Baklövések

A pápa halálakor a széles nyilvánosság ingerküszöbét is átlépte az a nyilvánvaló tény, hogy a magyar közszolgálati televíziók képtelenek rajthoz állni a hírversenyben. Miközben az RTL Klub igen színvonalas, alapos, kidolgozott anyagokkal állt elő a hírügynökségi jelentés után néhány perccel, az MTV szemérmesen végigjátszott egy filmet, önreklámokat vetített, hihetetlenül kényelmesen készülődött a nagy eseményre, bár állítólag jobbnál jobb dokumentumokat tudott volna előrántani. A Duna Televízió jó darabig csak zongorafutamokkal ékesített lassú szociofotókkal és monoton aláolvasással emlékezett meg a katolikus főpapról, a kereskedelmi Tv2 pedig zenés-táncos szórakozását, a Megasztárt szakította meg egy rövid időre, hogy aztán ismét a vidámságé és a hangorkáné legyen a főszerep. A hangsúly itt nem reflexeken van, habár a hírműfajokban nem megvetendő erény a gyors és hozzáértő beavatkozás, hanem a minőségi újságíráson, amelyet az adott pillanatban - és még órákkal később is - kizárólag az egyik kereskedelmi médium tudott teljesíteni.

A közszolgálati hírszolgáltatás nagyon elszállt. Óriási luxus ez egy olyan közegben, amelyben éhe van az értelmes szónak, főleg ha részletes és lényeges információkat tartalmazó, viszonylag kiegyensúlyozott, szenzációhajhász elemektől mentesebb mondatokba ágyazódik. Lehet erre jó lelkiismerettel alapozni a Demokrácia nevű csatornát, amelyet a köztévé a jobb közéleti tájékoztatás érdekében szervezne? Gondoljunk csak bele, mi történne akkor, ha nyújtópadra húznánk az MTV és az M2, valamint a Duna Televízió Híradóját, melléfektetnénk a parlamenti közvetítéseket, a Kormányváró és a Lapozó típusú magazinokat, az esti politikai stúdióbeszélgetéseket, továbbá a Napkelte függetlenített adását, és ebbe kapcsolódhatnánk be a nap huszonnégy órájában. Erős a gyanúm, hogy statisztikai alapon krónikussá fajulnának a hírüzem jelenlegi gyermekbetegségei, és komoly fertőzésveszélyt hordoznának a képernyő előtt ülők lényeglátása, valóságértelmezése, közéleti tájékozottsága és érzékenysége számára.

A híradók készítői általában három rákfenével küszködnek. Az elsővel, a bulvárosodás rémével a kereskedelmi televíziók nem tudnak, sőt igazság szerint nem is akarnak megküzdeni. Az elgázolta, kibelezte, megsütötte, megette zsánerű hírtöredékeket egységes keretbe illesztik, amelynek világképe szerint valami ragályos őrület uralkodott el emberen és környezetén, a tragédiák, katasztrófák és perverziók egymást érik, az Apokalipszis lovasai csattogtatják patájukat az aszfalton. A Tv2 és az RTL Klub éjjeli híradói szinte kizárólag vérből és szennyből merítenek, de esti hírösszeállításaik vezető információi is zömében ezt tartalmazzák, így kézzelfogható közelségbe hozzák a katasztrófaturizmust, nem kell a magyar nézőseregnek speciális utazási irodák drága ajánlatait böngészgetnie. A tetszőlegesen kiválasztott adásnapok egyikén a Tv2 például az alábbi három kiemelt hírt tartotta a világ és az ország legfontosabb eseményeinek: rosszullétek a pápa ravatala előtt kígyózó sorokban, szécsényi gyerekgyilkosság, szombathelyi közlekedési razzia. Ez a mentalitás már a köztévébe is betette a lábát, főleg az esti kiadásokba, de a félnyolcas Híradóban is előfordul bulvárblokk, bűnügyi tudósításnak álcázva - az egyik nap például a szécsényi gyilkosságból, a gyerekét "molesztáló" egri apából, egy budapesti lefejezéses bűnügyből és egy rabló bírósági elítéléséből raktak csinos kis halmot a közönség ölébe.

A második kór, a korrektség hiánya a közpénzhez való meleg vagy hideg viszonytól függetlenül gyakran elkapja a televíziókat, sokszor pusztán az érdektelenség, a témaszegénység, az anyaghiány következtében, de nemritkán a szerkesztői lelemény folytán. A Duna Televízió például úgy erősíti fel a kormányzati adóreformterveket bíráló hangokat, hogy közben az eredeti dokumentumról semmit nem tudunk meg. Az is árulkodó, hogy két MDF közeli tudósításra egy SZDSZ-es esik, ráadásul a liberális politikus nyilatkozatát hanghiba szaggatja szét, amely technikai malőrt a késő esti ismétlésben sem javítják ki.

Végül a harmadik - ha úgy vesszük, a legsúlyosabb, hiszen itt alapkészségek hiányáról és nem feltétlenül tudatos stratégiáról van szó - a szakmai ügyefogyottság rendellenes sejtburjánzása. Olyan alapvető normák megsértése, amelyek nélkülözhetetlenek lennének a hírközlésben: esemény és vélemény elválasztása, szélsőséges eszmék népszerűsítésének megtagadása, és ehhez hasonlók.

Utóbbi tünetek elterjedése a Duna Televízió hírműsoraiban a leggyakoribb. Áthatja őket az amatörizmus, emellett minden más eltörpül. Előfordulnak ugyan transzparens politikai elfogultságok, de általában látszik a kiegyensúlyozottságra törekvés. A célközönség egyértelműen határon túli, a Duna Televízió a névadó folyó magyarországi hírhozamából is elsősorban a környező államokban élő magyarok földjét igyekszik öntözni. Kitűnik ez abból, hogy a vezető hírek mögött az egyik nap terjengős összeállítások burjánoztak el a horvátországi, szlovákiai, szerbiai, romániai magyar befektetésekről (uniform vágóképekkel az utcán sétáló helyiekről és egy-egy magyar érdekeltségű intézmény székhelyéről), majd az RMDSZ-propagandába ágyazott román autópálya-építés témája és a kolozsvári magyarverés ügye következett, közvetlenül utánuk a honosítás kérdése került napirendre - utóbbi kettő a következő napon is viszszaköszönő slágertéma volt. Ugyanekkor a Híradó mögött helyet foglaló, de azzal szoros rokonságban álló kulturális hírek is a határon túli magyarság eseményeire fokuszáltak: öt hírből három nem magyarországi illetőségű, egynek horvát vonatkozása is volt, egy pedig egy Budapest felől Újvidékre tartó koncertsorozatról értekezett. Világos, érthető, bár olykor erőltetett és mesterkélt nézőpontról van szó, amely jelentősen gyöngíti a Duna Televízió Híradójának pozícióit a magyarországi hírfogyasztók körében, de önmagában nem rontja le a műsor színvonalát.

Ha van valami, amiért kétszer is meg kell fontolni, hogy a hírekre szomjazó közönség egyes-egyedül a Duna Televízióból csillapítsa vágyát, az főként nem ebben a két jellemzőben - a máshol is tetten érhető elfogultságban, illetve a tágabb territoriális szemléletben - keresendő. Hanem a szakmai dilettantizmusban, a mérhetetlen figyelmetlenségben, az ellentmondásos hiedelmek reflektálatlan közvetítésében. Három nap alatt a Híradó stábja több méretes bakot is lőtt, ezek között előfordultak némi jóindulattal félrehordásnak is minősíthető vadászkalandok, és különös kegyetlenséggel elkövetett mészárlások. A kisebb, de annál mulatságosabb hibák közé tartozott az az eset, amikor a Budapesti Értéktőzsde kereskedéséről készült anyagban ragyogó intonációval "a parketten szereplő vállalatok" eredményességéről esik szó, nem pedig a nagyobb részvénycsomagot jelentő pakett kifejezés szerepel, bár ebben a szövegösszefüggésben az is értelmetlen lenne. Bosszantó melléfogás a Terror Házában tervezett Arthur Koestler-kiállítás ürügyén "Kösztler Artúr" íróról beszélni, pusztán azon az alapon, hogy magyar származású szerzőről van szó. Ha elfogadjuk e gondolatmenetet, az irodalomtankönyvek nagy részét át kellene írni, a magyar származású Nikolaus Lenau-t például Lénau Miklósnak keresztelhetnénk, Joseph Conradot pedig csak eredeti nevén, Józef Konrad Korzienowskiként emlegetnénk. Majd ha ezzel végeztünk, következhetnek a történelemtankönyvek, a természettudományi lexikonok, a politikai ki-kicsodák: New York állam kormányzóját csak Pataki Györgynek hívnánk, a francia elnöki székre törő Nicolas Sarkozyt pedig Sárközy Miklósnak. Ugyanezt a passziót természetesen megengednénk más népeknek, nemzetiségeknek is, Hunyadi Jánostól József Attiláig, és amikor már végképp senki nem igazodik ki azon, kiről is beszélünk, nemes egyszerűséggel visszatérhetnénk a status quóhoz. Szintén sajátos és igen vitatható történelemszemlélet egy szlovákiai turullopás kapcsán "a magyar államiság szimbólumáról" tenni említést, azt sugallva, hogy magyarellenes, sőt a magyar állam ellen irányuló cselekedetről van szó. A magyar eredetmondákban Emesét álmában teherbe ejtő, illetve elődeinket a Kárpát-medencébe vezető mesés madár (talán kerecsensólyom vagy ázsiai havasi sólyom) ugyan az Árpád-ház kihalásáig összefonódott a magyar királyok jelképeivel, ám évszázadokra eltűnt a heraldikából, és csak a két világháború között kezdték ismét magyarságszimbólumként és honfoglalás kori idolként használni. Manapság pedig időnként az okoz zavart a fejekben, hogy a sumer-magyar-egyiptomi tengely és a keresztény örökség hozományaként már úgy tekintenek rá, mint Jézus Krisztus megjelenítőjére. Egy szó, mint száz, kár lenne hatvan-nyolcvan évet visszaugrani az időben a Duna Televízió kedvéért, a történelmi szimbólumok elemzését pedig máskor a hírolvasók helyett a szakértőkre illene bízni.

