A Mozgó Világ internetes változata

- Nemrégiben azt írtad,¹ hogy az ezredforduló demokráciájában "a felvilágosult, felelős állampolgárt kiszorították a manipulálható, érzelmes tömegek, amelyek szavazataira spindoktorokkal és PR-szakértőkkel felszerelkezett, üzletszerűen bájolgó politikusok vadásznak", illetve hogy a globális folyamatok áttekinthetetlensége miatt még az érdeklődő állampolgárnál is a hit foglalja el a megértés igényének helyét. Volt-e valaha szerinted olyan időszaka a társadalomfejlődésnek, amikor az ország gazdasági-társadalmi folyamatai áttekinthetők voltak az érdeklődő állampolgár számára?

- Azt is hozzátettem, hogy amikor a felelős polgárok léteztek, akkor sem mindig hagyták rajta a kezük nyomát a történelem menetén. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a modern média megjelenése és a tömegdemokrácia léte együtt abba az irányba hat, hogy nemcsak a politikusok, hanem mindenki gyors érzelmi hatásokat próbál kiváltani ezen a piacon, ahol a hatás révén nyereségre tehet szert, legyen az szavazat vagy bármi más. Abban a kultúrában, mondjuk a 19. század második felében, amelyben a tömegkommunikáció viszonylag kevés és csak magasan iskolázott embert ért el, akik elsősorban újságokból, hetilapokból tájékozódtak, egészen más volt a politikai kultúra. Amikor a filozófusok, Habermas és sok más baloldali-liberális irányultságú, társadalomjobbító szándékú gondolkodó a felvilágosult, felelős polgár eszményéről beszélnek, ezt az írástudó értelmiségi-polgári réteget sírják vissza, és szeretnék kiterjeszteni a társadalom egészére. Ez a viszonylag egységes kultúrájú, önálló egzisztenciájú, a műveltségre-tájékozottságra sokat adó, networkként működő elit, ahonnan a kevésbé rendies társadalmakban gyakran a politikai és a gazdasági elit is toborzódott, fokozatosan eltűnt a 20. században. Tömegdemokráciában a politikusok másfelé beszélnek, másnak szerepelnek, "a karzatnak" játszanak. Ezt a hatást felerősíti, hogy a hatvanas-hetvenes évektől, tehát a színes televízió és a fogyasztói társadalom korától jóformán nincs olyan háztartás a demokratikus politikai rendszerű, a választójogot minden nagykorú állampolgárra kiterjesztő országokban, ahol ne volna televízió. És a televízió speciális műfaj: a másfél perces megszólalás csak differenciálatlan közlésekre ad lehetőséget, és a politikusnak a legalacsonyabb státusú rétegeket kell megcéloznia. Ez arra kényszeríti a politikai szereplőket, minden manipulatív szándék nélkül is, hogy az identitásuk alapján szólítsák meg az embereket. Kelet-Európában ez azt jelenti - és itt már lehet különbséget tenni jobb és rosszabb fajta demokráciák közt -, hogy félelmekre építenek. Tehát két vonulata van a problémának. Az egyik egy megkerülhetetlen adottság - és nem az emberi gonoszság mozgatja -, hogy a média és a tömegdemokrácia milyen működést kényszerít ki. A másik függ a politikusok önkorlátozásától és attól is, hogy van-e egy felvilágosultabb, igényesebb, hisztériaellenes politikai közösség egy országban, vagyis az, hogy ha már röviden kell beszélni, érzelmekre és identitásokra kell hatni, akkor ezt félelmek és hisztériák gerjesztésével, hazugságokkal teszik-e. A félelmekre építő módszer régi és igen jó, a politikai szereplők mindig is tudták, hogy ha megneveznek egy ellenséget, azzal a saját politikai táborukat is nyomban kialakítják. Csak az a baj, hogy az ilyen identitásépítés rövid távon hoz ugyan nyereséget, de hosszú távon mindannyiunk agyát, lelkét, családi életét, társas kapcsolatait mélységesen lepusztítja.

- Az az időszak, amelyben voltak tájékozott és felelős állampolgárok, a korlátozott választójog időszaka volt. Mihelyt általános és egyenlő választójogra épül egy politikai rendszer, abban a pillanatban számolni kell azzal, hogy rendszeresen olyan emberek tömegére vannak bízva nagy horderejű döntések, akiknek sem képességük, sem lehetőségük, sem igényük nincs rá, hogy a döntéseik indokait és következményeit átlássák. A magyar miniszterelnök nemrégiben a roma tanácskozáson mondta, hogy Magyarországon egymillió olyan ember van, aki az általános iskolát sem fejezte be, márpedig azt nem kell külön bizonyítani, hogy az iskolázottság összefügg a világban való eligazodás képességével. A nyolcmillió választópolgárból tehát egymillióról biztosan elmondható, hogy ez a képessége hiányos. Ez a demokratikus rendszerek kiküszöbölhetetlen hibája?

