Jó kis szomorúság

„Várjál, hogy kezdjem... Először is azt kell ehhez tudni, hogy hol van Portugália. Európa legszélén van. Van térképed? Ott, ahol véget ér a földrész." Az MTV kartográfiai részlege pontosan ugyanott ütötte fel az atlaszt az uniós csatlakozás következményeit és az egyesült Európa országainak jellegzetességeit ismertető sorozatában, ahol Egressy Zoltán a Portugál című drámájában, illetve Lukáts Andor a nagy sikerű színházi és mozidarab rendezésekor. E műalkotásokban az egyik főszereplő a titokzatos, zavarodott lelkű pesti fiatalember, aki új írásához keres portugál élményeket, de csak a legeldugottabb magyar faluig jut, ahol alaposan felkavarja a korántsem óceánméretű állóvizet. A közszolgálati tévé megirigyelve a sikert most kettőt, sőt hármat szeretne ütni egy csapásra: szórakoztatva letudni az uniós ismeretek „kötelező körét", a közös sztereotípiákra építve kijátszani a „portugál kártyát", valamint viszszaimádkozni a magyar médiába a távollétével tüntető Csiszár Jenőt, aki ezúttal leszállás nélkül utazik át Irgácson (vagyis Mucsán), és következetesen végigviszi a Bece nevű drámahős programját. Na nem azért, hogy szentimentális esszét írjon belőle, hanem hogy az egész magyarság nevében pertut igyon a portugálokkal.

A Vigyázat, jövünk! Hódításunk története című televíziós „drámajáték" két követésre nem méltó hagyományt folytat legelső, lisszaboni epizódjában. Az egyik Friderikusz Sándor rossz emlékezetű showműsora, a Fantasztikus Európa, amelyben a külföldről hazánkba szakadt vendégek rossz ízű nemzetkarakterisztikából építkezve alkották a kontinens „olvasztótégelyét". A bárgyú előítéletekre, gyenge sablonokra épített beszélgetős műsor hibáit többszörösükre nagyította az a tény, hogy létrehozását a Külügyminisztérium is támogatta. A Vigyázat, jövünk! helyszínelése szerencsésebb, hiszen témáját nem csupán előadja, de meg is mutatja, sajátos szűrője azonban nem engedi, hogy a sztereotípiáknál sokkal tovább jusson a néző. A másik televíziós produktum, amire kísértetiesen emlékeztet a Csiszár Jenő-féle road-movie, nem más, mint az RTL Klub Való Világjának Európa-betétje. A valóságshow-szereplők (szintén közpénzzel támogatott) villámlátogatása a kontinens nagyvárosaiban, bájtalan ügyetlenkedésük, kínos duhajkodásuk, amely szellemi értelemben felvette a versenyt a portyázó magyarok Sankt Gallen kolostorában történt „látogatásával". (Ennek egyébként éppen a csatlakozás napján volt az 1078. évfordulója...) Az az ötlet, hogy úgynevezett sztárokat utaztatnak egy adott helyre, mesterséges szituációkba rángatják őket, és ezzel kívánják úgymond közelebb hozni Európát Magyarországhoz (ha úgy tetszik, Berlint vagy Lisszabont Mucsához), hasonlóan életképtelen mindkét epizódban, így javarészt a főszereplők jó ízlésén múlik, mennyire tudnak „azonosulni" velük az otthon ülők. Csiszár Jenő természetesen nagyságrendekkel többet mutat, mint Tommyboy vagy Ágica, de ugyan ki írta elő, hogy a magyar köztévében a Való Világ legyen a mérce, egy nívótlan dokumentum-szappanopera diktálja a színvonalat a Szabadság téren?