Szarvashibát követett el a Duna Híradója azzal is, hogy a nap egyik fő belpolitikai hírét (azt, hogy egy orvos első fokon pert nyert elmaradt ügyeleti díját követelve, s ez perek ezreinek lehet precedens, az államnak pedig súlyos tízmilliárdokba kerülhet) egyáltalán nem szerepeltette, a Tv2 és az MTV híradójához képest egy nap késéssel adott hírt róla. Viszolyogtató megoldás volt a kulturális hírek között egy Wass Albert-emlékmű avatása, azzal a kommentár nélkül hagyott dicsőítéssel, mely szerint az egykor háborús bűnökkel vádolt író "mindig etikusan" jelenítette meg a magyarságot - Wass Albert írói életművéről és politikai szerepéről árnyaltabb, elfogulatlanabb, az eltérő véleményeket legalább nyomokban felmutató összefoglalót kellett volna készíteni, ha már feltétlenül muszáj volt helyet szorítani neki a nevezetes kulturális események között. A legelképesztőbb gondatlanság azonban az volt, amikor a következő napon hírül adták, hogy az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint törvénysértő az az internetes honlap, amelyen zsidó származásúnak vélt közéleti emberekre lehet rákeresni. Péterfalvi Attila és a zsidó szervezetek véleményét telefonon képviselő Heisler András elítélő véleménye távolról sem ellensúlyozta azt a képözönt, amelyet a Duna Televízió stábja zúdított a nézőkre az ominózus honlapról, egyértelműen láthatóvá téve, hol lehet rátalálni a rasszista indulatokon zongorázó keresőre. Ugyanezt a "hibát" másnap is elkövette, így aligha lehet véletlen melléfogásnak tekinteni. Ahelyett tehát, hogy erősítette volna az attitűdöt, amely a szélsőséges megnyilvánulásokat száműzi a közbeszédből, kifejezetten reklámozta őket, és olyanok figyelmét is felhívta a lehetőségre, akik a Duna Televízió segítsége nélkül soha nem jutottak volna el az adott honlapra. Három alternatíva közül a lehető legrosszabbat választották a hírkészítők: ha említést sem tesznek róla (mint az aznapi MTV), vagy az illusztrációkon felismerhetetlenné torzítják a webhelyet, egyaránt elkerülték volna a szélsőséges eszmék népszerűsítésének gyanúját, ami egy közszolgálati televíziónál különösen nagy súllyal esik latba.

A hírműsoroknál felfedezhető három egészségkárosító magatartás három különböző életstratégiát kínál. A bulvárosodás a drogokhoz, a nikotinhoz és az alkoholhoz hasonlatos függőséget okoz, ráadásul a nézőket rezisztenssé teszi a közvetlen környezetükben előforduló igazi szörnyűségekre, egyszóval eltompít és elembertelenít. A kiegyensúlyozatlanság törvényszerűvé teszi, hogy előbb-utóbb átbillenjen a mérleg, és a nézők aszerint tekintsék hitelesnek vagy hiteltelennek a hírforrást, hogy éppen melyik kormányzó erő tömi tele gyógyszerrel vagy placebóval a változatos tüneteket produkáló tévéket. A dilettantizmus vagy a szándékos naivitás ütötte belső sérüléseket ellenben csak az idő tudja begyógyítani - az idő, amelyik halálra ítéli, vagy jobb esetben a felelősség keserű pirulájával ismerteti meg az ápoltat.

Híradó és Kulturális Híradó, Duna Televízió 2005. április 5-7. 18.00. Főszerkesztő Szaniszló Ferenc; hírszerkesztő Durkó Károly; műsorvezető Farkas Boglárka, Rabb Ferenc; sportszerkesztő Réz Gábor; rendező Gerő László; kulturális főszerkesztő Ugrin Aranka; kulturális felelős szerkesztő Zika Klára.