- Én továbbra is azt mondom, hogy ez nem önmagában a demokrácia deficitje, a média is kell hozzá. Amíg a televízió nincs ott minden háztartásban, addig az emberek úgy alakítják ki a véleményüket, hogy véleményvezéreket keresnek: olyasvalakit a környezetükben, akire felnéznek, akiben megbíznak. A véleményvezérek különböző csoportokból verbuválódtak a különböző történelmi időszakokban, de általában helyi notabilitások voltak. Műveltebbek, képzettebbek, tájékozottabbak, mint a saját közösségük tagjai általában - lehet ez munkahelyi, szakmai közösség, sőt nagycsalád is -, ők vitték be a tudást a saját közösségükbe, és hiteles embernek számítottak. Ők szűrték meg a politikai üzeneteket is. Teljesen más a helyzet akkor, amikor kivesznek ezek a társadalmi bizalmi szerepek, így a politikai üzeneteket közvetlenül lehet eljuttatni ahhoz az idős vidéki választóhoz is, aki azért nem végezte el a nyolc általánost, mert amikor ő gyerek volt, még csak hat elemi volt, és ahhoz a tizennégy éveshez is, aki hamarosan választó lesz, tehát idejében meg kell dolgozni őt is. Vagyis nem az a baj, hogy a demokráciában mindenkinek van szavazati joga, hanem az, hogy az emberek nem tudják, kinek higgyenek, kiben bízzanak. Az a baj, hogy a helyi kisközösségek nem képesek kitermelni a maguk vezetőit, mert a világ gyorsan mozog, nagy a mobilitás, nehéz megtalálni azokat a viszonylag képzett, döntésképes, kommunikációképes, de abban a környezetben hiteles embereket, akik szűrni és közvetíteni tudják az információt, így egyre többen fordulnak közvetlenül a médiához a világon mindenütt. És még nem tudjuk, mi lép majd ezeknek a jó értelemben vett tekintélyeknek a helyébe. Ez egyelőre csak a médiának és a "sztárjelenségnek" sikerült, amely megint csak az identitásra épít, de a véleményalkotásban nem tud segíteni. Magyarországon ez a folyamat különösen fájdalmas azért is, mert minden nagyon gyorsan ment végbe. Tizenöt év alatt fenekestül felfordult a világ, nemcsak a korábban megszerzett ismeretek avultak el, hanem a hagyományos, bevált szerepek súlya is radikálisan csökkent. Ennek következtében nálunk fokozottan van jelen az orientációs zavar, és az amúgy sem könnyű helyzetet csak tovább rontja a politikai hisztéria.

- Helyi véleményirányítók azért valamelyest vannak, és nyilván párhuzamosan működnek a médiával, ráadásul a politikai szereplők állításai közt is lehet választani. Mit mivel kellene összevetni az embereknek ahhoz, hogy el tudják dönteni, számukra mi igaz, mi hamis, ki a hiteles?

- Amíg ez létezett, úgy működött, hogy a helyi tekintélyes emberek azért lehettek véleményvezérek, mert ott helyben, a maguk szakmai vagy társadalmi közösségében teljesítettek, lehetett rájuk számítani, lehetett tudni, hogy a tudásuk ér valamit, tehát azokban a kérdésekben is hittek nekik az emberek, amelyekről ők maguk keveset tudtak. 1989 után viszont épp az idősebbek, a tapasztaltabbak vesztették el a talajt a lábuk alól. A mai középgenerációk biztosan állnak a lábukon, de nekik meg nincs ilyen felhalmozott tapasztalati tőkéjük és hosszú időn át a saját közösségükben megalapozott szerepük. És hiába nő az iskolázottság szintje minden demokráciában, az a tudás, amelyet az iskolában és otthon kapunk, rettenetesen kevés ahhoz, hogy döntsünk társadalmi vagy politikai kérdésekről. Ráadásul van egy erős felülfertőzöttsége ennek az egyébként is problémás bizalomvesztési helyzetnek, ugyanis az a látszat alakult ki, mintha mindenki tartozna valahová. Tehát akinek véleménye van a politikáról, az automatikusan elfogult. Nem tudunk úgy beszélgetni, hogy az első mondatok, sőt hívószavak után ne osztanánk be az embereket az egyik vagy a másik oldalra. Besoroljuk őket egyrészt az identitásuk alapján - ez jobbos, az balos -, másrészt besoroljuk érdekszféra szerint: ez ennek a klientúrájába tartozik, ez meg azéba. Önmagában a klientúrák létezése nem példátlan botrány, bár kellemetlen, én rosszul érzem magam tőle. Igazán és mélyrehatóan az teszi tönkre a társadalmat, hogy úgy gondoljuk, csak klientúrák vannak. Tehát vagy benne vagy egy ilyen törzsi szerveződésben, vagy sehol sem vagy. Ezért aztán senkinek sem lehet hinni, mert ha valahová tartozol, akkor nyilván a törzs jelszavait hangoztatod, ha meg sehol sem vagy, akkor nincs egzisztenciád, tapasztalatod, nem jutsz lehetőségekhez, tehát veled van baj. Nincsenek olyan körök sem a magyar nyilvánosságban, sem a magyar gazdaságban, sem a magyar kulturális elitben, amelyekre úgy lehetne tekinteni, hogy ezek függetlenek, civilek, hosszabb távú érdekeket, értékeket képviselnek.

