A Mozgó Világ internetes változata

Bognár Róbert

Mottó T. Z.-nek:

 

Kedves szerkesztő úr, Ön azt kérdezte

tőlem, mi lesz regényem témája...

Krúdy Gyula

 

A témám: a láb.

Nem adom alább!

Várady Szabolcs

 

 

A témám: a mobilposta egy kis őrségi faluban.

Egy kicsit túlterjeszkedve a szorosan vett határokon: témám a mobilposta ÉS egy kis őrségi falu.

A feldolgozás módja (az eredeti elképzelés szerint és szociológusian szólva): "résztvevő megfigyelés". Magyarán: végigkísérem Tóth István mobilpostást a zöld postakocsin (Fiat Doblo) a Szalafő-NAGYRÁKOS-Szatta útvonalon, és interjúkat csinálok: mit mondanak a postások, mit mond a nép?

Előkészület gyanánt elolvastam, ami a sajtóban megjelent és elhangzott a mobilpostáról és annak ürügyén. Azt találtam, hogy a sajtótükörben olyan kép fénylik (sötétlik) fel - nemcsak a postáról -, hogy azt érdemes megmutatni az Olvasónak. Értesülhet és tájékozódhat a mobilposta mibenlétéről, hátteréről, előzményeiről, a háborúságról, mely körötte dúl, és ha véletlenül marslakó a kedves Olvasó, akkor remekül megismerheti Magyarországot, különös tekintettel politikai kultúrája hegy- és vízrajzára. (Pláne megismerhetné a sajtózöm felkészületlenségét, szellemi restségét és sosem csillapuló álszenzáció-hajhászós gerjedelmét, csakhogy ehhez nemcsak szemezgetni és tallózni kellene az "anyagban", hanem a maga teljes valóságában közszemlére tenni, és hát terjedelmi korlát meg olvasókímélő jó ízlés is van a világon: ami sok, az sok, így is épp elég lesz.) A sajtó-összeállítás után (T. Z. szerkesztő javaslatára a kronológiai rendet megtörve) a Szabó Pállal áprilisban készített interjú következik; logikusan, hiszen, a Posta vezérigazgatója a mobilháború frontvonalából tudósít.

Az első rész második fejezetében Németh Istvánné (az Őrség-szerte egyszerűen csak Esztiként ismert) nagyrákosi polgármester és gazdálkodó parasztasszony mutatja be a falut és önmagát.

A második rész (június) első fejezetében a község összes vállalkozói megszólalnak, név szerint Orbán Sándor asztalos, Pivonka Richárd kőműves, Zsohár Csaba évelőtermesztő kertészmérnök és Iván Melinda vendéglőbérlő és -üzletvezető. A második fejezetben a postások kapnak szót az elbocsátottaktól a régi idők kézbesítőjén át a mobil-postásig.

A harmadik részben visszatérünk fő "adatközlőnkhöz", Baksa Esztihez, és ő immár a mobilpostától független gyalog- és idősétára visz bennünket, végig a nagyrákosi Nemesszeren.

És egy (részben módszertani) megjegyzés: interjúalanyaim nem idegenkedtek a magnótól, a közszereplőktől eltérően természetesen, ép mondatokban beszéltek. A beszélt nyelv ízeit, az egyéni szófordulatokat igyekeztem megőrizni, de az olvasás megkönnyítése végett az amúgy nagyon szép őrségi tájnyelv kiejtésbeli jellegzetességét jobbára csak ott érzékeltetem, ahol azt a beszélő maga hangsúlyozta - a nyilvánvaló következetlenségek ebből fakadnak.

1

 

Riadó és hadüzenet

 

2003. április 26. - május 31.

 

Új mobil szolgáltatást vezet be a hatszáz lelkesnél kisebb településeken a Magyar Posta. Az országos átalakítás Somogyot is érinti, hetvenhárom településen bezár a hivatal. Öröm az ürömben, hogy ötvenhat olyan kistelepülésen is meghonosítják az új szolgáltatást, ahol eddig sem volt postai szolgáltatás.

Mindennap kisbusz keresi föl az érintett településeket, és az összes fontos postai ügyet helyben elintézheti a lakosság. Nemcsak kézbesítést végeznek a postások, hanem nagyobb összegű pénzt, levelet is fel lehet adni. Készpénzfelvételt lehetővé tevő POS-terminállal és mobiltelefonnal is ellátják a járműveket. Baranyában már bevált a rendszer, két éve huszonhét ormánsági településen panaszmentesen működnek a buszok.

Somogyi Hírlap, 2003. április 26.

 

Először a tanító költözött el, aztán a könyvtárra tettek lakatot, s bár a kultúrház maradt, az elmúlás már körüllengte. Kimúlt a tűzoltó egylet éppen úgy, mint a vegyesbolt. Jószerivel csak a kisposta maradt, mint egyetlen hivatalos hely, ahol azért jókat lehet trécselni a pár kilométerre odébb lévő világ dolgairól. Most aztán ennek is vége. A nagy postások döntése szerint több száz kis postát bezárnak, s mivel megyénk aprófalvas szerkezetű, a megszüntetés leginkább minket érint. Lévén szó 600 lakosnál kisebb településekről - mára alig van olyan délceg falunk, amely e szám fölé tudná magát tornázni. Vagyis vége. A nagy postások kimutatják, hogy ennyi és ennyi üzemanyagot, bért, tébét, adót, köszvényt, súrolószert spórolnak meg, így állam bácsinak is jó lesz. Aztán meg úgyis jön a mozgó posta, amit vagy elér a szerencsétlen falusi, vagy nem. Eztán a kis falu lesz majd a postáért, neki kell alkalmazkodnia. Hja, ez a korparancs. Tényleg? Akkor Ausztriában miért építenek tanyányi településeken iskolát, templomot, óvodát? Miért tartanak fenn postát minden lakott településen, függetlenül az ott élők számától? Miért fontos nekik a kisfalvak megmaradása? Postafordultával reméljük a választ.

Kozma Gábor: Kivonuló kis posták

Vas Népe, 2003. május 2.

 

Kalmár István az előző kormány idején volt a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, s legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy utódai visszaforgatják az idő kerekét a tizennyolcadik századba. Azt hittük, a postakocsik kora lejárt. Miközben információs társadalomról beszélünk, a magyar települések negyedrészét egyszerűen elvágják a világtól, s így ezek a községek menthetetlenül leszakadnak, szép lassan elsorvadnak.

Magyar Nemzet, 2003. május 3.

 

A Magyar Posta modernizációs programjáról Csáki György elnök elmondta, hogy annak végrehajtására azért is szükség van, mivel az elmúlt 15 évben nem változott a Posta hálózati struktúrája és belső felépítése, s nem csökkent a létszám sem. Míg például Ausztriában 1800, addig Magyarországon 3260 postahivatal működik, a 27 ezer embert foglalkoztató osztrák posta éves árbevétele pedig 1,5 milliárd euró, szemben a 43 ezer dolgozóval működő MP 500 millió eurós bevételével.

A korábbi tízezerrel szemben már csupán ezer terméket értékesítenek a postákon, a bevétel 90 százalékát azonban mindössze 95 termék hozza. Az MP a jövőben alaptevékenységét kívánja erősíteni, így a levél- és csomagforgalomra, a hírlapterjesztésre, a pénzügyi és logisztikai szolgáltatásokra kíván nagyobb hangsúlyt fektetni. A Magyar Posta egyébként 2009. január 1-jéig felkészül a teljes postai liberalizációra - tette hozzá Csáki György.

Napi Gazdaság, 2003. május 6.

 

Magyarországon legalább 1200 olyan postahivatal van a falvakban, amely gazdaságtalan és a törvény értelmében már akár holnap reggel 650 településen be lehetne zárni a postát. Nincs mese. Ami gazdaságtalan, az pusztuljon. El tudom képzelni persze, hogy a furgonok is sokat fogyasztanak majd, és a csilingelésről is kiderítik, hogy nem rentábilis, tehát a mobilposta is ráfizetéses, akkor pedig tényleg elérkeznek a boldog békeidők. A magyar postagalamb-tenyésztés állítólag még ma is világszínvonalú, azt pedig a történelmünkből tudjuk, hogy már Mátyás király édesanyja sem a postást vette igénybe, amikor levelét megírta. Egyetlen kérdés maradt csak nyitva, hogy a kutyákkal mi lesz. Postás nélkül ugyanis egy vidéki kutya élete teljesen céltalanná és kiúttalanná válik.

Megyesi Gusztáv: Ébredjen vidáman

Nap-Kelte, 2003. május 7.

 

Magyarországon egy levél 27 kézen fordul meg, mielőtt eljut a címzetthez, ez a szám Németországban mindössze 10. Többek között a német "norma" lebegett a Magyar Posta vezetése előtt, amikor bejelentette: postai modernizációs programot indítanak. "A modernizáció nem a postahelyek bezárásáról szól - mondta sajtótájékoztatóján Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója -, a modernizációval sokkal inkább a gazdaságosság a cél. Ezen a folyamaton az elmúlt tíz évben az európai posták zöme már átesett."

A postát természetesen köti a törvény által előírt egyetemes postai szolgáltatási kötelezettség, ennek azonban a jövőben mobilpostával, illetve az önkormányzati épületekbe kihelyezett postai szolgálattal kíván eleget tenni. A mobil szolgáltatás bevezetésével a posta egyúttal eleget tesz (legalábbis részben) annak a 2004 januárjától életbe lépő EU-direktívának is, mely kötelezi a tagországok postáit, hogy a csomagokat házhoz szállítsák.

A változások természetesen érintik a kistelepüléseken dolgozó postai alkalmazottakat is. "Akinek lehet, korengedményes nyugdíjat ajánlunk, másoknak jutna munka a mobil szolgáltatásban, de közel 3000 embert így is el kell bocsátani" - mondta a Narancsnak Mundruczó Kornél, a Postás Szakszervezet elnöke. A jelenleg mintegy 43 ezer dolgozó egy részét egy másik változás is érzékenyen érinti: a Keleti pályaudvarnál lévő, elavult levélelosztót egy modern, Budaörsön épülő logisztikai központ váltja fel. A fejlettebb technika eredményeképp az alkalmazottak egy részét mindenképpen el kell bocsátani.

A Magyar Posta átlagos 15 eurócentes tarifái jócskán elmaradnak az 50 eurócentes európai átlagtól. "Ha kétszeresére emelnénk az árainkat, még akkor is csak megközelítenénk a második legolcsóbb postát Európában" - mondta Csáki György, a postai vállalat elnöke. A posta mégsem tervez drasztikus áremelést - ehhez egyébként a tulajdonos ÁPV Rt. sem járulna hozzá.

Hermann Irén

Magyar Narancs, 2003. május 8.

 

A klasszikus posta-telefon-távirat szolgáltatáshármasból az elmúlt évtizedekben kettő teljesen eltűnt: a gyorsabb levélkézbesítéssel, illetve az SMS és e-mail terjedésével a távirat elsorvadt, a telefonrendszer pedig önállósodott. Pedig az infrastruktúra kialakításánál még - szociális okok miatt is - épp e két szolgáltatáshoz alkalmazkodtak: egy-egy településen sokszor csak a postán lehetett telefonálni, ott kapott helyett a telefonközpont, s ott lehetett feladni a leveleknél jóval gyorsabb táviratot is. Mára a hálózat a gazdaságilag indokoltnál jóval sűrűbb lett. A helyzetet súlyosbították az egymást sűrűn követő vezetők ellentétes stratégiai elképzelései is. A pénzhiány miatt minden fejlesztést elhalasztó vegetálást előbb a tőzsdére vitel előkészítése váltotta, majd a tavaly nyáron menesztett Kalmár István a több lábon állás politikáját hirdette meg. Elképzelése szerint a tőkehiánytól és a nyomott hatósági áraktól szenvedő posta úgy lett volna nyereséges, hogy más jellegű vállalkozásokba kezd. A lehallgatásbiztos kommunikációt ígérő Tetra felkarolása mellett elektronikus közbeszerzési rendszert fejlesztettek, jelzálogbankot terveztek, biztosítókat indítottak és utazási irodát vettek. A választások után kinevezett új vezetés a tetemes tőkeigényű terjeszkedést irreálisnak ítélve leállította a profilidegen bővítéseket, eladta az utaztató céget, s a Defend felszámolása után saját cégükbe vitték vissza a pénzszállítási tevékenységet. Közben a korábbi menedzsment által júniusban még 2,9 milliárdra becsült tavalyi veszteség 9 milliárd fölé dagadt, az idén tavasszal pedig sztrájkkal fenyegetőzve követeltek 20-30 százalékos béremelést a szakszervezetek.

