Tandori Dezső
Két rotesz g (grotex)
I. Más költők
Hogyan csináltátok, ti, más régi költők?
Hétfőt keddbe, keddet csütörtökbe öltők?
Egy szerdát, pénteket át is aludtatok?
S mindegy volt, ágy vagy föld a derékaljatok?
Hogy untatok utcát, sugárutat, teret?
Mit láttatok sűrű lombok fölött? Eget?
Műholdat? Léggömböt? Plazai léghajót?
Ettetek, ittatok, sok finom falatot,
löttyöt, drága nedűt, láboskaparékot?
Híztatok, fogytatok, volt hozzá elég ok?
elég pénz? bármihez? mi volt nyugdíjatok,
régi, kedves költők, minden vasat költők,
vashatost, vagy lukas kétfillérest, meszet,
máshoz, használtatok? magatok ettetek?
Ó, ti hajdan elmeszeltek, legyek
tisztelettudóbb, hát vigye el az ördög,
én nagyon élvezem mai életemet,
mit sem kerülgetek, mindenhova megyek,
operai bálon kortyolom a pezsgőt,
dedikálok, táncom duhajkodva pörgök,
magam csecsemője, rázkálom a csörgőt,
érdekes rímeket mind-halomba döntök,
jó nagyokat mondok, ha kapok porondot,
törvényt javasolok, viccet összehordok
hétre-hatra-nyolcra, nem mondom, olyan tök
mindegy, kinek mi nyóc, ki szende, ki vadóc,
hol reped a vászon, deáknéé, a kóc
hol kezd kihullani, hol kezd szétporlani,
jaj, más régi költők, kell-e még valami,
a nagy költészethez, vagy már megvolt ehhez
izgik ija-fija, nagy monotónia,
jaj, az élet mit jön, ha így kell múlnia?!
Ezért száradt dünán, ha nem épp a Dunán,
baruttyás sinautóm, hű dynamo-gatyán,
öngerjedt dinamó elszáguld a pusztán,
csak meg nem állítom, bárhogy s meddig húznám.
II. A másik más
Másik más az EGYMÁS, ugyanaz az egy-s-más,
harsogós az alma, marharépa pudvás,
kidől a vagonból, aztán ki mit gondol,
tompából, víg gondból, valamit kigondol
a nagy Berendező, mit-tudom-árendás,
fogalmak avulnak, cickok cincogulnak,
szövőnők a cukros ételről dalolnak
táncdalfesztiválon, verje a vergyálom,
irány darány, cipő talpa viselhető
fél napig a hóban, megfürdünk a dómban,
úszkálunk a Donban, szecskázódunk húsvást,
hisszük, nem hisszük az űrhajólehullást,
letoljuk, mint gatyát, latoljuk, ki ölte
elnökét, Dianát, a gurgyit, a dajnát,
így igen vigadunk, amíg a szem ellát,
"amíg, asszem: Ellát", szerelmetes viccünk,
fejünk igen biccen, ha ürítjük miccünk,
meszelyünk, brajtigám sör jár a meccs után,
szerelvényt, kocsikat szedünk egymás után,
szedjük szét, a kukát belivel meg össze,
eltesszük magunkat, mint nagymama őszre
a birsalmalekvárt, nincs aki befőzze,
hettitázunk, ázunk-fázunk, kimelegszünk,
kicsit sirálykodunk, van egyforma kedvünk,
senki se igazi sirály, ugye, mondjuk,
a napi híreket, ha kazah se, unjuk,
bizony, érdeklődünk, mi volt a hettita-
-kucurungi meccsen félidő-eredmény,
góltotónk szabad föld lesz-e úri mezsgyén,
aztán fuszulánra, nyelestelkek-pártja
veszi a kauciót, megígéri a jobb
bárakármit, csődöt jelent, megszedődött
iszákja, az adta róka-bóka róker-
-bóker, öreg rokker, mit játszol a rokkán,
jön Laura, Borostyán, Izold-Izadóra,
sorozatra üt már mindjárt itt az óra,
mutatnak helyette női kézilabdát,
már ennyi se igaz, lesz még több is, megládd,
áldd érte ördögöd, vagy áldd istenedet,
hogy egy Másik Másnak emléke is lehet,
majd még visszasírunk, mondtad, W. S. mester,
irodalompártos gyémántnagykereszttel,
nem nyúlsz a kasszába, üres az irhája,
aszfaltebadónak maga a kutyája.
Olyan békén indult pedig ez az egész,
azt hittem, a lakást körbe-szép-felfűtöm,
járkálok, mindenbe szűnésemet dűtöm,
s ha valami megáll, most se hiszem, az ész,
olyan békén indult, volt megszületésem
háború-előttje, utolsó évében,
azóta örökké ebben háborúznak,
még örülj, ha csupán kis-nagy-buszán nyúznak.
Magad gondja legyen, olyan békén menjen,
ahogy nekem, látod, IS lehetne lennem.
S nem e nemlehetnem.