- Már csak azért sincsenek, mert ha ténylegesen volnának is, az ellenfeleik akkor is megtennének mindent azért, hogy valahová besorolják, ezáltal hiteltelenítsék őket. Egyébként 1989 után, amikor kezdtem érezni a jeleket, hogy besorolnak egy politikai táborba, és már nem az az érdekes, mit mondok, hanem az, hogy mások szerint hová tartozom, azonnal elkezdtem tiltakozni az ellen, hogy úgy tekintsenek rám, mint valami újszülöttre, aki mögött nem áll életút, tapasztalat, gondolkodásmód, kialakult értékrend, amelynek alapján természetesen tartozom valamelyik politikai táborhoz és szavazok valamelyik pártra, de véletlenül se az határozza meg a véleményemet, hogy egy intézmény, adott esetben egy politikai párt mit mond. Ennek ellenére természetesen mindenki elkezdett mesterséges identitásokat gyártani másoknak, és ez azóta is folyamatosan zajlik. Szerinted miért volt szükségük egyrészt a politikai pártoknak, másrészt maguknak az embereknek arra, hogy ilyen mankókhoz folyamodjanak, és a korábbi identitások felülírásával tegyék önmaguk számára megmagyarázhatóvá embertársaik magatartását és mondandóját, ezáltal kezelhetővé a világot?

- Mert volt egy új helyzet, amelyben a régi szerepek nem működtek tovább, bár a klasszikus értelmiségi szerepek "kihalása" elhúzódott egy ideig. Helyettük lépett be a szekértábor és a klientúra fogalma. A klasszikus gazdasági pozíciók és szerepek sem léteztek még, tehát nem lehetett senkire ráhagyatkozni azon az alapon, hogy ennek az embernek azért hiszek, mert a teljesítményével már bizonyított a piacon. Volt tehát egy hatalmas vákuum, amelybe a politikai pártok benyomultak, hiszen az volt az érdekük, hogy ők legyenek az elsődleges igazodási pontjaink: ha az identitásunkat politikai alapon építjük fel, ha politikai táborok szerint határozzuk meg magunkat, akkor nekik örök időkre megvan a lojális szavazótáboruk anélkül, hogy különösebben teljesíteniük kellene. Hiszen aki az identitása alapján szavaz, azt nem érdekli különösebben, hogy miről szól a kormányprogram. Ráadásul az értelmiség cselekvőképes részét is felszívta a politika. Így alakult ki az a helyzet, hogy azok az emberek, akik új identitásokat teremthetnének, a civil értékeket képviselhetnék, mind a mai napig sokkal kevesebb figyelmet kapnak a nyilvánosságban. Összehasonlíthatatlanul kevesebb percet, oldalt, mint azok az értelmiségiek, akik a politikai identitások kialakításában és marketingjében érdekeltek, vagy maguk a politikusok. Tehát egyrészt a piacgazdaság és az ezzel járó felfordulás, másrészt az egyre felelőtlenebb politikai elit retorikája hozta létre azt a helyzetet, hogy ma már nincs kinek hinni. Nem tudjuk, ki a hiteles személyiség. Tölgyessy Péter mondta, és nagyon igaza volt, hogy egy önerősítő folyamat közepén vagyunk: annyi rosszat gondolunk a saját politikai elitünkről, hogy egy idő után már nem is érdemes az elit tagjának arra törekednie, hogy méltóbb módon viselkedjen, mert úgyis leírta már a társadalom. És ugyanez vonatkozik a politikai identitásokra: egyre növekvő mértékben azt látjuk, hogy ha az emberek egyáltalán hallani akarnak a politikáról - mert nagyon sokan nem is akarnak, ezért fogyasztják a bulvárt -, akkor nem azért olvasnak újságot, néznek televíziót, mert tájékozódni akarnak, hanem azért, mert az identitásukat akarják megerősíteni. Identitást vásárolnak. És az ellenoldali identitás lapjait is csak azért olvassák, hogy önmagukat megerősítsék. Ám ha ez adja el a lapokat, akkor nem érdemes jó újságot csinálni, hanem menni kell a legkisebb ellenállás irányába, és ki kell szolgálni a feltétlenül lojális olvasó- vagy nézőtábort. És nincsen kontrollcsoport, amely a presztízse, a hitelessége alapján gátat szabhatna a folyamatnak, nincs, aki miatt kínos lenne játszani ezekkel az érzelmekkel. Minden politikai csoportosulás és minden médium bőségesen él a manipuláció eszközeivel, és mi is politikai oldalak szerint kategorizálunk, nem problémákról gondolkozunk. De a problémákat sem tudjuk azonosítani. A magyar piacgazdaság mögött nem áll olyan hosszú, töretlen történet, amelyben megtárgyaltuk volna, mi a társadalmi igazságtalanság, mi az oktatás feladata, hogyan kell a demográfiai válságot kezelni, tehát nincs meg a társadalmi diskurzus folyamatossága, amely megint csak független volna kormányoktól és pártoktól, és mint független hivatkozási alap, korrekcióként is szolgálna. Magyarországon nincs "mihez képest". A "mihez képest" a másik oldal demagógiája, ehhez képest kell még demagógabbnak lenni. Ráadásul a modern politikai rendszerek és társadalmak működése olyan kaotikus, komplex, hogy valójában már a szakértők sem látják át.

