A Mozgó Világ internetes változata

Váradi Júlia interjúja

- Mint politológus, mint a magyar szellemi élet kutatója lehet, hogy másra koncentrált, amikor ezzel a kérdéssel került szembe, mint ma, amikor kulturális miniszterként személyesen is napi kapcsolatban áll a médiumokkal. Mit gondol, minek tulajdonítható ez a sokak által áldatlannak nevezett médiaállapot?

- Nem vagyok médiakutató szakember, de mivel a médiahelyzet része a magyar társadalomban kialakult közállapotoknak, természetesen van róla véleményem. Előrebocsátom, hogy érdemes különválasztani az írott és az elektronikus sajtóról alkotott véleményeket. Meggyőződésem, hogy a nyomtatottsajtó-piacon találni nagyon színvonalas termékeket. Ezen a téren inkább a politikai napilapok színvonalának romlása jelent súlyos problémát. Igaz, ez nem kizárólag magyar jelenség, mert például a Blikk ugyanúgy nyert teret nálunk, ahogy mondjuk a Daily Mirror Angliában, és tudnék még jó néhány példát...

- De ha már az összehasonlításnál tartunk, azonnal felvetődik a kérdés, hogy a magyar olvasóközönségben miért nem alakul ki ugyanaz az igény, amely a New York Times, a Frankfurter Allgemein, vagy a Neue Zürcher Zeitung esetében jól ismert?

- Lett volna egy lap, amely az 1980-as évek végén ezt az igényt kielégíteni látszott, sőt a remény is megvolt, hogy olyanná válhasson, mint azt a fenti példákban említette. Az akkori Magyar Nemzet nagyon jó újság volt, 89-90-ben mindenki a Magyar Nemzetet olvasta. De aztán az ilyenfajta lapokat a politika nagyon gyorsan kolonializálta. Ahogy a privatizációra sor került volna 91-ben, politikai befolyásra végül is nem a svéd, hanem a francia sajtócsoport vette meg a Magyar Nemzetet, tehát az ígért gazdasági befektető helyett inkább politikai befektető kezébe került. Ezt követte a médiaháború, amely a világnézeti alapon szerveződött politikai táborok kialakulásával szorosan összefüggött, és amelyet az újságírás nagyon megszenvedett. Túl kevés idő volt arra, hogy egy igazán tekintélyes, jó minőségű, független napilap létrejöhessen. A Magyar Nemzet rövidesen a kormánypárt lapja lett, tehát belőle nem sikerült független lapot alakítani, viszont a Népszabadság sem tudta betölteni ezt a szerepet, még ha utóbb fel is nőtt a Magyar Nemzet helyére. De sajátos múltja és pártelkötelezettsége miatt sokáig a baloldali tábor gondolkodását képviselte leginkább. Persze még így is sikerült átmenetileg betöltenie a Magyar Nemzet által hagyott űrt, de ez nem tartott túl sokáig. "Magyarország legkedveltebb napilapja" szlogenjének egy fél évtizedig tudott eleget tenni. A gyorsan fejlődő bulvársajtópiac a kereskedelmi televíziók által felvetett könnyű, népszerű témákkal el tudta téríteni a komolyabb lapok olvasóit. A kereskedelmi televíziók és a bulvárlapok mindig is szoros kapcsolatban álltak egymással: amit a tévé feldobott, a bulvárlap folytatta. Miközben ezzel párhuzamosan a közszolgálati médiumok (tévé, rádió) egyre jobban átpolitizálódtak. A médiaháború több esetben direkt politikai propagandává változtatta a tájékoztatást. Ezért aztán egy ideig a kereskedelmi televíziókra mint politikamentes oázisra lehetett tekinteni. Az ilyenfajta elvárásnak kezdetben elég jól meg is feleltek - például amíg jó magyar és külföldi filmeket adtak -, de nem telt el fél év, és jöttek a szappanoperák, a valóságshow-k és egyebek. Hozzáteszem zárójelben, hogy ezek között is vannak színvonalasabbak és nagyon rosszak, például a Barátok közt inkább pozitív példa, amely legalább színvonalas magyar szerzőket foglalkoztat. De a többi...

- Ebben a kérdésben mindenképpen össze kell hogy érjen a korábbi társadalomkutatói és jelenlegi kultúráért felelős legmagasabb köztisztviselői gondolkodásmódja, ugyanis arra miniszterként feltételezhetően van valami tippje vagy netán stratégiája, hogyan lehetne viszszacsempészni a szinte teljesen eltűnt vagy csak nyomokban fellelhető értékes kultúrát a médiába, amely nélkül nemigen lehet kulturális felemelkedésről beszélni egy országban.