A mai vezetés szerint a posta úgy lehet nyereséges, ha alaptevékenységeire fokuszál, azok hozzáférhetőségét, megbízhatóságát és teljesítőképességét javítja, növeli. Ehhez széles körű modernizációra van szükség, amely hosszú távon a versenyhelyzet megőrzéséhez is elengedhetetlen, mivel az uniós csatlakozás nyomán hat éven belül teljesen liberalizált lesz ez a szolgáltatási kör.

Juhász Péter

Világgazdaság, 2003. május 14.

 

Negyedévre felfüggeszti a postabezárásokat a Magyar Posta - jelentette be tegnap délután Szabó Pál vezérigazgató, miután Bogádmindszenten találkozott az érintett baranyai kistelepülések polgármestereivel. A vezérigazgató a fórumon elhangzott ellenvetések hatására, késő délután állt el korábbi tervétől, amely szerint már június elsejétől megkezdődtek volna a postabezárások néhány kistelepülésen. A program felfüggesztésének idejére a társaság széles körű társadalmi párbeszédet kezdeményez az érintett településekkel - jelentették be.

Népszabadság, 2003. május 17.

 

Az országos postabezárások ellen tiltakozó akciót indítottak Baranyában az Ormánság polgármesterei, amelyre "rászervezett" a politika, az ellenzék aktívahálózata is. Így nemcsak az eredetileg várt kilenc, hanem közel ötven település polgármesterével kellett szembenéznie tegnap dr. Szabó Pálnak, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának.

Mintegy kétórás parázs vita után végül a vezérigazgató meglepetésszerűen bejelentette, hogy a kisposta-bezárások menetét szeptemberig leállítja. Kérdésünkre elmondta, hogy azért döntött így, mert számára is kiderült, hogy csapnivaló ebben az ügyben a kommunikáció, és hiányzott a társadalmi párbeszéd. Úgy vélte, hogy a gazdasági racionalizálás ezzel nem állt le, a hátralevő időszakot az egyeztetésekkel és a lehető legjobb megoldások kidolgozásával kell tölteni.

A felszólaló polgármesterek szerint ez nem gazdaságossági, hanem politikai lépés, ugyanis a haldokló, apró településeken, a hátrányos helyzetű kisrégiókban a posták bezárása az utolsó szolgáltató kivonulását jelentené.

Kozma Ferenc

Új Dunántúli Napló, 2003. május 17.

 

Szabó Pál vezérigazgató a baranyai önkormányzatok kérésére elhalasztotta a program végrehajtását, ugyanakkor lapunknak azt mondta: az átszervezésnek nincs alternatívája.

- Tehát végül bezárják a kis postákat?

- Nincs más választásunk. A postának 2004. január elsejétől be kell tartania az uniós szabványt. E szerint minden postai küldeményt házhoz kell vinni, súlyhatártól függetlenül. Ehhez 850 új járművet kell beszereznünk, amelyek mindennap kiviszik a küldeményeket az ország bármely településére. A mobil szolgálat létrehozására tehát mindenképp szükség van. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy duplán jelenjünk meg a kistelepüléseken: legyen postahivatal annak ellenére, hogy nincs rá valódi igény, minimális a forgalom, és emellett hozzuk létre a mobilpostát.

- Mennyit spórolhatnak a bezárásokkal?

- Erre sokféle számítás létezik. Új járműveket kell vennünk, de ezekre az átszervezéstől függetlenül is szükség lenne. Azt is nehéz megmondani, mennyibe kerülne fenntartani ezeket a postahivatalokat. Az épületek rendkívül rossz állapotban vannak - az állagmegőrzés úgy 650 millió forint évente. De milyen állagot őrizzünk meg? Milyen költséget nézzünk: bevezetjük a vizet az épületbe vagy sem? Lecseréljük a dobkályhákat, amivel sok hivatalban ma is fűtenek? A kis posták teljes felújítása 10-14 milliárd forintba kerülne. És az ügyfelek akkor sem használnák.

- A posta kiadásainak legnagyobb része a bérköltség. Mekkora a versenyképes Magyar Posta létszáma?

- Biztosan kevesebb a jelenlegi 44 ezer főnél. A modernizációs program alaptétele, hogy az elavult irányítási struktúrát át kell alakítani. Nem remeghet a kezünk, amikor rosszul szervezett folyamatokat át kell szerveznünk. A felesleges bürokrácia leépítésében óriási tartalékaink vannak, ebben a szakszervezetekkel teljes az egyetértés. A vezérigazgatóságon nemrég közel ezer ember dolgozott, a jövő év közepére legfeljebb háromszázan maradunk itt. A hét régióigazgatóságból a jövő évre mindössze három marad. Az idén ezer dolgozótól kell megválnunk. Jövőre üzembe áll az új, országos logisztikai központ, ami újabb 800-1000 munkahelyet tesz feleslegessé.

- Ez a logisztikai központ gyakorlatilag az egyetlen beruházási terve az előző vezetésnek, amit nem töröltek el, holott majdnem tízmilliárd forintba került, és sokan állítják: ez a befektetett összeg egyhamar nem térül meg. Vagyis hiába vált ki munkaerőt, pénzt nem takarítanak meg vele.

- Azért hagytuk jóvá ezt a beruházást, mert nélküle nem tudnánk az unióban elvárt szolgáltatási színvonalat biztosítani.

Római Róbert

Népszabadság, 2003. május 20.

 

Nagyon rossz jel a kisforgalmú postahivatalok bezárása, az elgondolásban az a szélsőségesen liberális gazdaságpolitikai koncepció testesül meg, amelyik számára tökéletesen idegen a közösségben, országban való gondolkodás, és csak az egyéni, illetve vállalati hasznot tartja szem előtt, tekintet nélkül arra, hogy ez másoknak, esetünkben a vidéki lakosság százezreinek mibe kerül.

Az eset ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a szélsőségesen túlhajtott liberális szemlélet szerinti privatizálás, illetve a magán és vállalati szempontok mindenek fölé helyezése mélyen sérti annak a közösségnek az érdekeit, amelyik hagyományos gazdasági, szociális, kulturális, adminisztratív és politikai egységet képez - vagyis a nemzetállami érdekeket. Nagyon jól tudjuk, hogy a globalizált piac ezeknek a történelmileg kialakult kereteknek a megsemmisítésére tör, valamint azt is, hogy ezek a liberális elvek nem szolgálják a lakosság érdekeit - lám, itt egy újabb bizonyíték.

A szinte minden tekintetben elhibázott - vagy talán szándékosan félrevitt - magyar privatizáció egyik legártalmasabb jelszava az volt, hogy "a legrosszabb tulajdonos az állam". Ez egyrészt önmagában sem igaz, másrészt mentegetni lehetett vele a legcsibészebb elkótyavetyéléseket is.

A kisforgalmú postahivatalok bezárása beleillik abba a sorba, ami a liberális elvek doktriner alkalmazása révén a magyar nemzetgazdaság leépüléséhez, kifosztatásához, a magyar állampolgárok tulajdonosi helyzetének a felszámolásához, az ország függőségbe kényszerítéséhez vezetett. A liberális-szocialista globalizációs ügynök kormány a saját jószántából nem fog megtorpanni ezen az úton. Egyetlen lehetőségünk a polgári engedetlenség, a tömegek saját belső erőinkre támaszkodó ellenállásának a bevetése.

Magyar Demokrata, 2003. május 22.

 

Valószínűleg lovas postás hordja ezentúl a leveleket és dísztáviratokat az ország hatszáz fő alatti településein, aki postáspályára spekulál, iratkozzék be valamilyen lovasiskolába, ahol legalább középszinten elsajátítható a sebesügetés és a rövidvágta, meg arra is fény derülhet, hány lába van a lónak. Hogy a lovakat értesítették-e a dologról korábban, arról nem szólt a sajtónak nyilatkozó vezérigazgató-helyettes, összevissza anynyit mondott, tíz megyében kíván fiókokat megszüntetni, fölöslegesek azok.

Tudni kell az egészhez, hogy az eddig röghöz kötött közalkalmazottak mobilpostásokká lesznek, bár eddig is jártak kerékpáron, mostantól sok helyen nyeregbe pattannak, és vágtában viszik ki a dísztáviratot a rászorulóknak. Itt jegyzem meg, az érintett kistelepülések polgármesterei nem örvendeznek felhőtlenül a hír kapcsán, olyan is akad közöttük, aki a falvak ellehetetlenítésének módszereként emlegeti a postáslovasítást, a hivatalok bezárását. A rádiónak nyilatkozó főpostás sok mindenről beszélt, azt azonban elfelejtette elmondani, akkor most mit tegyen végeredményben a táviratra várakozó parasztember, csókoltassa-e rövid úton az illetékes szaktárcát, avagy eredményesebb, ha valamilyen kevésbé elegáns megoldáson töri a fejét...

El kellene merengeni, előrelépés-e, ha ebben az ultra-, hiper-, szupervilágban a fénypostát, postahivatalt lófogat váltja fel, a számítógépet pedig a szikratávíró. Lenin elvtárs üzent...

Magyar Nemzet, 2003. május 23.

 

A kisposták bezárása ellen emelte fel szavát a napokban megtartott sátoraljaújhelyi sajtótájékoztatóján dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő (Fidesz-MPSZ), valamint három zempléni polgármester. Hegyalján, a Hegyközben, valamint a Bodrogközben öszszesen 11 települést érint a Magyar Posta Rt. nemrég napvilágot látott postahivatal-racionalizálási terve. Ennyi - 600 lélekszám alatti - településen akarják bezárni a helyi postát. A postabezárás ellen hétfőn délelőtt fél tízkor Komlóskán és az előtte lévő téren tiltakozó és véleménynyilvánító demonstrációt szerveznek.

Észak-Magyarország, 2003. május 26.

 

Postabezárás ellen tiltakoztak

Egy zempléni falu, Komlóska lakói a polgármesteri hivatal előtt tiltakoztak a saját erőből épített helyi postahivatal tervezett bezárása ellen. A 405 lakosú település véleményét Köteles László polgármester és Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője tolmácsolta. Kiemelték, hogy a falu az 1990-ben saját erőből épített postahivatalt térítésmentesen bocsátotta a Magyar Posta rendelkezésére, s az azóta is kifogástalanul működött. (MTI)

Népszava, 2003. május 27.

Postabezárások és ellenreakciók. Ez a település élni akar!

A média komolyan vette a polgármester meghívását, szép számban megjelentek a nemes ügy mellé állva, a körzet országgyűlési képviselőivel együtt. Köteles László szerint egyenesen megássák a falu sírját, és tízéves munkájukat teszik tönkre! A falu lakossága rendkívüli aktivitásról és összefogásról tesz bizonyságot, hiszen iskolát, óvodát újítanak fel, utakat, vízelvezető rendszereket tesznek rendbe társadalmi munkában, az idelátogató mindenütt építkezéseket, gazdasági fellendülést lát. Az itt élők önérzete, kötődése és összetartása példaértékű. Az ötszáznál kisebb lélekszámú falu kedvelt turisztikai célponttá vált az utóbbi időben, már több mint száz vendégágy várja az idelátogatókat a különböző vendég- és turistaházakban. Többen vissza- és ideköltöztek a faluba, látva a dinamikus fejlődést, amihez Magyarország legfiatalabban megválasztott polgármestere, Köteles László személye is nagyban hozzájárult.

Hetek, 2003. május 30.

 

A bezárásra ítélt tarjánpusztai postáról adta fel Megyasszay László országgyűlési képviselő tegnap a miniszterelnöknek és a Magyar Posta Rt. vezetésének írt levelét, amelyben tiltakozik a tervezett intézkedések ellen. A politikus összefogásra buzdítja a településeket. Medgyasszay László szerint a kormány tudatos vagy átgondolatlan "faluromboló" politikája kényszeríti a Magyar Demokrata Fórumot arra, hogy tiltakozó aláírásokat gyűjtsön és jogvédő irodát nyisson.

Kisalföld, 2003. május 30.

 

2

 

Állóháború és végvári harcok

 

2003. június 2. - 2005. január 31.