- A manipuláció ipari méreteket öltött, abban az értelemben is, hogy rendelkezésére áll a tömegkommunikáció, és abban az értelemben is, hogy a munkamegosztásnak ez már külön ága, hiszen kialakult egy embercsoport, egy szakma, amelynek az a dolga, hogy kitalálja, hol kell megfogni és hogyan kell befolyásolni az embereket. Magyarországon a pártok mellett mekkora szerep jut az ilyen közvélemény-tervező vagy a közvélemény befolyásolását tervező csoportoknak?

- Nálunk lényegében csak ez van. A píárpolitizálás, tehát a közvélemény felmérésére, majd az áthangolására vagy manipulálására épített nyilvános politizálás szerintem ugyanolyan mértékben van jelen, mint másutt, csak Magyarországon átláthatatlanabb, és nincs ott mellette a policy, tehát az az elgondolás, hogy mit akarunk csinálni. Nincsenek ilyen üzenetek, és nem is kérjük számon őket. Nem az a baj tehát, hogy politikai píár létezik, mert egy ilyen világból ez kiküszöbölhetetlen, hanem az, hogy a tartalmi rész, a policy hiányzik mögüle. Úgy nem lehet kormányozni, hogy megmérem, mit gondolnak az emberek a sorkatonaságról, és ha azt mértem, hogy hatvan százalék szerint meg kell tartani, akkor én is ezt mondom, és ha másnap ennek az ellenkezőjét mérem, akkor meg azt mondom, hogy el kell törölni. Ez azt jelenti, hogy a politikusok már képtelenek gondolkozni. Ebből a szempontból az ártatlanság évei voltak azok az idők, amikor az MDF és az SZDSZ még nagy párt volt. Sokkal ideologikusabb vagy programcentrikusabb szervezetek voltak, az SZDSZ esetében egy kicsit túl sok kreatív elmével és túl kevés tényleges gyakorlati tapasztalattal és végrehajtási ismerettel, de volt programjuk. Az utóbbi tíz évben radikálisan eltolódott a magyar politika a píár irányába, és ezt a nyilvános és kevésbé nyilvános tanácsadók, marketingszakemberek listáján tökéletesen le lehet mérni.

- Vegyünk egy példát. A Fidesz elmúlt két és fél évében jól megfigyelhető az a taktika, hogy minden olyan ügyet, amelylyel a közvéleményben gyanút lehet kelteni a kormánypártok bármelyik szereplőjével szemben, a végletekig ki kell használni, akkor is, ha a gyanúkeltésnek az az ára, hogy bizonyos tényeket el kell hallgatni, más tényeket a valóditól eltérő színben feltüntetni, sőt olykor valótlan állításokat is meg kell kockáztatni. Tehát létrehoznak egy konstrukciót, amely a célpont bűnösségét hivatott igazolni. Ez láthatóan nemcsak tartalmilag, hanem technikailag is meg van tervezve: hogyan kell adagolni, melyik napon milyen újabb információt kell hozzátenni, kinek és hányszor kell kiállnia vele, majd miután megszületnek a cáfolatok, hogyan kell úgy tenni, mintha el sem hangzottak volna. Tehát láthatóan van a dolognak egy szigorú technológiája. Ezt a "stratégiai" gondolkozást elsősorban a Fidesznél látom, és feltételezem, hogy van egy "tudományosan" végiggondolt módszertana is.

- Minden kommunikációs kampányt fel kell építeni egy évre előre, az összes nyilvános megjelenéssel, az üzenetekkel együtt. Én is úgy látom, hogy a Fidesz használja ezt a módszert. Nyilván a baloldalon is vannak ilyen szakemberek, túl sokan is, úgyhogy egymás szavát valószínűleg kioltják, ezért nincs nyoma a tevékenységüknek. Nem arról van tehát szó, hogy a baloldal nem él ezekkel az eszközökkel, csak sokkal kevésbé hatékonyan él velük.

- Valószínűleg a koalíció pártjainál kicsit másként áll a dolog, hiszen kormányon vannak, és a kormányzás tartalmi tevékenységekről is szól. Ügyeket érdemben is kénytelenek megtárgyalni nyilvánosan, hiszen meg kell védeniük a döntéseiket.

