif, kissé talán túlrajzolt debilis karikírozással. Lábával a gerendázatra csimpaszkodva, lecsüngő fejjel adja elő a Dal a lányról meg a huszárról songot. (Hasonló rendezői színészölésre egyetlen példát láttam csak: a berlini Komische Oper Mahagonny-előadásán a rendező arra kényszerítette énekesnőjét Begbick - magyarban: Hocinesze Leokádia - szerepében, hogy az erkély szélén kezdje el számát, éneklés közben fejjel lefelé ereszkedjék araszolva a vaslétrán, a szám végére érjen le a játéktérre.)

Az előadás meglepetése Csonka Szilvia néma Kattrinja. A fiatal, pinduri leány némabeszéde színészileg artikulált, semmi fölös színpadiasság, taglejtéseit értelmes közlésre használja. Folyamatosan gondolkodik a színen, jól olvashatóak gondolatai, anélkül, hogy magára csikarná a figyelmet. Óvni való színházi lény. Szerepe nagyjelenete, a háztetőről dobszóval fölébreszteni az alvó várost némileg félresikerült az ügyetlenül megválasztott kelléktől.

Szabó Mónika a zongora mellől - a szín hátteréből - irányítja a lecsökkentett létszámú zenekarát. Túl hangosan működnek Kurázsi darabkezdő indulójánál, ahol a forgószínpadon masírozó színésznőnek amúgy is nehézséget okoz megtámasztani a levegőt a lába alól kisikló padlón. A négyfőnyi zenekar a későbbiekben alásimul a színészek szolgálatának, és meglepően hiteles Dessau-hangzásokkal szerves részese az előadásnak.

A berlini (1948) előadásban felsorakoztatott zongora, trombita, dob, gitár, tangóharmonika (későbbiekben katonakórus) lecsökkent Rákosligetre, de ez nem akadályozta meg az áthangszerelő Szabó Mónikát a nehéz zenei feladat szeplőtlen teljesítésében.

Eleinte ellenállok az előadás erős színészi hangszerelésének, a meghajszolt tempónak, egyszerre észbe kapok: Rákosligeten ülök. Molnár Ferenc: Ibolya meg a Játék a kastélyban között adják a nem könnyű mulatságot. A színház nem csupán színpad, de színpad és nézőtér. Csak együttműködésük értékes. Tiszteletem Csiszár rendezőnek, a színészeknek és Szabó Ágnesnek, a Kamaraszínház vezetőjének. Igazi színházat csinálnak az elővárosban.

A 19. század vége óta tartó viták után 1949 decemberében az országgyűlés elfogadta az 1949. XXVI. törvényt, amellyel 1950. január 1-jétől hét város és tizenhat község mintegy 600 ezer lakossal csatlakozott az így kétszeresére nőtt területű Nagy-Budapesthez. Egyidejűleg a csatolt városok, községek önállósága megszűnt. A várost 14 kerület helyett 22 kerületre osztották. Közegészségügyi, közlekedési, egészségügyi előnyei mellett elsorvadt az elővárosok kulturális élete. Megszűnt az ÚjpestKispest
PestszenterzsébetCsepel színikerület, ahol kitavaszodván a tíz hónapos éves szerződések lejártával rászoruló vidéki és pesti színészek megkereshették a fizetetlen nyári hónapokban is kenyerüket; az 1894 óta létező kispesti Népszínház színészei átadták helyüket a Flóra mozi (háború előtt Árpád Mozgó) vetítővásznának, feladta nyári színházát a pesterzsébeti Munkás Kultúrház, a mátyásföldi Pestvidéki Színház, a Csepeli gyári színház, romba dőlt az 1897-től működő óbudai Kisfaludy Színház, használhatatlan az újpesti Blaha Lujza Színház (korábban: Éden, Colosseum, Újpesti Népszínház). 1947 áprilisában az UMTE-székházban színház nyílt, de a városbővítés eltörölte.