 

Parlamenti közvetítés

Fülöp István országgyűlési képviselő (MDF): A Magyar Posta Rt. vezetősége a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkentésével, létszámleépítésekkel, elbocsátásokkal akar hatékonyabban működni. A 600 főnél kisebb települések önkormányzatai jogosan érzik úgy, hogy a sokszor kivéreztetett, csak elméletben létező vidéki esélyegyenlőséget ismét orvul leszúrták. A minimális forgalom miatt a kistelepülések gyakran igen rossz állapotban lévő postahivatalait nem éri meg felújítani, működtetni - vélekednek a posta gazdasági szakértői, ugyanakkor pedig több milliárdos beruházással felállítanak egy rendszert, egy torzszüleményt, a mobilpostahálózatot.

Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár: Magyarországon több mint 500 olyan település volt, ahol eddig nem működött posta, ezeken a településeken az úgynevezett mobilposta szolgáltatás nyilvánvalóan jobb színvonalú szolgáltatásnyújtást fog lehetővé tenni.

Fülöp István: Ha esetleg pár év múlva a jelenlegi filozófia tévhitét a postavezetés gazdasági okokra hivatkozva úgy ítéli meg, hogy nem tartható fenn a posta, mobilpostahálózat, akkor a vidéki lakosság számára a házi tartású postagalamb mint postaszolgáltatás is elfogadható fejlesztési elképzelés lesz? Tehát ha a postával kapcsolatos terveit a kormány fönntartja, akkor bizony a falurombolás rémképével kecsegtetik ezeket a településeket és országrészeket.

m2, 2003. június 2.

 

Házhoz megy a postás

Egy e célra berendezett gépkocsiban érkezik a faluba, kürtszóval jelzi érkezését, majd sorra becsönget azokhoz, akiknek levele, nyugdíja, segélye vagy más postai küldeménye érkezett, és nem csupán kézbesít, hanem ott helyben átveszi a feladnivalókat, sőt otthon intézheti a megtakarított pénz betétbe tételét, illetve annak kivételét. Árusít bélyeget, borítékot, hírlapot és minden egyebet, amit eddig a postán kínáltunk. Ez az, ami szándékaink szerint a jövőben a Vas megyében lévő 55 kistelepülésen élő családoknak biztosítja a postai szolgáltatásokat. Reményeink szerint a kezdetben tapasztalható gyanakvás is megszűnik, ha kézzelfoghatóvá válik a már említett kísérleti járatunk révén mindaz, amit a Magyar Posta Rt. országszerte korszerűbb módon nyújtani szeretne.

Vas Népe, 2003. június 23.

 

- A Fidesz újonnan alakult önkormányzati tagozatának első elnökségi ülésén két kérdésről tárgyaltak az érintettek. Szita Károly szerint a legfontosabb, hogy hangot adjanak a mobilposta szolgálattal kapcsolatban felmerült kétségeknek. Az önkormányzati tagozat elnöke hangsúlyozta: a kistelepülések életelemét veszik el azzal, ha megszüntetik az eddigi szolgáltatásokat. Szita Károly emlékeztetett: az óvoda- és iskolabezárások után most a posták kerültek veszélybe, annak ellenére, hogy a kormány további fejlesztéseket ígért.

Hír TV - Hírek, 2003. július 3.

 

- A nap vendége ma itt a Gazdasági Rádióban Szabó Pál, a Magyar Posta Részvénytársaság vezérigazgatója. Vezérigazgató úr, van egy szerencsés és különös apropója a mai találkozónak. Ön átveszi ma este az Év menedzsere díjat. Mi van a díj hátterében?

- Én azt gyanítom, hogy a háttérben a bírálóbizottság arra gondolt, hogy a posta 2002-ben eljutott a működésképtelenség határáig. 2003-ban a hivatalba lépő új vezetés ezt a folyamatot megállította, és ha arra gondolunk, hogy a 2002-es esztendejét a Magyar Posta mínusz 9 milliárdos adózás előtti veszteséggel zárta, 2003-as évét pedig plusz 2 milliárdos adózás előtti eredménynyel, akkor egy, azt gondolom, vállalhatóan szép eredményt tudunk magunk mögött.

- Amikor ön munkához látott és amikor látta, hogy milyen állapotban van a posta, melyek voltak az első lépések?

- A postát 2002 júliusáig magam is csak ügyfélként ismertem, és körülbelül ugyanolyan élményeket hordoztam magamban, mint bárki. Belépve a rendszerbe, igazából egy teljesen elképesztő állapot fogadott bennünket, ahol elindított projektek sokasága előkészületlenül, végiggondolatlanul, de már mégis valamilyen stádiumban újabb forrásokért kiáltottak egy olyan társaságban, amely társaságban 2002 júliusában nem volt arra az esztendőre érvényes üzleti terve. Ez egy évi 130-140 milliárdos árbevételt elérő, 40-42 ezer embernek munkát adó állami cég esetében elfogadhatatlan.

- Ön gyakorlatilag végigjárta az országot. A legkülönbözőbb régiókban jelent meg, agitált a mobilposták mellett, módosított egy picit az irányokon. Miért volt önnek ennyire fontos, hogy a személyes jelenlétével is demonstrálja, hogy itt valami születik?

- Nem volt választásom, hiszen ezt a programot én jegyeztem. A kollégáim összerakták ennek a programnak a törvényi, szakmai hátterét, és tulajdonképpen az asztalon ezzel nem volt semmi baj. ...mi racionálisan próbáltunk valamit eladni, a másik oldalon emocionálisan működő gondolkodással találtuk szembe magunkat.

Simkó János

Gazdasági Rádió, 2003. december 18.

 

Ivády Gábor, Ivád polgármestere nyílt levélben fordult az illetékesekhez:

"Sokan úgy kerültünk ide, hogy ígéreteket kaptunk az államtól: itt mindig lesznek bányák, itt mindig lesz ipar, amely a kibányászott értékeket feldolgozza, itt mindig lesznek munkahelyek. Elhagytunk mindent, idejöttünk, elkezdtünk dolgozni, aztán szépen lassan minden munkahely megszűnt. Itt Ivádon az ígéretekből semmi, csak mi maradtunk.

Azt mondták, hogy majd a mezőgazdasággal kilábalunk a mélyből és fentről segítenek nekünk. Belevágtunk, időt, pénzt nem kímélve. Ez sem működött, a segítség szépen lassan elmaradt. Újra csak mi maradtunk, az ígéretek eltűntek.

Nem tudjuk mit csináljunk. Az ígéretekre már nem hallgatunk, megpróbáljuk saját magunk, segítség nélkül megoldani a problémáinkat. Már nem reméljük, hogy az államtól sokat kapunk, de egy kérésünk még van. Legalább azt ne vegyék el tőlünk, ami még megvan, amiről úgy érezzük, a miénk.

Ilyen a posta.

A pénznél, az anyagiaknál sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint például az emberi kapcsolatok, közösségek, a család, a szeretet. Hamarosan csatlakozunk az EU-hoz. A kampányokban folyamatosan azt halljuk, hogy megőrizzük identitásunkat, magyarok maradunk, fogjunk össze, koncentráljunk a bennünket körülvevő közösségekre, és akkor nincs félnivalónk, de közben megpróbálják személytelenné tenni a mindennapi tevékenységeinket. Azt hiszem, hogy a magyarságtudatot és a hazaszeretetet nem szabadna a négy fal közé szorítani, és a kapcsolatok tartására sem megfelelő az internet, az e-mail két szomszéd között. Nem lehet mindent csak üzleti szemmel nézni. Vannak dolgok, amikre akkor is szükség van, ha nem gazdaságos. Ilyen a posta, amelyhez az utolsó pillanatig ragaszkodnak az Ivádon élők."

Heves Megyei Hírlap, 2004. január 5.

 

Zenél a postakocsi

- Megszerették a mobilpostát a legtöbb kis községben, annak ellenére, hogy pár hónappal ezelőtt még hevesen tiltakoztak ellene. A szolgáltatásnak leginkább az idősek örülnek, akik naponta aggódnak a postásért és autójáért, ha az nem időben érkezik.

Bella Józsefné: 73 éves vagyok, és az asztalnál elintéz minden csekket, gyönyörűen. Ennél jobb nekünk nem lehetne.

Duna TV - Híradó, 2004. április 4.

 

Fülöp István, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője Nyíregyházán úgy fogalmazott: az intézkedéssel tovább romlik a hátrányos helyzetben lévő apróbb falvak helyzete. Úgy vélte, a kis postahivatalok megszüntetése ellentétes az Európai Unió politikájával, amely elsődlegesen tartja az elmaradott országrészek, települések fejlesztését és ahhoz a regionális beruházási alapjaiból jelentős támogatásokat ad. Emlékeztetett arra, hogy nemcsak a 600 lakos alatti községekben tervezi a hivatalok bezárását a Magyar Posta, hanem a 600-2000 lakosú települések is szóba kerültek.

Info - Hírek, 2004. április 23.

 

Nincs olyan program a Magyar Postánál, amely a 600 és 2000 lakos közötti településeken postahivatalok bezárását tervezné - jelentette ki tegnap Szegeden Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója. Szabó felhívta a vállalkozók figyelmét arra, hogy nem helytállóak azok a híradások, amelyek különböző boltosok, patikusok lehetséges részvételéről szólnak a postai szolgáltatásokban.

Népszabadság, 2004. április 24.

 

Pusztaottlaka

Elkeseredettek a Békés megyei falucska lakói. Végső esetben polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak a posta bezárásának meghiúsítása érdekében. Az idegileg teljesen kiborult Szabó Györgyné Viki néni házának udvarán zokogva meséli el, hogy férje, Szabó György (79) megvakult, s amennyiben lakat kerül a közéleti fórumnak számító postára, felakasztja magát az épület melletti fára.

Bor Sándor, a postahálózat modernizációs projektvezető igazgatója: Viki néninek csak azt tudom javasolni, tapasztalja meg a mobilpostát, és utána döntse el, felakasztja-e magát.

Blikk, 2004. április 26.

 

Parlamenti közvetítés

Fülöp István, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni az informatikai és hírközlési miniszternek Már nemcsak a kis posták, a teljes szolgáltatás veszélybe került címmel:

- A 600 fő alatti települések postáinak bezárása már nem csupán rémkép, hanem valóság. Ezzel nem fejeződik be a modernizációnak nevezett falurombolás. A 2000 fő alatti települések is sorra kerülnek.

m2, 2004. május 5.

 

Több mint négyszáz település csatlakozott eddig a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) kezdeményezéséhez a postai szolgáltatások minőségének javítására a falvakban - közölte érdeklődésünkre Köteles László, Komlóska polgármestere. A kezdeményezés vezetői szerint Zemplénben ez a szolgáltatás roszszul működik, ráadásul, mivel a térségben számos helyen nincs térerő, nem működik a mobilposta banki terminálja.

A Magyar Posta Rt. folyamatosan ellenőrzi a mobilpostai szolgáltatás minőségét, és eddig komolyabb problémát nem tapasztaltak ezzel kapcsolatban - közölte érdeklődésünkre Tomecskó Tamás, a társaság sajtószóvivője. A térségből már korábban is érkeztek panaszok a szolgáltatásra, ezeket a társaság kivizsgálta. A helyszíni vizsgálatok és a lakosok körében végzett információgyűjtés nem támasztotta alá a panaszokat, sőt a helyiek kedvező visszajelzéseket adtak a szolgáltatásról - állítja.

Világgazdaság, 2004. május 24.

 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jogerős közigazgatási határozata részben igazat adott a mobilpostai szolgáltatás bevezetését kifogásoló három zempléni településnek: Komlóskának, Háromhutának és Sárazsadánynak. Az NHH illetékes osztályvezetőjétől, Kézdy Árpádtól megtudtuk: a másodfokú döntés szerint Komlóska és Háromhuta esetében - ahol kétórás nyitva tartással még működik a fix posta - a Magyar Posta Rt. csupán tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Sárazsadányban viszont, ahol csak mobilposta van, a szolgáltatás nem felel meg az előírtaknak. A faluban ugyanis nincs úgynevezett támpont, ahol mindig a kijelölt időben kellene fél órát eltöltenie a járatnak. Az NHH határozata ellen bírósághoz fordulhatnak az érintettek. A három települést képviselő nyíregyházi Dr. Kovács Ügyvédi Iroda vezetője, Kovács János azt mondta: a Sárazsadánnyal kapcsolatos döntést elfogadják. A másik két település ügyében azonban kérni fogják a bíróságtól, hogy mondja ki: a postai szolgáltatás nem felel meg a rendeletben előírtaknak.