A Vigyázat, jövünk! legújabb kori hódítástörténetét rossz nézni. Nem azért, mert nem lehet belőle megismerni Portugáliát vagy Lisszabont (egy-két részét lehet: száz méter homokos tengerpartot, néhány alagsori söntést, piaci kofapultot), vagy mert nem tudunk belebújni Csiszár Jenő, illetve a helyi tolmács szerepét betöltő László Zsuzsa bőrébe (nehezen, de ez is összejöhet), hanem amiatt, hogy az olcsóság és felkészületlenség ordító közhelyeket szül. A műsor nincsen kitalálva, nem több, mint félkész ötlet, a kameramozgás koordinálatlan, az operatőr bágyadtan követi a felfedezők tétova tévelygését a városban. Ha „sztár" helyett egy hozzáértő újságírót vagy rámenős üzletembert szerződtettek volna, ha egy-két vállalkozás elszigetelt bemutatása helyett fáradságot fordítottak volna Portugália uniós átalakulása összetett képének megalkotására, ha az esetleges interjúkat a magyarok számára is hasznos ismeretekkel egészítik ki, és ha az egészbe már a közepén belefáradva nem ostoba általánosításokat terjesztettek volna nagy nyilvánosság előtt, különös kegyetlenséggel, többre jutnánk. Lenne legalább néhány később is hasznosítható képünk Európáról és benne Portugáliáról.

„Jó kis szomorúság, egyszer odamegyek, hogy mondjam el, ez egy portugál dolog: a napot nézik és fáj a szívük, egyszer elmegyek, s majd ott rád gondolok..." énekli Palya Bea a Portugál filmváltozatának Monori András készítette címdalában. Természetesen a köztévé stábja is sort kerít a portugálság vélt vagy valódi alkotóelemeire, a machóságtól a szomorú tengernézésig, a saudade-ig, a fociimádattól a „rendetlenségig", az átható napfény élvezetétől a sziesztázásig, a kétbalkezességtől a zenés-táncos ünneplésvágyig, a „jó fej kutyáktól" a „kedves emberekig" (copyright Cs. J.) és így tovább. Mindegyik a helyén van önmagában, de együtt hamis képet festenek: úgy látszik, mintha néhány előrángatott univerzális állítással (népről, jellemről, szokásról, hagyományról, attitűdről) mindent megmagyaráznánk. Ez az előítéletes/felületes látásmód maguknak a főszereplőknek is fáj: amikor a céltalan bolyongásba belefáradva Csiszárt vagy Lászlót leültetik, hogy ugyan, eresszenek már a levegőbe néhány gondolatlufit a portugálokról, a monológok rendre dadogásba fulladnak. „Mit lehet még mondani, mit mondjak még?" teszi fel a kérdést többször is az idegenvezető-tolmácslány, és tanácstalansága a nézőre is átragad. Ezzel és a műsor minden porcikáján átütő gondolatszegénységgel lehetett gondja Csiszár Jenőnek is, aki két epizód leforgatása után még az első műsor adásba kerülése előtt vette a kalapját, és Comóig (jelenlegi olaszországi lakhelyéig) meg sem állt. Az a műsor pedig, ami már Csiszár Jenőnek sem kell lásd az egykori Heti hetest vagy a faragatlansága miatt jól eldugott Csiszár-show-t , alighanem keresztet vethet magára.

Mi is történik? Nem sok. Csörög a telefon Csiszárnál: az ötletadó-rendező-operatőr Salamon András szól neki, gyere forgatni Portugáliába. Úgy tesznek, mintha Csiszár a plafonig ugrálna örömében, hogy az MTV költségén két napig Lisszabonban lehet, s mintha a bejelentkezés spontán és váratlan volna, nem pedig féléves döcögős győzködés eredménye (ezt Csiszár maga nyilatkozta). Mit lehet két nap alatt megmutatni? kételkedik Csiszár jó előre, de a végére mintha elhinné, hogy alaposan megmerítkezett a város bensőjében; ám lehet, csak hullafáradt az értelmetlen hajszától, lecsúszott testtartása a széken, összefüggéstelen gondolattöredékei ezt sejtetik. Hamar kiderül az is, mi vezethette az egykori rádiós fenegyereket arra, hogy a producerek kezébe csapjon. Egyfelől imádja és saját bevallása szerint valamelyest ismeri is (a vidéki) Portugáliát. Másfelől görcsösen igyekszik levedleni magáról az „érzéketlen bunkó" jelmezét, amelyet a média úgymond kéretlenül ráaggatott: mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő fogékony a lélek és a városi környezet apró rezdüléseire, és a trágár kiszólások mögött eurokompatibilis jellem lapul. Ennek bizonygatása a kamera előtt azonban visszájára fordul, és ismét eltereli a figyelmet a műsor valódi tárgyáról.

