A Mozgó Világ internetes változata

Kovács Ákos

Egy kultikus emlékhely genealógiája

Sztrés Erzsébetnek

Még csak fél tíz van, de az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark főbejárata előtt néhány Csongrád megyei vezető (láthatóan türelmetlenül) kémleli a szegedi utat. Várják, hogy megérkezzék végre a hagyományos augusztus 20-i ünnepség díszvendége, a kormány magas rangú képviselője.

Nem is kell sokáig várakozniuk, megérkezik a sötét gépkocsi. Szívélyes üdvözlések után a vendég és vendéglátói elindulnak az Emlékparkba. A főbejárat mögött, a hosszú aszfaltúttól jobbra megállnak kis időre. A vendég érdeklődve nézi az út melletti kőfalakon elhelyezett bronz domborműveket. A jobb oldalin Göndöcs Benedek és Erdei Ferenc, a bal oldalin pedig László Gyula portréja látható. A felirat szerint ők tették a legtöbbet az 1996-ban felavatott Emlékpark létrehozásáért. Szembetűnő azonban, milyen aszimmetrikusan üres a László Gyula reliefje melletti rész. Hát persze: ide majd annak a személynek a domborműve kerül, aki szintén nagyon sokat tett az Emlékpark felépítéséért.

A rövid szemlélődés után valamennyien az ünnepség központi helyszínére sietnek. A megyei vezetők elégedetten állapíthatják meg, hogy az ünnepi előkészületek az előző évekhez hasonlóan ­ rendben lezajlottak. A hatalmas térségen, ott, ahol majd a népünnepély lesz, már mérik a sört és főzik a kolbászt a sátrakból emelt alkalmi vendéglőkben (ahogy errefelé nevezik: a duttyánokban), kínálják portékáikat az alkalmi árusok, külön sátraikban megjelentek a parlamenti pártok képviselői stb.

Most, hogy az ökumenikus istentiszteletnek is vége, a Csanyból, Sándorfalváról, Csengeléről, Forráskútról, Szatymazról, Kistelekről meg a többi közeli vagy távoli településről érkezett gazdák, akik fehér ingük legfelső gombját még a mostani nagy melegben sem gombolták ki, érdeklődve nézik, amint a kormány tagja a mikrofonhoz lép, és a nemzetiszín zászlódíszbe öltözött emelvényről olvasni kezdi ünnepi beszédét.

A szónok Árpád vezér hatalmas szobra alatt állva Szent István érdemeit méltatja.

A külső szemlélő ebben ellentmondást érezhet. Az Árpád-kút felől meg a körkép rotundája felől érkezők láttán ­ akik előzetesen az Árpádot és a honfoglalókat ábrázoló panorámát tekintették meg, s most az Árpád-ligetben felállított Árpád-emlékmű előtt gyülekeznek ­ megfogalmazódhat benne a kérdés: tulajdonképpen kit készül ünnepelni a tikkasztó hőségben összegyűlt tömeg, a honfoglaló pogány vezért vagy az államalapító, keresztény szent királyt?

E kérdés megválaszolásához és a gyökerek feltárásához több mint egy évszázaddal korábbi eseményeket kell felidéznünk.

A tanulmány a Magyar Művelődési Intézetben végzett kutatás része. A szerző a történeti dokumentumok tanulmányozásáért Zombori Istvánnak (Móra Ferenc Múzeum, Szeged, történeti osztály), értékes tanácsaiért Páll Ernának tartozik köszönettel. A képek forrása: Móra Ferenc Múzeum, Szeged, történeti osztály, Magyar Művelődési Intézet, Enyedi Zoltán fotóművész, Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár és a szerző magángyűjteménye.

Pusztaszeri romok 1861-ben

 

A Millenniumi emlékmű a templomromon át nézve

A pusztaszeri Árpád-emlék

 

Néhány évtizeddel azután, hogy Tatay János Sopron megyei plébános először vetette fel a honalapítás megünneplésének kérdését,¹ Göndöcs Benedek gyulai lelkész és pusztaszeri apát, Hornyik Jánost és másokat követve, ugyanebben a tárgykörben előbb a miniszterelnöknek, majd az Országos Műemlék Bizottságnak nyújtott be emlékiratot. Az 1882-ben készült dolgozatban azt javasolta, hogy a millenniumi ünnepségek Pusztaszeren kezdődjenek, majd egy a Gellért-hegyen létesítendő nemzeti panteon megépítésével folytatódjanak.

Javaslata szerint mindenekelőtt azért kellene a honalapítási ünnepségeket Pusztaszeren kezdeni, mert ásatásai során sikerült megtalálnia az Árpád-család patrónájának, Szűz Máriának szentelt bencés apátsági templom alapfalait, illetve padozatának egy részét. Annak az ősi bazilikának a romjait tehát, amely ­ legalábbis a néphagyomány szerint ­ „éppen azon a helyen emeltetett, ahol őseink az első magyar országgyűlést tartották".² (Mivel Göndöcs Rómer Flórissal 1882. április végén megkezdett ásatása régészeti jellegű volt, az ásatók az előkerült embertani leletekre kevés gondot fordítottak. Munkájuk során sok értékes embertani lelet keveredett öszsze, semmisült meg, ami nem kis problémát okozott a három évvel később szintén Pusztaszeren ásó antropológusnak, Török Aurélnak.)

Szükséges lenne továbbá ­ folytatódott az apát javaslata ­ Pusztaszeren a bencés apátsági templomhoz hasonló stílusú emlékkápolnát is létesíteni. Ott, „a hálaadó istentisztelet és szónoklat után ­ miként honfoglaló őseink ezer év előtt tevék ­ a szabad ég alatt sátrakat ütve, ülje meg a nemzet az alkotmányszerző gyűlés helyén az ezredéves emlékünnep áldomását".³

Miután azonban Göndöcs javaslata, akárcsak az elődeié, hivatalos körökben visszhangtalan maradt, az apát 1892 júniusában megismételte. Feltehetően ennek volt köszönhető, hogy az 1893-ban kiadott (véglegesnek számító) millenniumi programban már szerepelt Pusztaszer neve. Az országgyűlés ugyanis elfogadta Thaly Kálmánnak azt a javaslatát, hogy ­ mintegy a „magyar állameszme rendíthetetlenségének" kifejezésére ­ az országban hét emlékoszlopot kell emelni. Ötöt az ország „főkapujai mentén" (Munkácson, Zimonyban, Dévénynél, a Brassó melletti Cenk-hegyen és a Nyitra megyei Zobor-hegyen), kettőt pedig az „ország belsejében" (Pannonhalmán és Pusztaszeren).⁴

Közbevetőleg: Pusztaszer már meghonosodó kultuszának indokolatlanságára ezt megelőzően már többen ­ köztük Révész Imre akadémikus ­ felhívták az illetékesek figyelmét. Révész Imre szerint ugyanis Anonymus a honfoglalással kapcsolatban leírt állításának, hogy tudniillik „azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg szerét az ország egész dolgának", nincs semmi alapja, hiszen azt történeti bizonyítékok nélkül, háromszáz évvel a honfoglalás kori események után jegyezte fel a Névtelen. Különösen hiteltelennek tartotta a Szerről írt sorokat, hiszen erről a magyarság életét sorsdöntő módon meghatározó színhelyről Anonymuson kívül sem István törvényei, sem okleveleink, sem egyetlen későbbi történészünk soha nem tett említést. Fel lehet-e tenni, kérdezi Révész, hogy „ily roppant fontosságú, s az egyéni, családi és országos élet legkényesebb érdekeibe vágó, azokat fundamentaliter szabályozó esemény és annak emléke csupán és egyedül egy krónikásnak az esemény után századokkal írt művében s annak is csak néhány sorában maradjon fenn?"⁵ Révész szerint merő fikció az is, amit Anonymus a Szer szószármaztatásával kapcsolatban írt, vagyis hogy „itt ejtették szerét" az országgyűlésnek. Ez éppúgy népetimologizálás, mint a Munkácsnak a „munkás" szóból való eredeztetése.

A fenti megfontolás miatt javasolták Thalynak, hogy álljon el a pusztaszeri emlékmű felállításának gondolatától. Thaly azonban nem vonta vissza a javaslatát, az országgyűlés pedig 1894-ben elfogadta, majd 1896-ban törvénybe iktatta, s így az emlékoszlopot Pusztaszeren is fel kellett építeni.

A szeri puszta birtoka és használata egyébként a hódoltság korától két város, Szeged és Kecskemét között oszlott meg, de Kecskeméten már 1861-ben azt javasolták, hogy a város saját vonzáskörzetébe tartozó területén (Felsőpusztaszeren) állíttassanak országos emléket.⁶ 1895-ben a Magyar Diákszövetség az egyik Pusztaszeren tartott gyűlésén pedig már határozatban mondta ki, hogy „a magyar ifjúság egy monumentális emlékoszlopot emeltet, s ennek leleplezésekor egy alkalmi ódát és egy ünnepi dalt adnak elő".⁷ Nem sokkal a határozat kimondása után, arra hivatkozva, hogy az Árpád-halommá átkeresztelt, korábban Zsuzsa halmának nevezett helyen állt az országhódító fejedelem sátra, megkezdték egy turulmadaras millenniumi emlékoszlop építését. Így fordulhatott elő, hogy az országgyűlés által is jóváhagyott és a Szeged vonzáskörzetébe tartozó Alsópusztaszeren (a mai Sövényházán) kívül, Pusztaszeren egy másik (a központi ünnepségek programjában nem szereplő) millenniumi emlékmű készült.

Berczik Gyula, a pusztaszeri emlékmű tervezője eredetileg mind a hét kijelölt helyre Patrona Hungariae szobrát tervezte felállítani. Az országos szoborbizottság azonban rövidesen úgy döntött, hogy az ülő Hungária istenasszony helyett Árpád vezér szobra kerüljön a Pusztaszeren már előzetesen felállított talapzatra.⁸

Berczik 1895 szeptemberében elbírálásra bemutatta a monumentum vázlatrajzait a Bánffy Dezső miniszterelnök elnökletével, Benczúr Gyula, Fadrusz János, Gerlóczy Károly, Lechner Lajos, Lipthay Béla, Lotz Károly, Pauler Gyula és Tarkovicz József részvételével megalakult művészbizottságnak. A bizottságnak az ország hét különböző helyén, köztük Pusztaszeren is felállítandó emlékművel kapcsolatos véleményét így örökítette meg a korabeli jegyzőkönyv:

„Elnöklő miniszterelnök úr üdvözölvén a bizottság tagjait sajnálattal tudatja, hogy a pannonhalmi főapát úr (Göndöcs Benedek), akit saját kívánságára erre a mai ünnepségre meghívott, Felségének éppen a mai napra esett kisczelli fogadtatása miatt itt meg nem jelenhetett. Közli ezután, hogy a millennium alkalmából létesítendő emlékművek kivitelének ellenőrzésére hivatott bizottságnak véleményét a millennium alkalmából országos határozat folytán az országnak 7 megjelölt pontján létesítendő emlékművekre nézve is meghallgatni óhajtván ezeknek vázlatterveit megkészíttette és habár a dévényi emlék ügyében már egy lépéssel odább is ment, amennyiben az ajánlatkiírás is megtörtént és az ajánlatok már be is érkeztek, abban mégis eleddig nem döntött, tehát a bizottság véleményének az eddig történtek nem prejudicálnak. Ezekre az itt bemutatandó vázlattervekre kéri a bizottság nyilatkozatát s legczélszerűbbnek vélné, ha azok sorra vétetnének ­ mivégből felhívja Berczik Gyula műszaki tanácsost mint a vázlatterveknek általa megbízott készítőjét, hogy azokat sorrendben ismertesse.

Berczik Gyula bemutatja a pusztaszeri emlékmű vázlatrajzát, ismertetvén azt báró Lipthaynak azon kérdésére, hogy a hely történelmi jelentőségével minő kapcsolatban áll a tervezetben kifejezésre jutott eszme, előadja, hogy az emlékmű porticust ábrázolván, mely két oldalt csarnokba vezető bejárókat jelez: azzal a helynek mint az első országgyűlés színhelyének eszméjét kívánta kifejezni.

Báró Lipthay Béla Árpád alakját nem az emlék tetején, hanem bent valahol alkalmazná, mert szokatlannak tartja, hogy épület legyen a főalaknak a piedestálja, mire előadó válaszolja, hogy Árpádot kimagasló helyen kellett elhelyeznie, míg annak az épület előtt való elhelyezése annak jellegét alterálná (zavarná).

Fadrusz János nem tud megbarátkozni görög stylussal ennél a történelmi emléknél, ő valami zordonabb, vadabb, őseredetibb alakzatot óhajtana itt létesíteni, ami azon kornak és embereinek jellemével megegyezőbb, nem pedig a görög-római culturára valló olyan épületet, mely az itt megörökítendő korral semmi összefüggésben nincsen.

Ezzel éppen ellenkező nézetet vall dr. Pauler Gyula, aki a nyugodt, egyhangú síksághoz alkalmasabbnak tartja a javasolt tervet, mint valami zordonabb, nyersebb külsejű emléket. (...)

A felmerült észrevételekkel szemben a bizottság többsége hozzájárult a bemutatott vázlatrajzokhoz, minek folytán a miniszterelnök úr constatálja, hogy a bizottság a pusztaszeri és pannonhalmi tervezeteket a kivitel alapján elfogadhatónak vélte."⁹

Ezek után a bizottság a funerális művészet egyik elismert, a szakirodalomban lírikus alkatú szobrászként számon tartott Kallós Edét bízta meg az Árpád-szobor elkészítésével.

A pusztaszeri építési munkálatok 1896. március 2-án megkezdődtek,¹⁰ június elején pedig már magasra emelkedtek az emlékmű falai, és lassan hozzá lehetett kezdeni az oszlopok felállításához.

A hat négy és fél méter magas, egyenként hetvenmázsás kőoszlopot kifejezetten erre a munkára rendelt szekerekkel szállították a kisteleki állomásra.¹¹ Az emlékmű építése tehát, Kallós szobrának a lépcsőzetes gúla tetején való elhelyezését kivéve, befejezéséhez közeledett. Azt, hogy a pusztaszeri monumentumot, szemben a millenniumi ünnepségekre időben elkészülő zimonyi, brassói, zobor-hegyi és dévényi emlékoszlopokkal csak később, a hivatalos ünnepségek után fogják felavatni, a helyi sajtó megrökönyödve vette tudomásul.