Népszabadság, 2004. május 27.

 

- ...megszólal a duda és begördül a postakocsi. Na végre! - sóhajtanak fel a sárazsadányiak.

Kocsis Boldizsár: Egy levelet, ha én fel akarok adni, akkor itt kell nekem napokig rostokolni vagy felmenni Patakra. Tócsára (sic!) tették a postát? Kérem, oda egy napba kerül, míg én bejutok. Maguknak ez jó, ugye?

- A postás hirtelenjében szóhoz sem jut. Nem úgy a falubeliek. Belőlük árad a panasz.

Lukács József: Történetesen a szüleim meghalnak, akik távol laknak, és jön egy gyászjelentés, hogy mit tudom én, holnap vagy holnapután temetik, hát hova fogja elküldeni? Hát a postakocsi azért nem fog ide kijönni Szerencsről!

Csomós Fatime kézbesítő: Én a munkámat maximálisan végzem, minden utcát, minden házat bejárok mindennap, hogy ha valaki valamit szeretne, csomagot feladni, levelet, feladni, vagy értékpapír-forgalom, bármi egyéb, én mindenkinek rendelkezésére állok.

mtv - Szerda este, 2004. június 2.

 

Zempléni körúton a mobilpostás nyomában

A megkérdezettek szerint kényelmes, hogy házhoz megy a posta. Az érintett települések többségén elégedettek a postai szolgáltatás eme módjával - pláne azokban a falvakban, ahol korábban nem működött fix postahivatal, s a biciklivel járó postás tevékenysége jobbára csak a kézbesítésre korlátozódott -, néhány helyen azonban nem kérnek a mobilpostából. S ellenérzésük immár odáig fajult, hogy bírósági úton igyekeznek érvényt szerezni akaratuknak.

Hogy mik lehetnek a "nemszeretemség" okai, azt inkognitóban próbáltuk megtudni a találomra kiválasztott településeken véletlenszerűen megszólított emberek véleményéből. Alsó- és Felsőregmecen, Mikóházán, Vilyvitányban és Füzérradványon 2003. szeptember 8-án indult a mobilpostajárat. Próbáltuk kideríteni, mik a gyenge pontjai a mobilpostának, bárkit is kérdeztünk meg, csak dicsérő szavakat hallottunk.

Mikóházán sok fiatal kismama él, akiknek nagy könnyebbséget jelent, hogy házhoz megy a mobilpostás. A vilyvitányiak sem tudnak rosszat mondani, s még az sem okoz problémát, hogy "fizetésnapkor" picit később ér oda. - Nálunk korábban volt posta, de olyan messze, hogy inkább felültem a buszra és bementem Sátoraljaújhelyre, ha csomagot akartam feladni. Most pedig házhoz jön, s ez sokkal kényelmesebb az itt élő időseknek - mondta György Károlyné.

Füzérradványon is elégedettek az emberek.

- Semmi probléma vele - tette hozzá Czili Mátyás polgármester, akihez szintén találomra csengettünk be. Ami nem gazdaságos, azt nem szabad fenntartani, s ezt magyarázom a falu lakóinak is - mondta érdeklődésünkre.

Észak-Magyarország, 2004. június 12.

 

A mobilposta-hálózatra egyre nagyobb össztüzet zúdítanak. Most pedig az Állami Számvevőszék is felemelte a szavát: nemrégiben lezajlott vizsgálatuk szerint nem volt kellőképpen előkészített az átállás.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője nem igazán érti a kifogásokat:

- Több mint kétezer fórumot tartottunk a lakosságnak, a polgármestereknek. Nem nagyon értjük, mit kifogásol a Számvevőszék. Ahol a kisposta és mobilposta egyaránt működik, ott a lakosság háromnegyede a mobilposta szolgáltatásait veszi igénybe.

Napi Ász, 2004. június 22.

 

A Fidesz úgy tudja, hogy a Magyar Posta a kétezer lakosnál kisebb településeken is be kívánja vezetni a mobilposta-hálózatot. A Fidesz falusi tagozatának elnöke szerint ha ez megtörténik, akkor az ország településeinek 60 százalékán nem lesz normál postai szolgáltatás. Rezsek Győző kérdezte Hargitai Jánost.

Hargitai János: Reményeink szerint 2006-tól kezdve az egész folyamatot felül kell vizsgálnunk és ott, ahol hát végzetes lépések, visszafordíthatatlan lépések nem történnek, ott a rendszert újra kell gondolni.

- 2006-ig még van két év, addig azonban a Fidesz ellenzékben van. Ellenzékből mit tud tenni?

- A Fidesz mozgáslehetősége nyilvánvalóan kevés, ezért a nyilvánosság és a kritika az, amivel egy ellenzéki párt ilyen esetben élhet.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője: Szeretném cáfolni azokat a még kacsának is rossz híreszteléseket, miszerint a Magyar Posta Rt. a 600-2000 fő közötti településeken bevezetné a mobilpostai szolgáltatást. Nem vezeti be, nem is vezetheti be, hiszen a hatályos jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a hatszáz fő alatti településeken van lehetősége a Magyar Postának más úton-módon ellátni a postai szolgáltatást.

Info Rádió - MŰSOR, 2004. július 2.

 

Fülöp István országgyűlési képviselő (MDF): A mozgóposták nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezt két helyről tudom, az egyik a saját választókörzetem, ahol a polgármesterekkel és az ott élő emberekkel találkozom, a másik pedig azok az információk, amik az ország egyéb területeiről jutnak el.

- Ez azt jelenti, hogy az ön választókerületében élők panaszkodnak önnek a mobilposta-szolgáltatás miatt?

- Amikor én kimegyek a faluba, és ilyenkor rákérdezek, akkor egyértelműen tízen csak egy adott időintervallumon belül van ott a mozgóposta, mit tudom én, 7 és 4 óra között, akkor éppen kapálja a tengerijét. (sic)

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője: Tiszteletben tartjuk az MDF-nek az álláspontját, ugyanakkor sokadjára szeretnénk őket kérni, hogy bizonyítékokkal szolgáljanak, bár meg kellene kérdezni az ott élő embereket is.

- Fülöp István, MDF-es országgyűlési képviselő épp azt mondta az Info Rádióban, hogy az ő választókerületében hogyha kimegy a falvakba, akkor az emberek neki panaszkodnak, hogy nincsenek megelégedve a mobilposta-szolgáltatással.

- Nekünk teljesen más a tapasztalatunk. Képviselő úr többször fordult levélben a Magyar Posta vezetéséhez hasonló tartalmú kijelentésekkel. Többször kértük képviselő urat, hogy tárja fel azokat a bizonyítékokat, amelyekről ő beszél; ezt eddig nem tette meg.

Info Rádió - MŰSOR, 2004. július 14.

 

- A Magyar Posta vezérigazgatója ma személyesen mutatta be Fülöp István országgyűlési képviselőnek a mobilposták működését.

A 460 lakosú Szamoskéren néhány hete zárt be a hivatal, azóta jár a faluba a mobilpostás. A kis szabolcsi falu postaforgalma csekély, a múlt hónapban például összesen 16 levelet adtak fel itt. A Magyar Posta vezérigazgatója is elégedett. Szabó Pál szerint a szeptember óta üzemelő mobilposták költségtakarékosan és hatékonyan működnek. "A mai napig 14 panasszal éltek a kis településeken élők a mobilpostai szolgáltatásokat illetően" - mondta Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója. Jelenleg 946 településen működik mobilposta, ezek közül 404 faluban korábban soha sem volt hivatal. A Posta vezérigazgatója állta a szavát, a szakadó eső ellenére a helyszínen mutatta meg a kritikus képviselőnek a mobilposta szolgálat működését. Így valószínűleg további fizetett hirdetéseket már nem kell feladnia Fülöp képviselő úrnak címezve.

RTL Klub - Híradó, 2004. július 28.

 

Szabó Pál: Működik a posta.

Fülöp István: Nem mondtam, hogy nem működik.

Szabó Pál: De, de nekem tudja, milyen fontos, hogy...

Fülöp István: ...ühüm...

Szabó Pál: ...hogy a közönséges küldemény Budapestről Szamoskérre másnap itt van?

Helyi lakos (nő): Jobb ez így, ez így nagyon-nagyon jó. Van egy kis tábla, kiakasztjuk oda a kapura, és akkor bedudál, és akkor... Hogyha ki van akasztva a tábla, akkor nem is kell hogy bedudáljon, mert hát látja, hogy mi van és akkor beszól, hogy mi van, hogyha csomagot adunk fel, vagy levelet, vagy például veszünk valamit. A fiataloknak azért nem jó, mert ők mennek, ők dolgoznak, mennek kocsival összevissza, szóval nekik azért nem kényelmes, vagy azért nem jó, mert ők tudnak menni, de viszont a nyugdíjasoknak nagyon jó. Pláne meg aki nem tud úgy menni.

ATV, 2004. augusztus 12.

 

Eddig 751 település csatlakozott a Zempléni Településszövetség felhívásához, amelyben a mobilposta bevezetése ellen tiltakoznak. Mayer József, a szövetség vezetője elmondta, azt szeretné, hogy az Országgyűlés módosítsa a postáról szóló törvényt, és csak ott működhessen mobilposta, ahol igénylik. Szeretnék, hogy ahol nincsenek megelégedve a mobilpostával, ott napi 4 órában működő állami postahivatalok legyenek. A népi kezdeményezés során 50 000 aláírás esetén a parlamentnek kötelező napirendre tűzni a kérést.

Info Rádió, 2004. október 28.

 

Komlóska Önkormányzata közigazgatási pert nyert a Magyar Posta Rt. és annak felügyelő hatósága, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ellen. Korábban három falu beadványban sérelmezte a felügyeletnél, hogy nem kapnak teljes körű postai szolgáltatást, és ezzel a posta megsérti a törvényt. Az NHH nem osztotta véleményüket, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság viszont igen, és jogerős ítéletében kimondta: a Magyar Posta Rt.-nek minden településen - fix vagy mobil formában - teljes körű postai szolgáltatást kell adnia.

Színes Bulvár Lap, 2004. december 6.

 

A kérdés így szól: "Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére és vitassa meg a postáról szóló 2003. évi CI. tv. módosításának szükségességét annak érdekében, hogy a Magyar Posta Rt. csak az illetékes települési önkormányzattal egyetértésben működtethessen mobilposta-szolgáltatást?"

24 Óra, 2005. január 3.

 

Köteles László, a kezdeményezés koordinátora a Kisalföld érdeklődésére elmondta, hogy az aláírásgyűjtést december 21-én kezdték el, mintegy ezer levelet és háromezer e-mailt küldtek szét az országban. Az aláírásgyűjtés január 31-ig tart, utána öszszesítik az íveket, és átadják azokat az Országos Választási Bizottságnak. A parlament azt követően tűzheti napirendjére a témát.

Kisalföld, 2005. január 10.

 

Február 7-ig meghosszabbították az aláírásgyűjtést a kisposták megmentéséért, tudta meg a Független Hírügynökség.

Köteles László, Komlóska polgármestere: Mi úgy terveztük, hogy minél hamarabb le tudjuk zárni, de folyamatosan cseng a telefonunk, hogy még ő sem küldte el, még ez sem küldte el, feladhatja-e még, és úgy döntöttünk, hogy egy héttel meghosszabbítjuk, mivel bőven beleférünk a határidőbe, mert még azért a postán is nagyon sok van, meg sokat még most adnak föl. Jelen pillanatban még nem tartunk 50 000 aláírásnál.

Sláger Rádió, 2005. január 31.

 

 

3

 

Bozótharc

 

A szükségesnél jóval több aláírás gyűlt össze a kisposták megmentésére - közölte az aláírásgyűjtés koordinátora, Köteles László, a zempléni Komlóska polgármestere.

Népszava, 2005. február 11.

 

Köteles László, Komlóska polgármestere: A nagyobb települések, városok, sőt Budapest kerületei is gyűjtötték az aláírásokat. Ahogy haladtunk Budapest felé, folyamatosan jöttek a telefonok, hogy a miskolci autópálya mellett a füzesabonyi leágazásnál álljunk meg, mert még ők is adnak 50-et, még ez hoz 300-at, ez hoz 500-at, de még Budapestre is menjünk be, mert ott is adtak még 300 aláírást. Hátul ültem az autó ülésén, és folyamatosan dolgoztam föl a nekünk adott aláírásokat. Az utolsó, nyolcadik mappát csak a megérkezéskor tudtuk leragasztani és lezárni, és azután tudtuk átadni a választási bizottság elnök asszonyának a 60 ezer 630 aláírást. Annál is nagyobb ennek a súlya, mert van egy olyan ügy, amiért az emberek képesek összefogni.

