A Mozgó Világ internetes változata

Barna Imre

Alkotói válságban van Játékos Demeter, a híres fotóművész. Alkotás híján pénze sincs már, csak adóssága, hovatovább felöltözni sem képes, félmeztelenül kuporog világvégi kék házának hajópadlóján, és durcásan tűri, hogy hűséges adóstársa, a szelíden szép Bori sokadszor is megverje sakkban. Tetézi-e a bajt, vagy megoldással kecsegtet-e az a váratlan fejlemény, hogy Demeter öcscse, az ügyefogyott Krisztián egy szép napon vendéget hoz a házhoz? A kérdést Tamarának hívják, és részint gyönyörű, részint tetőtől talpig, a festett hajától a drapp csizmája tűsarkáig csupa város, csupa tipegő idegenség, csupa kiszámíthatatlanság, csupa talány. Miért jött és miért marad? Mit eszik a muja Krisztiánon? Nem Demeter, a híres művész kell neki? És miért hord a retiküljében kalapácsot? És mi köze a padlón terjedő titokzatos lukacskákhoz?

Demeter egy picit belészeret (vagy nem), összevész miatta Borival (vagy nem), majd nekiállnak, hogy együttes erővel utálják ki őt a gyönyörűszép világvégi tanyájukról. A megoldást mégsem ez hozza, hanem egy külföldi munkaajánlat. Krisztián elutazik (vagy sem), és mire visszahozza őt a busz, valahogy minden rendeződik (vagy sem). A megállóban várják őt Demeterék, az ellenkező irányból pedig Tamara is megérkezik. Az országút aszfaltján észreveszi pont (vagy nem pont) egy éve elveszített kalapácsát, és megszögeli vele a csizmája sarkát. Demeteren pulóver és zakó. Tamara Krisztián nyakába ugrik. Aztán megindul egymás felé a két pár, és már-már kiderül, mi lehet négyesük további sorsa, amikor - mondjuk - elszakad a film, kész, vége. Pedig a narrátorhang szerint még az égen "frizuraként" feszülő felhők is "mozizást" ígértek estére.

Elég-e ennyi történet egy filmhez? Aki látta a Macerás ügyeket, az tudhatja, hogy Hajdú Szabolcsnak nagyon is elég. Elmesélve az sem hangzott volna sokkal többnek, mint egy kissé furcsa háromszögsztori. De Hajdú, aki színészből, sőt zenészből lett most éppen színházi és filmrendező, aki beskatulyázhatatlanságával a jobbnál jobb Simó-osztálytársak közül is kilóg, szemlátomást amondó, hogy a történet, a mese nem "önmagáért" beszél. A Macerás ügyek egyik fontos szereplője például egy panelházak tövében terebélyesedő fa volt, és idővel maga a főhős is facsemetévé vált, de a film csak részben szólt erről. Hogy miről még, azt látni kellett, ami meg nem látszott, arról babakocsis narrátorcsemeték tudósítottak. A kamerát akkor végül is felkapta a szél és elfújta Debrecen egéről. És fújta-fújta, míg a Hargita völgyében lapuló idilli kék házikó fölé nem ért...

De kezdődni már korábban elkezdődött az új mozgókép-mese. Színdarabnak indult, a Stúdió K-ban adták elő majdnem ugyanezek az izgalmas és remek színészek (Török-Illyés Orsolya, Szabó Domokos és Nyitrai Illés, illetve Kovács Ágnes helyett Bacskó Tünde). Az ott "minimumkomédiának" nevezett darab legfeltűnőbb különlegessége az volt, hogy a szereplők halandzsanyelven beszéltek, és a nézőtér első sorának szélén ülő író-rendező, Hajdú Szabolcs "fordította" félhangosan, hogy szerinte miről is van szó.