A tavasszal megjelent programból aztán kitűnt, hogy a többszörösen elhalasztott pusztaszeri ünnep végleges időpontja 1896. június 27., Péter-Pál előtti szombat. Véglegessé vált az is, hogy az ünnepségen képviseltetni fogja magát a parlament mindkét háza, valamint Darányi Ignác földművelésügyi miniszter személyében a kormány is.¹²

Június 27-én, egy esős napon Darányi miniszter három kalapácsütéssel felavatta a félig kész emlékművet, majd az ezeréves emlékünnepünk áldomása (victima) végén a fővezéri sátorban elköltötte lakomáját (convivium), és visszautazott a fővárosba. Ám a Kallós Ede alkotta Árpád-szobrot, noha az eredeti tervben ez így szerepelt,¹³ augusztusban nem avatták fel. Már azért sem, mert csak szeptember végén készült el, s ekkor vitték ki szekérrel a kisteleki állomáshoz, hogy Pusztaszerre, az emlékműhöz szállítsák.¹⁴ Oda, ahová a két egymással szembenéző kőoroszlánt már elhelyezték.¹⁵ A lapok ezután arról írtak, hogy az emlékmű ünnepélyes leleplezésére augusztus helyett valamikor ősszel kerül sor. ¹⁶

Október közepén csakugyan helyére került végre a szállítás közben megsérült (Árpád vezér kardja letörött), majd restaurált szobor. Az emlékmű felavatása azonban tovább késett: előbb 1896. novemberre, majd decemberre¹⁷ halasztották. Az egész alkotást december 1-jén még egyszer felülvizsgálták,¹⁸ ám a hivatalos aktus ismét elmaradt. Végül 1897. május 21-én történt meg, miután sikerült tisztázni, hogy az emlékművön szereplő kétfejű sas nem osztrák, hanem Fiume városának heraldikai motívumát idézi. A hivatalos ünnepi ceremónián Berczik és Kallós nem voltak jelen, az államot Bakassy Géza miniszteri tanácsos, az Akadémiát Thaly Kálmán, a vármegyét Vadnay Andor főispán, az uradalmat Novák József uradalmi ügyész képviselte. A néhány perccel 11 óra után befejeződött ünnepséget az uradalom által az állami küldöttség tiszteletére adott bőséges lakoma zárta.¹⁹

A pusztaszeri emlékmű, akárcsak a Thaly kezdeményezése nyomán emelt többi millenniumi emlékoszlop az úgynevezett dinasztikus-nemzeti emlékművek²⁰ sorába tartozott. Alig titkolt provokatív céllal azért is emelték, hogy „emlékeztetné az utast, a honlakót és az innen elszakadni akaró nemzetiségeket, hogy e föld magyar államterület ezer év óta, és azt akarjuk, hogy tovább is mint a vasoszlop álljon a magyar állam a második ezer évben is".²¹

A nemzetiségek ezért nem is nézték jó szemmel a felállított emlékoszlopokat. A pusztaszerit nem bántották ugyan, de mint azt a szegedi újságok is megírták, a szintén Csongrád megyei Bocsáron, ahol a római katolikus vallású tanulók a millennium tiszteletére hét fát ültettek (az ünnepségre azonban sem a község német és szerb nemzetiségű tanulóit, sem azok szüleit nem hívták meg), a frissen ültetett fákat a földből kitépték és összetörték.²²

A zajos, fényes millenniumi ünnepségek után az azokhoz képest csendben, szinte észrevétlenül leleplezett emlékmű pedig, tetején a maga elé tekintő, töprengő Árpád vezér alakjával elhagyatottan álldogált a gyöpös téren, a nap hevétől vörösre perzselt, kopár pusztaságon.

Szombatosok, árpádosok

 

A néhány csenevész akác közt magányosan álló Árpád-emlék sorsát és a körülötte szerveződő eseményeket nyomon követve idézzük most fel a helyi sajtó egyik rövid tudósítását. A Szegedi Napló beszámolója szerint a „szombatosok" nevű helyi asztaltársaság ­ nevüket a szombatonként megtartott öszszejöveteleikről nyerték ­ vasárnapi kirándulást szervezett Pusztaszerre. Megérkezvén a puszta odasereglett népével együtt elénekelték a Himnuszt, majd ünnepélyesen az emlékmű talapzatára helyezték a társaság asztalának vaskoszorúját. A nap hátralévő részét pedig az ősmonostor és a szobor közötti területen álló, árnyat adó hét vezér fája alatt töltötték.²³

A szombatosok asztaltársasága két évvel az említett kirándulás előtt alakult, alapszabálya szerint azzal a céllal, hogy „a sűrűn előforduló éjfél után kimaradások bírság terhe mellett megszoríttassanak", és „a barátság ápolása által egy olyan szerves compánia alakíttassék", melynek tagjai „a meghatározott időbeni összejövetelek által víg poharazás és dal mellett"²⁴ múlathatják az időt.

Az exkluzív borivó társaság elnöke a robusztus termetű, ám rendkívül barátságos Kovács József, alias Piktor Jóska­Tűzoltó Jóska városi tűzoltóparancsnok volt, messze földön a legnagyobb borivó. Emlékezetes egy szabadkai versenyiváson való kitűnő szereplése, ahol a versenyzők nem pohárból, hanem vödörből itták a bort. A szombatosok elnöke az előző nap este megkezdett és reggel hét óráig tartó verseny végén, amikor a többiek már „hullák" voltak az asztal alatt, vagy egyszerűen megszöktek, még mindig talpon maradt, „élő" volt.²⁵

A szegedi víg asztaltársaság felbomlott ugyan, de 1897 májusában újraalakult. (Az újjáalakulást szentesítő ülést ­ bor fogytán ­ az elnök öt percre felfüggesztette, s így a fontos ünnepi aktus csak a hiány haladéktalan pótlása után folytatódhatott.)²⁶ A mindössze 21 főt számláló és kizárólag férfiakból álló megújult csoport a „Szegedi Szombatosok XXI. társulata" nevet vette fel. Egyik első döntése az volt, hogy a kilencszáz éves magyar katolicizmus tiszteletére országos mozgalmat indít egy Árpád emlékére emelendő templom felépítése végett, egyszersmind azt is elhatározták, hogy a társulat tagjai minden évben, a szokásos szegedi havi búcsút megelőző vasárnapon szervezetten felkeresik az Árpád-szobrot.²⁷

Az évek folyamán a testülethez mind többen csatlakoztak, hatóköre bővült, s 1902. június 21-én ­ szegedi székhellyel ­ Pusztaszeri Árpád Egyesületté alakult át. Célját, elődeihez hasonlóan, a pusztaszeri apátság romjai fölé emelendő templom felépítésében határozta meg. Azzal a különbséggel, hogy e célt ­ mint az egyesület tagsági gyűjtőívén olvasható ­ az Árpád fejedelem iránt érzett hála és kegyelet érzésének országos ébren tartásával és „fokozásával", valamint évenként egyszer Pusztaszeren istentisztelettel egybekötött országos ünnepség megrendezésével is kiegészítette.

Az egyesületnek azonban nemcsak a neve, hanem a szokásai is megváltoztak. A korabeli jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a szombatosoknál ­ asztaltársaság lévén ­ milyen fontos szerepük volt a kulináris szokásoknak. Amikor kora reggel az emlékműhöz érkeztek, rögtön tüzet raktak, melléje telepedtek, majd komótosan elfogyasztották a bükkfaparázson pirított szalonnából, szegedi selyemcipóból, zöldpaprikából, a kitűnő Lábdy-féle szalámiból álló reggelijüket. Miután pedig véget ért az emlékmű előtti ünnepség, csapra verték az első hordó hideg sört, és felszolgálták a különféle húsokból, pörkölt tarhonyából, a sokféle süteményből, gyümölcsből és a pompás Schiller-féle feketekávéból álló díszebédet, végül pedig a Kátay Mihály pincéjéből származó nagyszerű fehér bort, természetesen a vele járó száz üveg jéghideg szódavízzel.²⁸

Az árpádosok historizálták kulináris szokásaikat, azaz a honfoglaló magyarokhoz hasonlóan ők is ökröt sütöttek, vagy szolgafákon, szekérrúd végén, „ősi magyar" szokás szerint bográcsot (paprikás húst) főztek (ez az ősmagyar étek valójában csak egy évszázada honosodott meg).²⁹

Általában az első hordó sör csapra verése után következtek a honfoglalás eseményeit felidéző népies, bűvészeti mutatványok, élőképek és alkalmi látványosságok. Rouland mester bemutatta a Turul madár megdicsőülése című nagy légi tüneményét,³⁰ Beck István a Pallavicini-uradalom hat címeres ökrével s egy kukoricaszárral megrakott szekérrel előadta a Magyarok bejövetele című jelenetet,³¹ illetve a Pusztaszerről Szegedre visszakocsizó, kissé már kapatos társaság eljátszotta a Zalán futása című „nagy allegóriát". Az ilyen és ehhez hasonló, kizárólag tömegszórakoztatási célokat szolgáló alkalmi látványosságok a pusztaszeri Árpád-ünnepségek sui generis részét képezték.

Az Árpád Egyesület 1902 szeptemberében kiadott tagsági gyűjtőívét furcsa módon nem a néhány évvel korábban felavatott Kallós-féle Árpád-emlék illusztrálja. Attól ugyanis az egyesület tagjai kezdettől fogva idegenkedtek. Viszolygásuk fő oka az volt, hogy szerintük a szobrász szentségtörő módon ábrázolta Árpádot, az ősi lovas nemzet fejedelmét, hiszen hanyagul „egy női nyeregülés mintájára" valamilyen fatörzsre ültette. A történelmietlenséget tovább súlyosbította a szobron látható villámhárító, amely azt „a viharok haragjától" volt hivatva védelmezni.³² Ezért is tartotta fontosnak a vezetőség jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy „a homokkőből készült, nagyon szerény és nagyon közepes műértékű szobor egyáltalán nem a monumentum aere perenniusok [ércnél maradandóbb] fajtájából való."³³ Az egyesület főtitkára pedig, utalva a szobor mind tartalmában, mind technikai kivitelezésében esendő voltára, keserűen állapította meg, hogy „a millenáris homokkő szobor ott a pusztaszeri szent földön nem tünteti fel méltóan a nemzet háláját és kegyeletét honszerző Árpád fejedelem, a hét magyar vajda legelsője, Álmosnak fia iránt. Úgy tűnik, mintha tegnap azért állították volna, hogy holnap lekoptasson róla minden formát az idő."³⁴ Nyilván emiatt döntött az egyesület elnöksége úgy, hogy az Árpád vezért fatörzsön, vagy mint azt mások vélték, háromlábú széken³⁵ ábrázoló rajz helyett egy másik, a sajátosan magyar témát méltó módon bemutató mű kerüljön a gyűjtőívre. Az, amelyet Hell Miksa,³⁶ Kisfaludy Károly, Michael Hoffmann, Karl Rahl és mások nyomán³⁷ Kovács Mihály is feldolgozott (Árpád pajzsra emelése, 1854), s amelyiken a magyar törzsek vezérei a kardját jobbjában magasra tartó Árpád vezért pajzsukra emelik. Úgy tetszik, hogy ez az ikonográfiai típusként igen népszerű jelenet nem jellegzetesen magyar témát ábrázol, hiszen a pajzsra emelést már a germán batávok is ismerték, s így a téma voltaképpen valami nemzetközi képtoposz magyar átvétele,³⁸ ám erről a Pusztaszeri Árpád Egyesület tagjainak nem volt tudomásuk.

Szót érdemel a szobor korábban már említett, meglehetősen különös testtartása is. Azt, hogy Árpád vezér egész pontosan min ül, akkor lehetne eldönteni, ha a szobrot nem Pusztaszeren, hanem Désen állították volna fel. Ebben az esetben ugyanis nyilvánvaló lenne, hogy a szobrász ama nevezetes dési tanácskőre ültette volna Árpád vezért, amelyen ­ a legenda szerint ­ vezértársaival a honfoglalásról tanácskoztak. Így azonban csak annyi bizonyos, hogy Kallós ­ nyilván a megrendelők kívánalmainak is eleget téve ­ arra a talapzatra, amelyre eredetileg az ülő Hungária-szobrot tervezték helyezni, nem egy „harcos", nem egy „vitéz", hanem a hüvelyébe tolt kardját a térdén pihentető bölcs, alkotmányhozó fejedelmet akart megidézni. Talán azért, hogy ezzel is utaljon a Gesta Hungarorum egyik fejezetére, amelyben Anonymus arról ír, hogy Árpád és vezértársai a Körtvélyes-tó partján tartott hosszú, 34 napig tartó tanácskozáson „ejtették meg a szerét az ország egész dolgának".³⁹

Kallós szobra ­ mint már említettük ­ dinasztikus-nemzeti, politikai célokat szolgáló emlékmű volt. Amikor aztán ­ nem kis mértékben éppen e politikai eszmék következtében ­ kitört a háború, s abban sok százezer magyar katona esett el, a pusztaszeri Árpád-szobor, természetesen immár ismét más politikai célokat szolgálva, a Vas megyei Apátistvánfalva főterén, némi átalakítás után, zord első világháborús hősi emlékművé változott...

Ami pedig a szombatosokból árpádosokká lett egyesületet illeti, érdemes azt is megvizsgálni, hogy pontosan mikor is tartották országos ünnepségüket. Kezdetben, akárcsak a szombatosok, a szegedi havi búcsút (augusztus 5.) megelőző vasárnapon vonultak ki a szoborhoz. Később azonban úgy gondolták, hogy a hőség miatt a megemlékezést a kellemesebb szeptemberre kellene halasztani. Előfordult ugyanis, hogy valaki, például a 68 éves Kovács Rozália sövényházi asszony a burgonyaföldeken átvágva igyekezett az Árpád-szoborhoz, de a nagy hőségben szívszélhűdést kapott, és a helyszínen meghalt.⁴⁰ Az ünnepség új időpontjának megválasztásában nem pusztán az ilyen szomorú esetek megelőzésének óhaja vezérelte a rendezőket, hanem az attól való félelem is, hogy a havi búcsú esetleg elvonja a figyelmet, s a nép „hazafias érzülete határozott rovására" nem fogja felkeresni Pusztaszert. Az aggodalom nem is volt alaptalan, hiszen a szegedi Alsóvárosi templom, illetve az ott őrzött, csodálatos hírű Mária-kép előtt ilyenkor hívők ezrei gyűltek össze, hogy bűneiket megbánva, meggyónva és áldozva teljes búcsút (addig elkövetett vétkeikért teljes bocsánatot) nyerjenek.

A fenti megfontolásokból az ünnepség időpontját előbb augusztus végére, majd szeptember első vasárnapjára helyezték át. Magát a megemlékezést pedig ­ éppen a havi búcsúhoz való hasonlósága miatt ­ ettől kezdve „szobori búcsú"-nak vagy „Árpád-búcsú"-nak kezdték nevezni. Indokolatlanul, hiszen az igazi búcsúsok a város újjászületésének emlékünnepén már hajnali háromkor a szegedi Alsóvárosi templom előtti téren virrasztottak és imádkoztak, miközben a „szoboriak", az „árpádosok" nem a szenttel, a Szűz Máriával való találkozás, bűneik megbánása és meggyónása, hanem egy világi emlékmű felkeresése miatt látogattak el minden évben Pusztaszerre.

Az országos honalapítási ünnepségek voltaképpen a Pusztaszeri Árpád Egyesület átalakulási folyamatának mérföldkövei is voltak. E folyamat során vált a nyilvánvalóan német mintára és a városi, vendéglői életmód elterjedésével alakult zárt asztaltársaság hatósági engedéllyel, pontos alapszabályzattal rendelkező, nyílt szervezetté. Az egyesületnek rövidesen már elnöke (Pálffy Ferenc), két alelnöke, (Kováts József és dr. Becsey Károly), főtitkára (Tömörkény István), két titkára (Terestyényi Gyula és dr. Taschler József), ügyésze (dr. Kószó István), műszaki tanácsosa (Kótay Pál), lelkésze (Várhelyi József), pénztárosa (Pálffy Dániel), továbbá két ellenőrből (Falkusházy Károly és Rouland Ferenc), öt igazgatóból (Farkass Gyula, Lábdy Antal, Kovács István, dr. Temesváry Géza, Sáry János), három felügyelőbizottsági tagból (Balogh Károly, Szakáll Lajos, Kátay László) álló tisztikara és száz tagú választmánya volt,⁴¹ és a vezetőség szabályos időközönként felhívásokat bocsátott ki, közgyűléseket hívott össze, az itt született határozatokat jegyzőkönyvben rögzítette, egyházi és világi szertartásokat rendezett stb. A megerősödött egyesület immár hivatalosan is hallatta hangját. Állami illetékesekhez fordult, például hogy portómentességet eszközöljön ki a Magyar Királyi Posta szállítási területén a levelei számára,⁴² a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól tekintélyes összeget kért a felépítendő szeri monostor alaptőkéjéhez; sőt egyenesen a parlamenthez fordult⁴³ a honalapítási emlékünnep nemzeti ünneppé nyilvánítása érdekében.

