Az utca embere

"A diktatúrákban cenzúra működik, a demokráciákban pedig manipuláció. Ennyi elég ahhoz, hogy uralkodni lehessen a szegény és védtelen átlagember felett" - hangzik Ryszard Kapuœciñski, a világjáró író-újságíró borús ítélete. Egyértelműen a digitális médiát és azon belül a televíziót kárhoztatja azért, hogy az átlagember fiktív történelmet, a jelenkorról pedig fiktív igazságot kap a kezébe, s ezt sem ellenőrizni, sem cáfolni nem tudja. Akár így van, akár nem, a televízió gyakran csinál úgy, mintha éppen saját leleplezésén ügyködne. Mintha fittyet hányna azokra a hatalmi feltételekre, amelyek őt is éltetik, illetve amelyek között a legjobban érzi magát. Hiszen ahol kuszák és átláthatatlanok az érdekviszonyok, ahol minden bokorban terem egy-két botrány, ahol az illusztráció és a képi megjelenítés egyenértékűvé válik a valósággal, ott a kamera közvetítette világ lesz a fogyasztás legfőbb tárgya. Ám ha a televízió úgy tesz, mintha lealacsonyodna az utcaszintre, látszólag saját magát alázza meg, valójában azonban a hitelesség morzsáit gyűjti, hogy azokkal még jobban szentesíthesse megkérdőjelezhetetlen uralmát a valóságértelmezés felett. Ez a kísérlet meglepő módon javára is válhat, hiszen - ha elkerüli a demagógiát - a demokratikus társadalomszervezés pillanatfelvétele is kialakulhat belőle: a vitatémákat végre egyszer nem maga a média vagy a médiát használó politikusok gerjesztenék, hanem a közvetlen érintettek vetnék fel. A televízió kis időre lemondana arról, hogy konstruáljon, helyette rekonstruál. Kényes és ingatag terep ez, amelyen a hazug médiumot sokkal könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.

Az RTL Klub most mégis azzal próbálkozik, hogy megállja a helyét ezen a terepen. Debütáló politikai háttérmagazinja, a Házon kívül ezért csak látszólag jogfolytonos a boldog emlékezetű, többszörösen kitüntetett Országházzal. Az alapvető különbség már a címben is elrejtőzött: miközben a korábbi magazinban a Tisztelt Ház ügyes-bajos dolgai álltak a figyelem fókuszában, újabban az "utcát" tolják be a parlamentbe és a minisztériumokba. Az egyik beharangozó lelkes szövege szerint nem kevesebbre vállalkoznak a magazin készítői, mint arra, hogy az utca emberét szembesítsék az általa felhatalmazott politikussal: "Könnyen meglehet, hogy éppen ön lesz az, akit egyszer csak megszólítanak az utcán, és elviszik a miniszterelnökhöz, vagy valamelyik miniszterhez, a polgármesterhez, vagy abba a hivatalba, amelyik a legtöbbet packázik önnel."

Ennek a kissé fenyegető hangú ígéretnek van egy komoly mellékzöngéje. Olybá tűnik, mintha kandi kamerás produkcióról lenne szó. Pedig legkevésbé sem, mégis valahogy keresztüllengi az átverés szelleme. Kezdjük ott, hogy eléggé el nem ítélhető módon a csütörtök késő esti első adást közvetlenül a csatorna Kész átverés! című show-ja után vetítették. Olyan könnyű az átállás a kétes sztárocskák otromba megvicceléséről arra a jelenetre, amelyben meglepetésszerű módon egy mozgássérült fiatalember kéri számon mindennapi gondjait a szakminiszteren? Melyiken nevessünk, és melyiken sírjunk? Hiába a két műsor közti jól felismerhető határ, hiába áll távol a gügye szadizmus a naiv jótékonyságtól, az előbbi műsor mégis alaposan diszkreditálja az utóbbit.

Márpedig ez a Házon kívül nagyobbik részét érinti. Első adása három blokkból állt: az egyikben a parlamenti képviselők autóhasználatát firtatták, kiporciózva a saját arcukkal megjelenő kormánypárti és ellenzéki képviselőket, a másikban egy ellenzéki banktanácsadó tisztségeinek morális összeférhetetlenségét piszkálták, a harmadik - leghangsúlyosabb - riportban pedig a már említett kerekes székes fiatalember kálváriáját örökítették meg. Bár a nagyobb fantázia és szellemi potenciál az első kettő összeállításhoz hasonló típusú tényfeltáró háttér-információk, véleményütköztetések, szembesítések öszszegyűjtésében és korrekt tálalásában van, a magazin a felkiáltójelet mégis az utóbbi mögé teszi ki, talán mert már készítője, a csatorna hírigazgatósága is unja a körben forgó híranyagokat, a hatalmi és médiaelit kölcsönösen egymásra utalt szórakoztatóipari tevékenységét. A váratlanság, az újszerűség, a szokatlanság eleme itt tud leginkább kitüremkedni - bár személy szerint nekem jobban tetszik a fényűző autója mellett a parkolóban leszólított vagy a tisztségeket halmozó politikus hirtelen reakciója, mint a mozgássérült és a miniszter hosszan fotografált kínos feszengése az egyiküknek sem kényelmes, ám semmi hasznot nem hajtó, semmi új információt felszínre nem hozó interjúszituációban. Utóbbiból csupán annyit tudhattunk meg, hogy mindketten szimpatikus egyéniségek, humánusak és emberiek - ez azonban maximum "a politikus is ember" közhelyet eleveníthette fel bennünk. Éppenséggel előhozhatta volna ennek a cinikus változatát is a televízió, ahogy azt Móricz Zsigmond ábrázolta a Rokonokban: "A miniszter éppen olyan kisember, mint akárki. Az, hogy valakinek véletlen megvan az öszszeköttetése, hogy éppen a kormányban foglaljon helyet, nem teszi őt providenciális államférfivá... Nem értenek ezek semmihez, s az a szerencse, mert így, ha okos ember kerül közéjük, lehet őket befolyásolni." Előnyére szolgál a magazinnak, hogy nem tette - igaz, oka sem volt rá, és értelme sem lett volna. De a közhely ettől még közhely marad.