A rövid bevezető után sűrűn követik egymást az események. Kicsit andalognak a tengerparton (Zsuzsa feltűnően keresi Jenő gallérmikrofonjának társaságát, lévén, hogy erős szél fúj), majd benyomulnak a piacra, ahol Jenő játékosan ki akarja oktatni Zsuzsa kedvenc kofáját arra, hogyan lehet egy kicsit csalni a méréssel. Ám Dona Cecília minőségbiztosított szilárdsággal áll ellen a csábításnak. Aztán elszabadul a gátlástalan magyarkodás: a látogatók mindenhol nemzeti hovatartozásukkal kérkednek, verbális és tárgyiasult magyar „ajándékokkal" (pl. konzervpaprikával) árasztják el beszélgetőpartnereiket (a zöldségest, a vendéglőst, a cukrászt, az uniós tanácsadót, a cirkuszost stb.), cserébe tanácsokat, dicséretet s főképp magyarokról szóló előítéletes közhelyeket várnak. Úgy néz ki, az MTV elirigyelte a strasbourgi uniós szuvenírbolt nemzetkarikatúráit május 5-én már meg is nyitotta annak vizuális leányvállalatát. A fiatalkorú bűnözőket és nyomornegyedből érkezett fiatalokat is oktató artistaképző igazgatóját arról faggatja a helybe delegált műsorvezető, ismer-e híres magyarokat, akik nála tanultak. A vendéglőst a magyar éttermekről, szakácsokról faggatja. Az uniós tanácsadóból durva általánosításokat csikar ki a portugálok és a magyarok közös nevezőjéről, a rendetlenségről, pontatlanságról. A kormányról, illetve a politikai elitről is kérdezné, de az interjúalany diplomatikusan kitér a válasz elől. A rendőrtől azt akarja megtudni, vajon Budapest és Bukarest közül melyik Magyarország fővárosa, és náluk is működnek-e a rendőröket hülyének beállító sztereotip viccek.

Különösen erős a kontraszt a sugallt és a látványként kínált kép között, amikor Csiszár arra vetemedik, hogy szűkös szókincséből körmondatokkal ékesített ünnepi beszédet barkácsoljon, és Fehér Miklós fiatalon elhunyt focista emlékét meglovagolva rátelepszik egy szűk körű vezérszurkolói összejövetelre a kisvendéglő alagsorában. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a portugálok egy szót sem értenek az egészből, a tolmács pedig nem tudja követni Csiszár kacskaringóit. De az isteni Cs. J. kommentárjait sem lehet száraz szemmel elviselni: a közhasznú cirkuszban azt mondja például, „ettől a szellemiségtől eldurrantam, s mint egy médiagenya megkérdeztem, véletlenül nincs-e magyar, és tessék... hát ez hihetetlen"...

De Csiszár szimpatikusan kendőzetlen magánszámai nem lennének elégségesek a bukáshoz. Hiszen a Magyar Televízió állandó és alkalmi munkatársai csak sodródnak a parti szélben, néha útjukba akad egy-egy járókelő, beesnek az ajtókon, és véletlenül beletenyerelnek a felvételrögzítő gombba. A műsort egyedül a „sztár" expresszivitása menthetné meg, de az illető jobbik arcát mutatva is csak ront a helyzeten. Így az ördögi kör végérvényesen bezárul.

A Portugál írott változatának vége felé az alábbi párbeszéd áll: „PAP Liszszabon? BECE Budapest. Nem bírom. Ára van a távolságnak... Nyomás a mellben... Majd elképzelem..." Bizony, mindannyian sokkal jobban jártunk volna, ha a stáb szépen megül a babérjain, és Csiszárt is békén hagyják.

Vigyázat, jövünk! Hódításunk története. 2004. május 5., szerda MTV 20.10. Főszereplő Csiszár Jenő; felelős szerkesztő Kálmán Zsuzsa; szerkesztő Gyenghe Balázs, Kruk Orsolya; rendező Salamon András; munkatárs Bogdán Enikő, Láposi Zoltán, Rajnai Gitta; hangmérnök Csáki János; operatőr Horkai Gábor, Salamon András; gyártásvezető Bene Krisztina; vágó Komenczi Norbert; főcím Koospál István, Harmat Szabolcs, Mihálkovics Edina; producer: Show & Game.