Erősödött az agitatív tevékenység is. Az Egyesület ügyésze, dr. Kószó István például egyik gyújtó hangú beszéde után ­ amelyben arra biztatta az Árpád-szobor előtt összesereglett hallgatóságát, hogy az ünnepet mindaddig ülje meg, amíg a szeri síknak nem lesznek vonzó történelmi emlékei ­ közös esküvésre szólította fel az összes jelenlévőt, aminek eleget is tettek. Megeskették továbbá a szoborhoz kiránduló tanítókat, akik magasba emelt ujjal, megilletődve fogadták meg, hogy Árpád szelleméhez méltóan, hazafias szellemben fogják nevelni a rájuk bízott tanulóifjúságot.⁴⁴

Az Egyesület fontosnak tartotta, hogy formális és informális módon más, főleg jobboldali és konzervatív pártokkal és szervezetekkel (Nemzeti Szövetség, Függetlenségi és 48-as párt, Magyar Szövetség, Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület, Petőfi Társaság, Magyar Történelmi Társulat, Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület⁴⁵ stb.) kapcsolatot tartson fenn, továbbá hogy tagjai e szervezetek nyilvános rendezvényein mindig magyar ruhában és nemzetiszínű jelvénnyel⁴⁶ jelenjenek meg, méltó módon képviselve egyesületüket.

A kezdetben jelentéktelen, mindöszsze néhány tucat tagot számláló Pusztaszeri Árpád Egyesület tehát rendkívül gyorsan és dinamikusan fejlődött. Voltaképpen ennek volt köszönhető, hogy a városi tanács ­ elsősorban a hazafias működésére való tekintettel ­ rövidesen egy egész iratszekrényt ajándékozott neki. Sőt a városi hivatalnokok ahhoz is hozzájárultak, hogy saját helyiségeiket a Pusztaszeri Árpád Egyesület igénybe vegye üléseinek lefolyására és irattárának elhelyezésére.⁴⁷ Ezek után természetes, hogy a „honfiúi érzések ápolását" szolgáló egyesületbe sok százan, köztük városok, vármegyék képviselői kérték felvételüket.

A lapok örömmel adtak hírt az egyesületnek az ilyen és ehhez hasonló magasztos célok megvalósításán fáradozó működéséről. Cikkeikben főleg azt emelték ki, hogy ez a nagyszerű kezdeményezés, mint valami „bűvös-bájos elragadó kürtszó", a Tisza-parti Szegedről indult ki. Abból a városból, amely „nemes ércet olvaszt az immáron hajh, nagyon is elsalakosodott magyarságnak",⁴⁸ illetve hogy „a haza és fajszeretet hatalmas erényeivel páncélozottan sereg vonul majd fel Pusztaszerre, az első országgyűlés színhelyére, a szent romokhoz, melyeket a magyar puszta illatos, délibábos levegője csókolgat körül."⁴⁹

Ősök és kultuszok

 

1908 júliusában a Pusztaszeri Árpád Egyesület néhány tagja az újonnan alakult Boszniai Magyar Egyesület meghívására kirándulást tett Bracka városába. A küldöttséget többek között dr. Umlauf Szigfrid elnök és Majuga Mehedovics, Bracka város török nemzetiségű polgármestere üdvözölte. Az ünnepélyes fogadáson mind a vendéglátók, mind a vendégek a török­magyar barátságot éltették.⁵⁰ A különösen jól sikerült esti vacsorán Terestyén Gyula, az Árpád Egyesület igazgatója meghívta vendéglátóikat az Árpád-ünnepségre. A brackaiak polgármesterükkel az élen el is látogattak a pusztaszeri ünnepségre, amely újólag a török­magyar barátság éltetésével s azon vélemény megfogalmazásával fejeződött be, hogy a „török nemzet a magyar nemzettel együtt gondolkodik".⁵¹ A két látogatás nyilvánvalóan annak a századfordulón létrejött eszmeáramlatnak a jegyében zajlott, amely Nyugat-Európa helyett az újrafelfedezett Keletet állította érdeklődésének középpontjába.

A Kelet-kultuszból született meg a turáni népek (magyar, török, bolgár, japán, indiai, kínai, finn stb.) kulturális, gazdasági és politikai együttműködésének fejlesztésére a Turáni Társaság (1910), majd a turáni mozgalom. Ez utóbbi igen hamar radikalizálódott, és már nemcsak a velünk rokon népek tudományát, művészetét és közgazdaságát akarta tanulmányozni, hanem gigantomán módon azt hirdette, hogy az egész világkultúra ősmagyar-turáni eredetű, illetve hogy a keleti eredetű magyarság lesz a turáni népek összefogása révén születő hatszáz milliós birodalom megteremtője.⁵²

A Kelet-kultusz, majd a magyarok őskultuszát kutató turanizmus kezdettől fogva erős visszhangra lelt a szintén egy „nagy ős", tudniillik Árpád fejedelem iránt érzett hála és kegyelet „fokozása" érdekében alakult Pusztaszeri Árpád Egyesületben. Tömörkény István főtitkár egészen 1917-ben bekövetkezett haláláig az őskultusz odaadó képviselője volt. A Szegedi Múzeum igazgató-régészeként kezdeményezte a másik „nagy ős", Attila sírjának felkutatását,⁵³ beszédeiben, főtitkári felhívásaiban mindenkor mély meggyőződéssel hivatkozott a keleti vallásokkal e tekintetben rokon őskultuszra.⁵⁴ A nemzeti eszmét, a nemzeti, faji önállóság gondolatát ­ írta az egyesület egyik évi jelentésében ­ „szeretni és ápolni a magyarságnak van a legtöbb joga az egész világrészünkön, legidősebb lévén azon nemzetek között, akik a honszerző ősök által alapított alkotmányos államot a sors minden játéka között megőrizték, megvédték, megtartották, és a haza szeplőtelen tiszta fogalmát mindig illő hódolatban, szeretetben és hálában részesítették."⁵⁵

A beszámolók és jegyzőkönyvek ­ amelyekben a faj szó (ekkor még a nemzet szinonimájaként) legalább olyan gyakran jelenik meg, mint az őskultusz ­ igen határozott álláspontot fogalmaznak meg az úgynevezett nemzetellenes irányzatokkal szemben. A Pusztaszeri Árpád Egyesületnek az az egyik legfontosabb feladata, hogy Magyarországot minden idegen befolyástól és csábítástól visszahódítsa. Az lehet ­ mondotta ünnepi beszédében az egyesület egyik prominense ­, hogy „a nyers erőnek durvasága vagy alattomos cselszövények vagy mesterségesen élesztett viharok újból megfenyegetik ősi alkotmányunkat, jogainkat, törvényeinket, nemzeti szokásainkat, de az nem lehet, hogy ezekből bármi is alku tárgya legyen, vagy azokat félremagyarázzák, eltiporják, megsemmisítsék".⁵⁶ Reök István országgyűlési képviselő a szobornál elmondott egyik beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez a haza nem bárkié vagy mindenkié, hanem a magyar nemzeté. Árpád szelleme pedig most is szembeszáll azokkal a kozmopolita áramlatokkal, amelyek, úgymond, le akarják gázolni a honszeretetet és a hit oltárait, besározzák az eszményt, és a legsivárabb önzést lopják be az emberek szívébe. Nem szabad megfeledkeznünk arról ­ hangsúlyozta a szónok ­, hogy „a nagy nemzetek öntudatos politikája más kultúrát nem tűr meg a maga országában, mint a saját kultúráját".⁵⁷

A szegedi sajtó lelkesen fogadta az Árpád Egyesület nemzetietlen erők elleni határozott fellépését. Kivált azt értékelte nagyra, hogy megpróbálja a kozmopolita csábításoknak kitett művészek figyelmét Pusztaszerre irányítani; hogy felveszi a küzdelmet azon szemlélet ellen, amely „nem is tekinti már bűnnek itt hagyni a hazát, e határokat, csöndesen és önként átengedi e földet, e síkokat a félelmetesen terjeszkedő idegeneknek";⁵⁸ hogy végre felismeri, hogy a magyar ifjúságot nem a Lomnici-csúcsra kell felmászatni és nem a tengerhez, hanem a pusztaszeri Árpád-szoborhoz és a szent romokhoz kell elvinni. Aki pedig itt, a szeri pusztán „nem érzi fellángolni szívében a hazaszeretet tüzét, akinek szívét-lelkét Árpád szelleme e helyen sem tudja meghódítani az egységes magyar hazának, az csak vitorlázzék innen a nemzetköziség tengerére, nem fogja megsiratni hajótörését a magyar haza géniusza..."⁵⁹

Az ősök, illetve Árpád vezér pusztaszeri kultuszának „fokozására" alakult egyesület munkáját azonban nagymértékben nehezítette, hogy Árpád vezérnek ­ az ismert Árpád-mondát kivéve⁶⁰ ­ Pusztaszerrel kapcsolatban nem vagy alig volt népi kultusza. Még az a csekély számú népies ponyva is, amely Árpád vezért Pusztaszerrel kapcsolatban idézi, igen ellentmondásos. Az egyik például, amelyben a szerző, aki magát részben Petőfi utódának, részben a haza főorvosának nevezi, a Pusztaszeri ezredévi emlékirat Árpád atyánk tiszteletére címmel kiadott vőfélyversében így összegzi művének legfontosabb mondanivalóját:

Tehát jobbnak látom mai korban már nőtlennek maradni,

Vagy magamhoz egy hosszúruhás dámát csak szeretőül hozni.

Mert én azt akkor csaphatom el majd, mikor nekem tetszik,

De bizony az aztán rajtam holtig csakugyan nem nyelveskedhetik,

Csendes estén, jaj de gyönyörű felettünk ez a csillagos magas ég,

Higyjétek meg nekem, hogyha meghalok, majd eszetekbe jutok én még.

Mert én kezdtem keresni köztetek az igazi szabadságot,

Amit gonoszlelkű emberek végett még idáig meg nem kaphattátok.⁶¹

 

Miután pedig Árpád vezér pusztaszeri kultuszának elapadásával ­ kivált a millennium után ­ az egyesület is szembesülni kényszerült, memorandumban kérte a kormányt, hogy Árpád halálának ezredik évfordulója tiszteletére létesítsenek ezer elemi Árpád-iskolát, gyűjtsék össze és adják ki az Árpád-emlékeket, és tegyenek meg mindent, hogy Árpád vezér sírját mielőbb felkutassák stb.⁶²

Ez utóbbi javaslat szinte azonnal meghallgatásra is talált, és ott, ahol korábban Göndöcs Benedek, majd Török Aurél, most Csallány Gábor, a Szegedi Múzeum régésze is ásatni kezdett, annak ellenére, hogy a régészek, Érdy Jánostól kezdve számosan, már 1851 óta (főleg az egykori Fehéregyház közelében) igen intenzív és igen eredménytelen nyomozást folytattak a sír megtalálása érdekében.⁶³ Ezért is helyezkedett Salamon Ferenc több cikkében arra az álláspontra, hogy Árpád sírjának legalábbis Fehéregyház melletti keresésével fel kellene hagyni.⁶⁴ A kutatást Thóldt József Kristóftól⁶⁵ Wekerle Lászlóig⁶⁶ mégis sokan folytatták. Csallány kutatását a lapok kivált azért üdvözölték, mert esélyét látták annak, hogy végre „megdönthetetlen régészeti bizonyítékot" találjanak arra, hogy Árpád és vezértársai tényleg itt, a pusztaszeri síkon tartották meg első alkotmánygyűlésüket...⁶⁷

Az Árpád-millenniumra időzített ásatás azonban nem járt eredménnyel. A kezdetleges körülmények között, kellőképpen nem védett területen végzett munka (a helybeli érdeklődők a kibontott sírokon átgázoltak, a gyerekek pedig széthordták a kiásott csontokat stb.),⁶⁸ miként korábban, most sem szolgált „megdönthetetlen bizonyítékokkal" arra vonatkozólag, hogy Árpád és vezértársai itt, a szeri síkon tartották volna az első országgyűlést.

Az ásatásokat, illetve az ott előkerült antropológiai leleteket említve egy kis kitérőt kell tennünk. Annál is inkább, mivel az Árpád-búcsúk szónokai igen gyakran hivatkoztak a kemény és szilaj ősmagyarok Pusztaszeren porladó csontjaira. E csontok és a föléjük boruló ősi hantok teszik ugyanis lehetővé ­ hangsúlyozta többek között dr. Tóth István, az egyesület elnöke is ­, hogy átmentsük „a magyar életnek izzóan fényes hagyományait, történelmi múltunk minden színpompáját s a magyar fajiságunk mindazon erényeit, kiválóságait, melyekből a legválságosabb időkben is bőségesen meríthet a megújhodást és újjászületést szomjúhozó magyar Géniusz".⁶⁹ Nos, hogy a Pusztaszerről előkerült csontok mennyiben segíthették elő e megújhodást és újjászületést, az akkor derült ki, amikor Stein Erzsébet szigorló antropológus, a Göndöcs-, illetve Török Aurél-féle ásatások leletanyagának összehasonlító vizsgálatát elvégezte. Stein Erzsébet a budapesti egyetemi Embertani Intézetben folytatott koponyamérések alapján többek között arra a megállapításra jutott, hogy a Pusztaszerről előkerült összesen 57 koponya, illetve koponyatöredék semmilyen rokonságot nem mutat a honfoglalás kori koponyákkal.⁷⁰ Ez a tény természetesen nem befolyásolta az Árpád-ünnepségek szónokait, akik változatlanul a szilaj ősmagyarok Pusztaszeren porladó csontjait emlegették, még évtizedek múltán is.

Az Egyesület másik, szintén az őskultusz érdekében tett kezdeményezése volt, hogy Árpád fejedelem, illetve a hét vezér tiszteletére hét egyesületi tag hét hársfát ültessen és szenteltessen fel. A legtöbb csemete azonban kiszáradt, a hét vezér fáinak augusztusi felszentelése elmaradt.⁷¹

A történetileg teljességgel alaptalan pusztaszeri Árpád-kultusznak természetesen az lett az eredménye, hogy a honalapító iránti hála és kegyelet ébrentartására (és „fokozására") rendezett ünnepségek igen ellentmondásosak voltak. Ami nem csak abban nyilvánult meg, hogy Kallós Edének a kisteleki mészkőből faragott szobrát a szónokok nagy pátosszal „Dicső Árpád fejedelem! Te néma ércszobor!"-nak nevezték, s ércajkainak mielőbbi megnyitására buzdították,⁷² hanem abban is, hogy az alkalmi költészet néhány képviselőjének ódáján és szonettjén kívül alig esett szó Árpádról és Pusztaszerről. Ehelyett inkább Rákócziról és a kurucokról vagy Árpád „méltó utódjáról", Kossuth Lajosról szóló műsorszámok hangzottak el. A szegedi dalárda pedig rendszerint a Rákóczi imája című meg a Ne sírj, ne sírj, Kossuth Lajos refrénű dalt és tárogatón kísért kuruc kesergőket szólaltatott meg. Szecskay Jenő, a Nemzeti Szövetség titkára Pósa Lajosnak, a népnemzeti költészet reprezentánsának a Süvegeljétek meg a jó magyar népet! című versét szavalta, kezében Rákóczi-zászlóval. A lapok szerint leírhatatlan hatást keltve.