A kemény kézben összpontosított kultúra nem kedvez a peremkerületek lakóinak. 1958-ban ellátatlanok színházzal az elővárosok. Megszervezik a Pestmegyei Petőfi Színpadot. Játszottak Abony, Acsa, Aszód, Áporka, Alsógöd, Albertirsa, Apajpuszta, Budakeszi, Bugyi, Bénye, Bernecebaráti, Cegléd, Cifrakert, Csobánka, Csomád, Ceglédbercel, Csemő, Diósd, Dánszentmiklós, Dabas, Dány, Dömsöd, Dunaharaszti, Dunavarsány, Dunabogdány, Dunakeszi, Farmos, Felsőgöd, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gyál, Gyón, Gomba, Gyömrő, Hévízgyörk, Halásztelek, Inárcs, Isaszeg, Kartal, Kocsér, Köröstetétlen, Kerepes, Kóka, Kiskunlacháza, Kisoroszi, Kóspallag, Kisnémedi, Kisalag, Lórév, Mikebuda, Maglód, Mende, Monor, Majosháza, Márianosztra, Nagykovácsi, Nyáregyháza, Nagykáta, Nagybörzsöny, Nagymaros, Nógrádverőce, Nyársapát, Nagykőrös, Ócsa, Páty, Perbál, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pilisszántó, Pilisvörösvár, Pusztavacs, Péteri, Pilis, Pánd, Pomáz, Penc, Ráckeve, Rád, Sóskút, Sári, Százhalombatta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetmonostor, Szob, Szokolya, Szentendre, Tura, Tárnok, Tök, Törtel, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószentmárton, Tápiószöllős, Tóalmás, Taksony, Üröm, Újlengyel, Üllő, Valkó, Vasad, Vecsés, Visegrád, Vámosmikola, Vácbottyán, Vácduka, Váchartyán, Veresegyháza, Vác községekben. Adminisztratív megoldás volt a Pestkörnyék faluszínháza: papíron jobban mutatott a valóságnál.

Az épülő, szépülő kapitalizmus, az önkormányzatok viszonylagos szabadsága megoldani kezdte a belvárosi színházi központoktól távoli kerületek kulturális kielégítését. A rákospalotai önkormányzat nem szól bele a színházba, csak pénzt ad bele, elengedi a házbért. Éljenek meg a kezdeményezések művészileg is, anyagilag is, ahogy tudnak. Új színházi helyzet van kialakulóban. Öszszefüggésben a polgárság felnőttnek tekintett magára hagyottságával.

Az elővárosi színházak főként a nyári hónapokban játszottak. A nyári szünetre gázsi nélkül maradt színészek megélhetési terepe volt, vidéki társulatok ilyenkor vendégszerepeltek évi sikereikkel.

Napjainkban nemcsak a színházilag ellátatlan kerületek igénye szaporítja a pesti Broadwaytól távoli játszási lehetőségeket, hanem a színészi szükség is. A társulati rendszer lassú szétolvadása arra kényszeríti a színházi társadalmat, hogy új játszási helyek után nézzen.

Merészségükön, ízlésükön, elszántságukon múlik, milyen színházat csinálnak távol a belvárostól.

Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei - Krónika a harmincéves háborúból. Gózon Gyula Kamaraszínház, Rákosliget.

Fordította Nemes-Nagy Ágnes. Rendező Csiszár Imre. Jelmez Kovalcsik Anikó. Zene Paul Dessau. Zenei vezető Szabó Mónika. Szereplők Horváth Zsuzsa (Kurázsi), Csonka Szilvia (Kattrin, néma leánya), Csőre Gábor (Eilif, idősebb fia, Paraszt), Zámbori Soma (Stüsszi, fiatalabb fia, Fiatal paraszt), Sipos Imre (A szakács), Dóczy Péter (A tábori pap), Kováts Kriszta (Yvette Pottires), Körtvélyessy Zsolt (A verbuváló, A zsoldosvezér, Másik őrmester, Az óbester, Másik paraszt, Dárdás, A zászlós), ifj. Mucsi Sándor (Az őrmester, A lőportáros, A bekötött szemű, Írnok, Másik dárdás, Katona).