- Igen, de úgy látom, Orbán miniszterelnöksége idején a kormányzásnak is része volt a nagyon tudatosan felépített kommunikációs stratégia. E tekintetben a Medgyessy-kormány volt a mélypont, a rengeteg kommunikációs szakértővel és tanácsadóval, mégsem volt se kommunikáció, se stratégia. Én nagyon bizonytalan vagyok a tekintetben, hogy bár a valóság adva van, meddig kell a realitásokat elfogadni, és mikor kell fellázadni ellenük. Ha realitás az, hogy tömegdemokrácia van, média van és gyorsan változó környezet, akkor mindenki kommunikációs kampányokat fog használni, tehát a realitás nem az, hogy lemond erről az eszközről, hanem az, hogy jól használja, és jól tudja megtervezni. Én most azt élem meg, amit a 19. század közepén az amerikai értelmiség, hogy nem vagyunk felkészülve a szabályozatlan, gyorsan változó, rengeteg csalóval működő piaci környezetre. De ha nem a rendpolitikát akarjuk, hanem meg akarjuk tartani a szabadságunkat, akkor nem tehetünk mást, mint hogy kritikai álláspontot foglalunk el a manipulatív technikákkal és felületekkel szemben, tudatosan kezeljük őket: megértjük, kiismerjük a működésüket, felkészítjük rájuk a gyerekeinket, és megpróbálunk felépíteni olyan intézményeket és szerepeket, amelyek maguk is kommunikálni fognak, mert ilyen a világ, de hosszú távú és társadalmi érdekeket képviselnek. És azon se kell megsértődni, ha a politikus szavazatokra vadászik vagy népszerű intézkedéseket próbál hozni, hiszen demokráciában nem tehet mást, mindaddig, amíg nem kizárólag erről szól a politika. Mert akkor a lényege vész el, de ez se magyar sajátosság. Ha azt látjuk, hogy Gerhard Schröder tudja, hogy el fogja veszíteni a választásokat, bedob egy jó kis Amerika-ellenes szlogent, majd megnyeri vele a választásokat, akkor csak azt mondhatjuk, ez van, ilyen a világ. Az a kérdés, vannak-e más szerepek, intézmények, amelyek szintén szóhoz jutnak, s így ellensúlyt képeznek a manipulatív gépezetekkel szemben. Magyarországon ez hiányzik.

- Akkor egy kicsit segíts a módszerek megértésében. Érzékelem adott esetben, hogy rágalmazási hadművelettel állok szemben, azt is, hogy pontosan fel van építve, ki tudom venni az elemeit, de a maga teljességében nem látom át. Mire való, milyen emberi reflexekre vagy beállítódásokra épít és meddig lehet hatékony például a minősítések sulykolása?² A Fidesz repertoárja a gazdagabb, maradjunk náluk: kormányra kerülésük idején a polgár szót használták minden áldott nap, többször is. Nemrégiben a bankárkormány volt a hívószavuk, ma az üzletemberkormány, illetve a másik oldalon a létbizonytalanság, a szorongás állandó felemlegetése.

- Ez egyszerű píártechnika az ellenfél pozicionálására és arra, hogy kialakítsanak vele szemben egy jó nagy merítésű tábort.

- És milyen emberi tulajdonságokra alapozva gondolja úgy, hogy ebből egy jó nagy tábort lehet szervezni?

- Úgy gondolom, egyrészt az irigységre épít, és ez eléggé bevált eszköz. De szerintem miközben Magyarországon az irigység nagyon erős, politikailag nem működik, mert az emberek nem gyűlölik azt, akinek jól megy, aki ügyes. És arra sem igazán jók ezek a jelzők, hogy pozicionálják velük az ellenfelet, olyan színben tüntessék fel, mint aki a bankárok érdekében politizál. Nem hiszem, hogy erre alapozva nagy szavazótáborban lehetne kialakítani olyan erős élményt, hogy az emberek azt mondják, akkor buktassuk meg. Ez a szélsőjobboldal összeesküvés-elméleteinek része, amely kis célközönségnek szól, mert ahhoz elég korlátoltnak kell lenni, hogy valaki összeesküvés-elméletekben higygyen. A harmadik pillér már nem az ellenfél pozicionálásáról szól, nem is öszszeesküvés-elméletről, hanem az általános elégedetlenségről. Magyarországon valóban nagy jövedelmi különbségek vannak, és úgy tűnik, a különbség meg is merevedett, tehát lehetne ez legitim politikai téma is: mihez kezdjünk egy ilyen helyzettel. De erre egyik oldalnak sincs jó válasza. Inkább megpróbálják meglovagolni a létező egzisztenciális félelmet, ez viszont azért nem fog sikerülni, mert az egzisztenciális félelemmel, az általános elégedetlenséggel szemben az a program a nyerő, amelyik valami nagyon konkrét dolgot mond: hogy mit adok nektek vagy mit veszítetek, ha ez és ez történik. Ebben az értelemben szerintem a népszavazás előtti MSZP-kampány, noha nekem nagyon nem tetszett, hatékony volt, mert azt mondta, el fogtok veszíteni pénzt, munkát, kedvezményeket, ha ide hívjátok a testvéreket. Azért látom homályosnak némileg a Fidesz most alakuló identitását, amelyben a létbizonytalanság és a szegénység élményére épít, mert nehéz helyzetben vannak a programalkotóik és a píárszakértőik, hiszen a Fidesz-kormány annak idején a maga újraelosztó politikájának kialakításakor nagyon világosan megmondta, hogy ők nem szociálpolitikát csinálnak, hanem családpolitikát, és általában a családra, azon belül pedig a középosztály gyerekeire koncentrálnak. Ez szerintem teljesen legitim politika volt abban a tekintetben, hogy volt igazi prioritása, és a demográfiai válság tényleg súlyos probléma jelenleg is - az teljesen más kérdés, hogy a családtámogatási rendszer segített-e a megoldásában. Most, amikor a létbizonytalanságot akarják kiaknázni, nehéz lenne erre hivatkozniuk, hiszen az a politika épp arról szólt, hogy aki szegény, oldja meg egyedül a problémáját, mert mi másra figyelünk. Voltak a Fidesznek jól kitalált és kidolgozott kampányai, de ez, amivel két éve próbálkoznak - bankárkormányként vagy idegen érdekek kiszolgálójaként aposztrofálni a politikai ellenfelet -, nem az, mert olyan célokat akarnak elérni, amelyek kis hasznot hoznak és sok homályt. Fel kellene építeniük egy új politikai identitást, amelynek a nyomait sem látom. Lehet persze baloldali politikája egy jobboldali pártnak is, de nem látom az elemeit.