A koncepcionális problémától eltekintve a műsor szerkezete igen jó. A riporterek és szerkesztők megdolgoznak a pénzükért, interjúkat, háttéranyagokat készítenek, osztanak-szoroznak, és táblázatokba foglalnak közcélú, de mások által ritkán előásott tényeket. Lényeglátóak, tudják, hol a határ a feldolgozhatatlan információtömeg és az éppen elviselhető, ráadásul sokat mondó adathalmaz között. Sikerül lencsevégre kapniuk őszinteségtől és iróniától fertőzött mondatokat, mint például a mentelmi bizottság elnökéét, aki szerint a parlamenti ciklus végén Trabantról Rolls Royce-ra váltó képviselő alaposan megkurtíthatta saját konyhapénzét. Kommentált vágókép-sorok, az utcán látszólag céltalanul tébláboló, majd az emlegetett bank székháza előtt vagy a budapesti Kossuth tér sarkán lecövekelő riporterek, archív képanyagok, interjúrészletek, egymás mellé és mögé montírozott, érdekes információkat hordozó vizuális trükkök váltják egymást, és mind egyetlen keretbe illeszkednek.

A kerettel az utolsó összeállításban sincs különösebb baj. Erős és hatásos vizuális inger a tolószékhez kötött, a postaépületbe sokáig sikertelenül behatolni próbáló fiatalember küszködése a magas küszöbökkel, lépcsőkkel, korlátokkal és legfőképpen a szűk látókörű költségvetési szemlélettel, amely óriási kiadásokkal, de kevés (anyagiakban és szavazatokban mérhető) bevétellel számol az akadálymentesítés kapcsán. A fiatalember lábához helyezett, illetve az utcán lévő operatőr által kezelt "kandi kamera" kíméletlenül rögzítette, hogy a be- és kijutáshoz három-négy önkéntes segítségére és nagyjából öt percre volt szüksége a bátor vállalkozónak. A riporternő ezután riportalanya (nem átlagos) kocsijának utasterébe ül, és mint Kandász Andrea a rivális Tv2 egykori giccses dokumentumműsorában, a Szülőszobában, részt vesz az illető "életében". Nincs is ezzel baj, mert a műsor kulcsmondata éppen akkor hangzik el, amikor együtt fedezik fel a mozgássérült-parkolóhelyet elfoglaló minisztériumi járművet: morális problémák vannak - mondja a mozgássérülten is jogi egyetemet végzett, de munka nélkül lévő Gábor -, akinek a rendet be kellene tartania, az él vissza vele. A kínos és semmitmondó interjú után az utca emberét visszaeresztik az utcára, problémáira azonban nincs megoldás. Ez nem a tévéműsor hibája - a felelősség annyira széttagolódik, hogy lehetetlen felelősöket találni -, az viszont már igen, hogy belesétált egy zsákutcába. Nagyon vigyázott, hogy ne legyen se cinikus, se demagóg, azaz ne ítélkezzen a kollektív bűnösség elve alapján, és ne támogassa elvtelenül, népszerűséget hajszolva "a nép hangját", cserébe viszont üres maradt, és az újdonság varázsát is elvesztegette.

A Házon kívül perspektívaváltása így csak félig sikerült. Az átlagemberhez, a köznéphez, az utca emberéhez, sőt a kisemberhez akart lehajolni, hogy tenyerére emelve megismertesse őt az óriások életével, és lehetőség szerint az óriásokat is lekicsinyítse valódi méretükre - olyanokká, amilyenek valójában, pozíciójuk nélkül. George Orwell szerint az átlagember minden társadalomban éppen a fennálló rend, "a szakszerűtlenség, az osztálykiváltságok és az öregek uralma" ellen harcol. Látszólag harcot hirdetett az RTL Klub is egy hasonló ügyért, ami azonban nem áll távol a szélmalomharctól sem, hiszen az óriásokról szóló szappanoperát éppen a tömegmédia - benne az RTL Klub és a Tv2 színvonaltalan bulvárhíradója - tartja műsoron. Ez azonban nem csökkenti a Házon kívül érdemeit, ahogy Don Quijote őrültnek ható viselkedése sem ítélhető meg tárgyilagosan az őt körülvevő, kizökkent világ szemszögéből.

Házon kívül, RTL Klub 2005. március 3., csütörtök 22.45. Riporter Kruzslicz Dávid, Boros Krisztina; főszerkesztő Weyer Balázs; felelős szerkesztő Kováts Mihály; operatőr Bátonyi Csaba, Trost Ádám; rendező Kormos Gyula, Farkas Balázs; készítette az RTL Klub Hírigazgatósága.

MEGRENDELŐLAP

Megrendelem a MOZGÓ VILÁG c. lapot ...... példányban, az alábbi címre:

Megrendelő neve: .............................................................................................

Címe (város, község, kerület): ...........................................................................

(Utca, tér, ltp.): ..................................................................................................

(Emelet, ajtó): ........................

Irányítószám: ..............

Előfizetési díj egy évre 2340 Ft

Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki.

.........................................

aláírás

A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni:

Hírlapelőfizetési Iroda

BUDAPEST 1900

Szerzőink könyvei

Szerző: Székely András