- A napi- és hetilapok esetében nem nagyon van bármiféle "befolyásolási lehetőségem", hiszen azok magánkézben vannak, s ez jól van így. A közszolgálati televízió esetében abban lehet bízni, hogy vezetőik egy idő után végre felmérik, hogy nekik nem a kereskedelmi televíziózás elveire építve kell a műsoraikat összeállítaniuk és nézőiket becserkészniük, mert erre se pénzük, se felhatalmazásuk nincsen. Ha meg akarnak maradni, akkor kénytelenek lesznek a jól értelmezett közszolgálati feladataikat teljesíteni, amelynek komoly része az értékes kultúra. Ezt megpróbálom beépíteni a politikai mondanivalómba, ahol lehet. Visszatérve az írott sajtóra, azért az nemegyszer fölmerült a parlamentben, hogy esetleg az elektronikus média tevékenységét meghatározó médiatörvényhez hasonlóan az írott sajtóra is dolgozzanak ki valamiféle törvényt.

- Jónak tartaná, ha lenne ilyen?

- Nem, én ezzel nem értenék egyet. De azon a korábban elvetett javaslaton újra elgondolkodnék, amely szerint egy sajtóalapot kéne létrehozni, amelynek segítségével a nagy múltú lapokat meg lehetne óvni a teljes tönkremeneteltől. Hogy egy-egy tulajdonosváltás ne tehessen tönkre sok évtizedes múltú, jó minőségű lapokat. Bár a piacgazdaságban csődbe is lehet menni, s ez alól a napilapok sem kivételek. Miközben persze az sem lenne jó, ha az állami szerepvállalás túltengene, mert annak súlyos negatív hatásai lennének.

- Úgy tudom, Gyurcsány Ferenc meg szokta hallgatni a tanácsait. Próbál-e abban hatást gyakorolni rá, vagy netán kiáll-e saját jogon azzal, hogy a mára mindenki által szinte használhatatlannak ítélt médiatörvény változtatása végre valóban a parlament elé kerülhessen? Mert, bár sok szó esik erről, még mindig nem történt semmi.

- A médiatörvény négypárti egyeztetés kérdése. Ugyanakkor Kovács György, az ORTT igazgatója biztosított arról, hogy az új törvényjavaslatot stábjával minél hamarabb előkészíti. Ez egyébként azért is sürgős és fontos, mert erre Magyarországnak komoly európai uniós kötelezettsége van, hiszen az unió irányelvei szerint egyenlő esélyeket kell adni a nemzeti produkcióknak és az európai kulturális produkcióknak. Ezenkívül még sok egyéb javítanivaló is van persze. Nekem személyesen ebben kezdeményező és sürgető szerepem lehet ugyan, de ha elő is állok azzal, hogy legyen végre egy jó médiatörvény, ha le is ülök tárgyalni mind a négy párttal, félő, hogy mások ezt nem így akarják. Hiszen ismerjük a mai politikai gondolkodást, s ha el is jutunk valahová, nagyon gyorsan kell haladnunk, mert hamarosan belecsúszunk a választási kampányba, és akkor már nem sok esélye van a megegyezésnek. Tehát heroikus vállalkozásnak látom, amit azért el lehet és kell is kezdeni.

- Társadalomtudósként milyen összefüggést lát a magyar közgondolkodás romló tendenciája és a média színvonalának romlása között? A tyúk-tojás kérdésre utalok, melyik hat erősebben a másikra?

- Abban nem vagyok egészen biztos, hogy ez a tendencia tudományos vizsgálatok alapján egyértelműen romlónak nevezhető-e. Amikor a televízió elterjedt, azt mondták, hogy az emberek le fognak szokni a gondolkodásról és az olvasásról, mert a televízióban látottak fogják irányítani a tetteiket. Nos, ez csak kisebb részben igazolódott. Az erős vizuális ingerek befolyásáról a hetvenes évek óta máig rengeteget vitatkoznak. Mégsem eldöntött kérdés, hogy a rossz vizuális hatásokra hogyan reagál a néző, torzul-e a lelke, vagy éppenhogy tudatosan elfordul az ilyesmitől. Az internet korszaka sem fogja gyökeresen megváltoztatni az embert. Az erősebb vizuális ingerek vagy az ehhez hasonló hatások az alapvető emberi értékeket nem tüntetik el. A média és az "elbunkósodás" közötti egyenesen arányos összefüggésről tehát nem mernék egyoldalú állításokat megfogalmazni. Fiatalkoromban például a férfiak nemigen használtak dezodort, kevesebbet mostak hajat és fogat. Akkor büntetlenül énekelhettek akár a mainstream zenekarok is olyasmit - mint, mondjuk, a "Lökd ide a sört" szövegében -, amit ma legalábbis elítél az értelmiségi közvélekedés. Tehát bizonyára olyan szegmenseket is lehet találni, amelyek épp az Európához való felzárkózásról tanúskodnak, és amelyek talán épp a hollywoodi filmek, vagy a McDonald's-kultúra hatásainak köszönhetőek.