- Talán mert ugyanazok, mint amelyeket korábban használtak: az idegen érdekeket szolgáló kormány a mi nemzeti identitásunkat játssza ki, vagyis ugyanaz a nemzeti identitáspolitika van mögötte. Csak azt nem értem, hogy ha számukra a nép fontos, mint ahogy állítják, ha tisztelik, ha a javát akarják, akkor miért sulykolják ebbe a népbe, hogy neki nagyon rossz, ő létbizonytalanságban van, tönkre van menve, és az egész élete kilátástalan. Ha a népükért felelősséget éreznek, akkor sem mondhatnának neki ilyet, ha ténylegesen ez volna a helyzet, mert nem vehetik el a maradék energiáit. Itt szerintem komoly tartalmi és erkölcsi problémák vannak.

- Az ellenzéknek mindig az az érdeke, hogy a tényleges helyzetből a rossz elemeket emelje ki, és megpróbálja a kormány bűneként feltüntetni őket, a kormánynak meg az a dolga, hogy sikerpropagandát folytasson. A Fidesz ezt jól csinálja: a kormányzása idején sikerpropaganda volt, most kudarcpropaganda van. Ugyanakkor egyik sem olyan mértékben hatékony, hogy önmagában eldöntene egy választást - ez azért jelzi, mennyit ér a puszta propaganda. A 2002-es választást nem az ellenzék nyerte meg, hanem a Fidesz vesztette el, és nem a sikerpropagandájával, hanem az olyan túlhiszterizált ideologikus elemekkel, mint amilyen a kokárdázás volt. Sokszor elmondtuk már, hogy az emberek nálunk mindig valaki ellen szavaznak. Az a baj, hogy a tiltakozó szavazathoz kapcsolódó identitást nem jeleníti meg senki, aki pedig elviszi a szavazatokat, az azt képzeli, hogy ha szavaztak rá, akkor nyilván nagyszerűen csinálta a dolgát. Nem így van. Magyarországon nincsenek jó politikai programok, amelyekben hinni lehetne. Csak érzelmek vannak, általában valamivel szemben.

- Egy politikus milyen mértékben befolyásolhatja, ha nem is nemtelen, de manipulatív eszközökkel a társadalmat annak érdekében, hogy a saját politikának minél többeket megnyerjen? Bush elnök az iraki háború megindítása előtt Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereire hivatkozott, vagyis azt érzékeltette az amerikaiakkal, hogy közvetlen veszélytől óvja meg őket a háborúval. Csakhogy mondhatott volna-e mást egy tömegdemokráciában, ha el akarta fogadtatni a háborút? Mondhatta volna-e, hogy Szaddám egy tömeggyilkos diktátor, ha az amerikaiak nagy része fütyül rá, mert Irak messze van? Mondhatta volna-e, hogy a világ olajforrásainak nagy része nem lehet kiszámíthatatlan diktatúrák kezében, mert akkor a fűtésetek és a benzinetek sincs biztosítva, ha az amerikai polgároknak az a meggyőződésük, hogy itt kizárólag nagyvállalatok profitérdekéről van szó? Mondhatta volna-e, hogy ha egy ország látványosan nem működik együtt a nemzetközi közösséggel, azt szankcionálni kell, ha az amerikaiak mélységesen közömbösek a nemzetközi közösség iránt? Hogy az arab országokban szükség van a marokkóihoz és a tunéziaihoz hasonló felvilágosult rendszerekre, minthogy muszáj együtt élni velük, ha az amerikaiakat egyáltalán nem érdekli az arab világ? Ezek olyan érvek, amelyek az amerikai közvélemény többségét nem győzik meg. Mi mást tehetett volna Bush, mint hogy 2001. szeptember 11-ére, az amerikaiak bőrére hivatkozik, s ezzel kiváltja az öszszes szofisztikált, bonyolult, átláthatatlan okot? A meggyőzésnek ez a módja megengedhető-e szerinted?