Tágabb összefüggésben azonban ez azt is jelentette, hogy a monarchikus-dinasztikus eszmék szolgálatába állított millenniumi emlékműnek ­ lévén hogy előtte minden évben társadalmi, politikai rituálékat mutattak be ­ megváltozott a funkciója. A köztéri szobor és közvetlen környéke mind nagyobb tömegeket vonzó kultikus emlékhely lett.⁷³

Ezzel szinte egy időben egy másik, nem kevésbé ellentmondásos folyamat is zajlott: a „nagy ős", a pogány Árpád vezér szobra szakralizálódni kezdett. A profán emlékmű, illetve talapzata, ahol az ünnepségek alkalmával mindig istentiszteletet tartottak, „nemzeti oltár" és „búcsújáróhely", „Krisztus kőtrónusa", illetve olyan zarándokhelye lett, „mint amilyen zarándokhelye volt egykor Jeruzsálem szent sírja a kereszténységnek, Mekkában pedig Mohamed sírja az igaz hívő muzulmánoknak".⁷⁴ A környéke viszont „ősi alkotmányunk szent sínai hegyévé" alakult, ahová csak „oldott sarukkal, a földi salaktól megtisztultan léphet a kései utód".⁷⁵ Egyszóval Kallós Árpád szobra nemcsak a kultikus, hanem immár a szakrális emlékhely funkcióját is kezdte betölteni.

Hogy a szakrális emlékhelyen az ünnepségeket milyen egyházi szertartás mellett kellene rendezni, arról az egyházak között nagy vita folyt. A protestáns egyház véleménye szerint a Kisasszony napi pusztaszeri ünnepségek jellege túlságosan katolikus. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy azokon szentbeszédet kizárólag katolikusok mondhatnak.⁷⁶ E súlyos sérelem miatt egyébként Janka lelkész még interpellációt is nyújtott be a parlamentben. A katolikus egyház álláspontja ezzel szemben az volt, hogy mivel az egyesület voltaképpen a magyar katolicizmus emlékére indította el országos mozgalmát, az Árpád-kultuszhoz katolikus szentmise és szentbeszéd illik, az Árpád-emlékhez a protestánsoknak semmi közük. A protestánsok és katolikusok között zajló vita később annyira elmérgesedett, hogy amikor az egyesület 25 éves jubileumára rendezett ünnepség programjában Bakó szegedi református pap neve is szerepelt, Zadravecz István püspök mindaddig lemondta szereplését, amíg Bakó nevét nem törölték a programból.⁷⁷

A katolikus liturgiával, kurucokkal, Rákóczival, Kossuthtal átszínezett és a nemzetietlen-kozmopolita erőkkel szemben mind erőteljesebben fellépő pusztaszeri Árpád-kultusz az első világháború kitöréséig nem sokat változott. Az országos ünnepet csak ritkán zavarta meg olyan rendkívüli esemény, mint az 1904. évi. Ez az ünnepség, mint mindig, most is a Himnusszal és a szentbeszéddel kezdődött. Várhelyi József felsőtanyai plébános Máté evangéliuma 6. részének szellemében mondta el prédikációját. Becsey Károly egyesületi alelnök ünnepi beszéde után került sor az ünnepi aktusra: Várhelyi plébános felszentelte a hét vezér tiszteletére újraültetett csemetéket.⁷⁸ Ezután a sátrakban kezdetét vette a lakoma, az áldomásivás, majd Zseny Józsefnek, az Országos Nemzeti Szövetség elnökének javaslatára táviratot küldtek New Yorkba az ott élő magyaroknak. Ekkor hirtelen éles sikoly hasított a levegőbe. A döbbenettől a sátrak alatt táncolók is megdermedtek. Mint kiderült, egy 18 éves mindszenti lány, Csányi Rozália éppen a barátnőjével sétált a szobor előtt, amikor váratlanul ­ valószínűleg egy eldobott égő szivarvégtől ­ tüzet fogott a ruhája. A szerencsétlen lány a lángba borult ruhában ide-oda szaladt, végül összerogyott. A körülötte lévő pusztaiak meg a Pusztaszeri Árpád Egyesület tagjai ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni, megrémültek, és maguk is futásnak eredtek. Az összeégett és fájdalomtól jajveszékelő lányt csak barátnője, Szvaton Józsefné próbálta megmenteni. Hiába. A szerencsétlen lányt hazaszállították, de rövidesen belehalt sérüléseibe. A lapok valami mély szimbólumot láttak a tragikus eseményben. Nevezetesen azt, hogy a pogány vallás istenei feltámadtak, és áldozatot követeltek maguknak, mondván: ha fehér méneket nem áldoztok, áldozzatok hát fehér szüzet! A rettentő áldozat pedig megtörtént: a nép, a Honalapító szobra előtt, áldozatot mutatott be Árpád szellemének...

Nem sokkal a szerencsétlenség után, amikor a kicsit megkésve jött zápor a sátorba szorította a népet, felgyúltak a mécsesek, és folytatódott a lakoma, és még a messzi távolból is hallani lehetett, amint „belesírt a pusztaszeri síkság fölött ülő éjszakába a sátrak alatt mulató magyarok sírvavigadó muzsikája".⁷⁹

 

„Szava vagytok
egy süllyedő világnak..."

A világháború éveiben szeptember első vasárnapján nem álltak a duttyánok az utak mentén, a vásárosok sem ütötték fel sátraikat, amelyekben a mézesbábosok, a bazárosok, a késesek tükrös szíveket, kalárist, piros kendőt és bugylibicskát árultak volt, és nem terjengett a levegőben a szolgafákra akasztott bográcsokból az ürüpaprikás illata. A Pusztaszeri Árpád Egyesület igazgatósága ezekben az években is megkoszorúzta ugyan az Árpád-emléket, beszédet is mondtak, de a szobrot és környékét vajmi kevesen látogatták.

1920 szeptemberében aztán ismét benépesült a szobor előtti térség. Várhelyi József kanonok, egyesületi lelki atya szentbeszéde után látványos szertartásra került sor. Danner Jánosné négy szegedi úrasszonnyal együtt „Az új honfoglalás hajnalán vegyétek kezetekbe e zászlót, lobogtassátok és diadalra vigyétek!"⁸⁰ szavak kíséretében fehér selyemből készült zászlót adott át az Egyesület elnökének. A Pusztaszeri Árpád Egyesület tehát ­ ezúttal az „új honfoglalás" jegyében ­ képletesen és valóságosan is zászlót bontott. Ettől kezdve az Árpád-ünnepségek sok vonatkozásban megváltoztak. Igen jelentős változás volt az, hogy nagy számban jelentek meg az emlékmű előtt különböző keresztény egyesületek és szervezetek. Rendszeresen képviseltette magát a „Pro Hungária" Nők Világszövetsége Egyesület, a Zrínyi Ilona Kör, a Szilágyi Erzsébet Erdélyi Nőegylet, a Magyar Írónők, a Selmecbányai Egyesület, a Jótékony Magyar Asztaltársaság.⁸¹ Ugyancsak jöttek, koszorúztak olyan félkatonai-katonai szervezetek is, mint a Turul Bajtársi Szövetség, az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete), az Emericana Danubia egyesület; Csenki ezredessel az élen felvonult a Frontharcosok Szövetsége,⁸² az Országos Rákóczi Szövetség, a kisteleki lövészek és a lovasleventék, a TEVÉL (Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája), a Nemzeti Hadsereg Szegeden állomásozó alakulata, Szentes város, Hódmezővásárhely vitézi széke stb.

A szegedi lapok tudósítása szerint 1928. szeptember 3-án pontosan 12 órakor befutott a békéscsabai MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) sportegyesület női stafétája, és Schreier Gizike néhány ihletett szó kíséretében nemzetiszínű szalaggal díszített koszorút helyezett el az emlékművön. Más években emelte az ünnepség fényét a Rokkantak Egyesülete, az Országos Dankó Pista Társaság, az 5-ös honvéd gyalogezred nevében egy ismeretlen kerékpáros,⁸³ Endresz György és Magyar Sándor,⁸⁴ a két világhírű pilóta, akik a Justice for Hungary nevű repülőgépükkel mintegy a „magyar igazságot" hirdetve átrepülték az Atlanti-óceánt.

Az ünneplők közül nem maradhatott ki a Turul Szövetség és a Turán Társaság sem.⁸⁵ Ez utóbbiakkal kapcsolatban néhányan fel is vetették, hogy „a Fővezérség vegye megfontolásra, nem volna-e célszerű a kapcsolat felvétele a Turánokkal". Amire az volt a válasz, hogy „a Fővezérség a Turánokkal való kapcsolatot mindig kereste és keresni fogja".⁸⁶

A turanizmus mint eszmeáramlat és mozgalom egyre nagyobb hatással volt az Árpád Egyesületre. Az 1920-as évektől a szónokok Pusztaszer kapcsán már arról beszéltek, hogy itt dobog „a turáni ősszív egy vérző darabja", itt domborul a „hant Attilának egy új kardja fölött".⁸⁷ A magyarok voltaképpen a 600 milliós turáni nép „nyugatra tolt kultúrharcosai",⁸⁸ és akkor cselekszenek helyesen, ha félredobják az őket megsebző nagy nyugati kultúrát.⁸⁹ Azzal vigasztalták és biztatták a Meótisz tavától (az Azovi-tenger ókori neve), a turáni pusztáról egykor elindult mai magyarokat, hogy: „szava vagytok egy süllyedő világnak, kiáltó torka minden szenvedőnek, földi harsonása Égi Igazságnak, megvédői nemzeti becsületnek, ne csüggedjetek, ne féljetek!"⁹⁰ A turanizmus, a pogány kultusz annyira meghatározta az Árpád-ünnepségeket, hogy a hagyományos istentiszteleteket, például Várhelyi József pápai prelátus 1921-ben tartott miséjét a pogány hadaknak és táltosaiknak, a Hadúrnak bemutatott fehérlóáldozattal hozták kapcsolatba, és arról írtak, hogy amidőn leszáll az alkony, „Csaba királyfi lova csillagokból rúg szikrát a hadak útján".⁹¹

A turanizmus szeri kultuszának jegyében, mintegy a turáni rokonságot ápolandó helyezték el az Árpád-szobor előtt koszorúikat a „faj" Magyarországon járt külországi képviselői is, köztük az emlékbeszédét magyarul mondó Ráma Raz indiai mérnök,⁹² Imaoka Dzsiucsiró japán tanár,⁹³ a testvéri török és a testvéri magyar nép összefogását sürgető Abdul Labif budai török pap és a vakációjukat Szegeden töltő bolgár gyerekek, akik néma zászlóhajtással fejezték ki hódolatukat a nagy vezér szelleme előtt.⁹⁴

Egyszóval a pusztaszeri Árpád-ünnepségeken ezekben az években szinte állandóan a pogány istenek szelleme lebegett az emlékmű körül. Olyannyira, hogy a lapok tudósítása szerint egy ünnepi megemlékezés közben a sötét felhők mögül hirtelen előbukkant a nap, s mintegy a szebb jövő reményében fényárral borította be a szobor körül állók arcát. Árpád vezér szobra fölött hatalmas réti sas tűnt föl, köröket írt le, aztán huss, eltűnt. Sok ünneplő ezt úgy értelmezte, hogy a sasban a pogány Árpád vezér szelleme jelent meg...⁹⁵

Az, hogy a pusztaszeri ünnepségeken ennyi félkatonai-katonai szervezet megfordult, s hogy ennyire áthatotta őket a turanista szellem, nem kis részben Szeged közelségének tulajdonítható: a városban alakult meg vagy működött ugyanis több irredenta szervezet, olyanok, mint az ABC (Antibolsevista Commite) és a Védőligák Országos Szövetsége. Itt élt a turanista mozgalom egyik vezetője, Pröhle Vilmos egyetemi tanár is, aki az Etelközi Szövetség (Ex) nevű titkos irredenta szervezet számára egy új magyar vallás megalapításán fáradozott. (A vallás fejéül a frankhamisítási botrányban súlyosan kompromittálódott Zadrevecz István püspököt kérte fel, ő azonban a kérést elhárította.) Pröhle szerint a magyar vallásnak a Gellért-hegyen nagy templomot kellene állítani, az alsó szint őspogány lenne (ott fehér lovat is áldoznának), fölötte a katolikus, majd a protestáns, legfelül pedig a mindhármukat magába foglaló magyar templom épülne fel.⁹⁶

A javasolt templom terv maradt, a turanizmus azonban annyira magáévá tette a magyar vallás megalapításának gondolatát, hogy „Batu", a mozgalom vezetője a legapróbb részletekig kidolgozta és leírta a turáni egyistenhívők istentiszteletének szertartását. Ezek szerint a táltos lassú, méltóságteljes lépésekkel a szertartás központi helyéhez, az úgynevezett imadombhoz megy, majd kelet felé fordulva elmondja Isten mindenhatóságát és a turáni fajt mint Isten választott népét magasztaló imáját. Ezután keletnek, délnek, nyugatnak, majd északnak, végül ismét keletnek fordulva az ősök tiszteletéről, a turáni népek és nemzetek testvériségéről beszél, majd szimbolikusan megújítja a vérszerződést: borral töltött serleget nyújt a közönség soraiból választott hét férfinak, s ők ajkukkal érintik azt. Amikor ez megvan, a táltos kelet felé fordulva régi magyar (török, turáni) görbe kardot ragad, és négy vágást tesz vele a négy világtáj felé, majd hegyével nyugat felé (ahonnan a turáni népeket az ármány fenyegeti) a tűzhelyre fekteti. Következik az ünnepélyes tűzgyújtás és a közös ima, végül a szent tűz himnusza.⁹⁷

A turáni egyistenhívőknek ­ fentebb csak vázlatosan ismertetett ­ szertartását már megfogalmazása évében, 1936-ban bemutatták a „nagy ős", a pogány Árpád vezér szobra előtt. Méghozzá ugyanabban az évben (1936-ban), amelyikben az istentisztelet lényegét összefoglaló leírás is megjelent. A résztvevők között ­ a frontharcosokon és a kisteleki lövészeken kívül ­ nemzetiszínű nyilaskeresztes zászlók alatt felvonultak a szegedi nyilaskeresztesek és a Magyar Nemzeti Szocialista mozgalom képviselői. Dr. Pity István kisteleki főszolgabíró röviden szólt azokról a magyarokról, akik a világ négy táján életüket áldozták a magyar hazáért, majd máglyát gyújtott emlékezetükre, s parancsot adott a kürtösöknek, fújjanak imajelet a világ négy tája felé. Megharsantak a kürtök, fellobbant a tűz, és amíg lángolt a máglya, indulóba kezdett a leventezenekar. Megkezdődött a lövészek és a nyilaskeresztesek osztagainak díszfelvonulása.⁹⁸

A szertartás a következő évben úgy gazdagodott, hogy miután a szónokok arra hívták fel a hallgatóságot, hogy „Töltsétek meg lelketeket Pusztaszer balzsamos illattal teli harci levegőjével, s legyetek készen, mert miként meglepetés volt a háború s az ezt követő öszszeomlás, úgy meglepetésszerűen, dübörögve fog jönni a nap, amikor ég és föld megindulnak; a bamba töprengést lélekharangokat félreverő indulatok orkánja követi... testvéreim, felkészülve várjátok a pirkadást, az első puskalövést" ­ Pity István költőien szép szavak kíséretében hódolt az ősök szellemének.⁹⁹

A párhuzam-akció

 