Kossuth rádió - Reggeli Krónika, 2005. február 14.

 

Tegnap az Országgyűlés önkormányzati bizottságának ülésén a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóját hallgatták meg, aki a mobilposták működéséről, tapasztalatokról számolt be.

Kosztolányi Dénes: Az, hogy a posta vezérigazgatója gazdasági szemmel nézi a dolgokat, azt én értem, csak azt nem értem, hogy a szocialista képviselő képviselőtársaim miért nem értették meg, hogy a falu és annak az elnéptelenedése és a falu megsegítése mit jelent... gondoljuk végig, halljuk meg az ott élő emberek szavát. Kiürül a falu, az élettér teljesen beszűkül, ha megszűnik a posta, ha megszűnik az iskola, ha megszűnik a vasútállomás. Éppen ezért a kisposták hatása... hihetetlen jelentősége van az emberek ottani életében.

Duna TV - Indul a nap, 2005. február 24.

 

Mobilposta: sikertelen tiltakozás

Az Országos Választási Bizottság (OVB) sikertelennek nyilvánította a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) által a postatörvény módosításáért indított népi kezdeményezést, mert a szervezet révén összegyűlt több mint 60 ezer aláírásból az Országos Választási Iroda (OVI) szerint legfeljebb 49 ezer felel meg minden szempontból az előírásoknak. Az eredményességhez pedig 50 ezer érvényes aláírásra lett volna szükség.

Népszabadság, 2005. március 26.

 

A legfelsőbb Bíróság (LB) megsemmisítette az OVB határozatát, amelyben sikertelennek nyilvánította a postatörvény módosítását célzó országos népi kezdeményezést. Ezzel együtt az LB az aláírások tételes áttekintésére kötelezte az Országos Választási Bizottságot.

Népszabadság, 2005. április 1.

Interjú Szabó Pállal, a Magyar Posta vezérigazgatójával

- Annak alapján, amit összeolvastam a mobilpostáról, és amit mint ügyfél és mint riporter tapasztaltam, azt mondhatom, hogy a mobilpostaügy nem a Magyar Postáról, a postai szolgáltatásról vagy a kis falvak helyzetéről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy Magyarországon közérdekű szakmai kérdések olyan politikai játszmák tételeivé züllenek, amelyeknek semmi, de semmi közük a lényeghez, viszont híven megjelenítik a "magyar modellt", vagyis azt a heccpolitizálást, amely elveti és megveti a közjót szolgáló racionalitást. Ha valaki, hát ön a saját bőrén érezhette az elmúlt két évben a mobilposta örvén, hogy milyen a "közbeszéd tematizálása". Milyen érzés folyton-folyvást ugyanazokat a fals, tájékozatlanságról, a tényeknek fittyet hányó, megváltoztathatatlan prekoncepcióról árulkodó kérdéseket és elutasítást megkapni politikusoktól és sajtódolgozóktól?

- Természetesen nagyon nehezen viselem. Menedzserként, közgazdászként, egy működő vállalat első embereként alapvetően a vagyonkezelésért van a legnagyobb felelősségem. Alapkövetelmény a gondjaimra bízott állami vagyon értékének megőrzése és növelése. Ezen túl nyilvánvalóan szakmai felelősséggel is tartozom. Erről szól a szerződésem, erről szól a gazdasági társaságokról szóló törvény, ez az én feladatom. Egy normális gazdálkodó szervezetnél ez tán elég is lenne, mert a konkrét intézkedések és a gazdasági mutatók alapján kiderül, hogy az ember ért hozzá vagy nem ért hozzá. A Magyar Postánál sajnos nemcsak ez az egyszerű és tényszerű szempont dönti el a vezető megítélését. Mert a Magyar Posta, ez a minden háztartáshoz, minden állampolgárhoz eljutó közszolgáltató nemzeti vállalat nem írható le pusztán a postáról szóló törvény, a hálózat működtetéséből adódó árbevétel alapján, a Magyar Posta nem csak 39 ezer embert foglalkoztató gazdálkodó szervezet, hanem - nem mi mondtuk - bizony ez egy társadalmi jelenség. Egy társadalmi érdekeket, társadalmi hangulatot hordozó-teremtő szolgáltatás. Következésképp amikor a gazdasági racionalitás olyan lépéseket, intézkedéseket, reformokat kényszerít ki, amelyek megváltoztatják a posta megszokott, sok évtizedig változatlan arculatát, akkor következik a nyilvánvalóan helyes, alaposan előkészített, kiszámolt döntés kommunikációs kezelése. És ez a kommunikáció nem egyszerű marketingkampány, ez politika, szociográfia, szociológia, vita, érvelés, érzelem, sok minden. A mobilposta kapcsán kis túlzással azt mondhatom, hogy a feladatok tisztán szakmai része jószerivel marginalizálódik. Kétezer-kettőszáz kommunikációs esemény övezte a mobilpostaprogramot, és ahhoz, hogy a program a postások részéről, a szakma részéről vállalható legyen, természetesen az kellett, hogy a vezérigazgató ne csak kibontsa a zászlót. A csapatom élén nekem kell fogadnom a golyózáport.

- Hát a golyózáport, azt hiszem, rendesen meg is kapta. 2003 májusában ön elutazott Bogádmindszentre, hogy találkozzon nyolc mobilposta érintette polgármesterrel, de nem nyolc, hanem ötven fogadta. Kétórás vita után ön egyszer csak, váratlanul visszavonta a mobilposta-szolgálat júniusi bevezetését a térségben, és szeptemberre halasztotta. Azt nyilatkozta, hogy a kommunikáció nem volt megfelelő. Hogyan lehetséges, hogy enynyire gyanútlanok voltak? Vagy mi volt a baj? Hogy alakult ki a válsághelyzet?

- Ez egy precedens nélküli történet volt a postán, és az én életemben is. Vegyük sorra! A "kommunikációs hadoszlop" elkészített egy tájékoztató mappát, és azt elküldtük minden országgyűlési képviselőnek és a megyei közgyűlési elnököknek. Pontosan leírtuk a program lényegét, tartalmát, életre hívásának szükségét, a program által érintett területeket, választókörzeteket. Levelet írtam a négy parlamenti frakció vezetőjének: szeretnénk elmenni hozzájuk és megmutatni a vidéki életet valamilyen módon befolyásoló új postai szolgáltatást. Megmutatni, hogy itt senkinek a törvényes joga nem csorbul a postai szolgáltatások hozzáférhetőségét illetően, illetve mi az a többlet, amit a mobilposta-szolgáltatás nyújt. A két ellenzéki párt nemes egyszerűséggel válaszra sem méltatta az ajánlkozásunkat. Az MSZP-frakcióhoz elmentünk, a választókörzetek képviselőit a kétórás vita végére megnyugtattuk, és mivel a baloldal hagyományosan nyitottabb a reformokra, végül is biztosítottak bennünket a támogatásukról. Az SZDSZ részéről Kuncze Gáborral beszélgettünk másfél-két órát, azt mondta, rendben van, haladéktalanul hozzá kell kezdeni a hoszszú éveken át változatlan struktúrában rekedt rendszerek átalakításához. Közben pedig a kollégák mentek a kistelepülésekre egyezkedni az önkormányzatokkal. És ezen a ponton kezdődtek a problémák. Ugyanis az jött vissza a területi kollégáktól, hogy a polgármesterek megértették a mobilposta szükségességét, tehát indulhatunk, kezdődhet a gépkocsik beszerzése, felszerelése. Kialakítottuk a járásokat, legjobb munkatársaink közül kiválasztottuk a mobilpostásokat, és akkor egyszer csak kezdtek a kistelepülési emberek, önkormányzatok eszmélni, hogy ez nekik nem kell. Most itt valami eltűnik. Eltűnik, mint sok minden más. És akkor jött, hogy a helyi "agóra, közösségi tér", vagyis érzelmi kategóriák csúsztak be a mi racionális világunkba.

Bogádmindszent volt az első nagy állomása az erősödő ellenérzésnek. Meghívtak: okvetlenül engem akarnak látni. Nyolcan. Azt mondtam, hogy rendben van, elmegyek, ez még egy olyan kör, ahol nem igehirdetés meg összevissza kiabálás van, ilyen viszonylag szűk körben meg lehet egymás véleményét hallgatni, és lehet jutni valamire. És helyette történt az, ami történt: televíziók, ötven polgármester, országgyűlési képviselők jobbról-balról, és szikrázó ellenszenv az egész történettel és hát természetesen a történet gazdájával szemben. Elkezdték a polgármesterek mondani, hogy "köszönjük, nem kérünk a mobilpostából. Bennünket nem érdekel, mi van leírva a postatörvényben, és találni fogunk eszközöket, hogy ebből ne legyen semmi." Akkor elindult egy vita. A legkisebb falu polgármestere azt mondta, hogy náluk van két káefté, náluk nyereséges a posta, mert rengeteg csomagot meg levelet adnak föl, hozzájuk jönnek küldemények, biztos, hogy nyereséges. És akkor szépen, egyenként bemutattuk az adatokat, hogy milyen kevés levél, milyen kevés csomag, újság van, hogy statisztikusan, igazolhatóan csökkent a postai szolgáltatás iránti kereslet. Azt mondták: "nem baj, akkor sem kell". És nyilvánvalóvá váltak az érdekkülönbségek, hogy például ha körjegyzőség van a faluban, és bezár a postája, akkor olyannyira csorbulhat a presztízse, hogy a "fél számmal nagyobb", hatszázötven lelkes község elhódíthatja tőle a jegyzőséget. És majd 2006-ban azt vágják a fejéhez: "Figyelj! Körjegyzőség voltunk 2002-ben? Igen. És volt postánk? Igen. Most 2006-ot írunk. Sem ez nincs, sem az nincs. Leértékelődött a falunk. Ez volt a te termékeny polgármesterséged gyümölcse."

- Sok ilyen falu van?

- Akad ilyen is, bár ezek az őszinte vélemények csak négyszemközt hangzottak el, és ezt csak példaként mondom, hogy milyen szempontok voltak. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az érdekegyeztetési fázis nem fejeződött be akkor, amikor a kollégáim minden érintett település önkormányzatával megvitatták az új szolgáltatás tartalmát és értelmét. Egy ilyen természetű változás feldolgozása sokkal bonyolultabb annál, mintsem azt csakis kizárólag szakmai, tárgyilagos és tényeken alapuló egyeztetések során le lehessen zárni. És akkor Bogádmindszenten kiderült, hogy bizonyára javítana a helyzeten, ha több időt kapnának az önkormányzatok. És vannak az ember életében "nagy pillanatok". Amikor kiderül, hogy alkalmas-e vezetőnek, képes-e éles helyzetben olyan kompromisszumos döntést hozni, amely valamennyi érintett számára elfogadható. Ez is egy ilyen pillanat volt. A kollégáim majd meghaltak ott körülöttem, amikor egyszer csak azt hallották tőlem, hogy nem vezetjük be pár hét múlva az előkészített mobiljáratokat, viszont tíz járatot fogunk az ország különböző pontján pilot jelleggel a közönség rendelkezésére bocsátani. Tapasztalatot lehet szerezni, önkormányzatoknak, lakosságnak, médiának egyaránt, mi magunk is tanulni fogunk belőle, és majd szeptember elsején elindulunk azzal a programmal, amit június elsejére terveztünk. A polgármesterek részéről spontán megnyilvánuló, előtörő taps fogadta a bejelentést. Szemlátomást nemcsak azért, mert sikerült megállásra bírniuk a kikezdhetetlen és támadhatatlan nagy postát, hanem mert rájöttek és értékelték, hogy emberi hang is kijön ebből a sokak által félkatonainak titulált szervezetből. Úgy ítélem meg, hogy az önkormányzatok részéről nem a beletörődés a kívánatos állapot, hanem sokkal inkább a megértésre épülő együttműködés. A három hónapos teszttel ennek teremtettük meg az alapjait.

- Már 2000-ben, Fidesz-időkben is működött egypár mobilposta. Lehet, hogy az idők szavára hallgatva ők is bevezették volna a reformot?