- Ez a kérdés fel sem merül, mert Bush bizonyára maga is elhitte valamelyest, amit mond. Mindig az a leghatékonyabb hazugság, amelyben mi magunk is hiszünk. Itt arról van szó, hogy azok az emberek válogatódnak ki és lesznek sikeresek a politikában is, akik ezeket a píáreszközöket jól használják. Aki a nép nyelvén tud beszélni, aki világos üzeneteket küld, világos érzelmi kötődéseket teremt. A politikusról akkor tudják, hogy kicsoda, ha identitásalkotó kérdésekben világos, egyértelmű állásfoglalásokat hallanak tőle. Ilyen helyzetben nem várható felelős kommunikáció. Bush szerintem jól csinálta, más kérdés, hogy egyetértünk-e vele. Egyébként meg nem azért van a kormány, hogy minden lépését megbeszélje a néppel. A kormányt vagy az elnököt majd leváltják, ha rosszul irányította a dolgokat, de a demokrácia egy beépített ellenőrző funkció, nem egy állandó konzultációra épülő rendszer. Épp az a probléma, hogy a modern média megjelenésével túlságosan sok a konzultáció. A kormányok nem programokat hajtanak végre, hanem a végre nem hajtott, sőt ki sem alakított programok píárját folytatják, azzal az ürüggyel, hogy minden intézkedéshez támogatottságot kell szerezni. Tévedés! A támogatottságot megszerezte a választáson. Az a dolga, hogy végrehajtsa azt a programot, amellyel nyert, és majd az eredmények igazolják, vagy nem. Tehát szerintem bizonyos értelemben az nagyobb hazugság, ha mondanak három megítélhetetlen, túlságosan elvont és bonyolult érvet rá, hogy miért indítanak háborút, amivel azt a képzetet keltik az emberekben, hogy ők döntöttek, mert 65 százalékos volt az egyetértés. Nem! A kormány, a miniszterelnök, az elnök felelőssége, hogy döntsön, és hajtsa végre a döntést. Aminek persze lesz egy sor kommunikációs köre: a közvetlen, rövid, jól azonosítható, üzenetszerű kommunikáció, ami a modern média világában nem megkerülhető, és lesznek hosszabb elemzések, értelmező nyilvános viták, írások. Az a kérdés, hogy ezek a hosszabb elemző folyamatok a sajtóban, az államigazgatásban és a politikai döntéshozó testületekben lezajlanak-e, és hogy a közvéleményben visszhangot keltenek-e. Az Egyesült Államokban ez megvan. Ha hajlandó vagyok energiát fordítani rá, elérhetem őket. Magyarországon nincsenek ilyenek, vagy ha vannak is, nem tudjuk megkülönböztetni őket a politikai manipulációtól. Ez a baj. Nagyon kevés figyelmet fordítunk a tartalomra, mert a párthovatartozásra figyelünk, a közélet hisztérikus identitáshabzására. Így nagyon nehéz megkülönböztetni - a politikus számára is - a valós ellenérvet az ellendrukker érvétől. Szerintem ez egészségtelen kultúra.

- Az összes manipulációs technikát nem vehetjük végig, de az egyik módszert muszáj szóvá tennem, mert jelzi, milyen őrült spirált indíthat el, ha valaki a politikai hazugságra szakosodik. Annak az újságírói fogásnak a végletes formájáról van szó, amely a címben szokott útmutatást adni az olvasónak a hír értelmezéséhez.³

- Ez szakmailag elfogadhatatlan manipuláció, és arra épít, hogy rövid a figyelmünk. A címek egyrészt arra szolgálnak, hogy megragadják az ember figyelmét, másrészt az alattuk következő szövegről állítanak valamit, tehát a cím bizonyos értelemben előre fixálja a szöveg jelentését. Harmadrészt a főcím meg egy lead együtt közvetíti számomra azt az információt, amelyet első pillantásra átfogok. A konkrét esetben nyilvánvaló hamisításról van, amely csak azért lehet hatékony, mert a Fidesz-honlap fogyasztói nyilvánvalóan identitást fogyasztanak, arra van szükségük, hogy érzelmileg felhevült, elkötelezett identitásuk fényében láthassák a világot. Tehát a módszer nekik segít áthangolni egy tény, egy információ értelmét. Bárki más, aki kicsit is elfogulatlanabbul olvas, azonnal átlát a szitán, és nem is hiszem, hogy hatna rá a módszer.

Nem is az a probléma, hogy ilyen hamisítások előfordulnak, mert ilyen a világon mindenütt megesik, hanem hogy nem alakult ki az a bizonyos köztes szféra, amely meggyőző módon mutat rá a hazugságra. Csak így tanulhatjuk meg a hazugságok azonosítását, és csak így alakulhat ki az a közvélemény is, amelyre már nem hat ez a fajta manipuláció. Ha nincsenek ilyen ellensúlyok a nyilvános kultúrában, nincs kontroll, nincs összehasonlítási alap, nincs külső szem, mert behabzsolja, hitelteleníti a politikai píár, akkor semmi sem kényszeríti önkorlátozásra a politikai szereplőket.

 

 

¹ Babarczy Eszter: Irracionalitás és politika. Népszabadság, 2004. december 4.