Az 1937. évi Árpád-búcsú után idézzük fel ugyanennek az évnek egy másik, látszólag jelentéktelen, esetünkben azonban nagyon is fontos eseményét: az év elején ugyanis a fővezérség dr. Tóth István elnök, dr. Széchenyi István alelnök és dr. Hunyadi János főtitkár részvételével bizottságot alapított. 1938 ugyanis, mint erről a sajtó már jó előre beszámolt, Szent István-év lesz. Májusban rendezik meg a XXXIV. eucharisztikus kongresszust, melynek alkalmából szinte az egész országban, így Szegeden is bemutatják a Szent Jobbot, s június 18-án országszerte megünnepelik a Kormányzó 70. születésnapját. A bizottság feladata volt, hogy kidolgozza, hogyan lehetne az országos, sőt nemzetközi érdeklődésre is számot tartó Szent István-évben rendezendő Árpád-búcsút egyszer s mindenkorra kiemelt országos ünnepségként elismertetni, illetve hogyan lehetne elérni ­ mint azt a korabeli jegyzőkönyvben a bizottsági tagok megfogalmazták ­, hogy „a Szent István-évi Árpád-ünnepünk országos jelentőségű, megnyilvánulású legyen, s az egész országot felhívjuk a nemzeti becsületre".¹⁰⁰

A frissen alakult bizottság az „országos jelentőségű művészi eseményt" lázas igyekezettel kezdte szervezni. Elképzelésük szerint „a sajtókampány szeptember első vasárnapján indulna. A rádió Pusztaszerről közvetítené. Gróf Teleki Pált fel kell kérnünk. Írjunk fel a Rádió Igazgatóságához, hogy szept. első vasárnapját részünkre tartsák fenn. Meg kell nyernünk a belügyminisztert is, hogy hívjon fel adakozásra minden egyes kis községet, mert a pusztaszeri romokat fel kell tárnunk. Fővédnökül meg kell nyernünk a kormányzónét."¹⁰¹ Egybehangzó volt az a vélemény is, hogy ünnepi szónoklat megtartására országosan ismert személyiséget kell majd felkérni. Intézkedni kell továbbá, hogy a szokásos szentbeszédet ezúttal ne az egyesület plébánosa, hanem Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát mondja. A szentmisét természetesen az egyházi dalárda közreműködésével celebrálnák. Ha pedig ezt mind sikerül megszervezni, és az Árpád-búcsú vezérképviseletét József királyi főherceg is vállalja, akkor szinte biztosra lehet venni, hogy „fél Magyarország itt lesz az ünnepen". E tervek megvalósítása érdekében dr. Tóth Imre, az egyesület elnöke 1937 januárjában arra utasította a fővezérség két tagját, hogy a pusztaszeri ünnep helyszíni tudósításának ügyében haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat a Magyar Rádió vezetőségével. A hetekig, hónapokig tartó tárgyalások eredményesnek bizonyultak. A Rádió vezetősége akceptálta az egyesület javaslatát, és megállapodtak: szeptember 4-én helyszíni tudósítás lesz az ünnepségről.

A Szent István-évi Árpád-búcsú sikeréhez kívánt hozzájárulni a szegedi „Kitartás" Egyetemi Atlétikai Club is, amikor felajánlotta: a szeptember 4-i Árpád-ünnepre sok száz autó és motorkerékpár részvételével országos megbízhatósági versenyt és csillagtúrát indít Pusztaszerre. Így a fenti napon autó- és motorkerékpár-felvonulást rendeznek, a futóverseny résztvevői pedig az Árpád-emlékműhöz futnak be. „Minden befutó tőlünk egy emlékplakettet fog kapni ­ állt a Club levelében ­, amelyen a pusztaszeri Árpád-szobor domborműve lesz."¹⁰²

A bizottság tisztában volt azzal is, mennyire fontos, hogy az országos nyilvánosságot élvező rendezvényen minél nagyobb számú érdeklődő vegyen részt, s a meghívókat ezért igen körültekintően küldette el. Ennek köszönhetően számos egyesület, kör, egyetemi kar, vitézi szék jelezte részvételi szándékát. A Magyar Királyi Ferencz József-tudományegyetem Rektori Hivatala például rögtön jelezte, hogy az egyetemet dr. Várady Imre egyetemi ny. r. tanár fogja képviselni. Ugyancsak levélben jelezte részvételi szándékát a Szeged-Felsőközponti Gazdasági Egyesület is. Ők, mint írták, harminc zászlóval feldíszített kocsival, árvalányhajas kalapokat viselő legényekkel készülnek megjelenni. Hasonlóan nyilatkozott vitéz Mérey László, az 5. vegyesdandár-parancsnokság altábornagya és a Cegléden, illetve Szentesen székelő II. Árpád huszárezred stb. is.

A nagy nap közeledtével a rendezőknek az ünnepség legapróbb részleteire is kiterjedt a figyelmük. Intézkedtek például, hogy ellentétben a korábbi évek gyakorlatával, a közönség kerüljön közelebb a szoborhoz, hogy jobban hallják az ünnepi szónokot; hogy a tárogatón játszó Baranyai testvérek ne csak az ünnepségen, hanem az ünnepi ebéd közben is játsszanak, de dobot és cintányért ­ nyilván a rádióközvetítésre való tekintettel ­ most ne használjanak; hogy „a bevonulás a díszkapuig tart, kocsi, autó nem megy be a térre, mert az szent hely, oda gyalog menjünk, s minden magyar embernek térden csúszva kellene Árpád szobra elé járulni".¹⁰³

A szeptember 4-i szobori búcsú mégis fiaskóval zárult. Az ünnepségen ugyanis sem Teleki Pál miniszterelnök, sem a Kormányzó hitvese, sem a többi magas rangú meghívott nem jelent meg. Részletesebb indoklás nélkül, „közbejött akadályra" hivatkozva lemondta részvételét Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, de elmaradt az ünnepségről a II. Árpád huszárezred és az 5. vegyesdandár-parancsnokság is.

Nagy csalódást jelentett továbbá, hogy több mint egyéves intenzív tárgyalás, egyeztetés, majd megegyezés után lemondta részvételét a Magyar Rádió is, ráadásul nem futottak be az Árpád-emlékmű elé sem a megbízhatósági autó- és motorkerékpár-verseny, sem a csillagtúra versenyzői. Sokáig az is kétséges volt, hogy ki fogja tartani az ünnepi szónoklatot. Sztranyovszky Sándor belügyminiszter ugyanis az utolsó pillanatban jelezte: nem tud részt venni az Árpád-ünnepségen.

Ez a minden vonatkozásban rendhagyó és igen nagy ambícióval tervezett Árpád-búcsú voltaképpen olyan volt, mintha Pusztaszeren Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regényének eseményei és szereplői elevenedtek volna meg. Musil regényének szereplői egy „nagy jelben kicsúcsosodó" hazafias eszme, a párhuzam-akció megvalósításának lázában égnek. Ez a hazafias eszme kell hogy megragadja a szeri pusztán is „a világ szívét. Ne csupán gyakorlatias legyen, legyen költészet. Legyen mérföldkő. Legyen tükör, melybe a világ belepillantván elpirul."¹⁰⁴

Az 1938. évi pusztaszeri párhuzam-akció kudarca azonban, akárcsak a regényben, eleve kódolva volt. A kormány ugyanis, minden látszat ellenére, Pusztaszert soha nem tartotta méltó helyszínnek egy országos ünnep megrendezésére, és minden olyan rendezvényt, amely a legcsekélyebb mértékben is veszélyeztette volna a Szent István-év sikerét, igyekezett háttérbe szorítani, s ez tovább rontotta az Árpád-napi tervek megvalósulásának esélyeit.

A szeptember 4-i Árpád-búcsút, mint minden évben, természetesen most is megtartották. Az egyesület elnöke a szegedi 5. honvéd vegyesdandár parancsnokságától előzetesen egy levente kürtöst igényelt, akit a helyi Testnevelési Felügyelőségről az ünnepségre ki is vezényeltek.

Az ünnepségen ­ az előző évekhez hasonlóan ­ most is Bocskai-ruhás fiúk és magyar ruhás lányok tárogatón a Hiszekegyet játszották, a szentbeszédet azonban Sztranyovszky Sándor földművelésügyi miniszter helyett Halász Pál püspöki tanácsos mondotta. A szónok ezúttal arról beszélt, hogy mostanában nemcsak az emberek, hanem a népek között is vannak betegek. Ha egy nép nem akar tovább élni, mert úgy érzi, hogy eljátszotta történelmi küldetését, az érthető, de ha egy nép, amelynek Isten történelmi küldetést adott, és azt nem akarja betölteni, akkor az a nép halálosan beteg.

Amikor aztán Tóth János és Mátéffy Viktor Nógrád és Hont vármegye képviseletében szintén elmondták szónoklataikat, és megkezdődött a koszorúzás, mindenki azt hitte, hogy ­ mint eddig mindig ­ ezzel véget is ért az ünnepség. De nem így történt.

Ekkor ugyanis dr. Pity Istvánnal az élen a MOVE egyenruhás százada jelent meg a honalapító szobra előtt, majd dr. Szeder János országgyűlési képviselő, a MOVE elnöke lépett az Árpád-szobor előtt feszes vigyázzban álló dr. Pity és díszszázada elé.

Az összegyűlt tömeg meglepetten figyelte, amint dr. Pity (első magyar) és dr. Szeder (második magyar) ­ ez utóbbi hosszú, görbe karddal a kezében, mintegy a kudarcba fulladt párhuzam-akció utolsó jeleneteként ­ az alábbi dramatikus szertartást adta elő:¹⁰⁵

Dr. Pity kisteleki főszolgabírónak és dr. Szeder országgyűlési képviselőnek, a MOVE elnökének igen hatásos szertartását messze hangzó kürtszó zárta, majd a díszszázad elvonult az Árpád-emlékmű előtt, végül a Himnusz eléneklésével befejeződött a lapok tudósítása szerint rendkívül lélekemelő ünnepség.¹⁰⁶

Mint a fentiekből is kitűnik, a harmincas évek közepétől a turanizmus immár nemcsak mint mozgalom, hanem mint annak egy új, magasabb szintű formája, új pogány vallás volt jelen Pusztaszeren. Olyan vallás, amelynek szertartásain protomilitáris szervezetek zárt alakzatban vonultak fel az Árpád-emlékmű előtt. A katonai, félkatonai szervezetekkel ­ mint már korábban utaltunk rá ­ az egyesület igyekezett szoros kapcsolatot tartani; a honvédelmi minisztertől engedélyt kért és kapott, hogy a tényleges szolgálatukat töltő katonák tagjai lehessenek az egyesületnek.¹⁰⁷ Tagok lettek többek között Kuba Vilmos és Bernáth Kálmán századosok, Horn Elemér tengerészkapitány, Koós Kálmán és Vedres László alezredesek, Kerner Pál, Tombácz Károly és Csenky Sándor ezredesek. Itt kell megemlíteni Bárdoss Béla¹⁰⁸ városi főjegyzőt, katonaügyi tanácsnokot, tartalékos századost, aki (úgy is, mint a Prónay-különítmény tagja) 1921-től főtitkárként, 1922-től tiszteletbeli alelnökként, majd örökös tiszteletbeli elnökként meghatározó szerepet töltött be a Pusztaszeri Árpád Egyesület életében.¹⁰⁹ Vezetése alatt az egyesület ideológiáját a jobboldali radikalizmus eszmerendszere határozta meg, s egyre inkább a Hunszövetség, a Magyar Kulturliga vagy a Hun Utódok nevű félig-meddig titkos társaságokhoz, politikai szektákhoz lett hasonló. Bárdossban egyébként sem nehéz felfedezni a küldetéses szektavezetőkre oly jellemző magatartást: elittudat a kívülállókkal szemben, túlhajtott szolidaritás és elkötelezettség a szervezet iránt.¹¹⁰ A politikaiszekta-jelleg akkor is nyilvánvaló, ha Bárdoss és eszmetársai a Pusztaszeri Árpád Egyesületet ­ amely Papp-Váry Elemérné Hitvallás (Magyar Hiszekegy) című versének első szakaszát 1921-től kezdve minden hivatalos levelén és okiratán használta¹¹¹ ­ szívesen nevezték „politikamentes hazafias" egyesületnek.¹¹²

Az egyesület ünnepségeit, szertartásait 1919-től az „új honfoglalást" hirdető keresztény-nemzeti kurzus ideológiájának, Trianon revíziójának jegyében celebrálták. Szónokaik a „honfoglaló Árpád ­ Magyarország visszaszerzése" párhuzamot hangsúlyozva hol Krisztus szenvedéstörténetére utaló metaforákkal éltek ­ „Keresztre feszítve áll a magyar nemzet!",¹¹³ a „magyar Golgota Krisztusára vár, aki megvált bennünket",¹¹⁴ „Krisztus szíve szerint cselekszünk, ha készülünk a bosszúállásra, a rablók és a kufárok kiverésére"¹¹⁵ ­, hol az utolsó ítéletre, annak is azon részére emlékeztettek, ahol a harsonák szavára részben csontvázként emelkednek ki sírjukból a halottak ­ „Szeretném az élet riadóját megfújni, hogy nyíljanak meg a sírok és jöjjenek ide nagy vezéreink, megmutatván tátongó sebeinket..."¹¹⁶ ­, hol arra figyelmeztettek, hogy kulturális fölényünk birtokában „kell megkezdeni, folytatni, s ha kell, karddal befejezni az új honalapító munkát".¹¹⁷

Ez a keresztény-nemzeti ideológia, amelyet a turáni vadászok vezetője (Gömbös Gyula) szegedi gondolatnak nevezett,¹¹⁸ tükröződött abban is, hogy az addig hagyományos ­ kurucokkal, Rákóczival és Kossuthtal átszínezett ­ Árpád-kultuszt az „új Árpád"-nak, Horthy Miklósnak a kultusza váltotta fel, azt hirdetve, hogy: „Vezér és orvos kell ma, Uraim! Aki egyik kezén vaskesztyűvel kíméletlenül lerántja, és porba tapossa a nemzet testén rágódó férgeket. A másik kezében pedig Botond bárdját tartja, és addig döngeti vele Nyugaton a nagykaput, amíg összeomlik bele Trianon. Árpád kell ma nekünk! Vezér kell ma nekünk, Uraim, aki elöl megyen fehér lovon, és aki visszavezeti a népet a Hadúrhoz, a régi elhagyott dicső magyar erkölcsökhöz, és aki kíméletlenül tiporja el a nemzetközi irányzat minden banditáját."¹¹⁹

Ez az ideológia tükröződött abban is, hogy az Árpád-emlékmű előtt Magyarország területi épségének helyreállítása érdekében hol a világ népeihez,¹²⁰ hol a Kormányzóhoz, hol Lord Rothermerhez¹²¹ írt felhívásokat és proklamációkat olvastak fel, vagy hogy a korábban a nemzet szinonimájaként használt faj fogalomnak most, amikor „bolsevista, orosz, cionista zsidó vagy néger mind előbbre való a világ ítélőszéke előtt a magyarnál"¹²² biológiai meghatározottsága lett; hogy az ünnepségeken a Himnusz helyett a Magyar Hiszekegyet játszották; hogy a nemzetiszínű póznákkal, diadalkapukkal díszített központi térségen a Nemzeti Hadsereg sátrai mellé Priváry százados művészi kivitelezésében Horthy kormányzó díszes fővezérségi sátrát is felállították stb. Azzal is gazdagodott az ünnepség, hogy Pallavicini őrgróf, a szeri puszta gazdája olykor ünnepi menüre hívta meg a több száz résztvevőt. Ilyenkor aztán Pusztaszeren mindenki „ősi magyar" ételt, gulyást ebédelt. Az egyre emelkedettebb hangulatnál a lapok szerint csak a por volt nagyobb, amely ujjnyi vastagon rakódott le a vendégsereg ruhájára.¹²³

A vendégek mind gyakrabban keresték fel sátraikban az ünnepségeken már eddig is hagyományosan részt vevő nyilaskereszteseket, s azok búcsúzóul a jól ismert náci karlendítéssel, „Bátorság" felkiáltással köszöntek el az Árpád-búcsúból víg mulatozásra egyenesen a Töhötöm csárdába, majd a Napsugár vendéglőbe siető vendégektől...¹²⁴

 

A magyar Walhalla

A Pusztaszeri Árpád Egyesület vezetősége 1933 tavaszán úgy döntött, hogy lemondásra szólítja fel addigi elnökét. A nehéz döntést mindenképpen meg kellett hozni: a harminchét esztendeje működő egyesület ezres taglétszáma az utóbbi években háromszázra zsugorodott, s a megszűnés fenyegette.