- Nem tudom, hogy bevezették volna vagy sem. Mindenesetre a postáról szóló törvények 1992 óta megengedik, tehát éppenséggel bárki bevezethette volna. Alighanem sejtették, hogy ez feszültségekkel járhat. Más országokban is voltak konfliktusok: egyetlen közösség sem örül, ha megbolygatják a nyugalmát, és főleg az olyan közösség nem, amelynek egyre nehezebb az élete. Elköltöznek az aktív és kivált a vállalkozó kedvű emberek, a fiatalok tanulmányaik után nem térnek vissza a településre, nem jön tőke, idősödik a lakosság, még zártabb, még magányosabb környezetté alakul át a vidéki kistelepülés. A Pécsi Területi Igazgatóság reformra érzékeny emberei 2000-ben az ormánsági településeken bevezettek négy mobiljáratot, pilotszerűen.

Na most, hogy az akkori postavezetés máshol is be akarta volna-e vezetni? Szerintem nem akarta. Olvasom a stratégiájukat, és abban nem ez van. A postahelyekben a civilizáció végpontjait látták. Civilizációs végpontnak tekintették a vécével, vezetékes vízzel el nem látott, dobkályhás, olajpadlós, düledező postahelyeket. Arról pedig senki nem beszélt, hogy a nemzeti posták már sok éve az intenzív átalakulás irányába haladtak, a magyar posta viszont extenzív módon próbált postai szolgáltatásokra épülve valamivé válni.

- A szavaiból azt veszem ki, hogy mikor azt mondta, hogy a mobilposta-szolgálat bevezetésének csapnivaló volt a kommunikációja, az némiképp túlzás, hiszen akármilyen lehetett volna a kommunikáció, akármilyen remek, a balhé akkor is kitört volna...

- Amikor - nagyrészt önkritikusan - azt mondtam, hogy csapnivalónak bizonyult a kommunikáció, arra gondoltam, hogy ha ezek az emberek, a mi partnereink, ennyire nem látják át a mobilposta lényegét és értelmét, akkor vagy rosszul találtuk meg a hangot, vagy nem adtunk elég időt, hogy mindenki számára világossá váljon: senki semmit nem vesz el tőlük. Ugyanazt - másként. Ez volt az egyik szlogenünk: ugyanazt - másként. A "csapnivalóság" ebben az olvasatban értendő.

- A "terepen" azt tapasztaltam, hogy a posta belső információáramlása is meglehetősen gyatra. Az amúgy nagyon is értelmes, rátermett postások nagyon alul vannak tájékoztatva, rosszul tájékozottak. Például erősen tartja magát az a rémhír, hogy a kétezer fő alatti települések postáit is előbb-utóbb bezárják. Vajon miért?

- Hát igen, ez megint olyanfajta tájékozatlanság, amiben többek között a szakszervezeteknek, a postavezetőknek hatalmas felelősségük van. Most kerül sorra a harmadosztályú posták informatikai eszközellátottságának javítása, ami internetes kapcsolatot jelent, és ettől azt várjuk, hogy a postások egyre több, a postáról szóló kérdésben tudjanak megfelelő szakmai információhoz jutni. A nagyposták dolgozói már ma is tudnak tájékozódni az internet és az intranet segítségével is, de ha elolvasnák a saját újságunkat, a Postást, akkor is tudnák, hogy a Magyar Posta nem zárhat be postákat, mert a postatörvény szerint hatszáz fő fölötti településen kötelező fix ponton postai szolgáltatást nyújtani.

Persze mi nem élünk elefántcsonttoronyban, és erőnk szerint igyekszünk csökkenteni az információs vákuumot. Vezetőtársaimmal az ország különböző pontjain késő estig zajló, esetenként a hétvégi napokon megrendezett kisposta-vezetői találkozókon veszünk részt, ahol szándékunk szerint az információs távolságot próbáljuk csökkenteni a távoli pontokon dolgozó munkatársaink és a társaság vezetése között. Sopronban például összegyűlt harmincöt kisposta-vezető. Nem hittek a fülüknek, hogy én pontosan értem, mik a napi gondjaik, és hogy azokra milyen válaszok vannak.

- Talán a postások információdeficitje és tévhitei leginkább abból fakadnak, hogy mintha a Magyar Postából is hiányozna a kompetens középréteg. Erre vall egyébként az is, ahogy önök, igen elismerésre méltóan, magánidejüket nem kímélve járják az országot, kapcsolatot teremtenek a különböző munkakörökben dolgozó kollégáikkal. Alulról nézvést pedig ott vannak az úgynevezett kis ügyek, amelyek alapján a kis postahivatalok dolgozói, kézbesítők, mobilpostások úgy érzik, hogy "azok ott fent" nem értenek hozzá. Egyetlen példát hadd mondjak! A mérleg. A mobilpostának, ugye, levelet, csomagot is fel kell vennie. Ehhez megfelelő, pontos eszköz kell, amely három dekától húsz kilóig mér. Őriszentpéteren először egy fürdőszobamérleget kaptak. Aztán egy dög nehéz monstrumot, amely nem fér be a Skoda Fabiákba, legfeljebb az egy szem Fiat Doblóba, de különben is: csak pontosan vízszintbe helyezve lehetne használni. A legújabb, harmadik próbálkozás egy szép nagy diplomatatáskában rejtőző drága műszer. Hitelesen mér öt grammtól harminc kilóig. Egyetlen baj van vele: 220 voltról működik, adapter egyelőre nincs hozzá...

Kilépve egy kicsit a mobilposta keretei közül, két dolgot hadd említsek, ami még foglalkoztatja az embereket, mármint a postásokat. Az egyik a MÁV-val való szakítás, a másik a budaörsi logisztikai központ, pontosabban az egy évvel ezelőtti botrányos indulás.

- A mérleggel kapcsolatban hadd jegyezzem meg: a posta folyamatosan megújul, erőforrásai azonban korlátozottak. A Posta és a MÁV. Arról van szó, hogy a postai szolgáltatások minősége és tartalma, a küldemények volumene, valamint a közúti infrastruktúra fejlődése kinőtte a merev, a pályavasúthoz kötődő mozgó postákat. A posta hagyományosan kitelepült a vasútállomásra, és fönntartott egy földolgozó üzemet a pályavasúton beérkező mozgó posták kiszolgálása érdekében. Ez természetesen manuális küldeményfeldolgozást jelentett, hiszen a mozgó járatokon postások ültek, és amíg ment a vonat, addig ők kézzel válogatták a leveleket. De a küldeményekért el kellett menni a vasúthoz, és a vasúttól el kellett vinni a további körzeti feldolgozókba. A posta a legtöbb országban elvált a vasúttól. Pontosan azért, mert a gépjármű-közlekedés a maga rugalmasságával, a küldeményfeldolgozás pedig a maga koncentrált számítógépes technológiájával ezt kikényszerítette. Budaörsön olyanfajta szortírozása zajlik a küldeményeknek, amit mozgó postákon képtelenség már követni. A Magyar Posta egyre jobb minőséget tud ma az új rendszerében produkálni. A legutóbbi levélátfutási időket mérő jelentés szerint - amelyet egy külső cég készít a postának - sok hónapja meghaladjuk a magyar szabályozók szerint elvárt átfutási időt és kézbesítési biztonsági értéket. A budaörsi központunk a közelmúltban kapta meg az ISO minőségbiztosítási tanúsítványt, ami megint azt mutatja, hogy a tavaly március-áprilisi állapotokat következetes munkával már felszámoltuk, és eljutottunk egy nemzetközi auditig. De egyelőre a legjobb eredményekkel sem tudjuk feledtetni azt, amit egy esztendővel ezelőtt okoztunk, rémálmaimban ne jöjjön elő! Amikor temérdek levél bolyongott az országban. Rossz helyre irányítva, ahol nem voltak fölkészülve a levelek újraföldolgozására, visszairányítására. Borzasztó volt. Ezt mi hoztuk a saját magunk nyakára. Ez olyan mély nyomokat hagyott mindenkiben, hogy a postáról egy-egy szokványos panasz miatt még mindig a tavaly tavasszal történtek jutnak sokaknak eszébe. Vagy az, amitől a városban tényleg szenvedünk, hogy este bedobott értesítőt találunk a postaládában. Már megint a posta, pedig itthon volt a nagymama! Visszamehetünk a nyolcig nyitva tartó postára, beállunk a sorba - ez a kistelepüléseken gyakorlatilag ismeretlen. A mobilpostánál 98 százalékos a kézbesítési siker.

- Kérem, magáról is mondjon valamit. Hogyan lett postás?

- 1970-ben végeztem a Közgázon. Aztán a nyolcvanas évek közepére rájöttem, hogy igazából a szervezetek érdekelnek. A szervezet fejlődése, alakítása, irányítása. Addig külkereskedő voltam. Kereskedelmi kirendeltségeken voltam titkár. Irakban, Indiában, aztán a Hungaluból voltam Amerikában, vegyes vállalati ügyvezető Németországban. De mondom, igazából a szervezetek érdekeltek, ezért is végeztem el a vállalatirányítás, szervezés szakon a szakközgazdász-képzést. Doktori disszertációmat a vezetői motivációból írtam: Karriertényezők hatása a vezető életpályájára. A gazdálkodó struktúra alakítása, a környezethez való igazítása, túlélési stratégia - ez foglalkoztatott igazából. És a Hungalunál mindezt megtaláltam. A hagyományosan gazdasági integrációban működő ágazat jogilag kft.-kre tagozódott, de a bauxitkincstől az alumíniumradiátorig azért ez mégiscsak egyetlen vertikumba volt rendezve, és ha a vertikumban valaki elfelejt szolgáltatni a következőnek, akkor fölborult az egész. Olyan feltételeket kellett teremteni, hogy a tulajdonosok együttműködésre legyenek ítélve, megtartva ezzel a hagyományosan kialakult magyar alumíniumipar működőképességét.

Aztán jött az ÁPV Rt. 96-tól 98-ig ott voltam vezérigazgató. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a mi időnkben zajlottak a tőkepiaci privatizációk. A tőzsdére való bevezetés a privatizáció legtisztább technikája, hiszen kondicionálni kell a céget és utána megméretni a szabadpiacon. Mindenképpen úgy kell a befektető kezébe adni, hogy legyen jövőképe a cégnek, akkor lehet a részvényárfolyamokba beépíteni a cég értékét. És ezen kívül persze volt az eladhatatlan, privatizálhatatlan cégek vagyonkezelése és az ahhoz fűződő döntések sokasága.

És akkor jött egy jó nagy szünet. Az ember nem kerülheti el a sorsát, ha állami pályán mozog, bármilyen szakember is. Lehet, hogy már régen a saját cégemben ülnék, ha nem kerültem volna bele az állami nagy privatizációs történetbe. De hát az érdeklődésemet, a szakmai ambícióimat itt tudtam kiélni.

Egyébként pedig egy társasági tanácsadó cégnél folytattam a szakmai munkát, de hát azért őszintén szólva az nem az én világom volt. És aztán megkerestek, hogy az Ápisz privatizációjában legyek tanácsadó. A feladatot elvégeztem, le akartam tenni a lantot, és akkor tettek egy olyan ajánlatot, amire nem lehetett nemet mondani: csináljam tovább! És abból az Ápiszból, a szörnyű állapotban lévő egykori nagy nemzeti vállalatból, amely annak idején alaposan megroggyant, 2002-re csináltunk egy működőképes társaságot.

Az 1998-2002-höz még hozzátartozik, hogy kaptam én ajánlatokat multiktól is. De ahhoz én már túl sokat töltöttem magyar környezetben, hogy egy külföldről irányított társaságot vezessek.

2002-ben az új kormány felajánlotta, hogy legyek a posta vezérigazgatója. A Magyar Posta 160 milliárdos éves bevételű cég, 39 ezer munkavállalóval. A vezérigazgatói feladat ellátásához a hoszszú szakmai pályán megszerzett vállalatirányítási gyakorlat nem elég, ezt csak szível-lélekkel lehet csinálni. Igyekszem így tenni a dolgom.