² Orbán Viktor és az "üzleti terv":

- 2004. szeptember 30-án, az Európai Unió Budapesten akkreditált nagyköveteivel tartott találkozója után: "A Gyurcsány Ferenc által ismertetett kormányprogram az ország eladásának üzleti terve, ami csak arra alkalmas, hogy súlyosbítsa a bajt."

- 2004. október 1-jén, a pesthidegkúti polgári körök fórumán: "a kormányprogram nem más, mint Magyarország eladásáról szóló üzleti terv. [...] az ellenzéknek vannak demokratikus eszközei arra, hogy megállítsa a privatizációt... Mi többen vagyunk, ráadásul mögöttünk élő milliók vannak, a privatizálók mögött pedig élettelen milliárdok."

- 2004. október 3-án, a soltvadkerti templom építésének évfordulós ünnepségén: "amit megismerhettünk, nem is program, hanem egy üzleti terv, az ország vagyonának eladásáról, amely ki tudja, kinek a kezére akarja adni hazánk még meglévő közvagyonát".

- 2004. október 4-én, a Fidesz-frakció ülésén: "jelenlegi kormányprogram leginkább egy üzleti terv, melyet a magyar állami vagyon eladására készítettek".

- 2004. október 5-én a Kisalföldnek a hegykői templom centenáriumi ünnepsége alkalmából: "Gyurcsány »üzleti terve« nem szolgálja a magyarok érdekeit. [...] A kormányprogramnak nevezett üzleti terv [...] több mint aggasztó. Annál is inkább, mivel a Gyurcsány-program nem az ország programja, hanem néhány milliárdos kormányszintre emelt elképzelése, és ebből akár még bajok is származhatnak."

- 2004. október 6-án Bercelen: "ez nem is kormányprogram igazából, hanem egy üzleti terv, Magyarország maradék közvagyonának eladásáról szóló üzleti terv".

- 2004. október 8-án Sopronban: "Az új kormány programját elolvasva meg kell állapítanunk, hogy annak immár semmi köze baloldali értékekhez, egy üzleti tervet láthatunk, amely nélkülözi a baloldaliság minden ismérvét."

- 2004. október 18. Interjú a HírTV-nek: "ha a mostani kormányprogramot, amely egy egyszerű üzleti tervnek is nevezhető, elolvassa az ember, arra jut, hogy mindent eladnak".

- 2004. november 18. Interjú a Magyar Rádiónak: "a mostani kormányzat a parlament elé benyújtott, kormányprogramnak csúfolt üzleti terve..."

- 2004. november 20. Interjú a Magyar Nemzetnek: "Költségvetés helyett kidolgoztak egy üzleti tervet... Itt két szemlélet, két gondolkodásmód küzd egymással. Egyik az üzleti szemlélet, amely az embereket valamiféle országos könyvelés tárgyainak tekinti, és minden egyes gondolatot csak a bevétel és a kiadás szemszögéből képes vizsgálni. (...) A másik, az emberek felfogása szerint Magyarország nem részvénytársaság, hanem a hazánk."

Ide tartoznak a személyeket minősítő állandó jelzők is, amelyek állandó kellékei a fideszfrakcio.hu honlap írásainak. Például:

- "Árnyékállamocskaépítő Gyurcsány Ferenc" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=27309)

- "Gyurcsány Éhesdisznó Ferenc" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=26681)

- "A KArizmatikus MUltimilliárdos Gyurcsány Ferencnek még legalább 30 napja van megalakítani a KAMU-kormányt..." (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=26569)

- "Magyar Villalakó Bálint" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=26676)

- "Kovács Kakaóbiztos Kálmán" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=27375)

- "Keller László feljelentésügyi államtitkár" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=27432)

- "Csillag Nyolcszázkilométerautópálya István" (http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=26569)

³ - Gergényi szerint Gyurcsány megalázta őt

2004-09-18 12:39

A budapesti rendőrfőkapitány egy szombati televíziós műsorban... azzal kapcsolatban, hogy a távozó kormányfő, Medgyessy Péter őt kívánta kinevezni országos rendőrfőkapitánynak, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azonban másként döntött, azt mondta: (...) "Ez egy végtelen megalázó folyamat volt, és én úgy gondolom, [Gyurcsány] miniszterelnök-jelölt úr teljes mértékig rehabilitált... hiszen kimondta, hogy megkövet ezért a lejárató kampányért, ami méltatlanul ért, azon kívül kimondta azt is, hogy képzettségem, végzettségem és szakmai tudásom alapján alkalmas vagyok a beosztásomra."

http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=27313

- Gyurcsány kárhoztatta apját, mert '56-ot forradalomnak nevezte

2004-10-23 12:33

Gyurcsány Ferenc saját édesapjáról, nem egészen egy esztendeje: "Dzsentri származású, a szélsőjobb eszméivel rokonszenvező ember, aki a felszabadulást összeomlásként élte meg, aki akkor is forradalomnak mondta 1956-ot, amikor mindenki ellenforradalomként vagy sehogy sem beszélt róla, és aki pusztította önmagát, a családját és mindenkit."

Nincs egy esztendeje, hogy a Mozgó Világ 2003. decemberi számában megjelent interjúban Gyurcsány Ferenc ezeket mondta saját édesapjáról.

http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=30091