Aki mármost a való élet rezdüléseit "tolmácsoló" művészet allegóriáját vagy épp a brechti V-Effekt didaktikus alkalmazását látta volna ebben, az valószínűleg tévedett. Hiszen a halandzsát csak találgatni lehet, a szájbarágás pedig semmiképp sem fér meg vele. Semmi sem kézenfekvő, ugyanis. Ez válik most még látványosabbá a filmben azzal, hogy a halandzsából éppenséggel "fordítás", azaz narrátorszöveg lesz. Többszólamú méghozzá: a mozgóképpé varázsolt világ néhány mesebelire pingált állatfigurája - egy bőbeszédű tarka kakas, egy kék juh, egy piros disznó, egy szénfekete bivaly és egy bölcsen szemlélődő, fehér paripa - vezeti fel, ismerteti és kommentálja a történéseket.

Hogy helyesen-e? Ki tudja?

Krisztián fényképezőgépet kap Tamarától ajándékba. Csoportkép készül a Játékos-tanyabeliekről. "Kiprity!" - adja a kakas a fényképész szájába a szót. Ami kakasnyelven - az állati narrátorszöveget értelmező filmfelirat szerint - bizonyára tényleg azt jelenti: "Mosolyt!" Csíz! Nevetni tessék!

De ki a furcsa, például? A tűsarkon tipegő Tamara-e, vagy Játékos Demeter, aki - ha igaz - rejtélyt gyanít a tűsarok lyuggatta padlónyomokban, és el nem tudja képzelni, mire való a kalapács Tamara táskájában? A gondterhelten praktikus Bori-e, aki szegekkel dekorálja ki a kert lehullott almáit, vagy a teájába szekfűszeget(!) kérő Tamara, megint csak? A jámbor Krisztián-e, aki hol aranyfüsttel befújva, hol meg hátas kiscsikóként felkínálkozva produkálja magát Tamarának, vagy harmadszor is Tamara, aki csak nevet és nevet?

És biztos-e, hogy mindig az történik, amiről a feliratok tudósítanak? (Sőt: vajon híven tömörítik-e ez utóbbiak a kakas, a disznó vagy a ló által mondottakat?) Biztos-e például, hogy tényleg elutazik Krisztián? Vagy biztos-e, hogy egy évre? Egy meseszép etűdön (operatőr: Szaladják István) éppenséggel úgy látszik, mintha ősz, tél, tavasz és nyár már akkor elsuhanna az országútszéli megállóban várakozók feje fölött, amikor még meg sem jött a busz.

A kakas, a disznó meg a ló akár marslakó is lehetne. Narrátori közreműködésük a Tamara belső szemléletmódját teszi kézenfekvővé. Szertelenségeit szerethetővé, hibáit megbocsáthatóvá, műgondját indokolttá. Sajátos példájaként egyúttal annak is, ami ezt a szemléletmódot a nemzedék-, osztály- és pályatársak - vagy a nagy elődök közül például a valaha olyannyira "összeférhetetlen" Jeles András - művészetével rokonítja: a hamar múló "egész" helyett az igazán fontos és maradandó részletek komolyan vételének. Hajdú nem mikroszkóppal fokuszál vagy fröccsöntött kínai messzelátóval skubizik az ilyesmire, mint a hukklés Pálfi vagy a poszt-moszkvateres Török, és nem is nagyítja melodrámává, mint Mundruczó, hanem mesél és meséltet.

"Minimumkomédiája" valójában nem kevesebb a többnél. Nyerne-e bármit is ez a történet, ha tudni lehetne, pontosan hol is áll az artisztikus terekre tagolódó, ablakaival mesebeli tájra néző kék ház? Vagy ha például jelentőséget kapna, hogy milyen állampolgárok a szereplői? Ebben a filmben, a Tamarában éppen elég, ha egy villanásra feltűnik a rozoga busz furán idegen rendszámtáblája. Annak csak az idegensége fontos, de a busz formája, belső terének narancssárga derengése, a homályos ablak mögül sután kiintegető lány sziluettje százszor érdekesebb.

Most nem tudni "pontosan", hogy ki ő. De hát honnan is tudhatná azt egy kakas?

 

 

Tamara. Színes magyar film, 75 perces, 2004. Író és rendező Hajdú Szabolcs. Operatőr Szaladják István. Zene Darvas Ferenc. Szereplők Szabó Domokos, Nyitrai Illés, Török-Illyés Orsolya, Kovács Ágnes. Forgalmazó: Quality Film. Gyártó: Objektív Filmstúdió.