Némethné Baksa Eszti

A polgármester bemutatja a falut

Március nyolcadika van, a naptár szerint már egy hete tavasz, és nem lehet látni a falut a hótól. Tegnap reggel vittem a tejet Őriszentpéterre, és a Baksaszeren a kilencvenedik évében járó Siska Kálmánné Tóth Gizi néni éppen pucolta a havat, és kérdem tőle, hogy "Gizi néni! régen is voltak ilyen furcsa márciusok, emlékszik ilyen hidegekre meg ilyen nagy havakra?" "Hogyne emlékeznék - azt mondja. - Emlékszem rá, ecce még liánkoromba vót, amiko március 21-én Benedek-napi vásár volt Szentpéteren, aztán gyütt a kisbíró, hogy minden háztu mennyi köll mindenkinek havat dobányi, aztán én is evotam apámme, délig dobátok, délbe hazamentünk, megettek az ebidet, fötámadott a szil, az összes hovat visszahordta. Mi a zsibvásárnak a helit pucutuk, mer a baksaszerieket odaparancsuták, a kovácsszerieket az állatvásár helire. Ekezdett esnyi meg fútta a szél, mind tele vót hóve. Másik reggel gyüttek a zsibvásárosok, gyüttek a szekerek, de nem tuttak lepakunyi, mer akkora huó vuót." A falunkbeli Boncz Sanyi bácsi meg, aki nyolcvannyolc éves lesz majd novemberben, ő meg azt mesélte, hogy '29-ben is ilyen tél volt, akkor is márciusban esett le az első hó, és csak valamikor április elején olvadott el... Na, a hóról eszembe jutott egy történet, amit a régi öregek mesélgettek az előbbeni emberről, a nevét nem mondom, aki amúgy nagy mamlasz volt, de rettentő csúnyán beszélt, és amikor elment lánykérőbe, figyelmeztette az anyja, hogy fiam, aztán szépen beszélgessél, az időjárásról beszélgessél, abból nem lehet baj. Ment is a legény, és meg is fogadta az anyai tanácsot, mert alighogy ajtót nyitottak neki, tüstént az időjárásra terelte a szót, azt mondta: "Hát! Lófaszforma idő van, akkora havak esnek, mint a tököm golói."

 

Na én meg szépen bemutatom a falut: még el se kezdtem, máris a régi történeteknél tartok. Nahát akkor! A statisztika szerint háromszáztizenhatan élnek Nagyrákoson. Gondolatban végigmentem a falun, és meg is van mind a háromszáztizenhat atyafi, vagyis feleannyian vagyunk, mint ötven évvel ezelőtt, de a hatvan éven felüliek száma ugyanakkora, mint az ötvenes években. Száztíz-százhúsz ember nyugdíjaskorú vagy munkaképtelen, tehát valamilyen ellátási formában van, rokkantnyugdíjas vagy szociális járadékos. A lakosság húsz százaléka gyerekkorú vagy jár közép- és felsőfokú iskolába...

Nagyrákoson '92 őszén szűnt meg az iskola, akkor már régóta csak alsó tagozat volt, osztatlan, Gábor fiam még odajárt Kemencei Icához, de már csak ötöd-hatodmagával. Az 1970-es népszámlálás még pontosan négyszáz hatvan éven alulit talált a faluban, a mostani kétszázhússzal szemben, tehát még jószerivel voltak fiatalok, öregek egyaránt a faluban, utána kezdődött meg a fogyás. Ami valószínűleg azért is következett be, mert a hetvenes évek elejéig zömmel magángazdálkodás folyt Nagyrákoson, a plébánoson, a református papon, a tanítón és a vébétitkáron kívül mindenki tartott számos állatot, minden háznál volt tehén. Csak hát egyre nagyobb volt a vadkár, nem volt mód gépeket venni, fejleszteni, nem érte meg gazdálkodni, és amit addig összegyűjtöttek a szülők, akik akkor ötven-hatvan évesek voltak, azt többségükben arra fordították, hogy segítsék a gyerekeket elmenni valami ipari munkába, elköltözni városba vagy városközelbe. Sokan mentek például Zalaegerszegre, Körmendre, bőven volt munkalehetőség, ott vettek házat. És itt maradt a házuk üresen vagy az öreg szülővel, aki belépett a téeszbe, és ha dolgozni nem tudott is, bevitte a földet és megszabadult, úgymond, a tehertől. Eladták az állatok nagy részét, maradott egy vagy legfeljebb kettő nosztalgiából, meg maradtak a tyúkok, a disznók. Nosztalgiából, meg főleg azért, mert egészen a kilencvenes évek elejéig a tagságért annyi kukoricát meg gabonát kaptak a téesztől, amennyit kis túlzással, meg se tudtak termelni addig a földjükön, aki nem kérte ki a háztáji földet, az kapott aktív tagként 12 mázsa gabonát, nyugdíjasként annak felét.

Aztán ugye a rendszerváltás után a vagyonfelélés minden oldalról megtámadta a téeszt, aztán jött a kárpótlási törvény, aztán odalett a téesztagság, odalett a téeszben a vagyonjegy, aztán egyik évről a másikra nem volt a háztáji gabona, és tíz év alatt oda jutottunk, hogy már nincs tíz porta a faluban, ahol tehenet tartanak. 1970-ben még hetven-nyolcvan portáról hordtak tejet eladásra a tejcsarnokba, és ennél is több háznál volt tehén, csak hát nem mindig tejeltek, mert ha kettő volt, akkor előfordult, hogy egyszerre voltak száraz álláson, vagyis vártak borjút, vagy befogósak voltak, vagy borjú volt valamelyik tehén alatt, vagy nem adott annyit, hogy a népes család el ne fogyasztotta volna.

A mostani helyzetről azt tudom elmondani, hogy az öt tehenünkkel meg a két borjúval mi számítunk a legnagyobb parasztgazdaságnak. Kívülünk nyolc helyen van még tehén (az egyikben egy ló is), a Baksa Ernőéknél három vagy négy, Orbán Mikiéknél három, a többi helyen egy vagy kettő, de van, ahol már jóformán enni is alig kap, tejet meg nemigen adhat. Most kilenc háznál van tehén, de ahogy elnézem, három év múlva már csak háromnál lesz, legfeljebb négynél. Ha nincs tehén, akkor minek kaszáljanak, szárogassanak szénát? Mi lesz a több száz hektár parlagon lévő szántóval, kaszálatlan réttel? A minap került a kezembe egy részlet a falu egykori jegyzőjének, Fülöp Józsefnek a művéből, az a címe, hogy Nagyrákos község monográfiája. [Falurajzok, 1935. Faluszociográfiai dolgozatok a 30-as évekből. Szerk. Torkos Veronika, 1990. Bp. MTA Szociológiai Kutató Intézet.] Többek közt ezt írja, tessék, elhoztam: "A szarvasmarha-tulajdonosok száma az 1935. évi mezőgazdasági statisztikai összeírás alkalmával 113 volt, akiknek a tulajdonában 431 szarvasmarha volt. (...) A kisgazdák kezén lévő igásfogatok száma ... a következő:

egyes lófogat 14

kettős lófogat 17

egyes tehénfogat 2

kettős tehénfogat 112

A meglévő igaerő a szükségletet fedezi."

És ha már elhoztam ezt a fénymásolatot, nem állom meg, bár igaz, nem tartozik a tárgyhoz, hogy föl ne olvassak belőle egy másik részletet. Azt mondja:

"A lakosság politikai pártállása a legutóbbi választás alkalmával a Nemzeti Egység Pártja és gróf Sigray Antal párton kívüli legitimista pártja között oszlott meg. A többségben a NEP volt. Sajnálatos körül mény volt a választási küzdelmek során az, hogy a legitimista párt a vallási térre terelte a harcot. Politikai meggyőződés a szavazók nagy részénél bizony még hiányzik és így anyagi előnyök ígérgetésével könnyen vezethető bármelyik párt által. A nemzet szempontjából nem helyes a szavazók számának szaporítása, inkább annak csökkentése volna a helyes, mert a választók nagy része politikailag még éretlen."

Na jó, térjünk vissza a tehenekhez! Ottó atya, az őriszentpéteri plébános mesélte, hogy az egyik elődje nagy dühösen azt írta be a hitéleti naplóba egy nyári mise után, amikor hát meglehetősen csekély volt a templom látogatottsága: "Nagyrákos! Istentelen falu! Istentelen népség! Istenük a tehén! Imájuk a ganéj!" Nohát így utólag azt mondom, hogy van dicséret is ebben a kifakadásban, mert mostanában inkább azt lehetne mondani, hogy istenük a kocsma, imájuk a sör. Különben szerintem mostanában talán kevesebbet isznak az emberek, mint húsz évvel ezelőtt, mert úgy vannak, ahogy Tóth Józsi barátunk szokta felidézni a régi történetet, amelynek alkoholt kedvelő hőse, mielőtt bement volna a kocsmahivatalba, mindig elővette a bukszáját, hogy "megnézem - úgymond -, mennyire lehetek szomjas". Egyszóval az a helyzet, hogy megemelkedtek az italárak, és nem emelkedtek annyira a segélyek meg a jövedelmek, ezért nem tudnak annyit inni.

Ami változás történt az elmúlt években. Bevezették a gázt. Megépült a szennyvízhálózat, az egész falu csatornázva van. Szép játszótér meg park készült, ravatalozó, a középületeket rendbe tettük. A nemesszeri út egy kilométer hosszan portalanítva van, készülnek a tervek Belsőszerre is. Különben nyolcvan hektár a falu belterülete, és hat és fél kilométer szeri út van, amit a falunak kell gondozni. Sokat elvisz a költségvetésből az útjavítás, mostanában meg a hóeltakarítás, de rengetegbe kerül a száztizennégy közvilágítási lámpa, pedig még így is sötét a falu. A teljes villanyszámla tavaly hárommillió forint volt. Munkalehetőség szempontjából nem a legrózsásabbak a kilátásaink, habár egyelőre aki nagyon akar dolgozni... ez főleg azért a férfiemberekre vonatkozik... az talál magának munkát. Tizenhárman vannak a faluban, akik regisztrált vagy nem regisztrált munkanélküliek. Ez utóbbiak nem működtek együtt az önkormányzattal, nem jártak be a munkaügyi központba, és nem fogadták el a fölajánlott munkalehetőséget. Őket törlik; kiesnek mindenféle juttatásból, kiesnek abból is, hogy az önkormányzat közhasznú vagy közcélú munkában foglalkoztassa őket. A közcélúnak feltétele, hogy szociális járadékon lévő legyen. Minden falunak van egy megállapított fix összege, amit saját erő hozzáadása nélkül elkölthet. Nagyrákos kerete kétmillió körül van, ebből huszonöt hónapnyi közcélú munkát lehet finanszírozni: parkgondozás, árokkaszálás, temető rendbetétele satöbbi. A közhasznú munkának pedig hetven százalékát támogatja az állam. Mindkét esetben a minimálbért kapják a foglalkoztatottak, idén ötvenhétezer forintot, a négyezer forint étkezési utalványt a falu állja.

A költségvetésről annyit, hogy 2005-re az önkormányzat összesen harminchárom és fél millió forint kiadást tervezett, ebből tizenegymilliót fizetünk ki Őriszentpéternek és Pankasznak, hivatalos néven ennyi a "pénzeszközátadás" az óvodás- és iskolásgyerekek után, a polgármesteri hivatal működtetésére, orvosi ügyeletre satöbbi.

 

A parasztasszony az életéről beszél

1947. szeptember 9-én születtem. Édesanyám, Szabó Eszter Őriszentpéterről származott, 1920-ban született, 1992-ben halt meg. Édesapám nagyrákosi születésű volt, 1918-ban született, '91 júniusában meghalt. Parasztok voltak, én folytatom az ő mesterségüket, parasztasszony vagyok. Harminchat éve vagyok Németh István felesége, a férjemet mindenki, az egész falu csak Pistinek nevezi. Ő is paraszt szülők gyermeke.

Nagyrákoson, Nemesszeren születtem, a szülői házban most hét évvel idősebb nővérem, özvegy Kulcsár Antalné Baksa Ilona lakik három gyermeke közül az egyetlen fiával, Tónival, a menyével, Erzsikével és kisunokájával, Katával.

