A Mozgó Világ internetes változata

Nyaralásból hoztam haza a filtert,

és elkevertem a többi közé. Így lett

ma reggel késő, mire észbekaptam,

már kezdte engedni a színét a nyár,

kirajzolt mindent: hajfürtök, mell,

combok a mellúszó szabály szerint

szét. Egy pohár tenger. Tehetetlenül,

leforrázva, citromot csavartam bele,

legalább a hullámok enyhén sós ízét

ne érezzem a bőrödön, a számban.

Itthon otthon semmi. Visszajöttem,

honnan apu, s anyu utaztak Auschwitz,

mert nem találtam sehol haza. Pedig

volt ház New York, meg kicsivel odébb

Cleveland, ott mindig beszélt sok magyar,

csak már kevés fújta a nótát: Debricenbe

kéne menni, pulykakakas kéne vinni...

 

Látok mosolyod. Nekem furcsák a szavak,

neked biztos nem, hiszen nem tudod,

mi az, nem beszélni. Akcenttel álmodni

amerikai nyelven, nappal meg rágni

répa, retek, mogyoró a szájban. A vonat,

mi elindult ötven év előtt, ugyanúgy gördül

az állomásba ma is: Achtung, Achtung!

 

- szól a semmi, és lépdel az ember lefelé

a rámpán, aztán elnyeli sorban a sötét mind.

Nincs vissza út. Ha mégis haza akarnál jutni,

keresgessél te is a szavakat, aztán írjad bele

egy noteszba, és tegyed a notesz a szíved alá.

Csak így lehet azonosítani. Másképp elfed

a tömegsír, és itthon otthon semmi. Értesz?