Nyílt titok volt, hogy az új elnök dr. Tóth Imre kormányfőtanácsos lesz, és az sem volt kétséges, hogy az addig meglehetősen szerény eredményeket felmutató propagandabizottságba új, ambiciózus fiatalemberek kerülnek. Az átszervezés során a legfelsőbb vezetőségbe ötven tekintélyes személyiséget, köztük Baranyi Tibor főispánt, valamint az egyetem, az iskolák, a pénzügyi hatóságok, a városi hivatalok, a dohánygyár, az ipartestület, a kereskedelmi kamara vezetőit is beválasztották.

Voltaképpen ennek a tisztújításnak volt köszönhető, hogy a hagyományos Árpád-ünnepségeket immár egy új taktikai és stratégiai szempontokat szem előtt tartó propagandaosztály elképzelései szerint szervezték. Az igen ambiciózus és sokszor az újságok főcímeibe emelt elképzelés szerint Pusztaszert valódi jelentőségéhez méltó országos búcsújáróhellyé kell tenni, továbbá egy országos mozgalom megszervezése révén el kell érni, hogy erre „a szent helyre minden magyar életében legalább egyszer elzarándokoljon."¹²⁵

Egyébként az egyesületnek már korábban is megfogalmazott törekvése volt, amely világosan kimondta, hogy Pusztaszeren olyan országos ünnepség legyen, mint a Szent István-ünnep, amelyen nem csak a környező települések lakossága, hanem a kormánnyal együtt a vármegyék és a törvényhatóságok képviselői is részt vesznek.¹²⁶

Lényegében ugyanezt a célt támogatta dr. Kondella Géza egyházzenei igazgató is, amikor az egyesület egyik ülésén arról beszélt, hogy az Árpád-búcsú nemcsak Szegednek, hanem egész Magyarországnak az ünnepe kell legyen, s ezért a rádión keresztül addig fog zenéjével, szónoklataival harcolni, amíg ezt a célt el nem éri...¹²⁷

Hasonló elképzelést dolgozott ki és terjesztett az illetékesek elé dr. Széchenyi István ügyvéd is, aki szerint az államnak egy 200 katasztrális holdnyi földterületet kellene megvásárolnia, és azon a helyen, ahol egykor a szeri gyűlést tartották, száz holdon az egykori bencés monostorral és templommal együtt egy nagyszabású nemzeti parkot kellene építenie. Ötven hold az itt és a környéken élők lelki gondozását is ellátó bencés vagy pálos szerzetesek megélhetését szolgálná, a maradék ötven holdra lombos erdőnek való csemetefákat kellene telepíteni.

Dr. Széchenyi szerint (pontosan úgy, ahogy I. Lajos bajor király rendeletére 1842-ben az athéni Parthenon mintájára a Regensburg melletti Walhallán az elhunyt német kiválóságok mellszobrait elhelyezték) egy olyan parkot kellene kialakítani, ahol Árpád fejedelemtől valamennyi magyar államfő ­ beleértve az erdélyi fejedelmeket is ­ szobrot kapnának. Ezért is nevezte el dr. Széchenyi ezt az általa elképzelt nemzeti, illetve szobor-parkot „magyar V(W)alhallának".¹²⁸

Az Árpád-emlékmű szűkebb és tágabb környezete fejlesztésének, illetve egy nemzeti park kialakításának igénye egyébként már jóval korábban is feltámadt. A szegedi lapok már 1907-ben arról írtak, hogy az egyesület a hét vezér fáinak gondozása, az egész terület bekerítése és egy ott létesítendő nemzeti park érdekében a Pallavicini uradalmat éppúgy megkereste,¹²⁹ mint báró Foster Gyulát, a Műemlékek Országos Bizottságának elnökét.¹³⁰

Tulajdonképpen ennek volt köszönhető, hogy az Árpád-millennium évében már egy hatalmas, 80 méter hosszú és 50 méter széles sátor védte az ünneplő közönséget az időjárás viszontagságaitól, és hogy a főméltóságok részére egy másik, korhű drapériákkal, Árpád korabeli fegyverutánzatokkal, sisakokkal, buzogányokkal, hadijelvényekkel díszített sátrat is fölállítottak; hogy az emlékmű elé „Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!"¹³¹ inscriptióval diadalkaput, az útkanyarulatokhoz virágokkal, zöld gallyakkal díszített nemzetiszínű póznákat helyeztek stb.

Dr. Széchenyi elképzeléséhez kapcsolódott egy másik, szintén az Árpád-millennium évében előterjesztett, ám az ügyvédénél jóval szárnyalóbb program-tervezet is, amely Ludrovai Tóth István nyugalmazott mérnök, Csongrád vármegyei birtokos nevéhez fűződött.

E szerint azt a 80 ezer holdnyi földterületet, amelyen Árpád fejedelem a honfoglalást befejezte s ahol az Árpád-emlékmű is áll, s amely pillanatnyilag a Pallavicini család birtokát képezi, egy ­ úgymond ­ „országos város" létesítése érdekében az országgyűlésnek törvényes úton mielőbb ki kell sajátítania. Nincs kizárva ugyanis, hogy ­ a terület nem lévén állami tulajdonban ­ az Árpád-emlékművet néhány év múlva egész egyszerűen eltávolítják. Ludrovai szerint a kisajátítás során nem csak a szobor közvetlen környéke, hanem a körülötte elterülő mintegy ezer holdnyi terület is Magyarország közterületű birtoka kell, hogy legyen, amelyen részben befásított sétateret kell kialakítani, részben pedig szét kell osztani azon törzsökös magyar családok között, amelyeknek elődei fegyverrel vagy a vagyonukkal az 1848­49-es szabadságharcban a magyar haza függetlenségének ügyét szolgálták. Földet kapnának továbbá azon vármegyék, köztörvény-hatósági vagy szabad királyi városok is, amelyek hűségesen védelmezték az alkotmányt a Fejérváry-féle darabontkormány (1905­1906) önkényeskedéseitől. Földet kell továbbá biztosítani a hét magyar vezérről elnevezett templomterületnek, az utcáknak és közutaknak, valamint egy azonnal megkezdendő építkezés meghagyásával, a magyar gyárosoknak.

Pusztaszer, az „országos város", első lépésként a Budapest­Szeged vasútvonalhoz kapcsolódhatna, s ezzel tíz év alatt a Szeged­Mindszent­Csongrád és Kistelek határai között elterülő hatalmas, kietlen pusztaság Magyarország virágzó metropolisává lenne, s itt kellene nemzetiszínű zászlók alatt megalapítani az egész ország népviseletének bemutatásával az Árpád vármegyét.

Ludrovai szerint ez jóval többet érne, mint ha a Tisza­Duna-csatorna kiépítésére sajátítanák ki a területet, hiszen a hazafias magyar családok, az egyes vármegyék, a szabad királyi városok, községek független gondolkodású férfiai örök időkre emléket állítanának Pusztaszernek és Árpád vezérnek. Így sikerülne elérni, hogy lerázzunk magunkról minden idegen befolyást, és az Árpáddal bejött tiszta vérű, magyar faj újabb ezer évekig tudja megvédeni Magyarország területét...¹³²

Pusztaszer szempontjából legalább ilyen jelentősége lett volna, ha végre megvalósul az egyesületnek már az 1902. évi felhívásában is megfogalmazott célja, és végre felépülne egy új templom az apátság romjain.

1913 őszén mindez szinte kézzel fogható közelségbe látszott kerülni. A dorozsmai esperes és a sándorfalvi plébános ugyanis a dóci plébánia Pusztaszerre való áthelyezésének gondolatával kereste meg a Pusztaszeri Árpád Egyesület elnökét. Ami természetesen azzal járt volna, hogy Pusztaszer leendő templomának kegyurasága is az egyesületé lett volna. Az egyesület, amely ezzel évek óta dédelgetett tervét látta megvalósulni, örömmel vette a javaslatot, és ígéretet tett, hogy amennyiben a templom az Árpád-szobor közelében, az apátság romjainál épül fel, az építkezést erkölcsileg és anyagilag is támogatni fogja. Ennek mintegy alátámasztásául Vas András igazgatósági tag azonnal ezer téglát ajánlott fel a templom építésére.¹³³

Mivel pedig az illetékesek között, természetesen az elmaradhatatlan canonica visitatió után szinte azonnal megkezdődtek a tárgyalások, Terestyény Gyula, az egyesület egyik igazgatósági tagja két konkrét javaslatot terjesztett a vezetőség elé. Először: az egyesület haladéktalanul kérje vissza a kecskemétiektől a pusztaszeri monostor náluk lévő harangját, másodszor: eszközölje ki, hogy Szeged városa ajánlja fel nekik a lebontás előtt álló Szent Demeter-templom egyik oltárképét, néhány mellékszoborral együtt. A kép ugyanis méreténél fogva alkalmas lenne arra, hogy a felépítendő templom főoltárán helyezzék el.¹³⁴

Mivel azonban az igen reményteljesen induló tárgyalások szinte egyik pillanatról a másikra megszakadtak, sem az ősmonostor harangjának, sem a Szent Demeter-templom oltárképének megszerzéséből nem lett semmi.

A Pusztaszeren felépítendő Árpád-templom, illetve az oda szánt oltárkép kapcsán, egy látszólag nem ide tartozó témát érintve, újra egy kis kitérőt kell tennünk.

1921 őszén, tehát több mint egy évtizeddel az után, hogy Feszty Árpád Magyarok bejövetele című körképe egy mind erkölcsi, mind anyagi vonatkozásban sikertelen londoni kiállítás után visszaérkezett Budapestre, Feszty Masa (Mária), Feszty Árpád leánya megvételre ajánlotta a Pusztaszeri Árpád Egyesületnek édesapja egyik, a körképhez készített, Árpád vezért ábrázoló képét. Feltehetően ezzel igyekezett segíteni a Magyarok Bejövetele Rt. szorult anyagi helyzetén. Az Rt. ugyanis, amelynek a Fővárosi Tanács a kudarcot vallott londoni bemutató után már csak a városligeti vursliban engedélyezte a panoráma működtetését, elkeseredett harcot folytatott a Feszty-körkép és önmaga fennmaradásáért,¹³⁵ s már eddig is úgy próbált könnyíteni sanyarú helyzetén, hogy áruba bocsátotta Feszty Árpádnak a körképhez készített egy-egy festményrészletét, vázlatát.

Így történt ez most is, amikor Feszty Masa édesapjának az Árpád vezérről készített, 165(breve)195 cm nagyságú olajképét ajánlotta fel megvételre a Pusztaszeri Árpád Egyesületnek. Feszty Masa az egyesület elnökének címzett levelében hangsúlyozta, hogy a szóban forgó kép, ha lehet, még az eredetinél is hatásosabb, hiszen ezen Árpád vezér „egyedül áll a dombon, végig nézi az előtte elterülő síkságot. Mögötte ­ mintegy symbolizálva az elmúlt nehéz időket ­ kormos felhők... előtte kivilágosodik az ég. Ezen Árpád-képet szeretném 30-40 000 koronáért eladni."¹³⁶

Becsey Károly, az Árpád Egyesület elnöke konzultált a Szegedi Múzeum Barátok elnökségével, majd arra kérte a művész leányát, hogy a társaság egyik műértő tagja a kép megvásárlása ügyében felkereshesse. Ha pedig a kép megvásárlása mellett döntenek, az egyesületnek az a határozott kívánsága, hogy az Árpád vezért ábrázoló festmény, mint valami szent kép, nyerjen a pusztaszeri Árpád-templomban végső elhelyezést.

Ezzel a Magyarok Bejövetele Rt. és a mindinkább megerősödni látszó Pusztaszeri Árpád Egyesület között megtörtént az első, akkor még sikertelen kapcsolatfelvétel, amely azt célozta, hogy a városligeti vursliban vegetáló körkép, pontosabban annak egyik részlete, Pusztaszerre kerüljön. (Ezt az elsőt, mint látni fogjuk, jó néhány évtized múlva egy második, közel sem sikertelen fogja követni...)

De térjünk ismét vissza dr. Széchenyinek a Nemzeti Park és a magyar Walhalla megépítésére tett javaslataira, amelyek megvalósítását indirekt módon Bárdoss Béla, az Egyesület örökös elnöke is támogatta. Bárdoss ugyanis, nem sokkal az után, hogy a korábban már említett Felső-Pusztaszer település 1934. újév napján Pusztaszer néven önálló községgé alakult, akárcsak Ludrovai, emlékiratban kérte, hogy az Alsó-Pusztaszerhez tartozó, szintén Pusztaszernek nevezett községet vitézi telkek adományozásával, egy új templommal és kolostorral, vitézi községgé fejleszszék.

Noha Bárdoss fenti emlékiratával, illetve javaslatával az országgyűlés is foglalkozott, s azokat olyan prominens személyiség is támogatta, mint Gömbös Gyula, akivel Bárdoss még a szegedi ellenforradalom idején jó nexusba, sőt bajtársi barátságba került, az Árpád-emlékmű előtti térségen mégsem ajándékoztak vitézi telkeket, s így Pusztaszer nem lett vitézi község.

Jóval sikeresebb volt viszont Bárdoss (szintén dr. Széchenyitől származó) elképzelése a nemzeti park létesítésére. A megvalósítás érdekében Bárdoss őrgróf Pallavicini Alfonz Károllyal, Pusztaszer vidékének hitbizománya birtokosával 1936. április 24-én szerződést is kötött. Ennek értelmében Pallavicini őrgróf azért, hogy a hitbizomány területén Nemzeti Árpád Liget néven egy park felépülhessen, az egyesületnek 29,5 hold területre egy pár fehér galamb és holdanként egy pengő fejében örökbérleti jogot adott, s szinte a szerződés aláírásával egy időben meg is kezdődtek a turulos határjelzők között a fásítási munkálatok.

A liget továbbfejlesztésével kapcsolatban a szerződés számos egyéb tervet is megfogalmazott. Így például azt, hogy a Nemzeti Árpád Liget északi harmadánál, azon a területen tehát, amely soha nem került ellenséges megszállás alá, s amelyen, távol lévén a nagyvárosoktól, nem érvényesült azok romboló erkölcsi hatása, létesítsen a szegedi vegyesdandár és az Országos Testnevelési Tanács cserkész- és leventetábort. Ez ­ így a terv ­ azért különösen kívánatos, mert a még fogékony korban lévő fiatalok az alkotmányos nemzet születésének helyén a táborozás, a játék során egész életre szóló benyomásokat szerezhetnek. Javasolja a terv, hogy az Árpád Liget vízellátására Csongrád vármegye fúrasson kutat, mely neveztessék Nemzeti Árpád-kútnak. Továbbá: állíttassék fel a Nemzeti Integritás Oltára, amely Nagy-Magyarországra, annak 63 vármegyéjére utalva ábrázolná a magyar nemzet családfáját. Továbbá: fogjanak hozzá a Honalapítás Nemzeti Emlékkápolnája építéséhez is (maga a kápolna 11. századi bazilikaszerkezettel, fekete égetett téglaburkolattal, fehér süttői kőszegélyzettel épülne), s itt helyeznék el a budapesti egyetemi harang hangjához hasonlóan szóló „Alpári győzelem harangját". Továbbá: az addig összegyűjtött régészeti anyag számára Honalapítási Emlékmúzeum létesüljön (a földmunkák enyhítenék a Csongrád vármegyei kubikosnyomort, és ha a munkálatokba a cserkész- és leventecsapatokat is bevonnák, az egyben kitűnő nemzetnevelési célokat is szolgálna). Továbbá: a polgári ünnepségek színhelyéül építsenek ­ egyelőre szerény ­ hideg kantinnal ellátott Fővezérségi Sátrat.¹³⁷

E terveken kívül Bárdoss szorgalmazta, hogy az egyesület mielőbb menesszen küldöttséget a kormányhoz a honalapítás emléknapjának törvénybe iktatása végett,¹³⁸ a Műemlékek Országos Bizottságot pedig ösztökélje, hogy kezdjék meg végre Pusztaszeren a szakszerű régészeti ásatásokat.

