Horváth Ferenc
Depressziós töredék 2004-ből
Nagyon bűzlik itt már minden,
bezápult az ég,
pattanni készül a szürke,
beteg buborék.
Öklendezik a megromlott
világ-habarék,
az idő s a tér is bomló,
lejárt maradék.
Kapargatunk, ám hiába
kerül kaparék:
akármivel is van teli,
üres a marék...
Karácsonyi szonett
Karácsonyok permanens árulása
lohasztgatja ünnepi kedvemet.
Adekvát a hatás ellenhatása:
mindenségem bele-beleremeg.
Így aztán vagyok szentesték Tamása,
bár csurran belőlem a szeretet:
maszkírozgatom magam egyre-másra,
s eljátszom a hálátlan szerepet.
Mikor eljön a karácsonyi óra,
legottan pattannék a hintalóra:
időnkre - ki mindig az év lova.
Ki nem figyelmez fals emberi szóra,
se fortéllyal kimódolt rosszra, jóra -
ám garantáltan elvisz sehova.
A posztmodern szilveszter
avagy konfettiszórás kalucsniban
Pár éve gázoltunk csak az izébe,
az új évezred nem ismert vizébe.
Fürkészgetjük: még most sem lehet tudni,
hogy meddig elég a könnyű kalucsni.
Egy lépés minden esztendő csupán,
haladunk büszkén, ostobán, sután,
gyanútlanul és gyanakodva nézve
korunk ki tudja, mit rejtő vizére.
Üres a mérce, semmit sem mutat,
szemünk gumicsizma után kutat.
S mivel nem húzunk még búvárruhát,
rikolthatnak a papírtrombiták.
Szórhatjuk a színes konfettiket,
szállhatnak, mint galoppon a tikett,
kígyózhat a légben szerpentinünk,
koccintgathatunk, hörpintgethetünk.
A hangulat vidám, szilveszteri,
szívünk, ahogy kell, reménnyel teli,
most nem kérdezzük, hogy arrébb mi van:
mulatunk egyet - még kalucsniban.