Nagyrákoson jártam iskolába, az alsó négy osztályt Launer Tibor bácsi nevelése alatt végeztem, a volt katolikus iskolában, a fölső négyet pedig a szép emlékű Lengyel Gyula tanító bácsinál, a valamikori református iskolában. Én voltam a Lengyel tanító bácsi utolsó nyolcadikosa, akkorra igen megromlott az egészségi állapota, szenvedélyes kártyázó, kocsmába járó volt szegény, és az utolsó években már szerda körül el kellett menni neki a "postára", és rám hagyta, hogy kérdezzem ki a leckét, és vigyázzak a kisebbekre, merthogy osztatlan iskola volt, ugye. Nem éltünk vissza a tanító bácsi bizalmával, komolyan vettük az iskolát, és általában megtartottuk a tizenöt perces órákat meg a háromnegyed órás szüneteket. Egy gyerek közben állandóan a Grécziék háza meg istállója körül leste, hogy a tanító bácsi föltűnik-e az alsó iskolánál, a focipálya szélén. Akkor aztán sipirc, befelé!

Szó volt róla, hogy nyolcadik után továbbtanulok, de közbejött egy családi probléma. A ház, amiben akkor laktunk, Nemesszeren, a nővérem, féltestvérem tulajdona volt, az ő öröksége. Ilus édesapja meghalt a háborúban, az a ház teljes egészében Ilus nevén volt, ő pedig '59-ben férjhez ment, elköltözött a férje szüleihez, de nem jött ki egymással a több generáció, és már várandósan visszaköltözött Antival a sajátjába, ahol azonban csak egy szoba volt, és nekünk nagyon gyorsan új családi fészek után kellett nézni. Föl volt nekem adva a lecke: továbbtanulás vagy házépítés? A házépítés maradt, és hát így kerültünk vissza apu szülői házához, arra a telekre, ahol az édesapám szülői háza állt, amit akkorra már lebontottak. Éjt nappallá téve építkeztünk. 1961 áprilisától augusztus huszadikáig fölépítettünk egy szoba-konyhás, spájzos házat. De hát nemcsak magunknak kellett házat építenünk, hanem az állatoknak is, és augusztusban beköltöztünk ide, az Alsószer 38.-ba.

Végül aztán mégiscsak folytattam a tanulást, és 1969-ben jelesen leérettségiztem. De aztán megint nem volt hova tovább, mert '69-ben férjhez mentem, és '70. március 27-én megszületett Anita.

'69-ig édesanyámmal a gazdaságban dolgoztam (apu Körmendre járt munkába), volt négy-öt tehén, hat-hét hold föld, de az három-négy kilométerre hazulról. Neveltük a hízóállatokat, gyönyörű, öt-hat mázsás bikákat, amiket csak mi, anyu meg én tudtunk az istállóból kivezetni, aput nem ismerték; ő ha fél ötkor megjött a vonattal, azonnal biciklire kaptunk, és ki a földekre, olyan munkákat végezni, amelyekhez okvetlenül férfierő kellett. Egyébként nagyon sok munkát, ami amúgy férfimunka lett volna, mi édesanyámmal elvégeztünk, szántottunk is, vetettünk, csak, mondjuk, aratásban kaszálni nem tudtunk. Előfordult, hogy anyunak eltörött a keze, be volt gipszelve, nem tudta az ekét föltenni a szekérre, csak úgy, hogy előtte a favágítón a fejsze fokával egy kicsit összetörte a gipszet, hogy egy kicsit hajoljon neki a bal keze.

Nagyon-nagyon szerettünk a földbe dolgozni anyu is, én is. Én úgy érettségiztem, illetve hát jártam konzultációkra, úgy készültem, hogy előfordult, hogy anyu szórta föl a szénát a szekérre, én meg, ugye, fönt raktam el, és mondtam anyunak, hogy mindig ne beszéljen, mert hát ő is nagyon szeretett beszélgetni, akárcsak én, mindig ne beszéljen, mert nem tudok tanulni... az egyik kezemben fönt volt a szénásszekéren a könyv, a másikban a villa, úgy raktam a helyére a szénát... és hát szegény édesanyám akkor se szólt, amikor előrement a tehenekkel, én meg hanyatt lebakkfincutam a szekérről.

Na látod, erről a "lebakfinculásról" jut eszembe, hogy teljesen kihagytam a kisgyerekkoromat, pedig hát nagyon is kellett volna róla beszélnem. Egész pici gyerek voltam, még beszélni is alig tudtam, amikor egyszer leestem a tökös szekérről. Ott aludtam a szekéren, és a tehenek a kanyarban fölborították a szűkútba, ahogy mondták azt a horhost ott a Sebők Tónik házánál. Nagyon siettek a tehenek haza, fölmentek a kerékcsapából, levágták a kanyart, aztán fölborították a szekeret. Fölébredtem, körülnéztem, és nagy vidáman azt kiabáltam, azóta is emlegetik: "Anyu bapput, apu bapput, Ilus bapput, tök bapput!" Érted: lebakfincut, vagyis lebukfencezett.

Még nem voltam hatéves, még nem jártam iskolába, én már azon az éven őröztem a négy tehenet meg a borjút. Nagyon messzire kellett a teheneket kihajtani, és nem volt pardon, ha nem esett az eső, vagy nem volt olyan munka, hogy mind a négy tehenet be kellett volna fogni, akkor bizony mindennap őrözni kellett egész nyáron, hétfő reggeltől vasárnap estig. Amikor édesanyám megfejt, engem már húztak is ki a szómazsákos ágyból, illetve hát a supiból, merthogy kisgyerekkoromban a konyhában szétnyitható asztali ágyban aludtam, ami hát kettős alkalmatosságú volt, nappal azon étkeztek, este anyu arra ült föl, ameddig én le nem feküdtem, oda ült föl az asztal tetejére, mert ott látott legjobban foltozni a lámpa világánál. Ötös petróleumlámpa volt, később, amikor már jobban telt petrolra, akkor nyolcas, a tizenegyes, az már nagyon sokat fogyasztott volna. Három forint volt egy liter petrol, már ha volt éppen a boltba'... Na szóval fölkeltettek a supiból, és rajta. A szerencsésebb az volt, amikor a Paptagon kellett őrözni, de volt, hogy a Nagyerdőre kellett hajtani a teheneket, az Aradánba, két hatalmas nagy erdőn keresztül... Csak búcsúkor délután nem kellett elhajtani őrözni, meg mikor konfirmálkoztam, akkor délelőtt, de délután akkor is menni kellett... Naponta kétszer hat-nyolc kilométer volt oda-vissza, vagyishát annyi lett volna, ha nem kellett volna összevissza szaladozni előre-hátra meg kétoldalt, hogy bele ne menjenek a kukoricaföldekbe meg a gabonákba... és de meg még mennyit köllött a tehenek után futni ott kint! Amikor kisebb voltam, és olyan munka volt, hogy megengedte, előfordult, hogy vasárnap apu eljött velem, például eperszedésidőbe. Érett a szamóca, és akkor olyan félliteres pohárba szoktuk szedni, és megettük. Ez nagyon szép emlék nekem. Ilus is eljöhetett, ő már ugye tizenhárom-tizennégy éves volt, részt vett minden munkában, vagy otthon főzött. Hogy apu eljött velünk, az egy igazi ajándék volt. Ajándék volt, mint az a kaleidoszkóp, amit már nem is tudom, kitől kaptam, de nagyon-nagyon szerettem, az nekem talán két nyáron is megvolt. Elszoktam vinni őrözni; meg volt egy ilyen gumis labda, fűrészpor volt benne, azt is vittem velem, meg a papírszalvéta-gyűjteményemet, azt nézegettem. Meg békaszéket szoktunk fonni abból az üreges zsombékból, meg ebihalat fogtunk... és megittuk a vizet a kerékcsapából, és sose lett tőle semmi bajunk. Na jó, abbahagyom a gyerekkori élményeimet, mert ha belefeledkezem, sosem érünk a végére.

Ott hagytuk el, hogy leérettségiztem. '69-ben munkába álltam, tejkezelő lettem a tejcsarnokban, ott a kocsma tőszomszédságában. Aztán születtek a gyerekek, '70-ben Anita, '73-ban az Ildikó.

'74-ben Nagyrákos is téeszközség lett, és '75-ben megkeresett az akkori téeszelnök, a Henits Zoltán, hogy építenek egy baromfitelepet Őriszentpéteren, évi másfél millió húscsirkét nevelnek föl. Hat istállóba huszonöt-huszonötezret lehetett betelepíteni, és oda kerestek brigádvezetőt. És akkor nem mentem vissza a gyesről a csarnokba, oda anyu ment, hanem vállaltam a brigádvezetést, aztán amikor az ágazatvezető szülési szabadságra ment, én kerültem a helyére, amikor pedig visszajött, akkor átmentem a takarmánykeverőbe üzemvezetőnek.

Közben '79-ben elhatároztuk, hogy építkezünk, mert kinőttük a szüleim házát, és '80-ban, nagy családi összefogással és a falu hathatós segítségével, felépítettük a házunkat. Megtartottuk a régi mondást, hogy "Új ház: vagy halott, vagy gyerek", mert '81. március 13-án megszületett a harmadik gyermek, a Gábor.

Közben a téeszben, mint vezető beosztásút, választás elé állítottak: vagy belépek a pártba, vagy továbbképezem magam, úgyhogy elvégeztem egy takarmánygazdálkodási szaktechnikusi iskolát Kőszegen. Akkoriban volt a csúcson a téesz, aztán végigéltük a haldoklását is, a teljes vagyonfölélést.

...Jött a kárpótlás. Úgy alakult, hogy rám maradt a teljes földkiadás; két-három évbe telt, mire egy több mint tíztagú bizottság tagjaként a munka végére értem. Nagy ajándék az élettől, hogy az ötezer hektár föld kérdésének érdemi részét én végezhettem - bár nem értek egyet, akkor sem értettem egyet az elvvel -, mert megismerhettem mindazokat, vagy mindazok leszármazottait, akik Kondorfán, Szalafőn, Ispánkon, Őriszentpéteren, Szattán... meg persze Nagyrákoson, de itt már előtte is mindenkit ismertem... a téeszben dolgoztak, összesen kétezer embert, illetve hát mindnek a személyi adatát, hol született, ki az édesanyja, úgyhogy ha rájuk gondolok, rögtön egy egész családfát látok magam előtt. Nagyon sok embert megszerettem, és remélem, hogy sokan vannak, akik jó szívvel gondolnak rám. Nagyon sok belterületet elvesztett volna Kondorfa, Szalafő meg Őriszentpéter, de én egészen a minisztériumig mentem, amikor észrevettem, hogy a téesz annak idején betáblásított házakhoz tartozó területeket, és csak a földművelési minisztérium térképészeti főosztályán lehetett vissza-aranykoronásítani azokat a földeket és visszaadni őket a tulajdonosaiknak. Volt olyan asszony, aki megtudva, hogy az az ősi belterület nem az övüké, azt mondta: "Az lesz a legjobb, ha én most fölakasztom magamat, mert én ezt otthon meg nem mondhatom az embernek, mert akkor meg úgy halok meg, hogy az engem agyonüt, pedig én erről nem tehetek." Ez inspirált engem arra, hogy utánajárjak, és sikerült.

Na aztán jött a Karl Hammer, aki Karlsruhéból akarta irányítani azt, ami megmaradt a téeszből. Áldásos tevékenysége mintegy másfél évig tartott, arra aztán végleg elvesztettük mindenünket. Én is munkanélküli lettem volna, ha az őriszentpéteri teleházban nem kapok munkát, még akkor a földkiadásokban és az egyéb földdel kapcsolatos munkákban... visszaigénylés, ilyesmi... tudtam segédkezni.

1999-ben elkezdődött itt a vasútépítés. A völgyhídi építő konzorcium tagja, a Hídépítő Rt. gondnokot keresett, és akkor másfél évig náluk dolgoztam.

Előtte, már '90-től önkormányzati képviselő voltam, és amikor Kovács Lajos nagytiszteletű úr, a mi kedves Lajos bácsink már nagybetegen elköltözött Fehérvárra, és lemondott a polgármesteri tisztségről, az időközi választáson én is elindultam, de három szavazattal alulmaradtam. A '94-es választáson nem jelöltettem magam, nagyon sokan a faluban mégis hozzám fordultak ügyes-bajos dolgaikkal. '98-ban és négy évre rá is megválasztottak polgármesternek, mellette több mint két évig falugondnok is voltam. 2002-től ezt a törvény már nem tette lehetővé, és azóta főállású polgármester vagyok, tavaly szeptember óta immár nyugdíjasként.

"'80-ban, nagy családi összefogással és a falu hathatós

segítségével, felépítettük a házunkat"

"Az öt tehenünkkel meg a két borjúval

mi számítunk a legnagyobb parasztgazdaságnak"