- Ha most visszaemlékszik a néhány hónappal ezelőtti magánemberként folytatott mindennapjaira, melyek voltak a legkeresettebb sajtóforrások, amelyekből táplálkozott, ideértve nemcsak a nyomtatott sajtót, hanem az elektronikus médiumokat is?

- Vettem magamnak New Yorkban egy Ipodot, egy MP3 lejátszót, amelyre több ezer dalt fel lehetett venni, és apró fülhallgatóval járva az utcán válogatott zenéket hallgattam. Ez volt az első számú médium. De hogy ennél komolyabban válaszoljak, magamon is erős beszűkülést tapasztaltam, mert a tévében nemigen néztem kulturális műsorokat, mint ahogy régen a Stúdiót. Most inkább a Bajnokok Ligája-meccseket néztem meg, és mellette még politikai háttérműsorokat, mint az Este vagy A szólás szabadsága vagy a Heti hetes. A híradók közül csak a közszolgálatit, mert a kereskedelmi híradókban a "hogyan akasztotta fel X a nagymamát" története nem igazán érdekelt. Abba beletörődtem, hogy a tévétől nem lehet minőségi szórakozást várni, és ezért nem is vártam.

- Múlt idő?

- Néha vannak jó műsorok, ahogy például azok a késő esti beszélgetések, amelyek korábban Záróra címmel futottak, aztán Mélyvíz, már nem is tudom, de azok mindig is érdekeltek. Aztán mikor áttették egy korábbi órára, akkor kénytelen voltam a fiaim kérésének eleget téve a Barátok köztöt nézni. De ha ugyanabban az időben átkapcsoltam bármelyik külföldi csatornára, akkor azt tapasztalhattam, hogy a Sat 1, a Pro7, az RTL, a RaiUno vagy a TV5 is ugyanolyan díszlettel, háttérrel, berendezéssel, hajszálra azonos műsort csinál, mint mondjuk a mi Vágó Istvánunk vagy a többi hasonló vetélkedőműsorunk vezetői. Mégis azokban az európai országokban, ahol igazán komoly igény támad értelmesebb gondolatok befogadására, ott erre nagyon jó műsorokat tudnak építeni. Akár Angliában, akár Németországban.

- Mi a helyzet a rádiózással?

- Bevallom, rádiót nemigen hallgatok, a zenei rádiók elsekélyesedtek, egyformák lettek, törmelékzenét sugároznak, úgyhogy kifejezetten idegesítenek. Az az igazság, hogy igazán jó zenét ma CD-ről vagy az említett MP3 lejátszómról hallgatok, mert abba nem beszélnek bele, nem sugároznak közben reklámot, és így igazán lehet élvezni a zenét.

Ami a híreket illeti, azokat korábban a rádióból tudtam meg, ma már a tévéből vagy inkább az internetről. Tehát a rádiózás az én életemben egyre jobban háttérbe szorult.

- Milyen jövőt jósol a magyar médiának?

- Azt látom, hogy a rövid távú befektetések szinte mindig kiszorítják a hosszú távúakat. Ez sajnos nemcsak a pénzügyi, hanem a szellemi befektetésekre is érvényes. Ezért inflálódik a minőség, ezért van az, hogy a csatornák hosszabb távú tervezését mindig áthúzzák a nézőszaporító rövid távúak. Holott a nézők egy idő után megcsömörlenek, és talán áttérnének valami nívósabbra, ha lenne. De talán, ahogy a hamburgeresek mellett egyre inkább hangsúlyt kapnak az ínyenc éttermek, úgy a minőségi rádiózás és televíziózás is teret nyerhet. Lehet, hogy kicsit más módon, mint ami korábban ismeretes volt, elképzelhető, hogy az interaktivitás nagyobb szerepet kap, mint eddig. Valószínűleg a közönség nagyobb számban maga is részt akar majd venni a műsorok alakításában, az is lehet, hogy a regionalitás nagyobb hangsúlyt kap majd, mint az országos jelenlét. Közösségi televíziók lesznek. Nem hiszem, hogy ez a mostani mélyrepülés túl sokáig tarthat.

Következő számunkban terjedelmesebb interjút közlünk Bozóki Andrással.