Ha a fenti munkák megkezdődnek, és az Országos Idegenforgalmi Tanács nem csak itthon, hanem külföldön is megfelelő propagandamunkát fejt ki, a „transzkontinentális" autóút mellett elterülő Pusztaszer régészeti emlékei minden bizonnyal igen komoly nemzetközi érdeklődést fognak kelteni. Nem pusztán azért, mert a hely méltó módon mutatja majd be az európai alkotmányos életbe itt belépett magyarság állami születésének bölcsőjét, hanem azért is, mert itt, Szeged alatt van a hármas trianoni gyászhatár találkozásának páratlan világunikuma is.¹³⁹

Mivel pedig az Árpád-emlékmű előtt Lepey Emil sándorfalvi plébános egy új harangot már 1932-ben felavatott,¹⁴⁰ és elkészült a Turul-emlékmű (Szolcsányi Gyula, 1936), később pedig a Nemzeti Árpádkút (1937), majd a galambdúcos Székely Kapu (1938) is, az egyesület pedig vitéz Szinay Béla altábornagy, főparancsnok intézkedése nyomán sporttelep, leventelőtér, fürdőmedence és főiskolai munkatábor létesítését is megkezdte,¹⁴¹ a lapok örömmel üdvözölték Pusztaszer azon igyekezetét, hogy mind a magyarság, mind önmaga tradíciójához méltó módon, „országos zarándokhellyé teszi nemzeti Walhallánkat".¹⁴²

Mindazonáltal a Széchenyi­Bárdoss-féle tervek túlnyomó többsége (Honalapítás Emlékmúzeum, a Honalapítás Emlékkápolna, benne a Magyar Integritás Oltárával, a Hősök Emlékcsarnoka ­ a magyar Walhalla) nem realizálódott, mint ahogy az Árpád-ünnep sem lett a honalapítás emlékünnepe.¹⁴³

Bár az 1938. évi Árpád-búcsún, akárcsak az előző évben, Szeder János és Pity István ünnepélyesen meggyújtották az imadomb előtt a máglyát, s ízes magyarságú párbeszédben idézték fel az ősök erényeit, ígéretet tettek arra is, hogy a következő évben a MOVE egy teljesen eredeti s abban a tűznek is fontos szerepet juttató népi játékot, nyilván a Szent Iván-napi (június 24.) tűzugrást¹⁴⁴ fog bemutatni.

Noha az egyesület a következő év augusztus 17-én kiadott felhívásában még arról írt, hogy a Kárpátok ormán felkelő nap végre az ősök erejét hozta el, s hogy az idén már egy „megnagyobbodott ország" népe fog a szeri síkra elzarándokolni,¹⁴⁵ a szeptember 1-jei világpolitikai események következtében minden megváltozott. Nemcsak a MOVE által beharangozott népi játék, hanem az egész Árpád-búcsú is elmaradt.

1942 őszén is csak arról lehetett értesülni, hogy szemben azokkal a korábban megjelent tudósításokkal, amelyek szerint Árpád vezér sírját az egykori Fehéregyház közelében találta meg dr. Wekerle László, most kiderült, hogy a sírt nem dr. Wekerle és nem Fehéregyház alatt lelte fel, hanem Sashegyi Sándor, a kiváló régész, méghozzá Pomáz közelében...¹⁴⁶

A nagyszabású nemzeti szoborpark, magyar Walhalla megépítésén kívül ezekben az években volt még valami, ami a Pusztaszeri Árpád Egyesület érdeklődésének homlokterében állt, s ami tevékenységét leginkább meghatározta. Az, amit alapszabályának ötödik pontja „a régi magyar viselet terjesztéseként" fogalmazott meg, s ami voltaképpen a zsinóros magyar viselet minél szélesebb körben való propagálását jelentette.

Mindamellett az egyesület azt is kötelességének tartotta, hogy erélyesen fellépjen e cél elérését gátló torz megnyilvánulásokkal szemben. Bárdoss Béla éppen emiatt írt szigorú hangú levelet Szeged város illetékeseihez, amelyben kifogásolta, hogy a városi alkalmazottak számára, az „orosz bolseviki tányérsapka viseletét" írták elő. (Bárdoss beadványára az illetékesek válasza az volt, hogy a tányérsapka viseletének kérdéséről nem kívánnak vele tárgyalni.)¹⁴⁷

A fővezérség szerint „ősi", valójában azonban csak a 19. század első harmadától a századfordulóig divatos zsinóros magyar viselet újraélesztésében az egyesület igyekezett jó példával elöl járni. Dr. Tóth István elnök kezdeményezésére ezért a tagok úgy döntöttek, hogy a jövőben szmoking helyett is zsinóros ruhát fognak viselni.

Amikor aztán a kezdeményezést a Magyar Élet Mozgalom és a Baross Szövetség is felkarolta, a fővezérség tagjai nem kis büszkeséggel állapíthatták meg: a „magyar ruha viseletének terjesztésében elsők vagyunk".¹⁴⁸

Mindezek ellenére többen úgy ítélték meg, hogy az ügyben még mindig volna mit tenni, ezért 1940 májusában levélben gróf Teleki Pál miniszterelnök közbenjárását kérték Kabók Imre A magyar zsinórdíszítés leírása c. kéziratos munkájának mielőbbi megjelentetése érdekében. Hiszen, mint levelükben írták,

„A nemzeti újraébredés korát éljük. A nagy világégés után mi is rá eszméltünk, hogy jövő fennmaradásunknak egyetlen biztos alapja csak magyarságunk lehet. Az európai néptenger közepette csakis a magyar fajiságból, az eddig lebecsült, elfelejtett nemzeti értékekből lehet és kell felépíteni az új magyar jövő korallszigetét. Sziklaszilárdan, messze kiemelkedő magasságban. Különben összecsapnak a hullámok, és megsemmisülés lesz a vége."¹⁴⁹

A miniszterelnök felkarolta ugyan az ügyet, de az intézkedésre jogosult Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium érdemben csak a kézirat megismerése után tudta volna megjelentetni a könyvet. A könyv végül nem jelent meg, a sok száz rajznak pedig örökre nyoma veszett.¹⁵⁰

Teleki Pál miniszterelnök neve egyébként néhány hónap múlva ismét felbukkant az egyesület hivatalos iratain. Akkor, amikor a lapok hírül adták öngyilkosságát. A tragikus eseményt a korabeli jegyzőkönyv szerint a fővezérség tagjai mély megrendüléssel vették tudomásul, hiszen „Teleki Pál miniszterelnökünk, aki nemzetnek nem hivatalnoka, hanem szolgája volt s lelkünkben feltámadt a kérdés, mi idézhette elő a katasztrófát? A lélek finom rezgéseit nem ismerjük s a mélységes fájdalmunknak és kegyeletnek adjunk kifejezést. A fővezérség ezután néma csendben adózott gróf Teleki Pál emléke fölött."¹⁵¹

Június 26-án, amikor Kassa bombázásával Magyarország belépett a háborúba, a fővezérség zsinóros magyar ruhát viselő tagjai még megtartották szokásos ülésüket. A háborús események eszkalálódása, majd a Szeged körüli harcok kirobbanása után azonban már nem. Igaz, az „új magyar jövő korallszigete" ekkor már mindenütt lángokban állt.

¹ Tatay János: A' Haza' Tudósaihoz'. Tudományos Gyűjtemény 1831/3. 126.

² Göndöcs Benedek: Pusztaszer és az ezredéves ünnepély. Budapest, 1883. 63.

³ Uo. 69.

⁴ Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története. Pozsony, 1898. 7­13.

Pusztaszer

⁵ Révész Imre: Pusztaszer. Sárospataki Füzetek 1866. 97­115.

 

⁶ Hornyik János: Pusztaszer. Vasárnapi Újság, 1861. 568.

⁷ Szegedi Híradó, 1895. január 17.

Felsőpusztaszer, Árpádhalmi Iskola

Vadászat előtt (1910-es évek)

⁸ Kőváry László: A millennium lefolyásának története s a millenáris emlékalkotások. Budapest, 1897. 126. 141­142.

⁹ MOL 1895-TA-7123123

¹⁰ Szegedi Híradó, 1896. március 5.

Kallós Ede első világháborús hősi emlékműve. Apátistvánfalva (Vas megye)

¹¹ Szegedi Napló, 1896. június 4.

¹² Szegedi Híradó, 1896. június 2.

¹³ „A pusztaszeri emlékcsarnok tehát az ünnepélyre ­ írta a Szegedi Napló 1896. június 4-én ­ a szobrot kivéve készen áll a helyén. Árpád szobra fog csak róla hiányozni. Az is elkészül a mester műtermében, s körülbelül augusztusra várható a felállítása."

¹⁴ Szegedi Hírlap, 1896. szeptember 30.

¹⁵ Szegedi Napló, 1896. augusztus 26.

¹⁶ Szegedi Napló, 1896. augusztus 22.

¹⁷ A Szegedi Napló 1897. november 7. száma szerint a pusztaszeri emlék ekkor már teljesen elkészült, s azt éppen akkor vizsgálja felül L. Fábry Béla műszaki tanácsos, a kormány kiküldöttje.

¹⁸ Szegedi Napló, 1896. december 1.

A pusztaszeri Árpád-búcsú (1902)

¹⁹ Szegedi Napló, 1896. május 21.

²⁰ Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. Művészettörténeti Értesítő 1983/4. 186.

²¹ Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története. Pozsony, 1898. 7­13.

²² Szegedi Híradó, 1897. május 9.

²³ Szegedi Napló, 1897. augusztus 10.

²⁴ Raffner Dezső­Bárdoss Béla: Pusztaszeri Árpád Egyesület 25 éves története. 2­3.

 

²⁵ Cserzy Mihály (Homok): Az öreg Szeged. Az Új Élet kiadása 1922. 47­78.

²⁶ Raffner­Bárdoss: i. m. 2­3.

²⁷ Közvélemény, 1900. augusztus 13.

A szegedi szombatosok, a társaság díszzászlajával. Középen Várady Gyula plébános (1900)

²⁸ Raffner­Bárdoss: i. m. 15.

²⁹ Kisbán Eszter: Parasztételből nemzeti jelkép: A gulyás esete 1800 körül. In Janus VI/1. 53­58.

³⁰ Raffner­Bárdoss: i. m. 20.

³¹ Szeged és Vidéke, 1902. augusztus 5.

Szombatosok, árpádosok a pusztán (1910-es évek)

³² Bárdoss Béla 1937. október 21. levele. A Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményéből.

³³ Szeged és Vidéke, 1902. június 22.

³⁴ Bárdos Béla: 1937. márciusi levele. A Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményéből.

³⁵ A szoborral szemben megfogalmazott ellenszenvről ír a Szeged és Vidéke 1907. szeptember. 17-i száma is: „Hatalmas piramidális oszlopzat tetején Árpád-fejedelem alakja székel ­ egy háromlábú széken. Sokan a vidékiek közül meg is jegyzik: Mi azt hittük, hogy Árpádnak lovas szobra van. Hadvezér, honfoglaló volt. Harci paripán és nem pihenő széken töltötte élete javát."

³⁶ Rózsa György: Árpád emeltetése. In Hofer Tamás (szerk.): Magyarok Kelet és Nyugat között. A nemzettudat változó jelképei. Néprajzi Múzeum­Balassi Kiadó, 1996. 37.

³⁷ Basics Beatrix: A honfoglalás és a magyar állam létrejöttének időszakát ábrázoló grafikák a Magyar Történelmi Képcsarnokban. Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve, Folia Historica 16. 131.

³⁸ Rózsa: i. m. 41.

³⁹ Anonymus: Gesta Hungarorum. Magyar Helikon, 1977. 114.

⁴⁰ Pusztaszer, 1902. augusztus 6.

Szobori búcsú (1910-es évek)

⁴¹ Raffner­Bárdoss: i. m. 30­31.

⁴² Uo. 37.

⁴³ Szegedi Friss Újság, 1903. augusztus 23.

⁴⁴ Szegedi Friss Újság, 1902. augusztus 5.

⁴⁵ Raffner­Bárdoss: i. m. 59.

⁴⁶ A Szegedi Híradó 1907. augusztus 13-án arról írt, hogy az Árpád-millennium alkalmából Árpád-jelvényeket készíttet. „Az érem egyik oldalán Árpád vezér domborművű arcképe, a másikon a turulmadár domborműve lesz látható. Az érem verését Zseni József, a Nemzeti Szövetség alelnöke, az országos rendezőbizottság készségesen magáévá tette. Az érem mindkét oldalára felirat jön."

⁴⁷ Raffner­Bárdoss: i. m. 82­83.

⁴⁸ Debrecen, 1902. július 1.

⁴⁹ Debrecen, 1902. július 1.

⁵⁰ Szegedi Napló, 1908. július 15.

⁵¹ Szegedi Friss Újság, 1908. szeptember 6.

⁵² Farkas Ildikó: A turánizmus. Magyar Tudomány 1993. 860­868.

⁵³ Móra Ferenc: Magunk közt ­ A Dugonics Társaság Tömörkény emlékünnepe. 41.

⁵⁴ Raffner­Bárdoss: i. m. 99.

Árpád-búcsú (1910-es évek)

A Pusztaszeri Árpád Egyesület vendéglője (1920-as évek)

⁵⁵ Márky Imre: Mécsesek Tömörkény sírjára. Szeged, 1927. 35.

⁵⁶ Raffner­Bárdoss: i. m. 65.

⁵⁷ Szegedi Friss Újság, 1908. szeptember 8.

⁵⁸ Szeged és Vidéke, 1902. július 27.

⁵⁹ Szegedi Napló, 1904. augusztus 30.

⁶⁰ A számos változatban élő monda szerint a „szer" alkalmával a hét vezér közös edénybe eresztett vérének néhány cseppje a földre hullott, amikor megújították az ősi szertartást. Erre a helyre a honalapító száraz bodzagallyat tűzött le, amely aztán hét ágat hajtott. A bokor azóta sokszor elpusztult, de mindig csak megújult, s mindig hét ágat hajtott.

Csallány Gábor ásatása (1907)

⁶¹ Pusztaszeri ezredévi emlékirat Árpád atyánk tiszteletére. Írta dr. Katona Imre, a haza főorvosa. Schulhof Károly könyvnyomdája, Szeged.

⁶² Szegedi Napló, 1907. február 20.

⁶³ Vadas Ferenc: Nemzeti pantheon és ezredéves emlékmű. SUB MINERVAE NATIONIS PRAESIDIO. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdéskörében. Németh Lajos 60. születésnapjára. Budapest, 1989. 159­169.

Pusztaszeri koponya

⁶⁴ Salamon Ferenc: Kell-e még keresni Árpád sírját? Nemzet, 1882. október 4. és Budapest története II. Budapest, 1885. 82­85.

⁶⁵ Thóldt József Kristóf: Fehéregyház (Ecclesia Alba) és Árpád sírja. Budapest, 1883. 26­29.

