←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Bánki Éva

Édes és sötét

Nincs miért szaladni.
Már nem állunk meg, ha a szél ügyetlen keze
szerelmesen a karunkba csimpaszkodik.
 
Így is jó, mondjuk,
magunkra zárjuk az ajtót,
papucsot, köntöst húzunk,
várunk egy telefont, de péntek este
egyetlen barátunk sincs otthon,
a novemberi eső csak egymagában keserít.
Beszennyez minket a surrogása is.
 
Ezüstszálai elfeledtetik,
Hogy szorít a szívünk,
szorít a papucs, egyedül
vagyunk, a rosszkedv,
mint a köntös, a papucs,
hozzánőtt a bőrünkhöz,
 
a legutolsó esőből
már fel se ébredünk
 
 
 

Végső búcsú

Úgyse tudunk dönteni.
Egyik mondat nyitva hagy,
a másik elrejt valamit.
 
Ki örökli a rózsaszín kabátot,
kié lesz a hűtőszekrény, a porszívó,
mit evett volna utoljára
szegény Rózsi néni?
 
Legalább nem szenvedett sokat,
vigasztalják a rokonok magukat,
és már nyitogatják a szekrényt,
ami belülről beakadt, mintha Rózsi néni
szellemujjai húznák vissza,
holtában is megküzdve a rózsaszín kabátért.
 
Várjuk meg az osztozkodással Bélát,
kiabálják a rokonok. Rózsi lángolt érte
fiatalon, motyogja valaki: egyik mondat
nyitva hagy, a másik elrejt valamit.
 
Béla belép.
Kijelenti, hogy övé a hűtőszekrény.
 
Rózsi néni fiatal arca a fényképeken
megremeg. Hetyke kis kalapja alól
látja, hogy csúf öregek ráncigálnak
egy vattázott rózsaszín kabátot,
melyik öregasszony hord ilyet vénségére,
kérdezi meglepődve.
 
Halálunk után visszakapjuk
fiatalkori pillantásunkat,
hogy ne sajnáljunk kabátot,
hűtőszekrényt, Bélát, mindent.
 
 

Visszafelé

Halottak napja.
 
Nocsak, egy üres zsák, ki hagyta itt,
kérdezi a vonaton a kalauz
végigjárva a másodosztályt.
 
A halál békésen utazott
a csomagtartóban. Fekete zsákban
hozta magát ­ most alvást színlelt,
meglapult és várt. Aztán
az éjsötétben, a szél kezébe
kapaszkodva kiszállt, s száját
nagyra tátva megérkezett
az öregasszony házába.
 
Tegyél bele mindent,
hajat, szemet, csontot,
parancsolta.
 
Az öregasszony levetkezett:
kacéran villan papirosszínű
bőre ­ apróka falat. A zsák nézte,
magába szívta, üres lett, üresebb lett,
száját kitátva felemelkedett.
Mint a korom, magasba szállt,
eltakarva a csillagokat.
 
Mindig ma van.
Halottak napja.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk