Búcsú

Még elsuhanni láttam őt,

és akkor nagyon fájt az éjjel,

egy összegyüjtött esőcsepp

ijesztgetett a meredéllyel

ez már Vác volt - és nincs tovább?

sör habzott, és a Pokolcsárda

kapujában állt nagyanyó,

kezében táska, mintha várna.

Mobil tér

Mindenki szól mindenkinek

apró hullámok göngyölődnek

gubanc ez kakofónia

csomópontodra rálökődnek

bejöhetsz-e üzenet hol

és hol vannak a háló-társak

azt hogy senki se keresett

azt te már régen kitaláltad

Ezt most már át sem láthatod,

akkor sem hogyha megkapod,

egy vázlat ez, genetika,

nem harmonikus szimfónia,

ki voltál, mért nem távolodol,

mért itt ölelget titkon a pokol,

ki tart itt, hol a vezérlő fonal,

mi tart itt mégis a csápjaival.

Fordul a föld és egyre távolabb

rejtőznek el a villogó halak,

végül ránk néz egy ősi óceán,

s némán kuncog a bábuk bánatán.