⁶⁶ Wekerle László: Árpád sírja kimutatva az ó-budai Viktória téglagyár telkén megtalált Fehéregyház szentélyében. Budapest, 1886. 37. és uö.: Nagyezredév Árpád fejedelem sírja felett... (907­1907) Budapest, 1907. 20­21.

⁶⁷ Szegedi Napló, 1907. augusztus 17.

⁶⁸ Bárdoss Béla: Emlékirat 1936. Trianon XVI. Szent György havának 5. napján. A Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményéből.

⁶⁹ Szegedi Új Nemzedék, 1935. szeptember 1.

⁷⁰ Lásd Stein Erzsébet: A pusztaszeri Árpádkori lelet anthropológiai vizsgálata. Bölcsészdoktori értekezés. Budapest, 1935. 3­42.

Az árpádosok kirándulása (1930-as évek)

⁷¹ Szegedi Friss Újság, 1902. augusztus 5.

⁷² Raffner­Bárdoss: i. m. 209.

⁷³ Sinkó Katalin: A millenniumi emlékmű mint kultuszhely. In Medvetánc 1987/2. 29­45.

⁷⁴ Raffner­Bárdoss: i. m. 148.

⁷⁵ Szegedi Hírlap, 1907. augusztus 29.

⁷⁶ Katolikus Ébredés, 1926. szeptember 26. 6.

⁷⁷ Páter Zadravecz titkos naplója Budapest, 1967. 98­100.

⁷⁸ Álmos fájánál Farkas Gyula, Előd fájánál az egyesület főtitkára, Tömörkény István, Kund fájánál Becsey Károly dr., Ond fájánál Follráth Gyula, Tass fájánál Sáry János, Huba fájánál Hirháger Ferenc, Töhötöm fájánál pedig Terestyén Gyula beszélt.

⁷⁹ Szegedi Napló, 1904. augusztus 30.

⁸⁰ Szegedi Új Nemzedék, 1920. szeptember 7.

⁸¹ Szegedi Friss Újság, 1928. szeptember 8.

⁸² Szegedi Új Nemzedék, 1934. szeptember 4.

⁸³ Szegedi Új Nemzedék, 1930. szeptember 10.

⁸⁴ Szegedi Új Nemzedék, 1931. szeptember 5.

⁸⁵ Szegedi Friss Újság, 1927. szeptember 6.

⁸⁶ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942 (1937. január 7.) Csongrád megyei Levéltár. X. 67.

⁸⁷ Szegedi Friss Újság, 1920. szeptember 5.

Árpád-búcsú (1936. szeptember)

⁸⁸ Bárdoss Béla Árpád apánk szolgálatában, 1937. március. A Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményében.

⁸⁹ Dr. Ertsey Péter: Az 1925. évi pusztaszeri Árpád-ünnep. Berettyóújfalu, 1925. 3.

⁹⁰ Szegedi Új Nemzedék, 1934. augusztus 12.

⁹¹ Szegedi Friss Újság, 1921. szeptember 6.

⁹² Szegedi Friss Újság, 1930. szeptember 6.

⁹³ Szegedi Friss Újság, 1925. szeptember 8.

⁹⁴ Szegedi Friss Újság, 1934. szeptember 4.

A szobori búcsú (1930-as évek)

⁹⁵ Szegedi Friss Újság, 1925. szeptember 3.

 

⁹⁶ Páter Zadravecz titkos naplója. Budapest, 1967. 145.

Árpád-búcsú (1930-as évek)

⁹⁷ Batu (összeállította és részben írta): A turáni egyistenhívők egyszerű istentiszteletének szertartása. Budapest, 1936. (Oldalszámozás nélkül.)

⁹⁸ Szegedi Új Nemzedék 1936. szeptember 9.

⁹⁹ Szegedi Új Nemzedék, 1937. szeptember 7.

¹⁰⁰ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1938. május 19.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

¹⁰¹ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1938. május 19.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

Árpád-búcsú (1936. szeptember 6.)

 

 

¹⁰² Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1938. január 21.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

 

 

¹⁰³ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1938. július 26.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

¹⁰⁴ Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember. Fordította Tandori Dezső. Budapest 1977. I. k. 248.

¹⁰⁵ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1938. szept. 4.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

A szertartás

 

A MOVE tisztelgése Árpád vezér előtt

1938. szeptember 4.

 

ELSŐ MAGYAR

Dicsőség, imádás az örök Istennek,

Kit az mi őseink Hadúrnak neveztek,

MÁSODIK MAGYAR

Áldás és tisztesség Attila urunknak,

Árpád Apánknak, ő véréből sarjadt mi szent királyinknak.

Valaha vitézlett, most előttünk járó,

Idők méhén nyugvó, eztán eljövendő magyari vezéreknek.

Adassék hódolat Árpád emlékének,

Országunkat szerző dicső vezérünknek;

Akik ezer éve itten sátrat vertek,

Vérrel tenni ős szert összesereglettek.

ELSŐ MAGYAR

Illesse köszönet azokat, kik minket

Minden évben egyszer összehoznak itten,

Tanítnak bennünket, ősöket tisztelni,

Szent jelmondatunkra mindig emlékezni:

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,

Csak elfajult kor hős elődöket."

MÁSODIK MAGYAR

Ez így van, jó uram, mi nem is feledünk,

Hűséges szívünkkel, íme idejöttünk;

Emlékezünk róluk, akik csudát tettek,

Kik a magyar népnek itt hazát szereztek;

De az orcánk pirul, szégyen járja lelkünk,

Méltatlan utódok ­ mi Hazát vesztettünk.

Arra kérlek bajtárs, jó Uram, ha tudnál,

Régi dicsőségnek új utat mutatnál,

Hogy ne pironkodva álljunk meg e téren,

Hanem büszkeséggel és dacos keményen.

ELSŐ MAGYAR

Vitézek hadnagya, legyen, mint reméled,

Múltunkból idézek, jövőnknek beszélek:

A mérhetetlen idők méhéből, irdatlan messzeségből száguldó paripákon jött s az árja népek kocsonyás tömegében szétütött itt és tanyát vert a magyar. Nem lapult a támaszt és menekülést nyújtó tengerek partjához, nem mászott fel égig érő bércek tetejére, nem bújt el erdőrengetegek sötét sűrűjébe: megállt itt a Kárpátok medencéjében, a Duna­Tisza völgyében, és azóta itt áll kimozdíthatatlanul és félretolhatatlanul. Itt áll Európa viharsarkán egy ezredéve már, hogy őrlő gát legyen ­ hogy más népeket megsemmisíteni, szolgasorba dönteni akaró ördögi tervezgetések, mint pántatárizmus, pánizlámizmus, pánszlávizmus, pángermánizmus, mind valamennyi rajta törjék össze. Rajta, a világ legnemesebb, de legmagánosabb nemzetén.

Mi az, Szeri puszta tisztességtevő népe, ami mindig velük volt, ami elkísérte őket, ami ezredéven át e szép magyar hazában is sorsunk elválhatatlan része volt és maradt?

A TŰZ!

MÁSODIK MAGYAR

Lobogjon hát a tűz! (A máglyába égő fáklyát dug.)

Gyújtom tüzét emlékezésnek,

Pirosló hajnalnak, hófehér álomnak,

Zsendülő reménynek.

Hetedizig való, ellenségpusztító, irtó gyűlöletnek.

Hadisten áldása azon, aki áldja,

Átok és gyalázat, ki a magyart bántja,

Lángja lobogjon és szálljon fel a füstje,

Jéggé fagyjon minden ellenségünk vére,

Idegen nép köztünk árulót ne leljen,

A magyar nép végre önmagáért éljen.

Bűnünket mutassa lángnak az ő fénye,

Tisztuljunk meg tőle, jó magyarim végre.

ELSŐ MAGYAR

Igen, a tűz az volt, mely ismeretlen múltban, évezredeken át kísérte a magyar sorsát. Tűz az, mely magyarok szellemén világol, amely Kelet küszöbén a krisztusi fényesség útját nekünk megmutatta, s amely Pannonhalmát nekünk magyaroknak adta. Tűz az, mely a magyart máról holnapra a civilizáció és kultúra hősévé avatta. És ez a tűz az, amely elkísérte őket a múltnak ködéből, és ez a tűz szegélyezte évezredek útját. Tűz: békében pásztortűz, háborúban tábortűz.

Szeri puszta tisztességtevő népe! E tűzben kovácsolódott az acél, mellyel tízezer kilométereken, vad embercsordákon át e szépséges hazádba utat verekedték. Nem tudni, mikor békében-e vagy háborúban, nem tudni, hol, pásztortűznél-e vagy tábortűznél, nem tudni, hogyan, de szüntelenül kovácsolódott a fegyver, mely csak akkor hagy el, ha magadat elhagyod. A fegyver, amely ezredéven át a világ e legkitettebb pontján, magyarnak megtartott. A fegyver: a kard!

MÁSODIK MAGYAR

Kard? Kard ki kard! Ímhol, Uram!

Ímhol a MOVE jó kardja! (A kardot átnyújtja.)

Majd húsz esztendeje, hogy a rozsda marja,

De ha jól megnézed, ige áll rajt' imégy:

„Hüvelyemből jó ok nélkül ki ne végy,

De ha kivész, becsülettel visszatégy!"

Aki MOVE-hívő, kard elhivatottja,

Koszorú helyébe honszerző Árpádnak,

Uram kardot ajánlj MOVE-áldozásnak!

ELSŐ MAGYAR

Vitézek hadnagya, legyen amint mondád. (Az emlékmű lábához állítja a kardot.)

Látom, megértetted, mit imént elmondák.

Világháborúnak próbatételekor

Rútul cserbenhagytuk, ami éltetőnk volt,

Galádul, hitványul elárultuk őket,

Évezredeken át minket megmentőket.

Rongy utódként dobtuk el a fegyvert, kardot,

Nyulakként hagytunk ott tábortüzet, harcot.

Ősi Pusztaszeren ünneplő magyarok!

Őszinte és igaz magyar szót halljatok:

Feltámadásunkról nem elég beszélni,

Annak szellemében kell mindétig élni:

Tábortűzhöz s kardhoz újból visszatérni.

A MOVE szertartása a szobor előtt (1936. szeptember 6.) Elöl: Pity István

¹⁰⁶ Szegedi Új Nemzedék, 1938. szeptember 6.

¹⁰⁷ Raffner­Bárdoss: i. m. 135.

A MOVE szertartása a szobor előtt (1936. szeptember 6.) Pity István meggyújtja a máglyát

¹⁰⁸ Bárdoss Béla (1874­1940): Az első világháborúban katonai, jórészt frontszolgálatot teljesít, majd népfelkelő századosként szerel le. Rövidesen bekapcsolódik a szegedi ellenforradalmi szervezkedésbe, tagja lesz az ABC-nek, majd annak végrehajtó bizottsági tagja. A városi tisztviselőkből megszervezi az ún. Bárdoss-századot, amely 41 tisztből és 148 főnyi legénységi állományból állt. A szakszervezeti mozgalom ellensúlyozására létrehozza a „Városi Alkalmazottak Egyesületét". A Nemzeti Hadsereg századosa, majd 1939-től őrnagya. A városban ő szorgalmazta az Árpád-téren országzászlót tartó bástyatorony építését. Ennek megépítése után megalapítja a „Délmagyarországi országzászló" egyletet, amelynek kapitánya lett. Lásd Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Szeged, 1992. 19­20.

¹⁰⁹ Páter Zadravecz titkos naplója. Budapest, 1967. 165.

¹¹⁰ Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867­1918). 90­91.

Bárdoss Béla, a Pusztaszeri Árpád Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke,
a szegedi Országzászló kapitánya

¹¹¹ Raffner­Bárdoss: i. m. 176.

¹¹² Lásd Bárdoss Béla 1937. márciusi beadványát a Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményében.

¹¹³ Raffner­Bárdoss: i. m. 169.

¹¹⁴ Szegedi Friss Újság, 1920. szeptember 5.

¹¹⁵ Szegedi Új Nemzedék, 1924. szeptember 10.

¹¹⁶ Raffner­Bárdoss i. m. 159­163. Függelék XI.

¹¹⁷ Uo. 167.

¹¹⁸ Gömbös szerint a „szegedi gondolatnak" két fontos összetevője van: „Az egyik a keresztény gondolat, amelyet röviden fajvédelemnek nevezünk, a másik az agrárius gondolat." Gömbös beszéde 1923. december 17-én. Képviselőházi Napló. 1922­1927. évi ciklus. XVIII. 159.

¹¹⁹ Dr. Ertsey Péter: Az 1925. évi pusztaszeri Árpád ünnep. Berettyóújfalu, 1925. 5.

¹²⁰ Szeged, 1920. szeptember 12.

¹²¹ Szegedi Friss Újság, 1927. szeptember 6.

¹²² Szegedi Új Nemzedék, 1921. szeptember 6.

¹²³ Szegedi Új Nemzedék, 1936. szeptember 8.

¹²⁴ Szegedi Új Nemzedék, 1936. szeptember 8.

¹²⁵ Szegedi Új Nemzedék, 1933. szeptember 5.

¹²⁶ Szegedi Friss Újság, 1930. szeptember 30.

¹²⁷ Szegedi Új Nemzedék, 1933. szeptember 5.

A szobori búcsú (1930-as évek)

 

 

¹²⁸ Szegedi Új Nemzedék, 1934. szeptember 4.

¹²⁹ Szegedi Napló, 1907. május 17.

¹³⁰ Szegedi Hírlap, 1907. augusztus 1.

¹³¹ Szegedi Napló, 1909. augusztus 28.

¹³² Szegedi Napló, 1907. augusztus 22. Ezzel kapcsolatban lásd Ady Országos város Pusztaszeren című cikkét, Budapesti Napló, 1907. augusztus 23. Ady Ludrovai nevét Ludovainak írja.

Kalász-lányok, Kalot-fiúk a szobor előtt (1940-es évek)

¹³³ Raffner­Bárdoss: i. m. 105.

¹³⁴ Uo. 111­112.

 

 

¹³⁵ Kovács Ákos: Zárgondnokság alatt. A Magyarok bejövetele Rt. 1932­1933-ban. Budapesti Negyed 1996. 127­144.

¹³⁶ Raffner­Bárdoss: i. m. 175.

Kalász-lányok, Kalot-fiúk a szobor előtt (1940-es évek)

¹³⁷ Bárdoss Béla emlékirata 1936. Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteménye.

¹³⁸ 1939. július 12. Jegyzőkönyv. Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteménye.

¹³⁹ Bárdoss Béla 1938. évi emlékirata. Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteménye.

¹⁴⁰ Szegedi Új Nemzedék, 1932. szeptember 6.

¹⁴¹ Bárdoss Béla 1938. évi emlékirata. Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteménye.

¹⁴² Szegedi Új Nemzedék, 1936. szeptember 8.

¹⁴³ Ez utóbbi javaslathoz lásd az 1939. július 12. jegyzőkönyvet a Móra Ferenc Múzeum Történeti gyűjteményében.

¹⁴⁴ Nem csak a június 24-in, hanem minden ünnepi és örömtüzet Szent Iván tüzének nevezték. A tüzeket zsúpkévéből, szalmából, gallyakból gyújtották, és illatos növényeket, virágokat füstöltek rajtuk. Az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak.

¹⁴⁵ Szegedi Új Nemzedék, 1939. augusztus 18.

¹⁴⁶ Szegedi Új Nemzedék, 1941. augusztus 6.

(Folytatjuk)

¹⁴⁷ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1937. október 21.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

¹⁴⁸ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1939. február 1.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

¹⁴⁹ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1940. május) Csongrád megyei Levéltár X. 67.

¹⁵⁰ Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete II. Szeged, 1977. 391­398.

¹⁵¹ Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1941. június 11.) Csongrád megyei Levéltár X. 67.